Számos más kulturális esemény mellett két frissen megjelent kötetet is bemutattak október utolsó hetében Kolozsváron: Lovász Krisztina Az angol kés című rövidpróza-kötetét a Helikon-estek keretében, valamint Vida Gábor legújabb A bukfenc című regényét a Gaudeamus Könyvesboltban. A mai műsorban részeteket hallhatnak mindkét műből a szerzők felolvasásában, valamint ízelítőt a bemutatókon elhangzott beszélgetésekből – tartsanak velünk!
A lakások piaci értékén alapuló ingatlanadóját nem vezetik be 2027-től. Erről csak akkor lehet szó, amikor Románia költségvetési deficitje ismét 3 százalék körül lesz - jelentette be Alexandru Nazare pénzügyminiszter. A tárcavezető egy gazdasági témájú rendezvényen cáfolta a hetek óta keringő pánikkeltő híreszteléseket, miszerint jövőtől az ingatlanadó 27-szeresére fog nőni annak következtében, hogy az ingatlanok piaci értéke alapján számolják majd ki ezt a helyi adót.
Visszakapcsolták tegnap a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát, miután a nyári súlyos aszály után a Duna vízszintje ismét elérte a reaktor működtetéséhez szükséges biztonságos szintet. A Transelectrica közlése szerint az 1-es reaktor ma reggel az ország villamosenergia-termelésének 6 százalékát biztosította. Maximális kapacitását várhatóan a ma esti órákban éri el. Egyelőre nem lehet tudni, hogy mikor indítják el a 2-es reaktort. Ma Luca Niculescu miniszterelnök és Dumitru Chisăliță energiaügyi miniszter ellátogatott az atomerőműhöz.
A Fekete-tenger régiójának védelme és biztonsága, az európai versenyképesség, az EU bővítése és az új többéves uniós pénzügyi keretről folyó tárgyalások lesznek napirenden a Nicușor Dan államelnök és Ursula von der Leyen európai bizottsági elnök hétfői, bukaresti találkozóján - tájékoztatott Valentin Naumescu elnöki tanácsadó. Naumescu közlése szerint az államelnök hétfőn a Cotroceni-palotában fogadja az Európai Bizottság elnökét. Von der Leyen Luca Niculescu miniszterelnökkel is találkozni fog.
Számos más kulturális esemény mellett két frissen megjelent kötetet is bemutattak október utolsó hetében Kolozsváron: Lovász Krisztina Az angol kés című rövidpróza-kötetét a Helikon-estek keretében, valamint Vida Gábor legújabb A bukfenc című regényét a Gaudeamus Könyvesboltban. A mai műsorban részeteket hallhatnak mindkét műből a szerzők felolvasásában, valamint ízelítőt a bemutatókon elhangzott beszélgetésekből – tartsanak velünk!
A kormány módosít azon a dátumon, mikortól alkalmazzák a minimálbér emelését; a bruttó 70 lejes emelés január elsejétől érvényes, és nem attól a dátumtól, mikor a vonatkozó határozat megjelenik a Hivatalos Közlönyben. Idén a bruttó minimálbér 2.300 lej lesz.
Hétfő reggel sem működött megfelelőképpen a koronavírus elleni oltásra jelentkezőknek kialakított internetes platform, ezúttal az azonosító oldalt nem lehetett.
A munkaügyi és szociális miniszter szerint a kormány jelen pillanatban csupán annyit tud ígérni, hogy kiegészíti az időskori juttatások összegét az infláció értékével.
A bukaresti elosztóközpont 4680 dózist kap, a brassói 11.700-at, a kolozsvári 12.870-et, a konstancai 14.040-et, a craiovai 16.380-at, a iaşi-i 11.700-at, a temesvári 24.570-et.
A budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem II. éves hallgatója a Bács Lajos emlékdíj tavalyi nyerteseként lép fel ezen az esten. Jutalomkoncertjére január 19-én 19 órától kerül sor online.
A kormány módosít azon a dátumon, mikortól alkalmazzák a minimálbér emelését; a bruttó 70 lejes emelés január elsejétől érvényes, és nem attól a dátumtól, mikor a vonatkozó határozat megjelenik a Hivatalos Közlönyben. Idén a bruttó minimálbér 2.300 lej lesz.
Ezen a héten a Catu-kabinet folytatja a 2021-es költségvetés kidolgozását is, figyelembe véve a nemzeti össztermékre számolt 7%-os deficitet. Tekintettel az egészségügyi válságra, amely komoly gazdasági gondokat okozott, a kormány arra számít, hogy idén nagyok lesznek a kiadások. Ezzel egyidőben a kormányfő meghatározta már, hogy melyik szaktárca legtöbb mennyi pénzzel rendelkezik ebben az évben. Közben az egyik legnagyobb szakszervezeti szövetség folytatja a tiltakozó megmozdulásokat. Az Alfa Cartel tagsága elégedetlen a bruttó minimálbérrel illetve a fizetések befagyasztásával az állami szektorban. Az érdekvédelem által bejelentett “Decens munka - társadalmi igazság és párbeszéd” jelmondattal szervezett tiltakozó akció-sorozat ma a Cotroceni-i Palota elé ér.
"
["post_title"]=>
string(53) "Év elejétől érvényes a minimálbér növekedése"
["post_excerpt"]=>
string(288) "A kormány módosít azon a dátumon, mikortól alkalmazzák a minimálbér emelését; a bruttó 70 lejes emelés január elsejétől érvényes, és nem attól a dátumtól, mikor a vonatkozó határozat megjelenik a Hivatalos Közlönyben. Idén a bruttó minimálbér 2.300 lej lesz. "
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(44) "ev-elejetol-ervenyes-a-minimalber-novekedese"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2021-01-18 12:38:02"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2021-01-18 10:38:02"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=396740"
["menu_order"]=>
int(22627)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
[1]=>
object(WP_Post)#3714 (24) {
["ID"]=>
int(397033)
["post_author"]=>
string(3) "195"
["post_date"]=>
string(19) "2021-01-26 13:01:33"
["post_date_gmt"]=>
string(19) "2021-01-26 11:01:33"
["post_content"]=>
string(1461) "
Tavaly mintegy 70 százalékkal csökkent az öt legnagyobb romániai repülőtér utasforgalma a koronavírus-járvány miatt - adta hírül a Ziarul Financiar című gazdasági napilap.
Az újság szerint abszolút értékben a legnagyobb veszteséget a bukaresti Henri Coandă nemzetközi repülőtér szenvedte el, amelynek utasforgalma a 2019-ben jegyzett 14,7 millióról 4,449 millióra csökkent, ami 69,7 százalékos visszaesést jelent.
A második legnagyobb repülőtérnek számító kolozsvári utasforgalma 69,2 százalékkal, 2,9 millióról 900 ezerre esett vissza tavaly.
A harmadik legnagyobb romániai légi kikötőnek, a temesvárinak az utasforgalma 470 ezerre mérséklődött a 2019-ben jegyzett 1,595 millióhoz képest, ami 70,5 százalékos csökkenésnek felelt meg.
Arányait tekintve a legkisebb, 64,4 százalékos kiesést a jászvásári szenvedte el, amely 468 ezer utast szolgált ki az egy évvel korábbi 1,3 millióhoz képest.
A nagyszebeni légi kikötő szolgáltatásait is 69,4 százalékkal kevesebben vették igénybe, ott 227 ezer utas fordult meg az egy évvel korábbi 743 ezerhez mérten.
Hétfő reggel sem működött megfelelőképpen a koronavírus elleni oltásra jelentkezőknek kialakított internetes platform, ezúttal az azonosító oldalt nem lehetett.
A Hotnews.ro hírportál szerint a hatóságok elismerték, hogy gondok vannak, és jelezték, hogy jelenleg is dolgoznak a felmerült probléma orvoslásán, hogy az oltási kampány pénteken elrajtolt második szakaszában vakcinára jogosultak mielőbb tudjanak regisztrálni és időpontot foglalni.
"
["post_title"]=>
string(25) "Akadozik a regisztráció"
["post_excerpt"]=>
string(175) "Hétfő reggel sem működött megfelelőképpen a koronavírus elleni oltásra jelentkezőknek kialakított internetes platform, ezúttal az azonosító oldalt nem lehetett. "
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(23) "akadozik-a-regisztracio"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2021-01-18 12:36:49"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2021-01-18 10:36:49"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=396738"
["menu_order"]=>
int(22629)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
[3]=>
object(WP_Post)#3740 (24) {
["ID"]=>
int(397031)
["post_author"]=>
string(3) "231"
["post_date"]=>
string(19) "2021-01-26 12:55:08"
["post_date_gmt"]=>
string(19) "2021-01-26 10:55:08"
["post_content"]=>
string(1493) "
Vádat emelt hétfőn az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) a szenátus korábbi elnöke, Călin Popescu Tăriceanu ellen vesztegetés elfogadása miatt.
Az ügyészek szerint Tăriceanut 2007–2008-ban, amikor még liberális párti (PNL) miniszterelnök volt, 800 ezer dollárral megvesztegette egy osztrák cég. Cserében a kormányfői tisztségét felhasználva Tăriceanu közbenjárt a cég érdekeit szolgáló határozatok elfogadása érdekében. A vádhatóság szerint a Tăriceanu-kabinet több olyan kormányhatározatot fogadott el, amivel lehetővé tették Microsoft-licencek törvénytelen kifizetését. Az ügyészség szerint a cserében kapott 800 ezer dollárt – amelyet offshore cégekkel kötött fiktív szerződések alapján fizettek ki - a Nemzeti Liberális Párt választási kampányának finanszírozására használták.
„Mindenkit biztosíthatok, hogy ez egy kimondottan politikai ügy” – reagált Tăriceanu a DNA vádemelésére. A volt miniszterelnök „érdekesnek” találja, hogy a DNA a „feltételezett vesztegetési ügy” minden részletét nyilvánosságra hozza, ami „egyébként törvénytelen”, mint ahogyan ezt nem is tették meg sem a Iohannis államfő hat házának perében, sem pedig a jelenlegi kormánypártok vezetőinek csúszópénzes ügyeiben.
"
["post_title"]=>
string(50) "Vádat emelt a DNA Călin Popescu Tăriceanu ellen"
["post_excerpt"]=>
string(166) "Vádat emelt hétfőn az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) a szenátus korábbi elnöke, Călin Popescu Tăriceanu ellen vesztegetés elfogadása miatt. "
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(47) "vadat-emelt-a-dna-calin-popescu-tariceanu-ellen"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2021-01-26 12:55:12"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2021-01-26 10:55:12"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=397031"
["menu_order"]=>
int(22630)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
[4]=>
object(WP_Post)#3652 (24) {
["ID"]=>
int(396736)
["post_author"]=>
string(3) "232"
["post_date"]=>
string(19) "2021-01-18 12:35:36"
["post_date_gmt"]=>
string(19) "2021-01-18 10:35:36"
["post_content"]=>
string(823) "
Nagy az érdeklődés a koronavírus elleni oltás iránt, sok az igénylő, noha az oltóközpontok egyelőre nem működnek teljes kapacitással.
A maximális kapacitás napi 100 ezer immunizált ember lesz – áll a hatóságok terveiben. Jelenleg a 650 új oltóközpontnak csak egy része üzemel. Bukarestben a kampány második szakaszában is ugyanazok az oltópontok működnek, mint az első szakaszban. A következő hetekben a fővárosban apránként nyitnak meg további 30 oltóközpontot, 140 oltóponttal, az immunizálásra jelentkezők és az oltóanyag dózisok számának függvényében. Hasonlóképpen történik az ország más városaiban is.
"
["post_title"]=>
string(51) "Érdeklődés van, a központok még nem működnek"
["post_excerpt"]=>
string(148) "Nagy az érdeklődés a koronavírus elleni oltás iránt, sok az igénylő, noha az oltóközpontok egyelőre nem működnek teljes kapacitással. "
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(43) "erdeklodes-van-a-kozpontok-meg-nem-mukodnek"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2021-01-18 12:35:36"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2021-01-18 10:35:36"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=396736"
["menu_order"]=>
int(22631)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
[5]=>
object(WP_Post)#3653 (24) {
["ID"]=>
int(397029)
["post_author"]=>
string(2) "95"
["post_date"]=>
string(19) "2021-01-26 12:35:39"
["post_date_gmt"]=>
string(19) "2021-01-26 10:35:39"
["post_content"]=>
string(1778) "
A román költségvetés nem engedhet és soha nem is engedhetett meg magának 40 százalékos nyugdíjemelést - nyilatkozta a munkaügyi és szociális miniszter egy hétfő esti tévéműsorban. Raluca Turcan elmondta: a kormány jelen pillanatban csupán annyit tud ígérni, hogy kiegészíti az időskori juttatások összegét az infláció értékével. A következő években lesznek nyugdíjemelés is, de a növelés mértékéről egyelőre korai lenne nyilatkozni - tette hozzá Turcan.
Florin Cîţu miniszterelnök ugyancsak hétfőn hangsúlyozta, hogy idén nyolcmilliárd lejjel fog többe kerülni a nyugdíjak kifizetése, mint tavaly.
Az idei büdzsében 0,8%-ot tesz ki a nyugdíjak múlt évi emeléséből származó nyolcmilliárd lejes plusz kiadás, és további 0,3%-ra (nagyjából hárommilliárd lejre) rúg a gyermekpénz 2020-as emelése - részletezte a miniszterelnök.
A koalíció elemzi, hogy miként kellene módosítani azt a két törvényt (az egységes bértörvényt és a nyugdíjtörvényt), amelyek 'fenntarthatósági problémát' okoztak a román közpénzügyekben.
Meglátása szerint a közszférában nem 'politikai alapon' kellene bért emelni, hanem világosan rögzített teljesítményarányosság szerint.
Azt mondta: addig is, amíg a módosításokra sor kerül, az idei költségvetés a jelenleg érvényben lévő jogszabályokra épül.
"
["post_title"]=>
string(45) "Idén nem lehet számítani nyugdíjemelésre"
["post_excerpt"]=>
string(185) "A munkaügyi és szociális miniszter szerint a kormány jelen pillanatban csupán annyit tud ígérni, hogy kiegészíti az időskori juttatások összegét az infláció értékével."
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(40) "iden-nem-lehet-szamitani-nyugdijemelesre"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2021-01-26 12:35:42"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2021-01-26 10:35:42"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=397029"
["menu_order"]=>
int(22632)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
[6]=>
object(WP_Post)#3654 (24) {
["ID"]=>
int(397026)
["post_author"]=>
string(3) "231"
["post_date"]=>
string(19) "2021-01-26 12:28:09"
["post_date_gmt"]=>
string(19) "2021-01-26 10:28:09"
["post_content"]=>
string(840) "
Az országos vizsgák anyagát a valósághoz kell igazítani - jelentette ki a tanügyminiszter. Sorin Cîmpeanu hangsúlyozta: nem lehet nem tudomásul venni, hogy a koronavírus-járvány Romániában, ahogy más európai államokban is, nagy veszteségeket okozott. Ennek figyelembe vételével készülnek a soron következő vizsgákra. Annak érdekében, hogy a valós helyzetet felmérjék, egy sor tesztet fognak íratni, majd ezek eredményeit figyelembe véve dolgozzák ki az országos vizsgák anyagát és a tételsorokat.
A diákoknak "idejében tudniuk kell", hogy milyen anyagból vizsgáznak - jelentette ki tanügyminiszter hozzátéve, hogy "semmi esetre sem lehet egy elveszett generációnk. Ez elfogadhatatlan."
"
["post_title"]=>
string(56) ""Járványvizsgáztatást" ígér az oktatási miniszter"
["post_excerpt"]=>
string(131) "Egy sor tesztet íratnak, majd ezek eredményeit figyelembe véve dolgozzák ki az országos vizsgák anyagát és a tételsorokat."
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(47) "jarvanyvizsgaztatast-iger-az-oktatasi-miniszter"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2021-01-26 12:28:10"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2021-01-26 10:28:10"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=397026"
["menu_order"]=>
int(22634)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
[7]=>
object(WP_Post)#3655 (24) {
["ID"]=>
int(396694)
["post_author"]=>
string(3) "145"
["post_date"]=>
string(19) "2021-01-16 15:10:00"
["post_date_gmt"]=>
string(19) "2021-01-16 13:10:00"
["post_content"]=>
string(3542) "
A Román Kultúra Napja alkalmából a mai műsorban a Grupul Iza együttessel készült interjúnkat hallhatják.
A Grupul Iza együttes 33 éve képviseli a Máramaros-vidéki autentikus román népzenét, amelyre az évszázadok során hatást gyakorolt a magyar, a ruszin, a zsidó népzene is. Bartók Béla különös figyelmet szentelt a régió zenéjének, első tanulmányköteteinek egyikében a máramarosi hangszeres román népzenével, annak eredetével, elemeivel foglalkozik. A világhírű zeneszerző, népzenekutató az első világháború előtt kezdte kutatni a vidék zenéjét, majd - míg megtehette, sokszor visszatért Máramarosba, és megtanult románul is. Élete végéig legkedvesebb gyűjtései egyikének tartotta az ott feljegyzett dallamokat. 1913 márciusában máramarosi gyűjteményének kiadását a Román Akadémia tervbe vette, ezúttal két román szakember gyűjteményével egybefoglalva. Ha megjelent volna, egyedülálló lenne a maga nemében: két szomszédnemzet népzenetudományos együttműködésének értékes gyümölcse. De a tervet a világháború kitörése meghiúsította, így Bartók máramarosi gyűjteménye csaknem tízéves késéssel jelent meg Németországban. Később - igaz csak halála után jelentek meg azok az átfogó zene és folklórtudományi művek, amelyek a román népzene sajátosságait, eredetét, az őt ért hatásokat vizsgálja.
A Grupul Iza több mint három évtizede játszik máramarosi népzenét – az együttes valamennyi tagja szorosan kötődik ehhez a régióhoz, muzsikájukkal azt az autentikus hangzásvilágot adják vissza, amelyet apáiktól, nagyapáiktól vettek át, és igyekeznek a következő generációkkal is megismertetni. Varázslatos és virtuóz zenéjükkel az emberi érzelmek teljes skáláját végigjárják néhány perc alatt. 1988 óta a Máramaros vidéki népzene nagykövetei, alig van a világon olyan ország, ahol az együttes még nem játszott, óriás-fesztiválokon is többször felléptek, például a kolozsvári Untoldon is, ahol 40 ezer ember előtt zenéltek, de ugyanitt a Scorpions előzenekaraként is muzsikáltak. Több színházi produkcióban is közreműködtek, az egyik legismertebb az antik görög dráma, az Elektra Mihai Măniuţiu rendező feldolgozása, amellyel itthon és külföldön is szerepeltek. A mai Észpresszóban az együttes vezetőjével Ioan Poppal, valamint Ioachim Făt hegedűssel és Gheorghe Cohut dobossal készült interjúnkat hallják – amelyben szó lesz az együttes történetéről, céljairól és üzenetéről, a hagyományos erdélyi hangszerekről, például a zongorăról, amely jelen esetben egyáltalán nem billentyűs hangszer, az eltűnőfélben levő paraszti világról és életmódról – amely Máramaros térségében is érinti. Az interjú a Méra World Music világzenei fesztiválon készült 2018-ban, ahol az együttes meghívottként adott fergeteges koncertet – tartsanak velünk!
Bűncselekménynek minősül más személy nevében fiókot létrehozni közösségi oldalon, és az illető hozzájárulása nélkül információkat, képeket tenni közzé róla ezen a felületen - döntötte el a legfelsőbb bíróság bizonyos jogi kérdéseket tisztázó testülete.
Az ügyben a brassói ítélőtábla fordult a legfelsőbb bírósághoz előzetes döntéshozatal iránti kérelemmel, miután egy férfit alapfokon 3 év és 8 hónap letöltendő börtönbüntetésre ítéltek zsarolás, informatikai csalás és a magánélet megsértése miatt. A férfi 2018 decemberében megfenyegette volt barátnőjét, hogy ha nem békül ki vele, meztelenül ábrázoló fotókat és szexuális aktus közben készült videófelvételeket tesz közzé róla az interneten. Később a férfi létrehozott egy fiókot a nő nevében egy felnőtteknek szánt weboldalon, és fotókat, videókat töltött fel oda. Hamis Facebook-fiókot is nyitott, amelyről elküldte a nőről készült fotókat és videókat másoknak.
Az elsőfokú ítéletet követően, mivel korábban egymásnak ellentmondó ítéletek születtek hasonló tárgyú perekben, a brassói ítélőtábla a legfelsőbb bírósághoz fordult, hogy az tisztázza: informatikai csalásnak minősül-e, ha valaki más nevében hoz létre és használ egy fiókot a közösségi oldalon.
A legfelsőbb bíróság döntése kimondja, más személy nevében fiókot nyitni a közösségi oldalon az illető hozzájárulása nélkül kimeríti a büntető törvénykönyv 325. cikke által előírt informatikai csalás bűntettének fogalmát, noha a közösségi oldal egyébként nem kér bizonyítékokat a fiókot létrehozó személy azonosságát illetően.
Mostanáig 620 058 koronavírusból meggyógyult személyt és 691 488 igazolt fertőzöttet tartanak nyilván hazánkban - közölte ma a Stratégiai Kommunikációs Csoport (GCS).
Az elmúlt 24 órában 3 218-cal nőtt az igazolt esetek száma, és 66-al a halottak száma. Az új koronavírus-fertőzéssel összefüggésbe hozott halálesetek száma 17 164-re emelkedett. Jelenleg 1 089 személyt ápolnak az intenzív osztályokon.
Eddig országszerte 5 192 716 tesztet végeztek, ebből 26 930-at az elmúlt 24 órában.
"
["post_title"]=>
string(25) "A GCS szombati jelentése"
["post_excerpt"]=>
string(153) "Az elmúlt 24 órában 3 218-cal nőtt az igazolt esetek száma, és 66-al a halottak száma - közölte ma a Stratégiai Kommunikációs Csoport (GCS). "
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(26) "a-gcs-szombati-jelentese-6"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2021-01-16 13:29:32"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2021-01-16 11:29:32"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=396727"
["menu_order"]=>
int(22637)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
[10]=>
object(WP_Post)#3658 (24) {
["ID"]=>
int(397019)
["post_author"]=>
string(3) "231"
["post_date"]=>
string(19) "2021-01-26 12:07:25"
["post_date_gmt"]=>
string(19) "2021-01-26 10:07:25"
["post_content"]=>
string(1055) "
Újabb szállítmány érkezett kedden Romániába a Pfizer/BioNTech koronavírus elleni vakcinájából. Az újabb 95.940 dózis légi úton érkezett; az otopeni-i, a kolozsvári és a temesvári reptéren vették át - tájékoztatott az oltással kapcsolatos tevékenységeket koordináló országos bizottság (CNCAV).
A közlemény szerint az oltóanyagot speciális konténerekben szállítják az elosztóközpontokba. A bukaresti elosztóközpont 4680 dózist kap, a brassói 11.700-at, a kolozsvári 12.870-et, a konstancai 14.040-et, a craiovai 16.380-at, a iaşi-i 11.700-at, a temesvári 24.570-et.
A koordináló bizottság emlékeztet, hogy január 15-én elkezdődött Romániában a koronavírus elleni oltási kampány második szakaszta, amelyben a 65 éven felüli személyek, a krónikus betegek, valamint a kulcsfontosságú ágazatokban dolgozók kaphatják meg a vakcinát.
Ma este 7 órától a marosvásárhelyi Tiberius Quartet és Borsos Edith énekművész koncertjével emlékezik Bács Lajos (1930–2015) zeneszerző, karmester, születésnapjára a bukaresti Liszt Intézet.
"
["post_title"]=>
string(25) "Bács Lajos emlékkoncert"
["post_excerpt"]=>
string(209) "A budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem II. éves hallgatója a Bács Lajos emlékdíj tavalyi nyerteseként lép fel ezen az esten. Jutalomkoncertjére január 19-én 19 órától kerül sor online. "
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(25) "bacs-lajos-emlekkoncert-2"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2023-01-19 11:05:29"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2023-01-19 09:05:29"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=396721"
["menu_order"]=>
int(22639)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
}
["post_count"]=>
int(12)
["current_post"]=>
int(-1)
["before_loop"]=>
bool(false)
["in_the_loop"]=>
bool(false)
["post"]=>
object(WP_Post)#3577 (24) {
["ID"]=>
int(396740)
["post_author"]=>
string(3) "232"
["post_date"]=>
string(19) "2021-01-18 12:38:00"
["post_date_gmt"]=>
string(19) "2021-01-18 10:38:00"
["post_content"]=>
string(1272) "
A kormány módosít azon a dátumon, mikortól alkalmazzák a minimálbér emelését; a bruttó 70 lejes emelés január elsejétől érvényes, és nem attól a dátumtól, mikor a vonatkozó határozat megjelenik a Hivatalos Közlönyben. Idén a bruttó minimálbér 2.300 lej lesz.
Ezen a héten a Catu-kabinet folytatja a 2021-es költségvetés kidolgozását is, figyelembe véve a nemzeti össztermékre számolt 7%-os deficitet. Tekintettel az egészségügyi válságra, amely komoly gazdasági gondokat okozott, a kormány arra számít, hogy idén nagyok lesznek a kiadások. Ezzel egyidőben a kormányfő meghatározta már, hogy melyik szaktárca legtöbb mennyi pénzzel rendelkezik ebben az évben. Közben az egyik legnagyobb szakszervezeti szövetség folytatja a tiltakozó megmozdulásokat. Az Alfa Cartel tagsága elégedetlen a bruttó minimálbérrel illetve a fizetések befagyasztásával az állami szektorban. Az érdekvédelem által bejelentett “Decens munka - társadalmi igazság és párbeszéd” jelmondattal szervezett tiltakozó akció-sorozat ma a Cotroceni-i Palota elé ér.