A Korrupcióellenes Ügyosztályon tesz panaszt a Szociáldemokrata Párt a Nemzeti Liberális Párt képviselői ellen, akik szerinte befolyásukkal üzérkednek a kormányban.
(tovább…) Continue Reading
A heti hírösszefoglalóban szó lesz az új román kormány intézkedéseiről, mire volt ideje és mire nem a Luca Niculescu vezette kabinetnek, illetve mit tervez a nyugdíjakkal kapcsolatban. Szó lesz arról, hogy a parlamentben ismét elemi erővel törtek felszínre a nacionalista viták, amelyeket az AUR törvénymódosító javaslatai gerjesztenek, de beszámolunk az Európa Tanács szakértői testületének romániai látogatásáról, valamint a közigazgatási reformot övező politikai vitákról. Áttekintjük a bulgáriai elnökválasztás eredményét.
Természetesen szó lesz az amerikai félidős kongresszusi választásról is, hiszen Szőcs Levente összefoglalóval jelentkezik erről a politikai megmértettetésről, amely Donald Trump republikánusainak a vereségével végződött.
Végül Garzó Ferenc olvassa fel a Szétszerelhetetlen valóságóra című jegyzetét.
Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban - közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).
A SRI tájékoztatása értelmében a fenyegetés nem tartalmazott konkrétumokat, ezért nem volt szükség helyszíni intézkedésekre.A fővárosi repülőtér-üzemeltető vállalat (CNAB) közlése szerint a fenyegetés a Tarom légitársaság Prágából Bukarestbe tartó ROT226-os járatát érintette, amely 102 utassal a fedélzetén 12 óra 19 perckor szállt le. A bombafenyegetés ellenére zavartalanul és biztonságosan, a menetrendnek megfelelően zajlik a légiforgalom a repülőtéren, miközben a hatóságok végrehajtják az előírt biztonsági intézkedéseket - tették hozzá.
Csütörtökön több hasonló bombafenyegetés is érkezett Bukarestben leszálló repülőgépekkel kapcsolatban, de a SRI egyik esetben sem talált valós veszélyre utaló jeleket.
Romániában is követelik a Securitate-ügynökök aktáinak nyilvánosságra hozatalát. Az 1989. December 21. Egyesület az Agerpres hírügynökségnek is eljuttatott nyílt levélben kérte Nicușor Dan államfőt, hogy a megfelelő intézmények indítsák el a dokumentumok titkosításának feloldását, digitalizálják és tegyék közzé azokat az interneten. A levél példaként Magyarországot említi, más olyan országok,például Némteország,Lengyelország mellet,akik ezt a lépést megtették.
A Román Hírszerző Szolgálat szerint több mint százezer dosszié maradt titkosított, mert nemzetbiztonsági kérdéseket érintenek.
" ["post_title"]=> string(14) "Ügynökakták" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(0) "" ["ping_status"]=> string(0) "" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(11) "ugynokaktak" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-11-06 14:35:16" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-11-06 12:35:16" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(53) "https://www.bukarestiradio.ro/2026/11/06/ugynokaktak/" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [3]=> object(WP_Post)#3696 (24) { ["ID"]=> int(470082) ["post_author"]=> string(3) "145" ["post_date"]=> string(19) "2026-11-06 14:18:05" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-11-06 12:18:05" ["post_content"]=> string(780) "A csalók a Netflix nevében küldenek hamis üzeneteket, amelyekben arra hivatkoznak, hogy nem sikerült levonni az előfizetési díjat, és rövid időn belül felfüggesztik a felhasználó fiókját. Az üzenetekben található hivatkozás egy hamis weboldalra vezet, ahol bankkártyaadatokat kérnek.
Az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság arra figyelmeztet, hogy senki ne nyissa meg a gyanús linkeket, és ne adja meg banki adatait ilyen oldalakon. Akik már megadták kártyaadataikat, haladéktalanul értesítsék bankjukat. A csalási kísérleteket a Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság honlapján vagy az 1911-es telefonszámon lehet jelenteni.
" ["post_title"]=> string(90) "Újabb online csalási módszerre figyelmeztet az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(0) "" ["ping_status"]=> string(0) "" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(83) "ujabb-online-csalasi-modszerre-figyelmeztet-az-orszagos-kiberbiztonsagi-igazgatosag" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-11-06 14:18:05" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-11-06 12:18:05" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(125) "https://www.bukarestiradio.ro/2026/11/06/ujabb-online-csalasi-modszerre-figyelmeztet-az-orszagos-kiberbiztonsagi-igazgatosag/" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(4) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#3754 (24) { ["ID"]=> int(470070) ["post_author"]=> string(3) "234" ["post_date"]=> string(19) "2026-11-06 15:30:00" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-11-06 13:30:00" ["post_content"]=> string(1294) "A heti hírösszefoglalóban szó lesz az új román kormány intézkedéseiről, mire volt ideje és mire nem a Luca Niculescu vezette kabinetnek, illetve mit tervez a nyugdíjakkal kapcsolatban. Szó lesz arról, hogy a parlamentben ismét elemi erővel törtek felszínre a nacionalista viták, amelyeket az AUR törvénymódosító javaslatai gerjesztenek, de beszámolunk az Európa Tanács szakértői testületének romániai látogatásáról, valamint a közigazgatási reformot övező politikai vitákról. Áttekintjük a bulgáriai elnökválasztás eredményét.
Természetesen szó lesz az amerikai félidős kongresszusi választásról is, hiszen Szőcs Levente összefoglalóval jelentkezik erről a politikai megmértettetésről, amely Donald Trump republikánusainak a vereségével végződött.
Végül Garzó Ferenc olvassa fel a Szétszerelhetetlen valóságóra című jegyzetét.

A Korrupcióellenes Ügyosztályon tesz panaszt a Szociáldemokrata Párt a Nemzeti Liberális Párt képviselői ellen, akik szerinte befolyásukkal üzérkednek a kormányban.
(tovább…) Continue ReadingErőteljes robbanás rázta meg kedden este a libanoni fővárost, egyelőre nem ismerni az okokat. A detonációnak több tucat halottja és közel 4000 sebesültje van.
(tovább…) Continue Reading
Az Egyesült Nemzetek Szervezete arra figyelmeztet, hogy a koronavírus járvány miatt a világ „generációs katasztrófával” néz szembe az iskolák bezárása következtében.
(tovább…) Continue Reading
Az iskolakezdésről tárgyal Klaus Iohannis elnök ma délután 3 órától Ludovic Orban kormányfővel és több miniszterrel. A találkozó célja körvonalazni az új iskolai év megnyitására vonatkozó stratégiákat és forgatókönyveket.
(tovább…) Continue ReadingAz Országos Mentőszolgálat Szakszervezete arra kéri a hatóságokat, hogy biztosítsák a kockázati ösztönzésre vonatkozó juttatásokat a terepen dolgozó összes egészségügyi alkalmazott számára, ugyanakkor növeljék a mentőszolgálat első vonalbeli személyzetének támogatását is.
(tovább…) Continue Reading
Július 10 óta folyamatosan csökken a reprodukciós ráta.
Continue Reading
Romániában 30 megyében és a fővárosban növekvő tendenciát mutat az új koronavírusos esetek száma. A múlt héten igazolt új koronavírusos megbetegedések 33,9 százalékát Bukarestben, valamint Argeş, Prahova, Brassó és Dâmboviţa megyében jegyezték – közölte tegnap az Országos Közegészségügyi Intézet.
(tovább…) Continue Reading
Világszerte augusztus 2-án emlékeznek meg a roma holokausztról. A világnap dátuma arra emlékeztet, hogy 1944. augusztus 3-ra virradóra az auschwitzi…
Continue ReadingA fertőzés következtében az elmúlt 24 órában 48-an hunytak el, ami újabb rekord a július 31-i 39 haláleset után. A járvány kitörése óta 2480-an vesztették életüket az új koronavírus okozta Covid-19 betegségben.
Continue ReadingA csütörtökön életbe lépő jogszabály értelmében két évvel korábban kérelmezhetik a nyugdíjaztatásukat mindazok, akik legalább 30 éven át szennyezett környezetben éltek bányászati, kohászati, ércfeldolgozási, illetve koksz- vagy vegyipari tevékenység miatt.
Continue Reading
A 14. életévét be nem töltött kiskorúnak is kibocsátanak egyszerű vagy elektronikus személyi igazolványt a szülő vagy törvényes képviselő kérésére. Egyebek mellett ez áll abban a törvényben, amelyet több évig tartó viták után kihirdetett Klaus Iohannis államfő.
Continue ReadingŐrizetbe vette a korrupcióellenes ügyészség (DNA) Victor Sandut, az országos vízügyi igazgatóság volt vezérigazgatóját, akit egymillió eurós csúszópénz elfogadásával gyanúsítanak – tájékoztatott kedden a DNA.
Continue ReadingA Korrupcióellenes Ügyosztályon tesz panaszt a Szociáldemokrata Párt a Nemzeti Liberális Párt képviselői ellen, akik szerinte befolyásukkal üzérkednek a kormányban.
Marcel Ciolacu ideiglenes szociáldemokrata pártelnök ugyanakkor azzal vádolja a liberálisokat, hogy a választókat fizeti le, ahelyett, hogy védőmaszkokra, a gyermeknevelési támogatás és a nyugdíjak emelésére utalna ki pénzt. Online bejegyzésében Ciolacu azt állítja, hogy a liberálisok szociáldemokrata polgármestereket is próbálnak saját oldalukra állítani.
" ["post_title"]=> string(40) "Az ellenzék feljelenti a liberálisokat" ["post_excerpt"]=> string(177) "A Korrupcióellenes Ügyosztályon tesz panaszt a Szociáldemokrata Párt a Nemzeti Liberális Párt képviselői ellen, akik szerinte befolyásukkal üzérkednek a kormányban." ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(38) "az-ellenzek-feljelenti-a-liberalisokat" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2020-08-05 11:27:17" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2020-08-05 08:27:17" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=390717" ["menu_order"]=> int(24469) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [1]=> object(WP_Post)#3579 (24) { ["ID"]=> int(390715) ["post_author"]=> string(3) "232" ["post_date"]=> string(19) "2020-08-05 11:21:38" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2020-08-05 08:21:38" ["post_content"]=> string(1049) "Erőteljes robbanás rázta meg kedden este a libanoni fővárost, egyelőre nem ismerni az okokat. A detonációnak több tucat halottja és közel 4000 sebesültje van.
A robbanás oka továbbra sem pontosan tisztázott, de az izraeli kormány már közölte, nekik semmi közük nincsen a dologhoz. Az izraeli külügyminiszter egy helyi adónak nyilatkozva elmondta, a jelek szerint a robbanást egy tűzeset okozhatta. A bejrúti robbanásokat követően a világ minden tájáról érkeznek a szolidaritási üzenetek, segély-felajánlások Libanonba. Klaus Iohannis román államfő Twitter-üzenetben fejezte ki együttérzését, Izrael humanitárius és orvosi segítséget ajánlott fel. Donald Trump amerikai elnök kijelentette: az Egyesült Államok kész támogatni Libanont. szakértők arról tájékoztatták, hogy bombáról volt szó, nem ipari balesetről – tette hozzá.
" ["post_title"]=> string(20) "Robbanás Bejrútban" ["post_excerpt"]=> string(171) "Erőteljes robbanás rázta meg kedden este a libanoni fővárost, egyelőre nem ismerni az okokat. A detonációnak több tucat halottja és közel 4000 sebesültje van. " ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(18) "robbanas-bejrutban" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2020-08-05 11:51:47" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2020-08-05 08:51:47" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=390715" ["menu_order"]=> int(24470) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [2]=> object(WP_Post)#3677 (24) { ["ID"]=> int(390713) ["post_author"]=> string(3) "232" ["post_date"]=> string(19) "2020-08-05 11:20:48" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2020-08-05 08:20:48" ["post_content"]=> string(975) "Az Egyesült Nemzetek Szervezete arra figyelmeztet, hogy a koronavírus járvány miatt a világ „generációs katasztrófával” néz szembe az iskolák bezárása következtében.
Az ENSZ főtitkára tegnap kifejtette, hogy a kiszámíthatatlanság miatt jelentős emberi potenciál vesztődhet el, ezért az iskolákba való visszatérés a kormányok első számú prioritásai közé kell tartozzon. Antoniu Gutterez, az Egyesült Nemzetek Szervezetének államtitkára kijelentette, 160 országban zárták be az iskolákat, ami egy milliárd diák tanulását befolyásolta. Mint fogalmazott, 40 millió gyerek nem mehetett előkészítő osztályba és óvodába a koronavírus okozta járvány miatt. Ehhez hozzáadódik az a 250 millió gyerek is, akik a pandémia előtt sem jártak oktatási intézménybe.
" ["post_title"]=> string(34) "Generációs katasztrófa fenyeget" ["post_excerpt"]=> string(185) "Az Egyesült Nemzetek Szervezete arra figyelmeztet, hogy a koronavírus járvány miatt a világ „generációs katasztrófával” néz szembe az iskolák bezárása következtében. " ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(31) "generacios-katasztrofa-fenyeget" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2020-08-05 11:20:49" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2020-08-05 08:20:49" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=390713" ["menu_order"]=> int(24471) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [3]=> object(WP_Post)#3766 (24) { ["ID"]=> int(390711) ["post_author"]=> string(3) "232" ["post_date"]=> string(19) "2020-08-05 11:19:29" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2020-08-05 08:19:29" ["post_content"]=> string(1011) "Az iskolakezdésről tárgyal Klaus Iohannis elnök ma délután 3 órától Ludovic Orban kormányfővel és több miniszterrel. A találkozó célja körvonalazni az új iskolai év megnyitására vonatkozó stratégiákat és forgatókönyveket.
Az államfő szerint a tanév nem fog rendes körülmények között kezdődni, mivel a világjárvány nem fog véget érni szeptemberig. Az elnök úgy véli, nehéz lenne, hogy az oktatás kizárólag interneten történjen, ezért a hatóságok a hibrid oktatás forgatókönyve felé hajlanak. Klaus Iohannis kifejtette, rendkívül bonyolult lenne, ha kizárólag online történne a tanítás. Ezért a hibrid, vegyes módszerű oktatás lehetősége körvonalazódik. Hogy ez miként fog történni, azt egy-két héten belül pontosítják, és nyilvánosságra hozzák – fejtette ki az államfő.
" ["post_title"]=> string(46) "Az államfő az iskolakezdésről tanácskozik" ["post_excerpt"]=> string(160) "Az elnök úgy véli, nehéz lenne, hogy az oktatás kizárólag interneten történjen, ezért a hatóságok a hibrid oktatás forgatókönyve felé hajlanak. " ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(41) "az-allamfo-az-iskolakezdesrol-tanacskozik" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2020-08-05 11:19:29" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2020-08-05 08:19:29" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=390711" ["menu_order"]=> int(24472) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [4]=> object(WP_Post)#3757 (24) { ["ID"]=> int(390709) ["post_author"]=> string(3) "232" ["post_date"]=> string(19) "2020-08-05 11:18:21" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2020-08-05 08:18:21" ["post_content"]=> string(744) "Az Országos Mentőszolgálat Szakszervezete arra kéri a hatóságokat, hogy biztosítsák a kockázati ösztönzésre vonatkozó juttatásokat a terepen dolgozó összes egészségügyi alkalmazott számára, ugyanakkor növeljék a mentőszolgálat első vonalbeli személyzetének támogatását is.
Gheorghe Chiş szakszervezeti elnök szerint országos programmal kellene uniós szintre fejleszteni a mentőszolgálatot. Gheorghe Chiş azt is elmondta, hogy jelenleg a mentőszolgálatok 35 alkalmazottja fertőződött meg az új koronavírussal, ők otthoni elszigetelésben vannak.
" ["post_title"]=> string(45) "Kiegészítő juttatást kérnek a mentősök" ["post_excerpt"]=> string(210) "Az Országos Mentőszolgálat Szakszervezete arra kéri a hatóságokat, hogy biztosítsák a kockázati ösztönzésre vonatkozó juttatásokat a terepen dolgozó összes egészségügyi alkalmazott számára." ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(38) "kiegeszito-juttatast-kernek-a-mentosok" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2020-08-05 11:18:22" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2020-08-05 08:18:22" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=390709" ["menu_order"]=> int(24473) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [5]=> object(WP_Post)#3728 (24) { ["ID"]=> int(390707) ["post_author"]=> string(3) "232" ["post_date"]=> string(19) "2020-08-05 11:17:09" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2020-08-05 08:17:09" ["post_content"]=> string(482) "A következő két hét folyamán csökkenhet a koronavírus-fertőzések száma, mert a reprodukciós ráta, az a szám, amelyik megmutatja, hány embernek adja át a betegséget egy fertőzött, július 10 óta csökken, vélekednek a járványtani szakemberek. Nelu Tataru egészségügy-miniszter hangsúlyozza: kevesebb lesz a fertőzés, ha mindenki betartja a szabályokat, köztük az arcmaszk viselésére vonatkozót is.
" ["post_title"]=> string(29) "Kedvezően alakul a járvány" ["post_excerpt"]=> string(60) "Július 10 óta folyamatosan csökken a reprodukciós ráta." ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(26) "kedvezoen-alakul-a-jarvany" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2020-08-05 11:17:10" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2020-08-05 08:17:10" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=390707" ["menu_order"]=> int(24474) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [6]=> object(WP_Post)#3726 (24) { ["ID"]=> int(390702) ["post_author"]=> string(3) "232" ["post_date"]=> string(19) "2020-08-05 11:15:44" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2020-08-05 08:15:44" ["post_content"]=> string(906) "Romániában 30 megyében és a fővárosban növekvő tendenciát mutat az új koronavírusos esetek száma. A múlt héten igazolt új koronavírusos megbetegedések 33,9 százalékát Bukarestben, valamint Argeş, Prahova, Brassó és Dâmboviţa megyében jegyezték - közölte tegnap az Országos Közegészségügyi Intézet.
A heti rendszerességgel kiadott jelentés értelmében a COVID-19-cel összefüggésbe hozható elhalálozások 36,8 százalékát Argeş megyében, Bukarestben, valamint Prahova, Dâmboviţa és Bákó megyében regisztrálták. Az elhunytak 78,6 százaléka 60 éven felüli volt, 59 százalékuk férfi. A koronavírus okozta szövődmények miatt eddig elhunytak 94,8 százaléka más betegségekben is szenvedett.
" ["post_title"]=> string(37) "Egyre több a fertőzött Bukarestben" ["post_excerpt"]=> string(109) "Romániában 30 megyében és a fővárosban növekvő tendenciát mutat az új koronavírusos esetek száma." ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(34) "egyre-tobb-a-fertozott-bukarestben" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2020-08-05 11:15:45" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2020-08-05 08:15:45" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=390702" ["menu_order"]=> int(24475) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [7]=> object(WP_Post)#3724 (24) { ["ID"]=> int(390234) ["post_author"]=> string(3) "105" ["post_date"]=> string(19) "2020-08-04 15:30:00" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2020-08-04 12:30:00" ["post_content"]=> string(1104) "Világszerte augusztus 2-án emlékeznek meg a roma holokausztról. A világnap dátuma arra emlékeztet, hogy 1944. augusztus 3-ra virradóra az auschwitzi haláltáborban SS-katonák több mint háromezer cigányt gyilkoltak meg. A roma holokauszt, vagy romani nyelven Pharrajimos, elpusztítást jelent. Az Európai Parlament 2015-ben nyilvánította hivatalosan augusztus 2-át a roma holokauszt nemzetközi emléknapjává.
Mai adásunkban egy 2006-ban készült beszélgetést hallhatnak Fehér Gyulával, a budapesti Rajkó Zenekar primásával, majd bejátszunk egy mesejátékot a cigányok eredetéről. Alina Nelega Zurinka című írásáról van szó, amely 2007-ben hangzott el Rádiószínház rovatunkban, a Marosvásárhelyi Ariel Ifjúsági és Gyermekszínház művészeinek előadásában.
Ismét több mint ezren fertőződtek meg 24 óra alatt az új koronavírussal, ezzel Romániában meghaladta az 55 ezret az igazolt esetek száma. A Stratégiai Kommunikációs Csoport (GCS) kora délutáni közlése szerint tegnap óta 1232 megbetegedést diagnosztizáltak, a koronavírussal fertőzött személyek száma 55.241-re nőtt a járvány kitörése óta.
A fertőzés következtében az elmúlt 24 órában 48-an hunytak el, ami újabb rekord a július 31-i 39 haláleset után. A járvány kitörése óta 2480-an vesztették életüket az új koronavírus okozta Covid-19 betegségben.
Az egészségügyi intézményekben jelenleg 7771 személyt kezelnek – százzal többet, mint egy nappal korábban –, az intenzív osztályokon fekvő betegek száma 17-el 436-ra emelkedett.
Az utóbbi egy napban 20.581 tesztet végeztek, 7.548-at a páciensek kérésére.
" ["post_title"]=> string(66) "Újabb halálos rekord: 48-an vesztették életüket 24 óra alatt" ["post_excerpt"]=> string(233) "A fertőzés következtében az elmúlt 24 órában 48-an hunytak el, ami újabb rekord a július 31-i 39 haláleset után. A járvány kitörése óta 2480-an vesztették életüket az új koronavírus okozta Covid-19 betegségben." ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(59) "ujabb-halalos-rekord-48-an-vesztettek-eletuket-24-ora-alatt" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2020-08-04 13:16:57" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2020-08-04 10:16:57" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=390698" ["menu_order"]=> int(24478) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [9]=> object(WP_Post)#3727 (24) { ["ID"]=> int(390696) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2020-08-04 13:02:16" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2020-08-04 10:02:16" ["post_content"]=> string(1076) "A csütörtökön életbe lépő jogszabály értelmében két évvel korábban kérelmezhetik a nyugdíjaztatásukat mindazok, akik legalább 30 éven át szennyezett környezetben éltek bányászati, kohászati, ércfeldolgozási, illetve koksz- vagy vegyipari tevékenység miatt.
A törvény az érintett települések névsorát is tartalmazza. Ezek: Nagybánya, Kiskapus (Copşa Mică), Zalatna, Marosvásárhely, Szörényvár (Drobeta-Turnu-Severin), Dicsőszentmárton, Slatina, Turnu Măgurele, Râmnicu Vâlcea, illetve a Hunyad megyei Petrozsény, Zsilyvajdejvulkány (Vulcan), Lupény, Petrilla, Aninósza bányatelep (Aninoasa), Hobicaurikány (Uricani), Vajdahunyad, Pusztakalán (Călan), Rudabánya (Brad), Criscior, Vecel (Veţel), Marossolymos (Şoimuş), Körösbánya (Baia de Criş), Gyalár (Ghelari), Telek (Teliuc), Csertés (Certej), Boica (Băiţa), Szászváros (Orăştie), Déva.
Az előírás a felsorolt települések 8 kilométeres körzetében lakókra is érvényes.
A 14. életévét be nem töltött kiskorúnak is kibocsátanak egyszerű vagy elektronikus személyi igazolványt a szülő vagy törvényes képviselő kérésére. Egyebek mellett ez áll abban a törvényben, amelyet több évig tartó viták után kihirdetett Klaus Iohannis államfő.
A jogszabály bevezeti az elektronikus személyazonosító igazolványt, amelynek birtokosa online is igazolni tudja magát, és ezáltal igénybe vehet különféle elektronikus szolgáltatásokat.
A tervezetet még 2017-ben az akkori Tudose-kormány dolgozta ki. Ennek értelmében a polgárok választhatnak majd az egyszerű és az elektronikus személyi igazolvány között.
Az egyszerű és az elektronikus személyi igazolvány érvényességi ideje 0 és 14 év közöttiek esetében két év, 14 és 18 év közöttiek esetében négy év, 18 éven felüliek esetében tíz év. A 60 éven felülieknek kiadott egyszerű személyi igazolvány korlátlan ideig érvényes.
Az ideiglenes személyi igazolvány érvényességi ideje 45 nap.
" ["post_title"]=> string(40) "14 éven aluliak is kaphatnak személyit" ["post_excerpt"]=> string(290) "A 14. életévét be nem töltött kiskorúnak is kibocsátanak egyszerű vagy elektronikus személyi igazolványt a szülő vagy törvényes képviselő kérésére. Egyebek mellett ez áll abban a törvényben, amelyet több évig tartó viták után kihirdetett Klaus Iohannis államfő." ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(38) "14-even-aluliak-is-kaphatnak-szemelyit" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2020-08-04 12:41:01" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2020-08-04 09:41:01" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=390694" ["menu_order"]=> int(24480) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [11]=> object(WP_Post)#3666 (24) { ["ID"]=> int(390689) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2020-08-04 12:27:34" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2020-08-04 09:27:34" ["post_content"]=> string(1365) "Őrizetbe vette a korrupcióellenes ügyészség (DNA) Victor Sandut, az országos vízügyi igazgatóság volt vezérigazgatóját, akit egymillió eurós csúszópénz elfogadásával gyanúsítanak - tájékoztatott kedden a DNA.
A vádhatóság közleménye szerint a korrupcióellenes ügyészek hétfőn elrendelték a bűnvádi eljárás elindítását és Victor Sandu 24 órás őrizetbe vételét.
Az ügyészek szerint Sandu az országos vízügyi igazgatóság vezérigazgatójaként csúszópénzt fogadott el egy üzletembertől, aki ellen szintén bűnvádi eljárás indult megvesztegetés gyanújával. Az ügyészek 60 napos hatósági felügyeletet rendeltek el további két üzletember, vállalatigazgató ellen csúszópénz elfogadásában és megvesztegetésben való bűnrészesség miatt. A DNA szerint Victor Sandu összesen 4.830.464 lejt kért és kapott az ügyben gyanúsított üzletembertől, melynek fejében az üzletember pénzt kapott olyan Bihar megyei szerződésekre, amelyeknek a munkálatait nem végezte el. A DNA ügyészei kedden Victor Sandu és az üzletember 30 napos előzetes letartóztatásba való helyezését kérik a Bákó megyei törvényszéktől.
" ["post_title"]=> string(93) "Egymillió eurós csúszópénz gyanújával őrizetbe vették a volt vízügyi főigazgatót" ["post_excerpt"]=> string(233) "Őrizetbe vette a korrupcióellenes ügyészség (DNA) Victor Sandut, az országos vízügyi igazgatóság volt vezérigazgatóját, akit egymillió eurós csúszópénz elfogadásával gyanúsítanak - tájékoztatott kedden a DNA. " ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(80) "egymillio-euros-csuszopenz-gyanujaval-orizetbe-vettek-a-volt-vizugyi-foigazgatot" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2020-08-04 12:27:35" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2020-08-04 09:27:35" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=390689" ["menu_order"]=> int(24481) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(12) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#3574 (24) { ["ID"]=> int(390717) ["post_author"]=> string(3) "232" ["post_date"]=> string(19) "2020-08-05 11:27:17" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2020-08-05 08:27:17" ["post_content"]=> string(719) "A Korrupcióellenes Ügyosztályon tesz panaszt a Szociáldemokrata Párt a Nemzeti Liberális Párt képviselői ellen, akik szerinte befolyásukkal üzérkednek a kormányban.
Marcel Ciolacu ideiglenes szociáldemokrata pártelnök ugyanakkor azzal vádolja a liberálisokat, hogy a választókat fizeti le, ahelyett, hogy védőmaszkokra, a gyermeknevelési támogatás és a nyugdíjak emelésére utalna ki pénzt. Online bejegyzésében Ciolacu azt állítja, hogy a liberálisok szociáldemokrata polgármestereket is próbálnak saját oldalukra állítani.
" ["post_title"]=> string(40) "Az ellenzék feljelenti a liberálisokat" ["post_excerpt"]=> string(177) "A Korrupcióellenes Ügyosztályon tesz panaszt a Szociáldemokrata Párt a Nemzeti Liberális Párt képviselői ellen, akik szerinte befolyásukkal üzérkednek a kormányban." ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(38) "az-ellenzek-feljelenti-a-liberalisokat" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2020-08-05 11:27:17" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2020-08-05 08:27:17" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=390717" ["menu_order"]=> int(24469) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } ["comment_count"]=> int(0) ["current_comment"]=> int(-1) ["found_posts"]=> int(40452) ["max_num_pages"]=> int(3371) ["max_num_comment_pages"]=> int(0) ["is_single"]=> bool(false) ["is_preview"]=> bool(false) ["is_page"]=> bool(false) ["is_archive"]=> bool(false) ["is_date"]=> bool(false) ["is_year"]=> bool(false) ["is_month"]=> bool(false) ["is_day"]=> bool(false) ["is_time"]=> bool(false) ["is_author"]=> bool(false) ["is_category"]=> bool(false) ["is_tag"]=> bool(false) ["is_tax"]=> bool(false) ["is_search"]=> bool(false) ["is_feed"]=> bool(false) ["is_comment_feed"]=> bool(false) ["is_trackback"]=> bool(false) ["is_home"]=> bool(true) ["is_privacy_policy"]=> bool(false) ["is_404"]=> bool(false) ["is_embed"]=> bool(false) ["is_paged"]=> bool(true) ["is_admin"]=> bool(false) ["is_attachment"]=> bool(false) ["is_singular"]=> bool(false) ["is_robots"]=> bool(false) ["is_favicon"]=> bool(false) ["is_sitemap"]=> bool(false) ["is_posts_page"]=> bool(false) ["is_post_type_archive"]=> bool(false) ["query_vars_hash":"WP_Query":private]=> string(32) "6d72413484aaf4087e1f91b1892b6feb" ["query_vars_changed":"WP_Query":private]=> bool(false) ["thumbnails_cached"]=> bool(false) ["allow_query_attachment_by_filename":protected]=> bool(false) ["stopwords":"WP_Query":private]=> NULL ["compat_fields":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(15) "query_vars_hash" [1]=> string(18) "query_vars_changed" } ["compat_methods":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(16) "init_query_flags" [1]=> string(15) "parse_tax_query" } ["query_cache_key":"WP_Query":private]=> string(41) "wp_query:f436d3e8dd238c5d6812a60bfcd3221f" }