Alekszandr Novak orosz energiaügyi miniszter a gáztermelés mérséklődését részben a keresletvisszaeséssel indokolja.
Continue Reading

Mai egyházi műsorunkban Szász István Gergely zaláni református lelkipásztor igehirdetését hallják.

Dominic Fritz temesvári polgármester bejelentette, hogy miután Nicușor Dan államfő kihirdette a feddhetetlenségi törvényt, elöljárói mandátuma 30 napon belül megszűnik, és alpolgármesterei átveszik ügyvivő jelleggel a városháza vezetését szeptember végétől. Fritz hangsúlyozta, hogy az új jogszabályt a Szociáldemokrata Párt (PSD) és a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) által benyújtott és a parlament által elfogadott módosító javaslatával együtt hirdették ki, amely véleménye szerint kifejezetten ellene és Temesvár ellen irányult. Fritz szerint az eset jól mutatja a durva visszaélést, politikai bosszút és az alkotmány megsértését, ezért úgy látja, hogy Romániában már nem létezik jogállamiság.
" ["post_title"]=> string(62) "Dominic Fritz szerint Romániában nem létezik jogállamiság" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(57) "dominic-fritz-szerint-romaniaban-nem-letezik-jogallamisag" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-08-29 13:37:16" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-08-29 10:37:16" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=467304" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [2]=> object(WP_Post)#3681 (24) { ["ID"]=> int(467300) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2026-08-29 13:31:27" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-08-29 10:31:27" ["post_content"]=> string(317) "Augusztus 30-án, vasárnap délelőtt 10 órától a bukaresti Calvineum református egyházközségben kiköszönő-istentisztelet lesz. Ezen a nyugdíjba vonuló Zsold Béla lelkipásztor huszonnégy év szolgálat után búcsúzik a fővárosi gyülekezettől.
" ["post_title"]=> string(42) "Kiköszönő-istentisztelet a Calvineumban" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(39) "kikoszono-istentisztelet-a-calvineumban" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-08-29 13:33:01" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-08-29 10:33:01" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=467300" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [3]=> object(WP_Post)#3648 (24) { ["ID"]=> int(467298) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2026-08-29 13:29:10" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-08-29 10:29:10" ["post_content"]=> string(598) "Holnap nagyszabású kerékpár-versenyt szerveznek Bukarest utcáin, ezért jelentős útlezárásokra kell számítani reggel 6 óra és délután 4 óra között. A rendőrség arra a kéri a lakosságot, hogy személyi autójukat csak szükség esetén használják, vegyék igénybe a tömegközlekedést, főleg a metrót. Részleteket itt olvashatnak: https://www.bucurestifm.ro/2026/08/28/letape-bucharest-by-tour-de-france-in-bucuresti/
" ["post_title"]=> string(54) "Vasárnap jelentős útlezárások lesznek Bukarestben" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(49) "vasarnap-jelentos-utlezarasok-lesznek-bukarestben" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-08-29 13:29:11" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-08-29 10:29:11" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=467298" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(4) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#3683 (24) { ["ID"]=> int(467076) ["post_author"]=> string(3) "234" ["post_date"]=> string(19) "2026-08-30 07:00:00" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-08-30 04:00:00" ["post_content"]=> string(706) "Mai egyházi műsorunkban Szász István Gergely zaláni református lelkipásztor igehirdetését hallják.


Alekszandr Novak orosz energiaügyi miniszter a gáztermelés mérséklődését részben a keresletvisszaeséssel indokolja.
Continue Reading
A jogszabályról a Képviselőház hoz végleges döntést.
Continue Reading
A cégeknek már nem lesz kötelező feltüntetniük az alkalmazott kereskedelmi árrést – döntötte el tegnapi ülésén a Felsőház. A jogszabályról a Képviselőházban döntenek.
Continue Reading
Johannis bírálta a Szociáldemokrata Párt (PSD) szándékát, hogy úgy módosítsa a költségvetés-kiigazítást, hogy a nyugdíjpont értéke 40 százalékkal emelkedjék.
Continue ReadingIsmét felhívást intézett tegnap a polgárokhoz Klaus Johannis államfő, hogy tartsák be a koronavírus terjedését fékezni hivatott óvintézkedéseket.
Continue Reading
A tervezet szerint hat hónaptól három évig terjedő szabadságvesztéssel lenne sújtható az, aki meggyalázza a román lobogót, lejárató céllal más szöveggel vagy dallammal énekli a román himnuszt, vagy bármilyen más nyilvános cselekményt követ el a nemzeti jelképek lejáratásának céljával.
Continue Reading
Ferenc pápa elfogadta Jakubinyi György nyugalmazott gyulafehérvári érsek lemondását az örmény apostoli kormányzóságról, és kinevezte a tisztségre Kovács Gergely gyulafehérvári érseket – közölte tegnap a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia.
Continue Reading
Az ingázók határátlépését megkönnyítő törvényt fogadott el tegnap a Képviselőház.
Continue Reading
Az óvásokat személyesen és elektronikai úton lehet benyújtani ma 14 és 20 óra között. A végleges eredményeket szombaton teszik közzé.
Continue Reading
A képviselők és szenátorok szeptember 9-éig nyújthatnak be módosító javaslatokat a jogszabályhoz, és szeptember 10-éig az összevont szakbizottságoknak véglegesíteniük kell véleményezésüket.
Continue Reading
Ehhez azonban a családorvos által kiállított igazolás felmutatására van szükség.
Continue Reading
A tanároknak fel kell készülniük, hogy az osztályteremben és online is tudjanak tanítani – nyilatkozta ma a miniszterelnök.
Continue ReadingOroszország idei gáztermelése mintegy 10 százalékkal lesz kisebb a tavalyinál, ugyanakkor a cseppfolyósított földgáz (LNG) exportja stagnál, sőt lehet hogy minimálisan nő. Alekszandr Novak orosz energiaügyi miniszter a gáztermelés mérséklődését részben a keresletvisszaeséssel indokolta.
Oroszország a világ legnagyobb gáztermelője, a Gazprom tavaly 500,1 milliárd köbméter földgázt termelt. A FÁK-országokon kívüli piacokra - Kínát is beleértve - 199,3 milliárd köbmétert exportált, ami alig kevesebb a megelőző, 2018. évi 201,8 milliárd köbméter rekordmennyiségnél.
" ["post_title"]=> string(59) "Tíz százalékkal csökkenhet az orosz gáztermelés idén" ["post_excerpt"]=> string(125) "Alekszandr Novak orosz energiaügyi miniszter a gáztermelés mérséklődését részben a keresletvisszaeséssel indokolja." ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(52) "tiz-szazalekkal-csokkenhet-az-orosz-gaztermeles-iden" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2020-09-03 11:35:56" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2020-09-03 08:35:56" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=391787" ["menu_order"]=> int(22024) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [1]=> object(WP_Post)#3689 (24) { ["ID"]=> int(391784) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2020-09-03 11:24:46" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2020-09-03 08:24:46" ["post_content"]=> string(369) "A projektet bevezető 2020/129-es sürgősségi kormányrendeletet elutasító jelentést 70 szenátor támogatta, 36 ellene szavazott, 18-an tartózkodtak.
A program idei keretösszege 1,6 millió lej. A jogszabályról a Képviselőház hoz végleges döntést.
" ["post_title"]=> string(54) "Elutasította tegnap az Új ház programot a Szenátus" ["post_excerpt"]=> string(60) "A jogszabályról a Képviselőház hoz végleges döntést." ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(50) "elutasitotta-tegnap-az-uj-haz-programot-a-szenatus" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2020-09-03 11:24:48" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2020-09-03 08:24:48" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=391784" ["menu_order"]=> int(22025) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [2]=> object(WP_Post)#3482 (24) { ["ID"]=> int(391781) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2020-09-03 11:18:51" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2020-09-03 08:18:51" ["post_content"]=> string(975) "A cégeknek már nem lesz kötelező feltüntetniük az alkalmazott kereskedelmi árrést - döntötte el tegnapi ülésén a Felsőház. George Dircă (USR) szenátor kijelentette: 1999-ben szükség volt egy ilyen előírásra, mára azonban ez meghaladottá vált.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) és Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) néhány szenátora által kezdeményezett módosítás ugyanakkor 3000 és 30.000 lej közötti bírság kiszabását írja elő hamisított termékek előállításáért, behozataláért és értékesítéséért, valamint olyan termékek vagy szolgáltatások értékesítéséért, amelyek normál körülmények között felhasználva veszélyeztethetik a fogyasztók életét, egészségét vagy biztonságát.
A jogszabályról a Képviselőházban döntenek.
" ["post_title"]=> string(66) "Nem kötelező feltütetniük a kereskedelmi árrést a cégeknek?" ["post_excerpt"]=> string(187) "A cégeknek már nem lesz kötelező feltüntetniük az alkalmazott kereskedelmi árrést - döntötte el tegnapi ülésén a Felsőház. A jogszabályról a Képviselőházban döntenek." ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(58) "nem-kotelezo-feltutetniuk-a-kereskedelmi-arrest-a-cegeknek" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2020-09-03 11:18:51" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2020-09-03 08:18:51" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=391781" ["menu_order"]=> int(22026) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [3]=> object(WP_Post)#3669 (24) { ["ID"]=> int(391779) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2020-09-03 11:07:01" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2020-09-03 08:07:01" ["post_content"]=> string(1245) "Az alkotmánybíróság megállapította, hogy a Parlament nem hozhat olyan döntéseket, amelyek veszélyeztetik az ország pénzügyi helyzetét – mutatott rá tegnap esti sajtótájékoztatóján az államfő. Johannis bírálta a Szociáldemokrata Párt (PSD) szándékát, hogy úgy módosítsa a költségvetés-kiigazítást, hogy a nyugdíjpont értéke 40 százalékkal emelkedjék. Meglátása szerint a szociáldemokratáké 'minden alapot nélkülöző, populista választási akció'. Az államfő 'szemétségnek' minősítette, hogy egyesek a 14 százalékos emelésről "nyugdíjcsökkentésként" beszélnek.
Johannis rámutatott: ahogy 'magához tér' a gazdaság, megtalálják a módját a nyugdíjak emelésének.
Alfred Simonis, a PSD alsóházi frakcióvezetője úgy fogalmazott hétfőn, hogy a különnyugdíjra jogosult miniszterelnök 'nem törődik' az idős románok problémáival, és kijelentette: a párt megoldja a parlamentben, hogy töröljék a költségvetés-kiigazításból a 'nyugdíjak 26 százalékos csökkentéséről' szóló cikkelyt.
" ["post_title"]=> string(31) "Klaus Johannis a nyugdíjakról" ["post_excerpt"]=> string(179) "Johannis bírálta a Szociáldemokrata Párt (PSD) szándékát, hogy úgy módosítsa a költségvetés-kiigazítást, hogy a nyugdíjpont értéke 40 százalékkal emelkedjék. " ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(29) "klaus-johannis-a-nyugdijakrol" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2020-09-03 11:50:51" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2020-09-03 08:50:51" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=391779" ["menu_order"]=> int(22027) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [4]=> object(WP_Post)#3635 (24) { ["ID"]=> int(391777) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2020-09-03 11:01:28" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2020-09-03 08:01:28" ["post_content"]=> string(783) "Ismét felhívást intézett tegnap a polgárokhoz Klaus Johannis államfő, hogy tartsák be a koronavírus terjedését fékezni hivatott óvintézkedéseket.
A Cotroceni-palotában tartott sajtótájékoztatóján mikor arra kérdeztek rá, hogy miként kommentálja, hogy az Európai Unió járványtani intézetének statisztikája szerint Romániában a legnagyobb a koronavírussal kapcsolatba hozható elhalálozási arány, az államfő a megelőzés fontosságát hangsúlyozta.
Johannis meggyőződését fejezte ki, hogy az iskola kezdetéig biztosítanak védőmaszkokat úgy a tanulóknak, mint a tanároknak.
" ["post_title"]=> string(33) "Klaus Johannis újabb felhívása" ["post_excerpt"]=> string(161) "Ismét felhívást intézett tegnap a polgárokhoz Klaus Johannis államfő, hogy tartsák be a koronavírus terjedését fékezni hivatott óvintézkedéseket. " ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(30) "klaus-johannis-ujabb-felhivasa" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2020-09-03 11:50:17" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2020-09-03 08:50:17" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=391777" ["menu_order"]=> int(22028) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [5]=> object(WP_Post)#3634 (24) { ["ID"]=> int(391774) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2020-09-03 10:57:08" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2020-09-03 07:57:08" ["post_content"]=> string(1007) "Szavazattöbbséggel elfogadta tegnap a Parlament szenátusa azt a törvénymódosítást, amely börtönnel büntetné a román nemzeti jelképek meggyalázását.
A Traian Băsescu volt államfő által alapított Népi Mozgalom Pártjának (PMP) magyarellenességéről elhíresült képviselőházi frakcióvezetője, Marius Paşcan által kidolgozott törvénytervezet a nemzeti jelképekről szóló, 1994-ben elfogadott "zászlótörvényt" módosítaná. A tervezet szerint hat hónaptól három évig terjedő szabadságvesztéssel lenne sújtható az, aki meggyalázza a román lobogót, lejárató céllal más szöveggel vagy dallammal énekli a román himnuszt, vagy bármilyen más nyilvános cselekményt követ el a nemzeti jelképek lejáratásának céljával.
A tervezet végső formáját a Képviselőháznak kell kidolgoznia.
" ["post_title"]=> string(93) "A nemzeti jelképek gyalázását börtönnel büntető módosítást fogadott el a Szenátus" ["post_excerpt"]=> string(316) "A tervezet szerint hat hónaptól három évig terjedő szabadságvesztéssel lenne sújtható az, aki meggyalázza a román lobogót, lejárató céllal más szöveggel vagy dallammal énekli a román himnuszt, vagy bármilyen más nyilvános cselekményt követ el a nemzeti jelképek lejáratásának céljával. " ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(81) "a-nemzeti-jelkepek-gyalazasat-bortonnel-bunteto-modositast-fogadott-el-a-szenatus" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2020-09-03 10:57:10" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2020-09-03 07:57:10" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=391774" ["menu_order"]=> int(22029) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [6]=> object(WP_Post)#3633 (24) { ["ID"]=> int(391771) ["post_author"]=> string(3) "115" ["post_date"]=> string(19) "2020-09-03 10:50:36" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2020-09-03 07:50:36" ["post_content"]=> string(1040) "Ferenc pápa elfogadta Jakubinyi György nyugalmazott gyulafehérvári érsek lemondását az örmény apostoli kormányzóságról, és kinevezte a tisztségre Kovács Gergely gyulafehérvári érseket - közölte tegnap a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia.
A román állam és a Szentszék közötti konkordátum után 1930. június 5-én Szamosújvár székhellyel megalapították a mai Romániában élõ Örmény Rítusú Katolikusok Ordináriátusát. 1991-től az ordináriátus személyi unióban van a Gyulafehérvári Római Katolikus Érsekséggel. Jelenleg az ordináriátushoz négy plébánia tartozik (Szamosújvár, Gyergyószentmiklós, Erzsébetváros, Csíkszépvíz), a hívek száma 384.
Kovács Gergelyt december 24-én Ferenc pápa kinevezte gyulafehérvári érsekké. 2020. február 22-én szentelték püspökké és iktatták be hivatalába.
" ["post_title"]=> string(67) "A gyulafehérvári érsek lett az új örmény apostoli kormányzó" ["post_excerpt"]=> string(264) "Ferenc pápa elfogadta Jakubinyi György nyugalmazott gyulafehérvári érsek lemondását az örmény apostoli kormányzóságról, és kinevezte a tisztségre Kovács Gergely gyulafehérvári érseket - közölte tegnap a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia. " ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(59) "a-gyulafehervari-ersek-lett-az-uj-ormeny-apostoli-kormanyzo" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2020-09-03 10:50:39" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2020-09-03 07:50:39" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=391771" ["menu_order"]=> int(22030) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [7]=> object(WP_Post)#3632 (24) { ["ID"]=> int(391769) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2020-09-03 10:43:51" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2020-09-03 07:43:51" ["post_content"]=> string(1014) "Az ingázók határátlépését megkönnyítő törvényt fogadott el tegnap a Képviselőház.
A vonatkozó jogszabályt Szabó Ödön, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) parlamenti képviselője terjesztette be. A törvény többek közt azt szabályozza, hogy a naponta határátlépésre kényszerülő ingázók családtagjaikkal együtt - így az ingázó iskolások is - egy igazolványt igényelhetnek a román hatóságoktól. Ennek birtokában az érintettek könnyebb feltételek mellett léphetik át a határt, a román határrendőrség külön közlekedési sávot biztosít nekik. A Belügyminisztériumnak a jogszabály hatályba lépésétől számított harminc napon belül kell kidolgoznia a törvény alkalmazási szabályait. ű
A törvényt hatályba lépéséhez még Klaus Johannis államelnöknek kell aláírnia.
" ["post_title"]=> string(67) "Szabó Ödön: A határ mentén dolgozók régi álma vált valóra" ["post_excerpt"]=> string(97) "Az ingázók határátlépését megkönnyítő törvényt fogadott el tegnap a Képviselőház. " ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(56) "szabo-odon-a-hatar-menten-dolgozok-regi-alma-valt-valora" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2020-09-03 10:43:55" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2020-09-03 07:43:55" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=391769" ["menu_order"]=> int(22031) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [8]=> object(WP_Post)#3631 (24) { ["ID"]=> int(391739) ["post_author"]=> string(3) "105" ["post_date"]=> string(19) "2020-09-02 14:27:49" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2020-09-02 11:27:49" ["post_content"]=> string(665) "Közzétették ma az őszi érettségi első, óvások előtti eredményeit. Az óvásokat személyesen és elektronikai úton lehet benyújtani ma 14 és 20 óra között. Az őszi érettségi végleges eredményeit szombaton teszik közzé. Az oktatási tárca adatai szerint 42.700-an iratkoztak be az augusztus végén, szeptember elején lezajlott őszi érettségire.
A vizsgaeredményeket az általános adatvédelmi rendelet (GDPR) tiszteletben tartásával, név nélkül tették közzé a tanügyminisztérium bacalaureat.edu.ro honlapján.
" ["post_title"]=> string(65) "Közzétették az őszi érettségi óvások előtti eredményeit" ["post_excerpt"]=> string(148) "Az óvásokat személyesen és elektronikai úton lehet benyújtani ma 14 és 20 óra között. A végleges eredményeket szombaton teszik közzé." ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(55) "kozzetettek-az-oszi-erettsegi-ovasok-elotti-eredmenyeit" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2020-09-02 14:27:50" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2020-09-02 11:27:50" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=391739" ["menu_order"]=> int(22034) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [9]=> object(WP_Post)#3630 (24) { ["ID"]=> int(391737) ["post_author"]=> string(3) "105" ["post_date"]=> string(19) "2020-09-02 14:18:37" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2020-09-02 11:18:37" ["post_content"]=> string(486) "A parlament vezetősége elküldte megvitatásra a költségvetési-pénzügyi bizottságnak a költségvetés-kiigazításról szóló sürgősségi kormányrendeletet. Az Agerpres hírügynökség tájékoztatása szerint a képviselők és szenátorok szeptember 9-éig nyújthatnak be módosító javaslatokat a jogszabályhoz, és szeptember 10-éig az összevont szakbizottságoknak véglegesíteniük kell véleményezésüket.
" ["post_title"]=> string(84) "Napirenden a költségvetés-kiigazításról szóló sürgősségi kormányrendelet" ["post_excerpt"]=> string(210) "A képviselők és szenátorok szeptember 9-éig nyújthatnak be módosító javaslatokat a jogszabályhoz, és szeptember 10-éig az összevont szakbizottságoknak véglegesíteniük kell véleményezésüket." ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(72) "napirenden-a-koltsegvetes-kiigazitasrol-szolo-surgossegi-kormanyrendelet" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2020-09-02 14:18:40" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2020-09-02 11:18:40" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=391737" ["menu_order"]=> int(22036) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [10]=> object(WP_Post)#3625 (24) { ["ID"]=> int(391735) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2020-09-02 14:15:20" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2020-09-02 11:15:20" ["post_content"]=> string(575) "Online oktatásban részesülhetnek a krónikus beteg gyermekek vagy idős személyekkel élő tanulók. Ehhez azonban a családorvos által kiállított igazolás felmutatására van szükség. Monica Anisie tanügyminiszter ma a Digi24 hírtelevíziónak azt nyilatkozta, az iskoláknak biztosítaniuk kell az online oktatásban való részvételt ezen tanulók számára. A jelenlegi előírások ugyanakkor nem teszik lehetővé azt, hogy a szülő „csak úgy” otthon tartsa a gyermekét – mondta a tárcavezető.
" ["post_title"]=> string(93) "Online oktatás a krónikus beteg gyermekek vagy idős személyekkel élő tanulók számára" ["post_excerpt"]=> string(90) "Ehhez azonban a családorvos által kiállított igazolás felmutatására van szükség. " ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(84) "online-oktatas-a-kronikus-beteg-gyermekek-vagy-idos-szemelyekkel-elo-tanulok-szamara" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2020-09-02 14:15:20" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2020-09-02 11:15:20" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=391735" ["menu_order"]=> int(22037) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [11]=> object(WP_Post)#3626 (24) { ["ID"]=> int(391730) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2020-09-02 14:12:47" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2020-09-02 11:12:47" ["post_content"]=> string(551) "A tanároknak fel kell készülniük, hogy az osztályteremben és online is tudjanak tanítani - nyilatkozta ma a miniszterelnök. Ludovic Orban szerint a tanároknak meg kell érteniük, hogy a jelenlegi helyzetben a gyerekek egészsége az elsődleges szempont. Mint ismert, a pedagógusok korábban elégedetlenségüket fejezték ki a tanügyminisztérium által a számukra kidolgozott útmutatóval kapcsolatban, arra hivatkozva, hogy nem lesz idejük az iskolában is és on-line is oktatni.
" ["post_title"]=> string(61) "Ludovic Orban: A gyerekek egészsége az elsődleges szempont" ["post_excerpt"]=> string(132) "A tanároknak fel kell készülniük, hogy az osztályteremben és online is tudjanak tanítani - nyilatkozta ma a miniszterelnök. " ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(57) "ludovic-orban-a-gyerekek-egeszsege-az-elsodleges-szempont" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2020-09-02 14:12:49" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2020-09-02 11:12:49" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=391730" ["menu_order"]=> int(22038) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(12) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#3386 (24) { ["ID"]=> int(391787) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2020-09-03 11:35:53" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2020-09-03 08:35:53" ["post_content"]=> string(725) "Oroszország idei gáztermelése mintegy 10 százalékkal lesz kisebb a tavalyinál, ugyanakkor a cseppfolyósított földgáz (LNG) exportja stagnál, sőt lehet hogy minimálisan nő. Alekszandr Novak orosz energiaügyi miniszter a gáztermelés mérséklődését részben a keresletvisszaeséssel indokolta.
Oroszország a világ legnagyobb gáztermelője, a Gazprom tavaly 500,1 milliárd köbméter földgázt termelt. A FÁK-országokon kívüli piacokra - Kínát is beleértve - 199,3 milliárd köbmétert exportált, ami alig kevesebb a megelőző, 2018. évi 201,8 milliárd köbméter rekordmennyiségnél.
" ["post_title"]=> string(59) "Tíz százalékkal csökkenhet az orosz gáztermelés idén" ["post_excerpt"]=> string(125) "Alekszandr Novak orosz energiaügyi miniszter a gáztermelés mérséklődését részben a keresletvisszaeséssel indokolja." ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(52) "tiz-szazalekkal-csokkenhet-az-orosz-gaztermeles-iden" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2020-09-03 11:35:56" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2020-09-03 08:35:56" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=391787" ["menu_order"]=> int(22024) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } ["comment_count"]=> int(0) ["current_comment"]=> int(-1) ["found_posts"]=> int(39688) ["max_num_pages"]=> int(3308) ["max_num_comment_pages"]=> int(0) ["is_single"]=> bool(false) ["is_preview"]=> bool(false) ["is_page"]=> bool(false) ["is_archive"]=> bool(false) ["is_date"]=> bool(false) ["is_year"]=> bool(false) ["is_month"]=> bool(false) ["is_day"]=> bool(false) ["is_time"]=> bool(false) ["is_author"]=> bool(false) ["is_category"]=> bool(false) ["is_tag"]=> bool(false) ["is_tax"]=> bool(false) ["is_search"]=> bool(false) ["is_feed"]=> bool(false) ["is_comment_feed"]=> bool(false) ["is_trackback"]=> bool(false) ["is_home"]=> bool(true) ["is_privacy_policy"]=> bool(false) ["is_404"]=> bool(false) ["is_embed"]=> bool(false) ["is_paged"]=> bool(true) ["is_admin"]=> bool(false) ["is_attachment"]=> bool(false) ["is_singular"]=> bool(false) ["is_robots"]=> bool(false) ["is_favicon"]=> bool(false) ["is_posts_page"]=> bool(false) ["is_post_type_archive"]=> bool(false) ["query_vars_hash":"WP_Query":private]=> string(32) "9fcd7132deeb7edf0967c1ab3aac0dd5" ["query_vars_changed":"WP_Query":private]=> bool(false) ["thumbnails_cached"]=> bool(false) ["allow_query_attachment_by_filename":protected]=> bool(false) ["stopwords":"WP_Query":private]=> NULL ["compat_fields":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(15) "query_vars_hash" [1]=> string(18) "query_vars_changed" } ["compat_methods":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(16) "init_query_flags" [1]=> string(15) "parse_tax_query" } ["query_cache_key":"WP_Query":private]=> string(41) "wp_query:f7a59269a535f57a4c1ef1014f741191" }