Az Erdélyi Magyar Néppárt a nép ügyvédjéhez fordul az úzvölgyi katonatemetőnél tavaly június 6-án történt erőszakos cselekmények ügyében. Hétfőn a…
Continue Reading
A heti hírösszefoglalóban szó lesz az új román kormány intézkedéseiről, mire volt ideje és mire nem a Luca Niculescu vezette kabinetnek, illetve mit tervez a nyugdíjakkal kapcsolatban. Szó lesz arról, hogy a parlamentben ismét elemi erővel törtek felszínre a nacionalista viták, amelyeket az AUR törvénymódosító javaslatai gerjesztenek, de beszámolunk az Európa Tanács szakértői testületének romániai látogatásáról, valamint a közigazgatási reformot övező politikai vitákról. Áttekintjük a bulgáriai elnökválasztás eredményét.
Természetesen szó lesz az amerikai félidős kongresszusi választásról is, hiszen Szőcs Levente összefoglalóval jelentkezik erről a politikai megmértettetésről, amely Donald Trump republikánusainak a vereségével végződött.
Végül Garzó Ferenc olvassa fel a Szétszerelhetetlen valóságóra című jegyzetét.
Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban - közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).
A SRI tájékoztatása értelmében a fenyegetés nem tartalmazott konkrétumokat, ezért nem volt szükség helyszíni intézkedésekre.A fővárosi repülőtér-üzemeltető vállalat (CNAB) közlése szerint a fenyegetés a Tarom légitársaság Prágából Bukarestbe tartó ROT226-os járatát érintette, amely 102 utassal a fedélzetén 12 óra 19 perckor szállt le. A bombafenyegetés ellenére zavartalanul és biztonságosan, a menetrendnek megfelelően zajlik a légiforgalom a repülőtéren, miközben a hatóságok végrehajtják az előírt biztonsági intézkedéseket - tették hozzá.
Csütörtökön több hasonló bombafenyegetés is érkezett Bukarestben leszálló repülőgépekkel kapcsolatban, de a SRI egyik esetben sem talált valós veszélyre utaló jeleket.
Romániában is követelik a Securitate-ügynökök aktáinak nyilvánosságra hozatalát. Az 1989. December 21. Egyesület az Agerpres hírügynökségnek is eljuttatott nyílt levélben kérte Nicușor Dan államfőt, hogy a megfelelő intézmények indítsák el a dokumentumok titkosításának feloldását, digitalizálják és tegyék közzé azokat az interneten. A levél példaként Magyarországot említi, más olyan országok,például Némteország,Lengyelország mellet,akik ezt a lépést megtették.
A Román Hírszerző Szolgálat szerint több mint százezer dosszié maradt titkosított, mert nemzetbiztonsági kérdéseket érintenek.
" ["post_title"]=> string(14) "Ügynökakták" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(0) "" ["ping_status"]=> string(0) "" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(11) "ugynokaktak" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-11-06 14:35:16" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-11-06 12:35:16" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(53) "https://www.bukarestiradio.ro/2026/11/06/ugynokaktak/" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [3]=> object(WP_Post)#3697 (24) { ["ID"]=> int(470082) ["post_author"]=> string(3) "145" ["post_date"]=> string(19) "2026-11-06 14:18:05" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-11-06 12:18:05" ["post_content"]=> string(780) "A csalók a Netflix nevében küldenek hamis üzeneteket, amelyekben arra hivatkoznak, hogy nem sikerült levonni az előfizetési díjat, és rövid időn belül felfüggesztik a felhasználó fiókját. Az üzenetekben található hivatkozás egy hamis weboldalra vezet, ahol bankkártyaadatokat kérnek.
Az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság arra figyelmeztet, hogy senki ne nyissa meg a gyanús linkeket, és ne adja meg banki adatait ilyen oldalakon. Akik már megadták kártyaadataikat, haladéktalanul értesítsék bankjukat. A csalási kísérleteket a Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság honlapján vagy az 1911-es telefonszámon lehet jelenteni.
" ["post_title"]=> string(90) "Újabb online csalási módszerre figyelmeztet az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(0) "" ["ping_status"]=> string(0) "" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(83) "ujabb-online-csalasi-modszerre-figyelmeztet-az-orszagos-kiberbiztonsagi-igazgatosag" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-11-06 14:18:05" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-11-06 12:18:05" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(125) "https://www.bukarestiradio.ro/2026/11/06/ujabb-online-csalasi-modszerre-figyelmeztet-az-orszagos-kiberbiztonsagi-igazgatosag/" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(4) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#3724 (24) { ["ID"]=> int(470070) ["post_author"]=> string(3) "234" ["post_date"]=> string(19) "2026-11-06 15:30:00" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-11-06 13:30:00" ["post_content"]=> string(1294) "A heti hírösszefoglalóban szó lesz az új román kormány intézkedéseiről, mire volt ideje és mire nem a Luca Niculescu vezette kabinetnek, illetve mit tervez a nyugdíjakkal kapcsolatban. Szó lesz arról, hogy a parlamentben ismét elemi erővel törtek felszínre a nacionalista viták, amelyeket az AUR törvénymódosító javaslatai gerjesztenek, de beszámolunk az Európa Tanács szakértői testületének romániai látogatásáról, valamint a közigazgatási reformot övező politikai vitákról. Áttekintjük a bulgáriai elnökválasztás eredményét.
Természetesen szó lesz az amerikai félidős kongresszusi választásról is, hiszen Szőcs Levente összefoglalóval jelentkezik erről a politikai megmértettetésről, amely Donald Trump republikánusainak a vereségével végződött.
Végül Garzó Ferenc olvassa fel a Szétszerelhetetlen valóságóra című jegyzetét.
Az Erdélyi Magyar Néppárt a nép ügyvédjéhez fordul az úzvölgyi katonatemetőnél tavaly június 6-án történt erőszakos cselekmények ügyében. Hétfőn a…
Continue Reading
Kötelező lesz a maszkviselés Bukarestben az óváros sétálóutcáin, valamint a piacokon és a buszmegállókban, vonatállomásokon is. A főváros vészhelyzeti bizottsága…
Continue ReadingHárom szakaszban összesen 25.157 adag Remdesivir hatóanyagú, Veklury elnevezésű gyógyszert kap Románia a koronavírusos betegek kezelésére az Európai Bizottság (EB) és az orvosságot gyártó vállalat között aláírt szerződés alapján.
Continue ReadingRomániában 54 009-re nőtt a koronavírussal fertőzött személyek száma, a hatóságok ma 823 új esetet jelentettek. Az újratesztelt személyek közül 302-nek volt ismét pozitív az eredménye – közölte a Stratégiai Kommunikációs Csoport (GCS)
Continue ReadingMegalakult az új szerb parlament hétfőn Belgrádban, miután hitelesítették a képviselők mandátumát, ám a házelnököt és helyetteseit egyelőre nem választották meg.
(tovább…) Continue ReadingNyolcvanhárom éves korában elhunyt John Hume északír politikus, aki Nobel-békedíjat kapott az északír konfliktus lezárásában játszott szerepéért – jelentette be a férfi családja hétfõn.
Continue ReadingAz Iszlám Állam fegyveresei megtámadták a kelet-afganisztáni Dzsalálábád központi börtönét vasárnap Afganisztánban, a tűzharc hétfőn délelőtt, órákkal az ostrom kezdete után is folytatódott, a legfrissebb hírügynökségi jelentések szerint legalább 24 ember – köztük három támadó – vesztette életét, 43-an megsebesültek.
(tovább…) Continue Reading
A Szociáldemokrata Párt egy lépést sem hátrál, a gyermeknevelési támogatás megkétszerezése nem egy szeszély, hanem szükségesség – jelentette ki Marcel Ciolacu.
(tovább…) Continue Reading
Minden forgatókönyvet előkészítenek a tanév megkezdésére a járvány alakulásától függően – jelentette ki Ludovic Orban. Hozzátette, tárcaközi munkabizottság alakult Raluca Turcan miniszterelnök-helyettes vezetésével, amely elemzi a meglévő infrastruktúrát, a pedagógusok számát, a diákok lehetséges elosztását az osztályokba, illetve az oktatási rendszereket, beleértve a vegyest is.
(tovább…) Continue Reading
A kormány célja emelni a nyugdíjakat, de ez csakis egy rendkívül komoly elemzés alapján fog történni – jelentette ki a miniszterelnök.
(tovább…) Continue ReadingJelentősen csökkentek a komló ültetvények Romániában az elmúlt két évtizedben. Maros megyében mintegy 200 hektáron termelik a sör alapanyagát, ami fele annyi, mint húsz évvel ezelőtt.
(tovább…) Continue ReadingIzraelben, a koronavírus-járvány második hullámának beindulta után első ízben, csökkenni kezdett a fertőzési ráta.
(tovább…) Continue ReadingAz Erdélyi Magyar Néppárt a nép ügyvédjéhez fordul az úzvölgyi katonatemetőnél tavaly június 6-án történt erőszakos cselekmények ügyében.
Hétfőn a Mikó Imre Jogvédelmi Szolgálat közleményben, Csomortányi István, az EMNP elnöke pedig sajtótájékoztatón tudatta: megfellebbezte a nyomozást lezáró és az erőszakos cselekményeket elkövető személyeket felmentő ügyészi rendeletet, de a fellebbezést elbíráló ügyész is ugyanazt a döntést hozta, mint kollégája. Ezért a Mikó Imre szolgálat pert indított az ügyben. Az EMNP elnöke azt jelentette be, hogy az ombudsmanhoz fordul az ügyben.
Az erdélyi magyar közösség soraiban felháborodást váltottak ki a kivizsgálást lezáró moinești-i ügyész nyilvánosságra került megállapításai. Az ügyész - miután csak román szemtanúkat hallgatott meg - úgy ítélte meg, hogy a "Kifele a magyarokkal az országból!" csupán egy "magyarellenesnek vélt jelszó". Szerinte ez nem minősül gyűlöletkeltésnek vagy diszkriminációra való uszításnak, mert nem egy egész közösség, hanem csupán a katonatemető elé élő láncot vonó magyarokra vonatkozott. Az Active Watch bukaresti emberi jogi szervezet az Igazságügyi Felügyelet kivizsgálását kezdeményezte az ügyben.
" ["post_title"]=> string(46) "Az ombudmanhoz kerül az úzvölgyi konfliktus" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(43) "az-ombudmanhoz-kerul-az-uzvolgyi-konfliktus" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2020-08-04 12:11:56" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2020-08-04 09:11:56" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=390684" ["menu_order"]=> int(24482) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [1]=> object(WP_Post)#3580 (24) { ["ID"]=> int(390686) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2020-08-04 10:14:41" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2020-08-04 07:14:41" ["post_content"]=> string(2029) "Kötelező lesz a maszkviselés Bukarestben az óváros sétálóutcáin, valamint a piacokon és a buszmegállókban, vonatállomásokon is. A főváros vészhelyzeti bizottsága döntése értelmében egész nap kötelező lesz a védőmaszk viselése az óváros sétálóutcáin, a piacokon, vásárokon, továbbá a tömegközlekedési eszközök megállóiban, a vonatállomásokon, buszpályaudvarokon és taxiállomásoknál.
Döntés született arról is, hogy a különféle események, előadások szervezőinek kötelességük védőmaszkokat biztosítani a résztvevőknek, akiknek kötelező módon viselniük kell ezeket az esemény egész ideje alatt.
Szintén mától Kovászna megyében is kötelező a védőmaszk viselése bizonyos helyeken és időintervallumokban. A megyei vészhelyzeti bizottság rendelete értelmében a koronavírus terjedésének fékezése érdekében minden 5 évet betöltött személy számára kötelezővé teszik az orrot és a szájat eltakaró védőmaszk viselését a zárt köztereken, illetve az olyan forgalmas nyílt tereken, mint a piacok, vásárok, buszmegállók, vonatállomások, pályaudvarok, kültéri ünnepségek, zarándoklatok helyszínei, turisztikai látványosságok külső terei. A pontos helyszíneket és időintervallumokat a megyei közegészségügyi igazgatóság javaslatai alapján jelölik ki.
A maszkviselési kötelezettség alól csak a nehéz fizikai munkát végzők és az 5 éven aluliak mentesülnek - derül ki a prefektúra honlapján közzétett határozatból.
A vészhelyzeti bizottság döntése értelmében ugyanakkor 23 óra és 6 óra között nem működhetnek az éttermek, kocsmák, kávézók teraszai, és a játéktermeknek is be kell zárniuk 23 órakor.
" ["post_title"]=> string(67) "Kötelező lesz a maszkviselés Bukarest és Kovászna megyében is" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(61) "kotelezo-lesz-a-maszkviseles-bukarest-es-kovaszna-megyeben-is" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2020-08-04 12:17:46" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2020-08-04 09:17:46" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=390686" ["menu_order"]=> int(24484) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [2]=> object(WP_Post)#3678 (24) { ["ID"]=> int(390690) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2020-08-04 08:19:58" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2020-08-04 05:19:58" ["post_content"]=> string(1833) "Három szakaszban összesen 25.157 adag Remdesivir hatóanyagú, Veklury elnevezésű gyógyszert kap Románia a koronavírusos betegek kezelésére az Európai Bizottság (EB) és az orvosságot gyártó vállalat között aláírt szerződés alapján.
Az egészségügyi minisztérium közlése szerint augusztus 7-én 6026 adag Remdesivir érkezik Romániába, ami hozzávetőlegesen 1200 beteg kezelésére elegendő, mivel egy páciensnek öt adagot kell megkapnia.
Az Európai Bizottság az elmúlt 14 napban jegyzett esetszámok alapján végezte az elosztást, így Románia kapja a második legnagyobb mennyiséget, Spanyolország után.
Az EB tervei szerint szeptember 11-én további 10.336 adag érkezik az országba a készítményből – ez mintegy 2067 beteg kezelésére elegendő –, október 9-én pedig újabb 8795 adag – 1759 betegnek.
A gyógyszert az Unifarm Rt. állami vállalat raktárába szállítják, és onnan osztják majd szét a kórházaknak az ezekben kezelt súlyos és közepesen súlyos esetek számának függvényében.
A Veklury az első, uniós szinten engedélyezett gyógyszer a COVID-19 kezelésére. Augusztus elejétől kezdve az Európai Bizottság támogatásával Veklury-készleteket bocsátanak a tagállamok és az Egyesült Királyság rendelkezésére. Az EB Szükséghelyzeti Támogatási Eszköze finanszírozza az összesen 63 millió euró értékű szerződést, amelynek révén mintegy 30 ezer, súlyos tüneteket mutató beteget lehet majd kezelni.
" ["post_title"]=> string(48) "Több mint 25 ezer adag Redemsivirt kap Románia" ["post_excerpt"]=> string(254) "Három szakaszban összesen 25.157 adag Remdesivir hatóanyagú, Veklury elnevezésű gyógyszert kap Románia a koronavírusos betegek kezelésére az Európai Bizottság (EB) és az orvosságot gyártó vállalat között aláírt szerződés alapján." ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(46) "tobb-mint-25-ezer-adag-redemsivirt-kap-romania" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2020-08-04 12:22:20" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2020-08-04 09:22:20" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=390690" ["menu_order"]=> int(24486) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [3]=> object(WP_Post)#3751 (24) { ["ID"]=> int(390673) ["post_author"]=> string(3) "125" ["post_date"]=> string(19) "2020-08-03 13:22:43" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2020-08-03 10:22:43" ["post_content"]=> string(820) "Romániában 54 009-re nőtt a koronavírussal fertőzött személyek száma, a hatóságok ma 823 új esetet jelentettek. Az újratesztelt személyek közül 302-nek volt ismét pozitív az eredménye – közölte a Stratégiai Kommunikációs Csoport (GCS)
A fertőzés következtében az elmúlt 24 órában 19-en hunytak el, így a halálesetek száma 2432-re emelkedett. Az egészségügyi intézményekben jelenleg 7660 személyt kezelnek, közülük 419-et intenzív osztályon. Eddig 27 750-en gyógyultak meg és 4807 tünetmentes fertőzöttet engedtek ki 10 nap után a kórházból. Országszerte a mintavételek száma elérte az 1 248 318-at, ebből 8046 tesztet az elmúlt 24 órában készítettek.
" ["post_title"]=> string(49) "GCS: 823 új fertőzött és 19 halálos áldozat" ["post_excerpt"]=> string(259) "Romániában 54 009-re nőtt a koronavírussal fertőzött személyek száma, a hatóságok ma 823 új esetet jelentettek. Az újratesztelt személyek közül 302-nek volt ismét pozitív az eredménye – közölte a Stratégiai Kommunikációs Csoport (GCS)" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(42) "gcs-823-uj-fertozott-es-19-halalos-aldozat" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2020-08-03 13:22:46" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2020-08-03 10:22:46" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=390673" ["menu_order"]=> int(24487) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [4]=> object(WP_Post)#3547 (24) { ["ID"]=> int(390671) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2020-08-03 13:04:27" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2020-08-03 10:04:27" ["post_content"]=> string(703) "Megalakult az új szerb parlament hétfőn Belgrádban, miután hitelesítették a képviselők mandátumát, ám a házelnököt és helyetteseit egyelőre nem választották meg.
Az új összetételű törvényhozásban a 250 helyből 188 jutott a legnagyobb szerb pártnak, a Szerb Haladó Pártnak. Ez 21-gyel több, mint amennyi a kétharmados többséghez szükséges. A képviselőházba négy nemzeti kisebbségi listáról kerültek be képviselők. A Vajdasági Magyar Szövetség az eddigi négy helyett kilenc képviselővel rendelkezik.
" ["post_title"]=> string(33) "Megalakult az új szerb parlament" ["post_excerpt"]=> string(181) "Megalakult az új szerb parlament hétfőn Belgrádban, miután hitelesítették a képviselők mandátumát, ám a házelnököt és helyetteseit egyelőre nem választották meg. " ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(32) "megalakult-az-uj-szerb-parlament" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2020-08-03 13:04:29" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2020-08-03 10:04:29" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=390671" ["menu_order"]=> int(24488) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [5]=> object(WP_Post)#3765 (24) { ["ID"]=> int(390669) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2020-08-03 13:03:27" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2020-08-03 10:03:27" ["post_content"]=> string(658) "Nyolcvanhárom éves korában elhunyt John Hume északír politikus, aki Nobel-békedíjat kapott az északír konfliktus lezárásában játszott szerepéért - jelentette be a férfi családja hétfõn.
A család közölte: Hume rövid betegeskedést követõen hétfõ hajnalban távozott az élõk sorából. "John Hume halálával a huszadik századi Írország legbefolyásosabb és legnagyobb hatással bíró politikusát veszítettük el" - írta közleményében pártja, a Szociáldemokrata és Munkáspárt (SDLP) vezetõje, Colum Eastwood.
" ["post_title"]=> string(56) "Meghalt a múlt század legbefolyásosabb ír politikusa" ["post_excerpt"]=> string(205) "Nyolcvanhárom éves korában elhunyt John Hume északír politikus, aki Nobel-békedíjat kapott az északír konfliktus lezárásában játszott szerepéért - jelentette be a férfi családja hétfõn. " ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(52) "meghalt-a-mult-szazad-legbefolyasosabb-ir-politikusa" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2020-08-03 13:03:30" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2020-08-03 10:03:30" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=390669" ["menu_order"]=> int(24489) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [6]=> object(WP_Post)#3443 (24) { ["ID"]=> int(390667) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2020-08-03 13:02:37" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2020-08-03 10:02:37" ["post_content"]=> string(1183) "Az Iszlám Állam fegyveresei megtámadták a kelet-afganisztáni Dzsalálábád központi börtönét vasárnap Afganisztánban, a tűzharc hétfőn délelőtt, órákkal az ostrom kezdete után is folytatódott, a legfrissebb hírügynökségi jelentések szerint legalább 24 ember - köztük három támadó - vesztette életét, 43-an megsebesültek.
A dzsihadista terrorszervezet egyik öngyilkos merénylője a börtönnél felrobbantotta robbanóanyaggal megpakolt gépkocsiját, majd társai behatoltak a börtönbe, és tüzet nyitottak. Az őrség felvette velük a harcot. A dzsihadisták elfoglaltak egy közeli lakóépületet is, ami megnehezíti a helyszínre vezényelt biztonsági erők dolgát. Egyelőre nem ismert a támadók pontos száma, egy helyi illetékes korábban legalább tíz fegyveresről beszélt. A világszervezet nemrég kiadott jelentése szerint 2020 első fél évében az Iszlám Állam 17 civil áldozatokkal járó merényletet hajtott végre Afganisztánban, ez a szám tavaly 97 volt.
" ["post_title"]=> string(48) "Folytatódnak az összecsapások Afganisztánban" ["post_excerpt"]=> string(356) "Az Iszlám Állam fegyveresei megtámadták a kelet-afganisztáni Dzsalálábád központi börtönét vasárnap Afganisztánban, a tűzharc hétfőn délelőtt, órákkal az ostrom kezdete után is folytatódott, a legfrissebb hírügynökségi jelentések szerint legalább 24 ember - köztük három támadó - vesztette életét, 43-an megsebesültek. " ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(44) "folytatodnak-az-osszecsapasok-afganisztanban" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2020-08-03 13:02:37" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2020-08-03 10:02:37" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=390667" ["menu_order"]=> int(24490) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [7]=> object(WP_Post)#3576 (24) { ["ID"]=> int(390665) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2020-08-03 12:53:52" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2020-08-03 09:53:52" ["post_content"]=> string(625) "A Szociáldemokrata Párt egy lépést sem hátrál, a gyermeknevelési támogatás megkétszerezése nem egy szeszély, hanem szükségesség - jelentette ki Marcel Ciolacu.
Az ideiglenes pártelnök szerint a szociáldemokraták továbbra is nyomást gyakorolnak a kormányra, hogy a parlamentben megszavazott és az államfő által kihirdetett törvényeket gyakorlatba ültessék. Véleménye szerint van elég pénz a gyermeknevelési támogatás megduplázására.
" ["post_title"]=> string(35) "A kormány alkalmazza a törvényt!" ["post_excerpt"]=> string(175) "A Szociáldemokrata Párt egy lépést sem hátrál, a gyermeknevelési támogatás megkétszerezése nem egy szeszély, hanem szükségesség - jelentette ki Marcel Ciolacu. " ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(31) "a-kormany-alkalmazza-a-torvenyt" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2020-08-03 12:53:52" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2020-08-03 09:53:52" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=390665" ["menu_order"]=> int(24491) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [8]=> object(WP_Post)#3572 (24) { ["ID"]=> int(390663) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2020-08-03 12:49:27" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2020-08-03 09:49:27" ["post_content"]=> string(966) "Minden forgatókönyvet előkészítenek a tanév megkezdésére a járvány alakulásától függően - jelentette ki Ludovic Orban. Hozzátette, tárcaközi munkabizottság alakult Raluca Turcan miniszterelnök-helyettes vezetésével, amely elemzi a meglévő infrastruktúrát, a pedagógusok számát, a diákok lehetséges elosztását az osztályokba, illetve az oktatási rendszereket, beleértve a vegyest is.
A miniszterelnök szerint nem lehet ma előrejelezni mit tesznek, majd pedig a járvány alakulása felülírja azt. Hozzátette, akkor döntenek, amikor minden szükséges adat birtokában lesznek. Ludovic Orban elmondta, folyamatban van a versenytárgyalás 250 ezer táblagép beszerzésére, amit az Oktatásügyi Minisztérium és a tanfelügyelőségek összesítése alapján írtak ki.
" ["post_title"]=> string(51) "Minden eshetőségre felkészülnek az új tanévre" ["post_excerpt"]=> string(419) "Minden forgatókönyvet előkészítenek a tanév megkezdésére a járvány alakulásától függően - jelentette ki Ludovic Orban. Hozzátette, tárcaközi munkabizottság alakult Raluca Turcan miniszterelnök-helyettes vezetésével, amely elemzi a meglévő infrastruktúrát, a pedagógusok számát, a diákok lehetséges elosztását az osztályokba, illetve az oktatási rendszereket, beleértve a vegyest is. " ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(45) "minden-eshetosegre-felkeszulnek-az-uj-tanevre" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2020-08-03 12:49:28" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2020-08-03 09:49:28" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=390663" ["menu_order"]=> int(24492) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [9]=> object(WP_Post)#3667 (24) { ["ID"]=> int(390660) ["post_author"]=> string(3) "232" ["post_date"]=> string(19) "2020-08-03 12:42:18" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2020-08-03 09:42:18" ["post_content"]=> string(1035) "A kormány célja emelni a nyugdíjakat, de ez csakis egy rendkívül komoly elemzés alapján fog történni - jelentette ki a miniszterelnök.
Ludovic Orban hozzátette, elsősorban a gazdaság és a költségvetés első félévi helyzetére vonatkozó jelentésről van szó, amelyet a Pénzügyminisztérium állít össze a törvényes előírásoknak megfelelően. Másrészt figyelembe veszik a kormány alárendeltségében működő Előrejelzési Bizottság becsléseit, illetve a nemzetközi intézetek előrejelzését a gazdaság alakulásáról, akárcsak az Európai Unió tagállamainak gazdasági mutatóira vonatkozó előrejelzéseket, hiszen Románia szorosan kapcsolódik az uniós gazdasághoz, hiszen a kereskedelmi cserék majdnem 80 százalékát ezekkel az országokkal bonyolítja le. A miniszterelnök szerint az elemzés a hét folyamán elkészül.
" ["post_title"]=> string(50) "Elemzi a nyugdíjemelés lehetőségeit a kormány" ["post_excerpt"]=> string(145) "A kormány célja emelni a nyugdíjakat, de ez csakis egy rendkívül komoly elemzés alapján fog történni - jelentette ki a miniszterelnök. " ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(45) "elemzi-a-nyugdijemeles-lehetosegeit-a-kormany" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2020-08-03 12:42:35" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2020-08-03 09:42:35" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=390660" ["menu_order"]=> int(24493) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [10]=> object(WP_Post)#3666 (24) { ["ID"]=> int(390654) ["post_author"]=> string(3) "232" ["post_date"]=> string(19) "2020-08-03 09:40:32" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2020-08-03 06:40:32" ["post_content"]=> string(1197) "Jelentősen csökkentek a komló ültetvények Romániában az elmúlt két évtizedben. Maros megyében mintegy 200 hektáron termelik a sör alapanyagát, ami fele annyi, mint húsz évvel ezelőtt.
Móra Ákos az ország legnagyobb komlótermelője szerint az a visszás helyzet alakult ki, hogy a földtulajdonos visszakapta területét, a komló ültetvénybe beruházó vállalat pedig nincs ahonnan visszaszerezze befektetését, a termelés folytatásához pedig 7-10 tulajdonossal kényszerül szerződést kötni a vállalat. A belföldi termelés 8 százaléknál kisebb mértékben fedezi a sörtermelők szükségleteit, egy hektár komlóültetvény létrehozása pedig több tízezer euró befektetést igényel – mondta el Móra Ákos. A komló termeléséhez az országban csak Maros, Szeben, Fehér, Kolozs vagy Hunyad megyében megfelelő a klíma. Az ültetvényekre igényelni lehet a területalapú támogatást, illetve még két országos és európai szubvenciót, amelyek összege mintegy 1000 euró hektáronként.
" ["post_title"]=> string(31) "Egyre kevesebb a komlótermelő" ["post_excerpt"]=> string(200) "Jelentősen csökkentek a komló ültetvények Romániában az elmúlt két évtizedben. Maros megyében mintegy 200 hektáron termelik a sör alapanyagát, ami fele annyi, mint húsz évvel ezelőtt." ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(29) "egyre-kevesebb-a-komlotermelo" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2020-08-03 09:55:40" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2020-08-03 06:55:40" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=390654" ["menu_order"]=> int(24495) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [11]=> object(WP_Post)#3673 (24) { ["ID"]=> int(390652) ["post_author"]=> string(3) "232" ["post_date"]=> string(19) "2020-08-03 09:32:33" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2020-08-03 06:32:33" ["post_content"]=> string(589) "Izraelben, a koronavírus-járvány második hullámának beindulta után első ízben, csökkenni kezdett a fertőzési ráta.
Benjamin Netanjahu kormányfő hangsúlyozta az egészségügyi szabályok betartásának fontosságát. A járványellenes országos projekt igazgatója külön felszólította a vallásos közösségeket és azok vezetőit, hogy működjenek együtt a világi hatóságokkal a járvány megfékezésében.
" ["post_title"]=> string(41) "Lefele ível a második hullám Izraelben" ["post_excerpt"]=> string(127) "Izraelben, a koronavírus-járvány második hullámának beindulta után első ízben, csökkenni kezdett a fertőzési ráta." ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(38) "lefele-ivel-a-masodik-hullam-izraelben" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2020-08-03 09:32:35" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2020-08-03 06:32:35" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=390652" ["menu_order"]=> int(24496) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(12) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#3571 (24) { ["ID"]=> int(390684) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2020-08-04 12:11:53" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2020-08-04 09:11:53" ["post_content"]=> string(1461) "Az Erdélyi Magyar Néppárt a nép ügyvédjéhez fordul az úzvölgyi katonatemetőnél tavaly június 6-án történt erőszakos cselekmények ügyében.
Hétfőn a Mikó Imre Jogvédelmi Szolgálat közleményben, Csomortányi István, az EMNP elnöke pedig sajtótájékoztatón tudatta: megfellebbezte a nyomozást lezáró és az erőszakos cselekményeket elkövető személyeket felmentő ügyészi rendeletet, de a fellebbezést elbíráló ügyész is ugyanazt a döntést hozta, mint kollégája. Ezért a Mikó Imre szolgálat pert indított az ügyben. Az EMNP elnöke azt jelentette be, hogy az ombudsmanhoz fordul az ügyben.
Az erdélyi magyar közösség soraiban felháborodást váltottak ki a kivizsgálást lezáró moinești-i ügyész nyilvánosságra került megállapításai. Az ügyész - miután csak román szemtanúkat hallgatott meg - úgy ítélte meg, hogy a "Kifele a magyarokkal az országból!" csupán egy "magyarellenesnek vélt jelszó". Szerinte ez nem minősül gyűlöletkeltésnek vagy diszkriminációra való uszításnak, mert nem egy egész közösség, hanem csupán a katonatemető elé élő láncot vonó magyarokra vonatkozott. Az Active Watch bukaresti emberi jogi szervezet az Igazságügyi Felügyelet kivizsgálását kezdeményezte az ügyben.
" ["post_title"]=> string(46) "Az ombudmanhoz kerül az úzvölgyi konfliktus" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(43) "az-ombudmanhoz-kerul-az-uzvolgyi-konfliktus" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2020-08-04 12:11:56" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2020-08-04 09:11:56" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=390684" ["menu_order"]=> int(24482) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } ["comment_count"]=> int(0) ["current_comment"]=> int(-1) ["found_posts"]=> int(40452) ["max_num_pages"]=> int(3371) ["max_num_comment_pages"]=> int(0) ["is_single"]=> bool(false) ["is_preview"]=> bool(false) ["is_page"]=> bool(false) ["is_archive"]=> bool(false) ["is_date"]=> bool(false) ["is_year"]=> bool(false) ["is_month"]=> bool(false) ["is_day"]=> bool(false) ["is_time"]=> bool(false) ["is_author"]=> bool(false) ["is_category"]=> bool(false) ["is_tag"]=> bool(false) ["is_tax"]=> bool(false) ["is_search"]=> bool(false) ["is_feed"]=> bool(false) ["is_comment_feed"]=> bool(false) ["is_trackback"]=> bool(false) ["is_home"]=> bool(true) ["is_privacy_policy"]=> bool(false) ["is_404"]=> bool(false) ["is_embed"]=> bool(false) ["is_paged"]=> bool(true) ["is_admin"]=> bool(false) ["is_attachment"]=> bool(false) ["is_singular"]=> bool(false) ["is_robots"]=> bool(false) ["is_favicon"]=> bool(false) ["is_sitemap"]=> bool(false) ["is_posts_page"]=> bool(false) ["is_post_type_archive"]=> bool(false) ["query_vars_hash":"WP_Query":private]=> string(32) "b9ef2d2d73b5cc74ede4b3a9506d68fc" ["query_vars_changed":"WP_Query":private]=> bool(false) ["thumbnails_cached"]=> bool(false) ["allow_query_attachment_by_filename":protected]=> bool(false) ["stopwords":"WP_Query":private]=> NULL ["compat_fields":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(15) "query_vars_hash" [1]=> string(18) "query_vars_changed" } ["compat_methods":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(16) "init_query_flags" [1]=> string(15) "parse_tax_query" } ["query_cache_key":"WP_Query":private]=> string(41) "wp_query:8efbbb899492867dace1dd7df1dfdafe" }