Dominic Fritz temesvári polgármester bejelentette, hogy miután Nicușor Dan államfő kihirdette a feddhetetlenségi törvényt, elöljárói mandátuma 30 napon belül megszűnik, és alpolgármesterei átveszik ügyvivő jelleggel a városháza vezetését szeptember végétől. Fritz hangsúlyozta, hogy az új jogszabályt a Szociáldemokrata Párt (PSD) és a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) által benyújtott és a parlament által elfogadott módosító javaslatával együtt hirdették ki, amely véleménye szerint kifejezetten ellene és Temesvár ellen irányult. Fritz szerint az eset jól mutatja a durva visszaélést, politikai bosszút és az alkotmány megsértését, ezért úgy látja, hogy Romániában már nem létezik jogállamiság.
Augusztus 30-án, vasárnap délelőtt 10 órától a bukaresti Calvineum református egyházközségben kiköszönő-istentisztelet lesz. Ezen a nyugdíjba vonuló Zsold Béla lelkipásztor huszonnégy év szolgálat után búcsúzik a fővárosi gyülekezettől.
Holnap nagyszabású kerékpár-versenyt szerveznek Bukarest utcáin, ezért jelentős útlezárásokra kell számítani reggel 6 óra és délután 4 óra között. A rendőrség arra a kéri a lakosságot, hogy személyi autójukat csak szükség esetén használják, vegyék igénybe a tömegközlekedést, főleg a metrót. Részleteket itt olvashatnak: https://www.bucurestifm.ro/2026/08/28/letape-bucharest-by-tour-de-france-in-bucuresti/
December 6-ára tűzte ki a parlamenti választások időpontját a kormány – jelentette be a tegnapi kormányülés végén Ionel Dancă. A miniszterelnöki kabinet vezetője szerint a vonatkozó határozatot az Állandó Választási Hatóság és a belügyminisztérium javaslatára fogadta el a kabinet.
Ma délben átadták a forgalomnak az Észak-Erdélyi autópálya Bihar és Bors közötti 5,3 kilométeres szakaszát. Ezzel megnyílik a Bors 2 vám, ahol 10-10 sávon biztosítják a ki- és belépést a román-magyar határon.
Az Európai Unió kohéziós politikája csaknem másfél milliárd euróval támogatja a romániai közlekedési infrastruktúra és a katasztrófavédelem fejlesztését – olvasható az Európai Bizottság közleményében.
Az iskolák majdnem 80 százaléka a tanulók fizikai jelenlétét szorgalmazza az új tanévben – derült ki egy, a „Mentsétek meg a gyerekeket” Alapítvány által készített felmérésből.
A 11-ik Kolozsvári Magyar-Napok keretében „Felnőtt vala egy édesz almafa… Régi stílusú népballadáink archaikus nyelvi vonásai” címmel nyílt kiállítás a Kriza János Néprajzi Társaság udvarában.
Három aradi magyar személyiségeket is kitüntettek a városnap alkalmából a polgármesteri hivatali előtti téren tartott ünnepi tanácsülésen. Pataky Lehel Zsolt…
Pontosan öt év telt el azóta, hogy 2015. szeptember 3-án a Magyar Tudományos Akadémia székházában hivatalosan is bemutatták a helyesírási szabályzat 12. kiadását. Én egy internetes vásárlás után ismerkedtem meg a kiadvánnyal: miután gyorsan végiglapoztam, megtaláltam a megváltozott helyesírású szavak jegyzékét, amely a 604. oldalon kezdődik. Az egyik legnagyobb meglepetést a csoda szép kifejezés okozta számomra, ugyanis az új szabályzat szerint külön kell írni. Korábban egybeírtuk.
Augusztusban már a harmadik egymást követő hónapban emelkedtek, hathavi csúcsra ugorva a világpiaci élelmiszerárak a szemes termények, növényi olajok és a cukor drágulása miatt.
A nyugat-balkáni országok közül Szerbiába bárki beléphet, Koszovóba, Észak-Macedóniába és Montenegróba azonban a legtöbb ország állampolgárai csak negatív koronavírusteszt felmutatásával tudnak beutazni.
Az elmúlt 24 órában 1 365 új fertőzéses esetet és 44 halálesetet regisztráltak, így az új koronavírus-fertőzéssel összefüggésbe hozott halálesetek száma 3 765-re emelkedett.
Tanügyminiszter egyik tanácsosa egy szakkonferencián azt mondta, a kormány munkacsoportot hozott létre, amely felleltározta a tanintézeteket és megállapította, hogy az ötezer iskolából mintegy 2800-ban van lehetőség arra, hogy szeptember 14-éig bevezessék az internetet.
December 6-ára tűzte ki a parlamenti választások időpontját a kormány - jelentette be a tegnapi kormányülés végén Ionel Dancă. A miniszterelnöki kabinet vezetője szerint a vonatkozó határozatot az Állandó Választási Hatóság és a belügyminisztérium javaslatára fogadta el a kabinet.
Korábban Ludovic Orban miniszterelnök kifejtette: a döntés meghozatalánál figyelembe vették, hogy a jelenlegi parlament mandátuma december 21-én lejár, és hogy az államfőnek a választást követően legtöbb 20 napon belül össze kell hívnia a parlamentet.
"
["post_title"]=>
string(33) "Ismét szavazunk december elején"
["post_excerpt"]=>
string(139) "December 6-ára tűzte ki a parlamenti választások időpontját a kormány - jelentette be a tegnapi kormányülés végén Ionel Dancă."
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(31) "ismet-szavazunk-december-elejen"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2020-09-04 11:54:19"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2020-09-04 08:54:19"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=391821"
["menu_order"]=>
int(22010)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
[1]=>
object(WP_Post)#3695 (24) {
["ID"]=>
int(391818)
["post_author"]=>
string(3) "232"
["post_date"]=>
string(19) "2020-09-04 11:52:50"
["post_date_gmt"]=>
string(19) "2020-09-04 08:52:50"
["post_content"]=>
string(963) "
Ma délben átadták a forgalomnak az Észak-Erdélyi autópálya Bihar és Bors közötti 5,3 kilométeres szakaszát. Ezzel megnyílik a Bors 2 vám, ahol 10-10 sávon biztosítják a ki- és belépést a román-magyar határon.
Az új sztrádaszakaszra a 19-es országútról, Nagyvárad mellett lehet felhajtani. Az építő vállalat képviselője elmondta, 5,3 kilométer autópályát és további 5 kilométer fel és levezető utakat készítettek el, így Nagyváradot teljes mértékben elkerüli a határforgalom. Ugyanakkor két parkolót és egy 50 férőhelyes teherparkolót is építettek. A határátkelő kiléptető oldalán négy sávot biztosítanak a személyautóknak, kettőt a buszoknak és négyet a kamionoknak. A 145 millió lejbe kerülő munkálatokat határidőre fejezték be.
"
["post_title"]=>
string(39) "Elkerüli Nagyváradot a határforgalom"
["post_excerpt"]=>
string(231) "Ma délben átadták a forgalomnak az Észak-Erdélyi autópálya Bihar és Bors közötti 5,3 kilométeres szakaszát. Ezzel megnyílik a Bors 2 vám, ahol 10-10 sávon biztosítják a ki- és belépést a román-magyar határon. "
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(36) "elkeruli-nagyvaradot-a-hatarforgalom"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2020-09-04 11:52:51"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2020-09-04 08:52:51"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=391818"
["menu_order"]=>
int(22011)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
[2]=>
object(WP_Post)#3490 (24) {
["ID"]=>
int(391816)
["post_author"]=>
string(3) "232"
["post_date"]=>
string(19) "2020-09-04 11:50:59"
["post_date_gmt"]=>
string(19) "2020-09-04 08:50:59"
["post_content"]=>
string(843) "
Az Európai Unió kohéziós politikája csaknem másfél milliárd euróval támogatja a romániai közlekedési infrastruktúra és a katasztrófavédelem fejlesztését - olvasható az Európai Bizottság közleményében.
A brüsszeli testület 875 és fél millió eurós támogatást hagyott jóvá a Nagyszeben-Pitesti autópálya kezdő szakaszának megépítésére. Ez lesz az első autópálya, amely átszeli a Kárpátokat, lehetővé téve az akadálytalan összeköttetést Romániában a transzeurópai közlekedési hálózat Rajna-Duna folyosóján. Az Unió további 578 millió 400 ezer eurót utalt ki a romániai katasztrófa-elhárítási rendszer fejlesztésére.
"
["post_title"]=>
string(56) "Uniós pénzből épül a Pitesti-Nagyszeben autópálya"
["post_excerpt"]=>
string(226) "Az Európai Unió kohéziós politikája csaknem másfél milliárd euróval támogatja a romániai közlekedési infrastruktúra és a katasztrófavédelem fejlesztését - olvasható az Európai Bizottság közleményében. "
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(49) "unios-penzbol-epul-a-pitesti-nagyszeben-autopalya"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2020-09-04 11:51:00"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2020-09-04 08:51:00"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=391816"
["menu_order"]=>
int(22012)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
[3]=>
object(WP_Post)#3677 (24) {
["ID"]=>
int(391813)
["post_author"]=>
string(3) "232"
["post_date"]=>
string(19) "2020-09-04 11:49:50"
["post_date_gmt"]=>
string(19) "2020-09-04 08:49:50"
["post_content"]=>
string(1067) "
Az iskolák majdnem 80 százaléka a tanulók fizikai jelenlétét szorgalmazza az új tanévben – derült ki egy, a „Mentsétek meg a gyerekeket” Alapítvány által készített felmérésből.
A szervezet által végzett kutatások szerint a tanintézmények számára az orvosi rendelők, illetve a képzett személyzet hiánya jelent gondot. A felmérés 12 megye 135 településén levő 144 iskolára terjedt ki és ezek közül mindössze 16-ban van orvosi rendelő és egész napos orvosi szolgálat. Minden ötödik romániai iskolában nincs internethozzáférés – jelentette ki Jean Badea. A tanügyminiszter tanácsadója azt mondja, dolgoznak azon, hogy tanévkezdésig ezek több mint felét rákapcsolják a világhálóra. Jelenleg mintegy 5000 iskolaépületben kell dolgozzanak az internet bevezetésén, szeptember 14-ig a tervek szerint legalább 2800-ban befejezik a munkálatokat.
"
["post_title"]=>
string(65) "Dolgoznak az iskolák internet-hozzáférésének biztosításán"
["post_excerpt"]=>
string(201) "Az iskolák majdnem 80 százaléka a tanulók fizikai jelenlétét szorgalmazza az új tanévben – derült ki egy, a „Mentsétek meg a gyerekeket” Alapítvány által készített felmérésből. "
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(57) "dolgoznak-az-iskolak-internet-hozzaferesenek-biztositasan"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2020-09-04 11:49:53"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2020-09-04 08:49:53"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=391813"
["menu_order"]=>
int(22013)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
[4]=>
object(WP_Post)#3634 (24) {
["ID"]=>
int(391762)
["post_author"]=>
string(3) "125"
["post_date"]=>
string(19) "2020-09-03 15:40:15"
["post_date_gmt"]=>
string(19) "2020-09-03 12:40:15"
["post_content"]=>
string(1180) "
A 11-ik Kolozsvári Magyar-Napok keretében "Felnőtt vala egy édesz almafa… Régi stílusú népballadáink archaikus nyelvi vonásai" címmel nyílt kiállítás a Kriza János Néprajzi Társaság udvarában.
Néhány évvel ezelőtt Pomozi Péter és Karácsony Fanni egyetemi oktatók a Vadrózsák megjelenésének százötvenedik és Petrás Incze születésének kétszázadik évfordulója alkalmából hozták létre a régi stílusú népballadáink archaikus nyelvi vonásait bemutató kiállítást, melyből kiderül, hogy miként őrzik a népköltészeti alkotások a régebbi korok nyelvállapotát. Az esemény házigazdája dr. Pozsony Ferenc volt, a régi népballadák világát pedig Tímaru Karina fiatal néprajzkutató éneke szemléltette. Mindkettőjükkel kolozsvári kollégánk, László Tibor beszélgetett.
"
["post_title"]=>
string(32) "A népballadák archaikus nyelve"
["post_excerpt"]=>
string(215) "A 11-ik Kolozsvári Magyar-Napok keretében "Felnőtt vala egy édesz almafa… Régi stílusú népballadáink archaikus nyelvi vonásai" címmel nyílt kiállítás a Kriza János Néprajzi Társaság udvarában. "
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(30) "a-nepballadak-archaikus-nyelve"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2020-09-03 09:54:41"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2020-09-03 06:54:41"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=391762"
["menu_order"]=>
int(22016)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
[5]=>
object(WP_Post)#3633 (24) {
["ID"]=>
int(391758)
["post_author"]=>
string(3) "205"
["post_date"]=>
string(19) "2020-09-03 15:35:32"
["post_date_gmt"]=>
string(19) "2020-09-03 12:35:32"
["post_content"]=>
string(424) "
Három aradi magyar személyiségeket is kitüntettek a városnap alkalmából a polgármesteri hivatali előtti téren tartott ünnepi tanácsülésen. Pataky Lehel Zsolt összeállítása.
Pontosan öt év telt el azóta, hogy 2015. szeptember 3-án a Magyar Tudományos Akadémia székházában hivatalosan is bemutatták a helyesírási szabályzat 12. kiadását. Én egy internetes vásárlás után ismerkedtem meg a kiadvánnyal: miután gyorsan végiglapoztam, megtaláltam a megváltozott helyesírású szavak jegyzékét, amely a 604. oldalon kezdődik. Az egyik legnagyobb meglepetést a csoda szép kifejezés okozta számomra, ugyanis az új szabályzat szerint külön kell írni. Korábban egybeírtuk.
Egy évvel a megjelenés után, 2016 szeptemberében interjút készítettem dr. Ludányi Zsófiával, aki az MTA Nyelvtudományi Intézetének tudományos munkatársa. Most tőle idéznék néhány mondatot: „Sokan nincsenek kibékülve azzal a ténnyel, hogy már megint változtak a helyesírási szabályok, miért nem volt jó az, ahogy ők tanulták. Több fiatal szülőtől érkezett olyan visszajelzés, hogy most tanulhatják újra a szabályokat, nehogy a saját kisgyermeküknek butaságot tanítsanak. Itt jegyezném meg, a »már megint« változtak a szabályok arra a közkeletű tévhitre utal, hogy a helyesírási szabályok állandóan változnak; ezt megcáfolom, mert utoljára 1984-ben változtak, előtte meg 1954-ben – ez igazán nem mondható gyakorinak”.
Dr. Ludányi Zsófia szerint a 12. kiadás „sokkal” rugalmasabb, mint az elődje. Például az angol eredetű, kötőjeles e-mail szó magyarosítva is leírható, vagyis úgy, ahogy kiejtjük. Ám ha egyik írásmóddal sem vagyunk kibékülve, egyebek között az elektronikus levél, a villámposta, valamint a drótposta kifejezésekkel is helyettesíthetjük. A szomagyarito.hu internetes oldalon eddig összesen negyvennyolc javaslat érkezett a magyar változatra.
Egyébként sokan pont a szabályzat rugalmasságát nehezményezik, pontosabban azt, hogy néhány esetben nincs egy egyértelmű írásmód, vagyis jobban szeretnék, ha nem kellene választani, és csak az egyik változat volna helyes. De nincs mit tenni, választanunk kell. Egyéni döntés, hogy melyikre szavazunk, a fő, hogy ugyanabban a szövegben egységesen, következetesen használjuk a kiválasztott formát.
A mai részt dr. Ludányi Zsófia szavaival zárom: „A helyesírás magas presztízsértékkel bíró ajánlás. Ez azt jelenti, hogy nem kötelező betartani, de érdemes. Ha nem tartjuk be, az negatív következménnyel járhat: a helyesírási hibáktól hemzsegő írás óhatatlanul is a műveletlenség bélyegét nyomja a szerzőre az olvasók szemében (legyen az illető egyébként bármilyen intelligens, művelt ember).”
"
["post_title"]=>
string(51) "Pontosan öt éve ismerkedünk az új szabályokkal"
["post_excerpt"]=>
string(178) "Pontosan öt év telt el azóta, hogy 2015. szeptember 3-án a Magyar Tudományos Akadémia székházában hivatalosan is bemutatták a helyesírási szabályzat 12. kiadását. "
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(46) "pontosan-ot-eve-ismerkedunk-az-uj-szabalyokkal"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2020-09-03 09:51:30"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2020-09-03 06:51:30"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=391756"
["menu_order"]=>
int(22018)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
[7]=>
object(WP_Post)#3628 (24) {
["ID"]=>
int(391805)
["post_author"]=>
string(3) "195"
["post_date"]=>
string(19) "2020-09-03 13:45:10"
["post_date_gmt"]=>
string(19) "2020-09-03 10:45:10"
["post_content"]=>
string(860) "
Augusztusban már a harmadik egymást követő hónapban emelkedtek, hathavi csúcsra ugorva a világpiaci élelmiszerárak a szemes termények, növényi olajok és a cukor drágulása miatt. Az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) által számított augusztusi árindex júliushoz viszonyítva 2 százalékkal (1,8 ponttal) 96,1 pontra, hat hónapja legmagasabb szintre nőtt.
A FAO élelmiszerár-indexe egy kereskedelemmel súlyozott mutató, amely az öt legfontosabb élelmiszer-alapanyag - növényi olajok, szemes termények, húsfélék, tejtermékek és cukor - nemzetközi piaci árát veszi figyelembe. Idén januárban az átfogó árindex magasabb, 102,5 pont, tavaly augusztusban pedig még magasabb, 169,8 pont volt.
"
["post_title"]=>
string(39) "Csúcson a világpiaci élelmiszerárak"
["post_excerpt"]=>
string(193) "Augusztusban már a harmadik egymást követő hónapban emelkedtek, hathavi csúcsra ugorva a világpiaci élelmiszerárak a szemes termények, növényi olajok és a cukor drágulása miatt. "
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(35) "csucson-a-vilagpiaci-elelmiszerarak"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2020-09-03 13:45:11"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2020-09-03 10:45:11"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=391805"
["menu_order"]=>
int(22019)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
[8]=>
object(WP_Post)#3629 (24) {
["ID"]=>
int(391803)
["post_author"]=>
string(3) "195"
["post_date"]=>
string(19) "2020-09-03 13:40:51"
["post_date_gmt"]=>
string(19) "2020-09-03 10:40:51"
["post_content"]=>
string(559) "
Bosznia-Hercegovina megnyitja a határait a külföldiek előtt, de az országba érkezőknek 48 óránál nem régebbi, negatív koronavírustesztet kell felmutatniuk határátlépéskor - közölte az ország miniszterelnöke.
A nyugat-balkáni országok közül Szerbiába bárki beléphet, Koszovóba, Észak-Macedóniába és Montenegróba azonban a legtöbb ország állampolgárai csak negatív koronavírusteszt felmutatásával tudnak beutazni.
"
["post_title"]=>
string(41) "Bosznia-Hercegovina megnyitja a határait"
["post_excerpt"]=>
string(224) "A nyugat-balkáni országok közül Szerbiába bárki beléphet, Koszovóba, Észak-Macedóniába és Montenegróba azonban a legtöbb ország állampolgárai csak negatív koronavírusteszt felmutatásával tudnak beutazni."
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(40) "bosznia-hercegovina-megnyitja-a-hatarait"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2020-09-03 13:40:52"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2020-09-03 10:40:52"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=391803"
["menu_order"]=>
int(22020)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
[9]=>
object(WP_Post)#3630 (24) {
["ID"]=>
int(391799)
["post_author"]=>
string(3) "115"
["post_date"]=>
string(19) "2020-09-03 13:38:12"
["post_date_gmt"]=>
string(19) "2020-09-03 10:38:12"
["post_content"]=>
string(836) "
Mostanáig 39 275 koronavírusból meggyógyulról, 11 619 kórházból kiengedett tünetmentes személyről és 91 256 fertőzöttről jelentettek a hatóságok hazánkban - közölte ma a Stratégiai Kommunikációs Csoport (GCS).
Az elmúlt 24 órában 1 365 új fertőzéses esetet és 44 halálesetet regisztráltak, így az új koronavírus-fertőzéssel összefüggésbe hozott halálesetek száma 3 765-re emelkedett. Az egészségügyi intézményekben jelenleg 7 288 személyt kezelnek, közülük 503-at ápolnak intenzív osztályokon.
Eddig 1.876.063 koronavírusteszt eredményét dolgozták fel hazánkban, ebből 23 973-at az elmúlt 24 órában készítettek.
"
["post_title"]=>
string(47) "GCS: Eddig 1 millió 876 ezer tesztet végeztek"
["post_excerpt"]=>
string(193) "Az elmúlt 24 órában 1 365 új fertőzéses esetet és 44 halálesetet regisztráltak, így az új koronavírus-fertőzéssel összefüggésbe hozott halálesetek száma 3 765-re emelkedett. "
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(44) "gcs-eddig-1-millio-876-ezer-tesztet-vegeztek"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2020-09-03 13:38:15"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2020-09-03 10:38:15"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=391799"
["menu_order"]=>
int(22021)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
[10]=>
object(WP_Post)#3621 (24) {
["ID"]=>
int(391796)
["post_author"]=>
string(3) "195"
["post_date"]=>
string(19) "2020-09-03 13:22:27"
["post_date_gmt"]=>
string(19) "2020-09-03 10:22:27"
["post_content"]=>
string(1179) "
Kigyulladt egy tartályhajó Srí Lanka délkeleti partjánál 270 ezer tonna kőolajjal a fedélzetén, segítségére két hadihajót és egy repülőgépet vezényeltek - közölte ma a szigetország haditengerészetének szóvivője.
A New Diamond, más források szerint MV Diamond egy óriástanker, amelyet egy indiai olajvállalat, az Indian Oil Corp (IOC) bérelt, hogy a szállítmányt olajfinomítójában feldolgozza. A panamai zászló alatt közlekedő hajó a kuvaiti Mína-al-Ahmadi kikötőből tartott Indiába. Mintegy húsz tengeri mérföldre volt már a partoktól, amikor a baleset történt. A hatóságok igyekeznek mindent megtenni, hogy a hajó fedélzetén lévő kétmillió hordónyi kőolaj ne kerüljön a tengerbe.
Egy másik, egy magát megnevezni nem kívánó forrás szerint robbanás is történt, és a fedélzeten tűz is van, amelyben a személyzet is megsérült. Egyes értesülések szerint a legénység többségét egy arra haladó hajó felvette – adja hírül az MTI.
"
["post_title"]=>
string(92) "Kigyulladt egy tartályhajó Srí Lanka közelében 270 ezer tonna kőolajjal a fedélzetén"
["post_excerpt"]=>
string(145) "Egy magát megnevezni nem kívánó forrás szerint robbanás is történt, és a fedélzeten tűz is van, amelyben a személyzet is megsérült."
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(84) "kigyulladt-egy-tartalyhajo-sri-lanka-kozeleben-270-ezer-tonna-koolajjal-a-fedelzeten"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2020-09-03 13:22:28"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2020-09-03 10:22:28"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=391796"
["menu_order"]=>
int(22022)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
[11]=>
object(WP_Post)#3620 (24) {
["ID"]=>
int(391791)
["post_author"]=>
string(3) "231"
["post_date"]=>
string(19) "2020-09-03 12:23:19"
["post_date_gmt"]=>
string(19) "2020-09-03 09:23:19"
["post_content"]=>
string(703) "
A több mint 22 ezer hazai iskolaépületből ötezer nem rendelkezik internetkapcsolattal - jelentette ki ma Jean Badea. A Tanügyminiszter egyik tanácsosa egy szakkonferencián azt mondta, a kormány munkacsoportot hozott létre, amely felleltározta a tanintézeteket és megállapította, hogy az ötezer iskolából mintegy 2800-ban van lehetőség arra, hogy szeptember 14-éig bevezessék az internetet.
A tanácsos rámutatott, azok az iskolák, amelyek nem rendelkeznek internetkapcsolattal, rendszerint hátrányos helyzetű térségekben találhatók, kis létszámú közösségekben.
"
["post_title"]=>
string(49) "Ötezer iskolaépületben nincs internetkapcsolat"
["post_excerpt"]=>
string(289) " Tanügyminiszter egyik tanácsosa egy szakkonferencián azt mondta, a kormány munkacsoportot hozott létre, amely felleltározta a tanintézeteket és megállapította, hogy az ötezer iskolából mintegy 2800-ban van lehetőség arra, hogy szeptember 14-éig bevezessék az internetet. "
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(46) "otezer-iskolaepuletben-nincs-internetkapcsolat"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2020-09-03 13:04:47"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2020-09-03 10:04:47"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=391791"
["menu_order"]=>
int(22023)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
}
["post_count"]=>
int(12)
["current_post"]=>
int(-1)
["before_loop"]=>
bool(false)
["in_the_loop"]=>
bool(false)
["post"]=>
object(WP_Post)#3672 (24) {
["ID"]=>
int(391821)
["post_author"]=>
string(3) "232"
["post_date"]=>
string(19) "2020-09-04 11:54:16"
["post_date_gmt"]=>
string(19) "2020-09-04 08:54:16"
["post_content"]=>
string(735) "
December 6-ára tűzte ki a parlamenti választások időpontját a kormány - jelentette be a tegnapi kormányülés végén Ionel Dancă. A miniszterelnöki kabinet vezetője szerint a vonatkozó határozatot az Állandó Választási Hatóság és a belügyminisztérium javaslatára fogadta el a kabinet.
Korábban Ludovic Orban miniszterelnök kifejtette: a döntés meghozatalánál figyelembe vették, hogy a jelenlegi parlament mandátuma december 21-én lejár, és hogy az államfőnek a választást követően legtöbb 20 napon belül össze kell hívnia a parlamentet.