A fertőzések nagy száma miatt a veszélyhelyzet újabb 30 napos meghosszabbítása július 15-től elkerülhetetlen az egészségügyi miniszter szerint.
Continue Reading

Mai egyházi műsorunkban Szász István Gergely zaláni református lelkipásztor igehirdetését hallják.

Dominic Fritz temesvári polgármester bejelentette, hogy miután Nicușor Dan államfő kihirdette a feddhetetlenségi törvényt, elöljárói mandátuma 30 napon belül megszűnik, és alpolgármesterei átveszik ügyvivő jelleggel a városháza vezetését szeptember végétől. Fritz hangsúlyozta, hogy az új jogszabályt a Szociáldemokrata Párt (PSD) és a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) által benyújtott és a parlament által elfogadott módosító javaslatával együtt hirdették ki, amely véleménye szerint kifejezetten ellene és Temesvár ellen irányult. Fritz szerint az eset jól mutatja a durva visszaélést, politikai bosszút és az alkotmány megsértését, ezért úgy látja, hogy Romániában már nem létezik jogállamiság.
" ["post_title"]=> string(62) "Dominic Fritz szerint Romániában nem létezik jogállamiság" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(57) "dominic-fritz-szerint-romaniaban-nem-letezik-jogallamisag" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-08-29 13:37:16" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-08-29 10:37:16" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=467304" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [2]=> object(WP_Post)#3502 (24) { ["ID"]=> int(467300) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2026-08-29 13:31:27" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-08-29 10:31:27" ["post_content"]=> string(317) "Augusztus 30-án, vasárnap délelőtt 10 órától a bukaresti Calvineum református egyházközségben kiköszönő-istentisztelet lesz. Ezen a nyugdíjba vonuló Zsold Béla lelkipásztor huszonnégy év szolgálat után búcsúzik a fővárosi gyülekezettől.
" ["post_title"]=> string(42) "Kiköszönő-istentisztelet a Calvineumban" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(39) "kikoszono-istentisztelet-a-calvineumban" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-08-29 13:33:01" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-08-29 10:33:01" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=467300" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [3]=> object(WP_Post)#3670 (24) { ["ID"]=> int(467298) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2026-08-29 13:29:10" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-08-29 10:29:10" ["post_content"]=> string(598) "Holnap nagyszabású kerékpár-versenyt szerveznek Bukarest utcáin, ezért jelentős útlezárásokra kell számítani reggel 6 óra és délután 4 óra között. A rendőrség arra a kéri a lakosságot, hogy személyi autójukat csak szükség esetén használják, vegyék igénybe a tömegközlekedést, főleg a metrót. Részleteket itt olvashatnak: https://www.bucurestifm.ro/2026/08/28/letape-bucharest-by-tour-de-france-in-bucuresti/
" ["post_title"]=> string(54) "Vasárnap jelentős útlezárások lesznek Bukarestben" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(49) "vasarnap-jelentos-utlezarasok-lesznek-bukarestben" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-08-29 13:29:11" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-08-29 10:29:11" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=467298" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(4) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#3483 (24) { ["ID"]=> int(467076) ["post_author"]=> string(3) "234" ["post_date"]=> string(19) "2026-08-30 07:00:00" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-08-30 04:00:00" ["post_content"]=> string(706) "Mai egyházi műsorunkban Szász István Gergely zaláni református lelkipásztor igehirdetését hallják.


A fertőzések nagy száma miatt a veszélyhelyzet újabb 30 napos meghosszabbítása július 15-től elkerülhetetlen az egészségügyi miniszter szerint.
Continue ReadingAz elmúlt 24 órában 637 új fertőzést igazoltak Romániában, a nyilvántartott fertőzöttek száma ezzel 33 585-re emelkedett. Az aktív esetek száma csaknem 500-zal emelkedett 9851-re a hétfői 9355-hez képest – közölte kedden a Stratégiai Kommunikációs Csoport (GCS).
Continue ReadingNem biztos, hogy sikerül megállapodásra jutni az Európai Unió (EU) pénteken kezdődő rendkívüli csúcstalálkozóján a koronavírus-járvány hatásainak ellensúlyozását szolgáló helyreállítási alapról és az EU következő hétéves költségvetéséről – mondta Angela Merkel német kancellár hétfőn Guiseppe Conte olasz miniszterelnökkel folytatott megbeszélése után a szövetségi kormány Berlin melletti vendégházában.
Continue ReadingAz Európai Unió arra szólítja fel az örmény–azeri határon kialakult összecsapásokban részt vevő feleket, hogy hagyjanak fel a fegyverek használatával, tartózkodjanak minden, a feszültséget szító fellépéstől és kijelentéstől, valamint hozzanak azonnali intézkedéseket a helyzet további elmérgesedésének megakadályozására – közölte szóvivője útján a Európai Unió (EU) külügyi szolgálata (EEAS).
Continue ReadingAz Egyesült Államokban ismét végrehajthatók a szövetségi bíróságok ítéletei alapján kiszabott halálbüntetések, döntötte el az alkotmánybíróság szerepét betöltő legfelsőbb bíróság.
Continue ReadingHiperszonikus fegyverek hordozására alkalmas F-15EX típusú vadászgépeket rendelt meg az amerikai védelmi minisztérium, a Pentagon a Boeing cégtől – közölte maga az amerikai repülőgépgyártó vállalat.
Continue Reading
Vasárnap húszra nőtt azoknak az európai országoknak a száma, amelyek valamilyen formában korlátozzák a Romániából történő beutazást, ebből 14 ország az Európai Unió tagja. Ezek az államok a következők: Ausztria, Bosznia-Hercegovina, Ciprus, Dánia, Észtország, Finnország, Görögország, Hollandia, Írország, Izland, Lettország, Litvánia, Magyarország, Málta, Moldovai Köztársaság, Montenegró, Nagy-Britannia, Norvégia, Szlovákia és Szlovénia.Litvánia, Málta és Finnország területére Romániából érkező román állampolgárok – néhány kivételes esettől eltekintve – nem is léphetnek be. A többi állam negatív teszteredmény felmutatásához köti a határátlépést, illetve kéthetes karanténra kötelező a Romániából beutazókat.
(tovább…) Continue Reading
A Richter-skála szerinti 3,2-es erősségű földrengés volt ma reggel 9 óra 7 perckor Buzău megyében, Vrancea szeizmikus térségben. Az országos…
Continue Reading
Szombaton elkezdődött az Aradi Kamaraszínház szórványkaravánja, amely néhány éve Arad megye vidéki településein mutat be egy-egy produkciót. Idén a Varga Miklós énekes főszereplésével készült, Ki szívét osztja szét című előadással turnézik a társulat.
(tovább…) Continue Reading
Szombaton rajtolt a régió, illetve most már az ország egyik kedvelt rendezvénye, a Csíkszeredai Régizene Fesztivál, amely idén az aktuális helyzethez igazodva visszafogottabb lesz.
(tovább…) Continue Reading
A legutóbbi tájékoztatás óta 413 új koronavírusos megbetegedést igazoltak Romániában, és ezzel 32.948-ra nőtt a fertőzöttek száma – közölte ma…
Continue ReadingA szenátus várhatóan ma délután kezdődő plenárisán szavaz a járványhelyzetben elrendelhető intézkedésekről, illetve az erről szóló tervezetről. Ha a jogszabályt…
Continue ReadingA fertőzések nagy száma miatt a veszélyhelyzet újabb 30 napos meghosszabbítása július 15-től elkerülhetetlen az egészségügyi miniszter szerint. Nelu Tătaru hangsúlyozta: „A fertőzések számának alakulása a szükségállapot visszaállítását nem indokolja, viszont a veszélyhelyzet meghosszabbítása július 15-től szinte elkerülhetetlen. Az esetszámok növekedése nem tesz lehetővé további lazításokat” – jelentette ki a miniszter.
A kormány legutóbb június 17-től hosszabbította meg újabb 30 nappal a vészhelyzetet, ami jogi alapot teremt bizonyos korlátozó intézkedések megtartására. A vészhelyzet ideje alatt, július 16-ig kötelező marad az egészségügyi távolság betartása, a védőmaszk viselése a tömegközlekedési járműveken és a zárt nyilvános terekben, zárt térben legtöbb 20, a szabadban 50 fő gyülekezhet. Továbbra is zárva maradnak a vendéglátóhelyek beltéri részei, a mozik és a színházak.
" ["post_title"]=> string(62) "Tătaru: elkerülhetetlen a veszélyhelyzet meghosszabbítása" ["post_excerpt"]=> string(156) "A fertőzések nagy száma miatt a veszélyhelyzet újabb 30 napos meghosszabbítása július 15-től elkerülhetetlen az egészségügyi miniszter szerint." ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(56) "tataru-elkerulhetetlen-a-veszelyhelyzet-meghosszabbitasa" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2020-07-15 09:18:37" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2020-07-15 06:18:37" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=389874" ["menu_order"]=> int(22570) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [1]=> object(WP_Post)#3687 (24) { ["ID"]=> int(389872) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2020-07-14 14:38:21" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2020-07-14 11:38:21" ["post_content"]=> string(1402) "Az elmúlt 24 órában 637 új fertőzést igazoltak Romániában, a nyilvántartott fertőzöttek száma ezzel 33 585-re emelkedett. Az aktív esetek száma csaknem 500-zal emelkedett 9851-re a hétfői 9355-hez képest – közölte kedden a Stratégiai Kommunikációs Csoport (GCS).
Összesen 30 új halálesetet jelentettek, ezzel az áldozatok száma 1931-re nőtt. Jelenleg 235 beteget ápolnak intenzív osztályon. Az elmúlt 24 órában 14 237 teszt eredményét dolgozták fel.
A világon 13 millió fölé emelkedett a koronavírus-járványban fertőzöttek száma, a halálos áldozatoké 572 ezer, a gyógyultaké pedig 7,2 millió a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem keddi adatai szerint. Egy nap alatt 200 ezerrel nőtt a fertőzöttek száma, a halálos áldozatoké pedig 4 ezerrel. Szakértők szerint a diagnosztizált esetek száma nem tükrözi pontosan a valóságot, mert az egyes országokban többé-kevésbé korlátozott a tesztek száma, és a nyilvántartás kritériumai is különböznek. A fertőzés 188 országban és régióban van jelen.
Magyarországon tizenegy fővel emelkedett a beazonosított fertőzöttek száma, nincs újabb elhunyt.
" ["post_title"]=> string(58) "Ismét 600 fölé nőtt az igazolt új fertőzések száma" ["post_excerpt"]=> string(287) "Az elmúlt 24 órában 637 új fertőzést igazoltak Romániában, a nyilvántartott fertőzöttek száma ezzel 33 585-re emelkedett. Az aktív esetek száma csaknem 500-zal emelkedett 9851-re a hétfői 9355-hez képest – közölte kedden a Stratégiai Kommunikációs Csoport (GCS)." ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(50) "ismet-600-fole-nott-az-igazolt-uj-fertozesek-szama" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2020-07-14 14:43:38" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2020-07-14 11:43:38" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=389872" ["menu_order"]=> int(22571) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [2]=> object(WP_Post)#3688 (24) { ["ID"]=> int(389870) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2020-07-14 14:36:19" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2020-07-14 11:36:19" ["post_content"]=> string(1365) "Nem biztos, hogy sikerül megállapodásra jutni az Európai Unió (EU) pénteken kezdődő rendkívüli csúcstalálkozóján a koronavírus-járvány hatásainak ellensúlyozását szolgáló helyreállítási alapról és az EU következő hétéves költségvetéséről – mondta Angela Merkel német kancellár hétfőn Guiseppe Conte olasz miniszterelnökkel folytatott megbeszélése után a szövetségi kormány Berlin melletti vendégházában.
Angela Merkel kiemelte, hogy hosszú még az út a megegyezésig, és „hidakat kell építeni” a tagországok között. Az a legfontosabb, hogy nagyszabású és erőteljes csomagot állítsanak össze, mert a koronavírus-járványból eredő kihívás „hatalmas”, és nem lehet „törpe” léptékű megoldással válaszolni rá.
Guiseppe Conte aláhúzta, hogy gyorsan kell cselekedni, mert a járvánnyal együtt járó válság a belső piac és az egész EU széttöredezéséhez vezethet, ami a járványt legkevésbé megszenvedő országoknak sem lenne jó.
Az Európai Tanács elnöke, Charles Michel javaslata 750 milliárd eurósra tervezett helyreállítási alapról szól.
" ["post_title"]=> string(64) "Merkel nem venne mérget a helyreállítási alap elfogadására" ["post_excerpt"]=> string(456) "Nem biztos, hogy sikerül megállapodásra jutni az Európai Unió (EU) pénteken kezdődő rendkívüli csúcstalálkozóján a koronavírus-járvány hatásainak ellensúlyozását szolgáló helyreállítási alapról és az EU következő hétéves költségvetéséről – mondta Angela Merkel német kancellár hétfőn Guiseppe Conte olasz miniszterelnökkel folytatott megbeszélése után a szövetségi kormány Berlin melletti vendégházában." ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(58) "merkel-nem-venne-merget-a-helyreallitasi-alap-elfogadasara" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2020-07-14 14:44:30" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2020-07-14 11:44:30" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=389870" ["menu_order"]=> int(22572) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [3]=> object(WP_Post)#3693 (24) { ["ID"]=> int(389868) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2020-07-14 14:35:22" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2020-07-14 11:35:22" ["post_content"]=> string(1376) "Az Európai Unió arra szólítja fel az örmény–azeri határon kialakult összecsapásokban részt vevő feleket, hogy hagyjanak fel a fegyverek használatával, tartózkodjanak minden, a feszültséget szító fellépéstől és kijelentéstől, valamint hozzanak azonnali intézkedéseket a helyzet további elmérgesedésének megakadályozására – közölte szóvivője útján a Európai Unió (EU) külügyi szolgálata (EEAS).
Az uniós szolgálat nyilatkozatában arra is felszólította a szemben álló feleket, hogy szigorúan tartsák tiszteletben a korábbi tűzszünetre vonatkozó megállapodást, erejüket és erőforrásaikat pedig fordítsák a koronavírus-járvány elleni küzdelemre.
Jereván és Baku több évtizede konfliktusban áll egymással a zömében örmények lakta, de hivatalosan Azerbajdzsánhoz tartozó Hegyi-Karabah miatt.
Az örmény–azeri határon vasárnap kezdődött tüzérségi összecsapás hétfőn is folytatódott. A határincidens során Baku szerint négy azeri katona életét vesztette, öt pedig megsebesült, az örmény védelmi minisztérium pedig két katonájuk megsebesüléséről számolt be.
" ["post_title"]=> string(69) "Az EU önmegtartóztatásra buzdít az örmény–azeri konfliktusban" ["post_excerpt"]=> string(440) "Az Európai Unió arra szólítja fel az örmény–azeri határon kialakult összecsapásokban részt vevő feleket, hogy hagyjanak fel a fegyverek használatával, tartózkodjanak minden, a feszültséget szító fellépéstől és kijelentéstől, valamint hozzanak azonnali intézkedéseket a helyzet további elmérgesedésének megakadályozására – közölte szóvivője útján a Európai Unió (EU) külügyi szolgálata (EEAS)." ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(61) "az-eu-onmegtartoztatasra-buzdit-az-ormeny-azeri-konfliktusban" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2020-07-14 14:35:23" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2020-07-14 11:35:23" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=389868" ["menu_order"]=> int(22573) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [4]=> object(WP_Post)#3595 (24) { ["ID"]=> int(389866) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2020-07-14 14:34:16" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2020-07-14 11:34:16" ["post_content"]=> string(1391) "Az Egyesült Államokban ismét végrehajthatók a szövetségi bíróságok ítéletei alapján kiszabott halálbüntetések, döntötte el az alkotmánybíróság szerepét betöltő legfelsőbb bíróság.
A határozat érvénytelenítette négy kivégzés végrehajtásának felfüggesztését, amit egy washingtoni körzeti bíróság rendelt el egy nappal korábban, mindössze hét órával előzve meg az egyik elítélt kivégzésének tervezett időpontját.
A másik három elítéltet is júliusban és augusztusban végzik majd ki egy indianai szövetségi börtönben. Valamennyire gyermekek meggyilkolása miatt vár halál.
Ezt megelőzően 17 éve hajtottak végre halálbüntetést szövetségi bíróságok ítéletei alapján az Egyesült Államokban. A kivégzéseket 2003-ban – George W. Bush elnöksége idején állította le a kormányzat, a méreginjekció alkalmazása körül kirobbant vita miatt.
A Trump-kormányzat igazságügyi minisztere, William Barr azonban tavaly bejelentette: szorgalmazzák a halálbüntetések újbóli végrehajtását. Összesen 62 ember van szövetségi halálsoron.
" ["post_title"]=> string(74) "17 év után elkezdik a szövetségi halálsoron várakozók kivégzését" ["post_excerpt"]=> string(208) "Az Egyesült Államokban ismét végrehajthatók a szövetségi bíróságok ítéletei alapján kiszabott halálbüntetések, döntötte el az alkotmánybíróság szerepét betöltő legfelsőbb bíróság." ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(64) "17-ev-utan-elkezdik-a-szovetsegi-halalsoron-varakozok-kivegzeset" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2020-07-14 14:34:16" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2020-07-14 11:34:16" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=389866" ["menu_order"]=> int(22574) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [5]=> object(WP_Post)#3596 (24) { ["ID"]=> int(389864) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2020-07-14 14:33:15" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2020-07-14 11:33:15" ["post_content"]=> string(1239) "Hiperszonikus fegyverek hordozására alkalmas F-15EX típusú vadászgépeket rendelt meg az amerikai védelmi minisztérium, a Pentagon a Boeing cégtől - közölte maga az amerikai repülőgépgyártó vállalat.
A hétfői tájékoztatás szerint a légierő már megkötötte az első részletében 1,2 milliárd dollárról szóló szerződést az óriáscéggel, ennek keretében nyolc ilyen korszerű gépet gyártanak le St. Louisban lévő üzemükben, Missouri középnyugati álamban.
Az F-15EX típus több fegyver hordozására képes, mint osztályának bármelyik képviselője, és alkalmas mintegy hét méter hosszú és 3,2 tonnányi súlyú hiperszonikus fegyver indítására is - derült ki a közleményből.
Megállapodás született ezen kívül arról is egy határidő nélküli, 23 milliárd dollár értékű szerződés keretében, hogy meg nem határozott mennyiségben fognak repülőgépeket leszállítani az említett típusból. A tervek 144 vadászgép legyártását helyezik kilátásba.
" ["post_title"]=> string(62) "Hiperszonikus rakétahordozókra kapott megrendelést a Boeing" ["post_excerpt"]=> string(216) "Hiperszonikus fegyverek hordozására alkalmas F-15EX típusú vadászgépeket rendelt meg az amerikai védelmi minisztérium, a Pentagon a Boeing cégtől - közölte maga az amerikai repülőgépgyártó vállalat." ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(58) "hiperszonikus-raketahordozokra-kapott-megrendelest-a-being" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2020-07-14 15:03:58" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2020-07-14 12:03:58" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=389864" ["menu_order"]=> int(22575) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [6]=> object(WP_Post)#3597 (24) { ["ID"]=> int(389840) ["post_author"]=> string(3) "145" ["post_date"]=> string(19) "2020-07-13 14:39:01" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2020-07-13 11:39:01" ["post_content"]=> string(4887) "Vasárnap húszra nőtt azoknak az európai országoknak a száma, amelyek valamilyen formában korlátozzák a Romániából történő beutazást, ebből 14 ország az Európai Unió tagja. Ezek az államok a következők: Ausztria, Bosznia-Hercegovina, Ciprus, Dánia, Észtország, Finnország, Görögország, Hollandia, Írország, Izland, Lettország, Litvánia, Magyarország, Málta, Moldovai Köztársaság, Montenegró, Nagy-Britannia, Norvégia, Szlovákia és Szlovénia.Litvánia, Málta és Finnország területére Romániából érkező román állampolgárok – néhány kivételes esettől eltekintve – nem is léphetnek be. A többi állam negatív teszteredmény felmutatásához köti a határátlépést, illetve kéthetes karanténra kötelező a Romániából beutazókat.
Legutóbb Magyarország vezetett be korlátozásokat Romániával szemben. Július 15-től, szerdától az innen érkező román állampolgárok egészségügyi vizsgálaton esnek át, ahol, ha felmerül a fertőzés gyanúja, nem léphetnek be Magyarországra. Ha nem fertőzésgyanúsak, kötelezően 14 napos karanténba kell vonulniuk. Nem kötelező a karantén, ha az utazást megelőző 5 napban két, 48 órás különbséggel elvégzett negatív koronavírus-tesztet mutatnak fel. Az ezt igazoló dokumentum magyar vagy angol nyelvű kell, hogy legyen. A Romániából Ausztriába érkezőknek egy 4 napnál nem régebbi negatív teszteredménnyel bizonyítaniuk kell a határon, hogy nem fertőzöttek. Negatív teszteredmény hiányában 14 napra karanténba kell vonulniuk lakhelyükön vagy szálláshelyükön. Ha sem a negatív teszteredményt, sem a szállásigazolást nem tudják bemutatni a határnál, nem léphetnek be Ausztria területére. Nem kell 14 napos elkülönítésbe menni, ha a román állampolgárok megállás nélkül átutaznak Ausztrián egy másik ország felé. Ugyanakkor az áruszállító kamionosokra se vonatkozik az elkülönítés. A Görögországba utazó román állampolgároknak utazás előtt 24 órával ki kell tölteniük elektronikus formában egy adatlapot. Július 15-től pedig egy 3 napnál nem régebbi negatív koronavírus-tesztet kell felmutatniuk ahhoz, hogy belépjenek az országba. A turistákat ugyanakkor szúrópróbaszerűen még tesztelhetik a határon.
Ciprus is csak egy 72 órásnál nem régebbi negatív koronavírus-teszt birtokában engedik be a romániaiakat. Észtországba és Lettországba 14 napos karanténba vagy elkülönítésbe kell vonulniuk a román állampolgároknak, Litvánia viszont július 13-tól lezárja a határait a román állampolgárok előtt. A korlátozás nem érvényes az országon átutazókra, illetve a litván külügyminisztérium honlapján megjelölt más kategóriákba tartozókra. Finnország is néhány kivételtől eltekintve megtiltotta a román állampolgárok belépését az országba. Beléphetnek azok, akiknek tartózkodási engedélyük van, munkahelyi szerződéssel rendelkeznek, elsőfokú rokont látogatnak, vagy egy finnországi tanintézménybe járnak. Megengedett ugyanakkor az országon való áthaladás. Málta teljesen lezárta a határait a román állampolgárok előtt. A Dániába való beutazás feltétele egy legalább hat éjszakára szóló foglalás felmutatása egy dániai szálláshelyen. Nagy-Britannia és Írország is kötelezi a román állampolgárokat arra, hogy a belépés után vonuljanak karanténba vagy elkülönítésbe 14 napig.Kéthetes elkülönítést javasolnak a holland hatóságok is azoknak, akik Romániából érkeznek. A holland egészségügyi minisztérium rendelete értelmében a hollandiai repülőterekről induló, oda érkező vagy ott átszálló utasoknak kötelező módon ki kell töltenie egy egyéni egészségi nyilatkozatot.A Szlovákiába utazó román állampolgároknak kötelező az elkülönítés. Ötödik nap után el kell végezniük egy koronavírus-tesztet, ami ha negatív, folytathatják az útjukat. A román állampolgárok áthaladhatnak Szlovákián, de csak megállás nélkül, és legtöbb 8 órán belül el kell hagyniuk az országot.Szlovéniában is kötelező a 14 napos elkülönítés a román állampolgároknak. Az országon való áthaladást nem korlátozzák, de 12 órán belül ki kell lépniük Szlovéniából. (korona.rmdsz.ro/digi24.ro)
" ["post_title"]=> string(85) "Húsz ország korlátozza a romániai állampolgárok beutazását - tájékoztató" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(70) "husz-orszag-korlatozza-a-romaniai-allampolgarok-beutazasat-tajekoztato" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2020-07-13 14:39:02" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2020-07-13 11:39:02" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=389840" ["menu_order"]=> int(22578) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [7]=> object(WP_Post)#3598 (24) { ["ID"]=> int(389837) ["post_author"]=> string(3) "145" ["post_date"]=> string(19) "2020-07-13 14:10:28" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2020-07-13 11:10:28" ["post_content"]=> string(630) "A Richter-skála szerinti 3,2-es erősségű földrengés volt ma reggel 9 óra 7 perckor Buzău megyében, Vrancea szeizmikus térségben. Az országos földfizikai intézet tájékoztatása szerint a földmozgás 85 kilométeres mélységben történt, Brassótól 69, Ploieşti-től 87, Bákótól 105, Bukaresttől 139 kilométerre.Júliusban eddig hat földrengést jegyeztek Romániában, ezek a Richter-skála szerinti 2,6 és 3,3 közötti erősségűek voltak. Az év eddigi legnagyobb, 5,2-es erősségű földrengése január 31-én következett be Vrancea megyében.
" ["post_title"]=> string(29) "Földrengés Buzău megyében" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(27) "foldrenges-buzau-megyeben-2" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2020-07-13 14:10:29" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2020-07-13 11:10:29" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=389837" ["menu_order"]=> int(22579) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [8]=> object(WP_Post)#3599 (24) { ["ID"]=> int(389834) ["post_author"]=> string(3) "145" ["post_date"]=> string(19) "2020-07-13 14:06:25" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2020-07-13 11:06:25" ["post_content"]=> string(1153) "Szombaton elkezdődött az Aradi Kamaraszínház szórványkaravánja, amely néhány éve Arad megye vidéki településein mutat be egy-egy produkciót. Idén a Varga Miklós énekes főszereplésével készült, Ki szívét osztja szét című előadással turnézik a társulat.
A karaván ideje alatt összesen nyolc Arad megyei településen mutatják be ezt az előadást. Fekete Réka, az Aradi Kamaraszínház művészeti titkára elmondta, a karaván első állomásán, Simonyifalván szombaton mutatták be a kortárs táncjátékot, amelyen a békéscsabai Tabán táncegyüttes húsz táncosa is fellép, és a közönség nagy szeretettel fogadta. Az „Aradi Kamaraszínház – Szórvány Kulturális Karaván 2020” program a magyar kormány által, a Nemzetpolitikai Államtitkárság és a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.-én keresztül támogatott nagyszabású kulturális projekt keretében valósul meg. Az előadássorozat partnere az Arad megyei RMDSZ szervezete.
" ["post_title"]=> string(72) "Ki szívét osztja szét - az aradi kamaraszínház szórványkaravánja" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(62) "ki-szivet-osztja-szet-az-aradi-kamaraszinhaz-szorvanykaravanja" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2020-07-13 14:06:26" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2020-07-13 11:06:26" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=389834" ["menu_order"]=> int(22580) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [9]=> object(WP_Post)#3600 (24) { ["ID"]=> int(389831) ["post_author"]=> string(3) "145" ["post_date"]=> string(19) "2020-07-13 13:49:27" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2020-07-13 10:49:27" ["post_content"]=> string(1341) "Szombaton rajtolt a régió, illetve most már az ország egyik kedvelt rendezvénye, a Csíkszeredai Régizene Fesztivál, amely idén az aktuális helyzethez igazodva visszafogottabb lesz.
A Csíkszeredai Régizene Fesztivál 40-ik születésnapját ünnepli 2020-ban, a szervezők nagyszabású rendezvényt álmodtak meg erre az alkalomra, ám a terveiket átírta a járványállapot. Ennek ellenére sikerült egy olyan programot összeállítani, amely egy kerek héten keresztül számtalan színes eseménnyel várja a műfaj kedvelőit. Offline és online keveréke lesz az idei kiadás, erdélyi fellépőkkel, online hangszer-bemutatókat fognak tartani, a fesztivál történetét is felelevenítik, és látványos erdélyi műemlék-épületekben, például a nagykárolyi Károlyi-kastélyban vagy a kolozsvári Kálvária-templomban készült koncertfelvételekkel kedveskednek az online bekapcsolódó közönségnek. Az online események a fesztivál Facebook-oldalán követhetők, a regisztrációval kapcsolatos részletek ugyanitt olvashatóak. Jegyek online, a fesztivál ideje alatt pedig a koncertek helyszínén, az előadások előtt egy órával válthatók.
" ["post_title"]=> string(49) "Negyvenéves a Csíkszeredai Régizene Fesztivál" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(46) "negyven-eves-a-csikszeredai-regizene-fesztival" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2020-07-14 14:12:36" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2020-07-14 11:12:36" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=389831" ["menu_order"]=> int(22581) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [10]=> object(WP_Post)#3601 (24) { ["ID"]=> int(389828) ["post_author"]=> string(3) "145" ["post_date"]=> string(19) "2020-07-13 13:46:18" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2020-07-13 10:46:18" ["post_content"]=> string(838) "A legutóbbi tájékoztatás óta 413 új koronavírusos megbetegedést igazoltak Romániában, és ezzel 32.948-ra nőtt a fertőzöttek száma - közölte ma a Stratégiai Kommunikációs Csoport. Összesen 17 új halálesetet jelentettek, ezzel az áldozatok száma 1901-re nőtt. A gyógyultak száma 21 692, így az aktív fertőzöttek száma 9355-re nőtt a vasárnapi 9106-hoz képest. Jelenleg 235 beteget ápolnak intenzív osztályon. Kérésükre eddig 573 fertőzöttet engedtek ki a kórházból. Az elmúlt 24 órában csak 6 655 teszt eredményét dolgozták fel. Szombaton több mint 14 ezer teszt alapján volt 698 új eset. Országos szinten máig 854 241 tesztet végeztek el, az elmúlt 24 órában 328-an vették igénybe a 112-es egységes segélyhívó számot.
" ["post_title"]=> string(52) "A Stratégiai Kommunikációs Csoport mai jelentése" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(50) "a-strategiai-kommunikacios-csoport-mai-jelentese-2" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2020-07-13 13:46:19" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2020-07-13 10:46:19" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=389828" ["menu_order"]=> int(22582) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [11]=> object(WP_Post)#3602 (24) { ["ID"]=> int(389821) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2020-07-13 13:19:12" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2020-07-13 10:19:12" ["post_content"]=> string(994) "A szenátus várhatóan ma délután kezdődő plenárisán szavaz a járványhelyzetben elrendelhető intézkedésekről, illetve az erről szóló tervezetről. Ha a jogszabályt elfogadják a szenátorok, akkor a hatóságoknak ismét lesz jogalapjuk a Covid–19-betegek és a fertőzésgyanús személyek kórházba utalására, otthoni elkülönítésére, illetve hatósági karanténba helyezésére.
A kormány sürgősségi eljárást kért, mivel az utóbbi napokban megszaporodott az újonnan diagnosztizált fertőzések száma, akárcsak az aktív betegeké egyébként. Dr. László Attilával, a felsőház közegészségügyi bizottságának elnökével beszélgettünk.
A fertőzések nagy száma miatt a veszélyhelyzet újabb 30 napos meghosszabbítása július 15-től elkerülhetetlen az egészségügyi miniszter szerint. Nelu Tătaru hangsúlyozta: „A fertőzések számának alakulása a szükségállapot visszaállítását nem indokolja, viszont a veszélyhelyzet meghosszabbítása július 15-től szinte elkerülhetetlen. Az esetszámok növekedése nem tesz lehetővé további lazításokat” – jelentette ki a miniszter.
A kormány legutóbb június 17-től hosszabbította meg újabb 30 nappal a vészhelyzetet, ami jogi alapot teremt bizonyos korlátozó intézkedések megtartására. A vészhelyzet ideje alatt, július 16-ig kötelező marad az egészségügyi távolság betartása, a védőmaszk viselése a tömegközlekedési járműveken és a zárt nyilvános terekben, zárt térben legtöbb 20, a szabadban 50 fő gyülekezhet. Továbbra is zárva maradnak a vendéglátóhelyek beltéri részei, a mozik és a színházak.
" ["post_title"]=> string(62) "Tătaru: elkerülhetetlen a veszélyhelyzet meghosszabbítása" ["post_excerpt"]=> string(156) "A fertőzések nagy száma miatt a veszélyhelyzet újabb 30 napos meghosszabbítása július 15-től elkerülhetetlen az egészségügyi miniszter szerint." ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(56) "tataru-elkerulhetetlen-a-veszelyhelyzet-meghosszabbitasa" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2020-07-15 09:18:37" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2020-07-15 06:18:37" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=389874" ["menu_order"]=> int(22570) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } ["comment_count"]=> int(0) ["current_comment"]=> int(-1) ["found_posts"]=> int(39688) ["max_num_pages"]=> int(3308) ["max_num_comment_pages"]=> int(0) ["is_single"]=> bool(false) ["is_preview"]=> bool(false) ["is_page"]=> bool(false) ["is_archive"]=> bool(false) ["is_date"]=> bool(false) ["is_year"]=> bool(false) ["is_month"]=> bool(false) ["is_day"]=> bool(false) ["is_time"]=> bool(false) ["is_author"]=> bool(false) ["is_category"]=> bool(false) ["is_tag"]=> bool(false) ["is_tax"]=> bool(false) ["is_search"]=> bool(false) ["is_feed"]=> bool(false) ["is_comment_feed"]=> bool(false) ["is_trackback"]=> bool(false) ["is_home"]=> bool(true) ["is_privacy_policy"]=> bool(false) ["is_404"]=> bool(false) ["is_embed"]=> bool(false) ["is_paged"]=> bool(true) ["is_admin"]=> bool(false) ["is_attachment"]=> bool(false) ["is_singular"]=> bool(false) ["is_robots"]=> bool(false) ["is_favicon"]=> bool(false) ["is_posts_page"]=> bool(false) ["is_post_type_archive"]=> bool(false) ["query_vars_hash":"WP_Query":private]=> string(32) "ff71dfb24821d7ad103e344aed39361e" ["query_vars_changed":"WP_Query":private]=> bool(false) ["thumbnails_cached"]=> bool(false) ["allow_query_attachment_by_filename":protected]=> bool(false) ["stopwords":"WP_Query":private]=> NULL ["compat_fields":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(15) "query_vars_hash" [1]=> string(18) "query_vars_changed" } ["compat_methods":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(16) "init_query_flags" [1]=> string(15) "parse_tax_query" } ["query_cache_key":"WP_Query":private]=> string(41) "wp_query:776247c333e2c7d4e41bee071c4c804f" }