Megfigyelők szerint szinte biztosra vehető a volt elnök újabb felmentése, ugyanis a szenátusban kétharmados többségnek, azaz legalább 17 republikánus politikusnak is támogatnia kellene az elnök elítélését.
Continue Reading
Mai egyházi műsorunkban Kiss Sándor Loránd, a Nyárádszentmárton-Csíkfalva Unitárius Egyházközség lelkipásztorának igehirdetését hallják.

Számos más kulturális esemény mellett két frissen megjelent kötetet is bemutattak október utolsó hetében Kolozsváron: Lovász Krisztina Az angol kés című rövidpróza-kötetét a Helikon-estek keretében, valamint Vida Gábor legújabb A bukfenc című regényét a Gaudeamus Könyvesboltban. A mai műsorban részeteket hallhatnak mindkét műből a szerzők felolvasásában, valamint ízelítőt a bemutatókon elhangzott beszélgetésekből – tartsanak velünk!
A lakások piaci értékén alapuló ingatlanadóját nem vezetik be 2027-től. Erről csak akkor lehet szó, amikor Románia költségvetési deficitje ismét 3 százalék körül lesz - jelentette be Alexandru Nazare pénzügyminiszter. A tárcavezető egy gazdasági témájú rendezvényen cáfolta a hetek óta keringő pánikkeltő híreszteléseket, miszerint jövőtől az ingatlanadó 27-szeresére fog nőni annak következtében, hogy az ingatlanok piaci értéke alapján számolják majd ki ezt a helyi adót.
" ["post_title"]=> string(66) "Egyelőre nem fogják a piaci értéken számolni az ingatlanadót" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(60) "egyelore-nem-fogjak-a-piaci-erteken-szamolni-az-ingatlanadot" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-11-07 13:11:24" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-11-07 11:11:24" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=470100" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [3]=> object(WP_Post)#3709 (24) { ["ID"]=> int(470098) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2026-11-07 13:10:21" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-11-07 11:10:21" ["post_content"]=> string(693) "Visszakapcsolták tegnap a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát, miután a nyári súlyos aszály után a Duna vízszintje ismét elérte a reaktor működtetéséhez szükséges biztonságos szintet. A Transelectrica közlése szerint az 1-es reaktor ma reggel az ország villamosenergia-termelésének 6 százalékát biztosította. Maximális kapacitását várhatóan a ma esti órákban éri el. Egyelőre nem lehet tudni, hogy mikor indítják el a 2-es reaktort. Ma Luca Niculescu miniszterelnök és Dumitru Chisăliță energiaügyi miniszter ellátogatott az atomerőműhöz.
" ["post_title"]=> string(58) "Visszakapcsolták a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(54) "visszakapcsoltak-a-cernavodai-atomeromu-1-es-reaktorat" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-11-07 13:10:22" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-11-07 11:10:22" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=470098" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(4) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#3759 (24) { ["ID"]=> int(469950) ["post_author"]=> string(3) "234" ["post_date"]=> string(19) "2026-11-08 07:00:00" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-11-08 05:00:00" ["post_content"]=> string(799) "Mai egyházi műsorunkban Kiss Sándor Loránd, a Nyárádszentmárton-Csíkfalva Unitárius Egyházközség lelkipásztorának igehirdetését hallják.

Megfigyelők szerint szinte biztosra vehető a volt elnök újabb felmentése, ugyanis a szenátusban kétharmados többségnek, azaz legalább 17 republikánus politikusnak is támogatnia kellene az elnök elítélését.
Continue Reading
Egyetlen olyan területszerzés sem ismerhető el, amely a nemzetközi jog megsértésén alapul. Románia továbbra is határozottan támogatja Ukrajna szuverenitását és területi integritását a nemzetközileg elismert határain belül – szögezte le a bukaresti külügyminisztérium.
(tovább…) Continue ReadingTiltakozó akciókat tart csütörtöktől a Sanitas Szakszervezeti Szövetség. Az érdekvédelem elégedetlenségét többek között a közalkalmazotti pótlékok kilátásba helyezett csökkentése és az üdülési csekkek felfüggesztése váltotta ki.
Continue ReadingOroszországnak négy új régiója van – jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök tegnap délután a Kremlben, az orosz ellenőrzés alá került ukrajnai területek csatlakozási egyezményének aláírási szertartásán.
(tovább…) Continue ReadingOroszország legutóbbi intézkedései, a megszállt ukrán területek annektálása a konfliktus kezdete óta a legsúlyosabb lépés a feszültség fokozásának irányában – jelentette ki Jens Stoltenberg NATO-főtitkár tegnapi brüsszeli sajtótájékoztatóján.
(tovább…) Continue ReadingCukorbetegségben szenvedők is megkaphatják a Pfizer-BioNTech, a Moderna és az AstraZeneca gyártók koronavírus elleni vakcináját, függetlenül attól, hogy milyen típusú diabéteszük van – hangsúlyozza közleményében az egészségügyi minisztérium.
Continue ReadingAz Egyesült Államok újabb, Oroszország számára költséges büntetőintézkedésekről döntött, válaszul Oroszország kísérletére, hogy Ukrajna több régióját is annektálja – közölte…
Continue ReadingMinden negyedik gyerek csalódott a vártnál kevesebb kedvelés vagy követés miatt – derül ki a Biztonságosabb Internet Nap alkalmából készített kutatásból.
Continue ReadingÚjabb gazdasági büntetőintézkedéseket helyezett kilátásba a világ legfejlettebb iparú demokráciáit összefogó G7 csoport a részleges orosz megszállás alatt álló kelet-ukrajnai területek Oroszországhoz csatolása miatt, és elítélte Oroszország „felelőtlen nukleáris retorikáját”.
(tovább…) Continue ReadingA tanulók továbbra is ingyenesen utazhatnak a tömegközlekedési eszközökön, a szállításügyi minisztérium által mérlegelt módosítások csak az egyetemisták ingyenes vasúti közlekedését érintik – közölte az oktatási miniszter.
Continue ReadingOroszország megvétózta tegnap az ENSZ Biztonsági Tanácsában azt a határozatot, amely elítélte volna a négy ukrajnai megyében tartott népszavazást, érvénytelennek nevezve őket, és felszólítva minden országot, hogy ne ismerje el semmilyen terület Moszkva általi annektálását.
(tovább…) Continue Reading
Idén már nem kapnak üdülési utalványt a közalkalmazottak, a nyugdíjak pedig csak jövőre emelkednek – többek között ezeket az intézkedéseket jelentette be hétfőn a nagyobbik kormányzó alakulat, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) elnöke.
Continue ReadingDonald Trump ellen a demokraták lázadás szítása miatt emeltek vádat, a Capitolium január eleji megtámadása előtt tartott nagygyűlésen mondott, gyújtó hangú beszéde miatt, amely után hívei megrohamozták a törvényhozás épületét, ahol a szenátus éppen a Trump által elveszített, novemberi elnökválasztás eredményét készült hitelesíteni. A támadásban öten életüket vesztették, köztük egy rendőr is.
Trump ügyvédei alkotmányellenesek és "politikai színháznak" nevezték a volt elnök felelősségre vonási eljárását. Megfigyelők szerint szinte biztosra vehető a volt elnök újabb felmentése, ugyanis a szenátusban kétharmados többségnek, azaz legalább 17 republikánus politikusnak is támogatnia kellene az elnök elítélését.
" ["post_title"]=> string(64) "Kezdődik a Trump elleni impeachment tárgyalása a szenátusban" ["post_excerpt"]=> string(222) "Megfigyelők szerint szinte biztosra vehető a volt elnök újabb felmentése, ugyanis a szenátusban kétharmados többségnek, azaz legalább 17 republikánus politikusnak is támogatnia kellene az elnök elítélését." ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(60) "kezdodik-a-trump-elleni-impeachment-targyalasa-a-szenatusban" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2021-02-09 12:24:23" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2021-02-09 10:24:23" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=397569" ["menu_order"]=> int(22415) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [1]=> object(WP_Post)#3744 (24) { ["ID"]=> int(419685) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2022-10-01 12:53:34" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2022-10-01 09:53:34" ["post_content"]=> string(2101) "Egyetlen olyan területszerzés sem ismerhető el, amely a nemzetközi jog megsértésén alapul. Románia továbbra is határozottan támogatja Ukrajna szuverenitását és területi integritását a nemzetközileg elismert határain belül - szögezte le a bukaresti külügyminisztérium.
A tegnap kiadott közlemény szerint Románia a leghatározottabban elítéli az Ukrajna elleni orosz agresszió eredményeként született "megállapodások" aláírását az orosz csapatok által illegálisan megszállt ukrajnai régiók csatlakozásáról az Orosz Föderációhoz. A külügy szerint ezekkel a jogellenes és törvénytelen "megállapodásokkal" a Kreml egy másik szuverén állam területeinek illegális katonai megszállását próbálja igazolni. 'Ezeknek a lépéseknek a nemzetközi jog szerint semmilyen hatásuk nincs, és Románia nem ismeri el érvényességüket' - olvasható a közleményben. Bogdan Aurescu külügyminiszter szerint a nemzetközi közösségnek teljes mértékben el kell utasítania az ukrán területek illegális és törvénytelen orosz annektálását.
Az Európai Tanács tagjai pénteken közös nyilatkozatot fogadtak el, amelyben elutasítják és határozottan elítélik az ukrajnai Donyeck, Luhanszk, Zaporizzsja és Herszon régiók Oroszország általi illegális annektálását - közölte Klaus Iohannis államfő. "Az Európai Unió, beleértve Romániát is, nem ismeri el és soha nem is fogja elismerni az Oroszország által megrendezett illegális népszavazásokat, amelyek súlyosan sértik Ukrajna függetlenségét, szuverenitását és területi integritását" - írta az elnök a közösségi oldalán. Az Európai Unió, beleértve Romániát is, szilárdan kiáll Ukrajna mellett. „Továbbra is erőteljes gazdasági, katonai, szociális és pénzügyi támogatást nyújtunk Ukrajnának” - hangsúlyozta Iohannis.
" ["post_title"]=> string(60) "Románia nem ismeri el az orosz illegális területszerzést" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(56) "romania-nem-ismeri-el-az-orosz-illegalis-teruletszerzest" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2022-10-02 14:20:18" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2022-10-02 11:20:18" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=419685" ["menu_order"]=> int(22416) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [2]=> object(WP_Post)#3749 (24) { ["ID"]=> int(397567) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2021-02-09 12:18:15" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2021-02-09 10:18:15" ["post_content"]=> string(1403) "Tiltakozó akciókat tart csütörtöktől a Sanitas Szakszervezeti Szövetség. Az érdekvédelem elégedetlenségét többek között a közalkalmazotti pótlékok kilátásba helyezett csökkentése és az üdülési csekkek felfüggesztése váltotta ki.
A Sanitas országos tanácsa úgy döntött, hogy a bejelentett intézkedések elleni tiltakozásképpen február 11-e és 19-e között sztrájkőrséget állnak a parlament, a kormány és az illetékes szakminisztériumok székhelye előtt.
Az érdekvédelmi szövetség ugyanakkor figyelmeztet: a költségvetés kidolgozásakor a kormány "teljesen mellőzte" a társadalmi partnerek álláspontját, noha a büdzsével kapcsolatos tervei kihatnak az egészségügyben és a szociális ellátásban dolgozók jövedelmére is; ez spontán tiltakozó akciók kirobbantásához vezethet, ami felboríthatja a koronavírus elleni küzdelemben meghatározó szerepet játszó ágazatok tevékenységét.
A Sanitas megengedhetetlennek tartja a bérek csökkentését azok esetében, akik több mint egy éve a frontvonalban küzdenek a járvány ellen, sőt kéri a legalacsonyabb fizetések emelését az egészségügyi szektorban.
" ["post_title"]=> string(68) "Sztrájkkal tiltakoznak az egészségügyben a megszorítások ellen" ["post_excerpt"]=> string(258) "Tiltakozó akciókat tart csütörtöktől a Sanitas Szakszervezeti Szövetség. Az érdekvédelem elégedetlenségét többek között a közalkalmazotti pótlékok kilátásba helyezett csökkentése és az üdülési csekkek felfüggesztése váltotta ki." ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(62) "sztrajkkal-tiltakoznak-az-egeszsegugyben-a-megszoritasok-ellen" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2021-02-09 12:18:17" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2021-02-09 10:18:17" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=397567" ["menu_order"]=> int(22417) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [3]=> object(WP_Post)#3581 (24) { ["ID"]=> int(419683) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2022-10-01 12:50:21" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2022-10-01 09:50:21" ["post_content"]=> string(1440) "Oroszországnak négy új régiója van - jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök tegnap délután a Kremlben, az orosz ellenőrzés alá került ukrajnai területek csatlakozási egyezményének aláírási szertartásán.
Putyin beszédében, amelyet az aláírást megelőzően tartott, a harci cselekmények azonnali befejezésére és a tárgyalóasztalhoz való visszatérésre szólította fel a "kijevi rezsimet". Leszögezte ugyanakkor, hogy Oroszország "nem fogja elárulni a felszabadított területek" lakosságát, mert az ott élő emberek "örökre állampolgáraivá váltak" Oroszországnak. Terjedelmes, geopolitikai, történelmi és ideológiai eszmefuttatásokat tartalmazó szónoklatában az orosz elnök egyebek között azt mondta, hogy Moszkva nem törekszik a Szovjetunió helyreállítására. A beszéd az "ököljogon alapuló amerikai diktátum", a nyugati hegemónia hanyatlásának és az orosz szuverenitás megvédése szükségességének vezérgondolatára épült. Putyin egyebek között azzal vádolta meg Nyugatot, hogy "hibrid hadviselést" folytat Oroszország ellen. Megvádolta az Egyesült Államokat, hogy az orosz energiahordozók kiszorításával az iparától akarja megfosztani Európát és magának megszerezni ezt a piacot.
" ["post_title"]=> string(91) "Putyin az orosz szuverenitás megvédésével magyarázta az ukrán régiók elcsatolását" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(81) "putyin-az-orosz-szuverenitas-megvedesevel-magyarazta-az-ukran-regiok-elcsatolasat" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2022-10-01 12:50:23" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2022-10-01 09:50:23" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=419683" ["menu_order"]=> int(22418) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [4]=> object(WP_Post)#3688 (24) { ["ID"]=> int(419681) ["post_author"]=> string(3) "234" ["post_date"]=> string(19) "2022-10-01 12:48:03" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2022-10-01 09:48:03" ["post_content"]=> string(1380) "Oroszország legutóbbi intézkedései, a megszállt ukrán területek annektálása a konfliktus kezdete óta a legsúlyosabb lépés a feszültség fokozásának irányában - jelentette ki Jens Stoltenberg NATO-főtitkár tegnapi brüsszeli sajtótájékoztatóján.
Az Ukrajnát támadó "Vlagyimir Putyin orosz elnök további több százezer katonát mozgósított, felelőtlen nukleáris kardcsörtetésbe kezdett, és törvénytelenül újabb ukrán területeket annektált. Ez mind együttvéve a háború kezdete óta a legsúlyosabb lépése Oroszországnak, hogy tovább szítsa a feszültséget" - mondta Stoltenberg. Úgy fogalmazott, "Putyin földrablása" törvénytelen, a második világháború óta nem volt példa ilyen erőszakos elcsatolási kísérletre. Megerősítette, hogy a NATO-szövetségesek soha nem fogják ezeket a területeket Oroszország részeként elismerni. Kiemelte: Putyin elnök felelőssége, hogy minél előbb véget vessen a konfliktusnak. Hangsúlyozta továbbá, hogy a NATO nem részese a konfliktusnak, de támogatja Ukrajnát, ameddig csak szükséges, az önvédelemhez való jogának érvényesítésében.
" ["post_title"]=> string(48) "A NATO elutasítja az újabb orosz annektálást" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(44) "a-nato-elutasitja-az-ujabb-orosz-annektalast" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2022-10-01 12:48:04" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2022-10-01 09:48:04" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=419681" ["menu_order"]=> int(22420) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [5]=> object(WP_Post)#3687 (24) { ["ID"]=> int(397561) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2021-02-09 12:04:04" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2021-02-09 10:04:04" ["post_content"]=> string(955) "Cukorbetegségben szenvedők is megkaphatják a Pfizer-BioNTech, a Moderna és az AstraZeneca gyártók koronavírus elleni vakcináját, függetlenül attól, hogy milyen típusú diabéteszük van – hangsúlyozza közleményében az egészségügyi minisztérium.
A szaktárca emlékeztet, hogy az országos oltási terv értelmében a cukorbetegek a már zajló második szakaszban jogosultak a koronavírus elleni oltásra.
Mivel a diabéteszben szenvedőknél súlyosabb tüneteket és szövődményeket okozhat a koronavírus, nagyon fontos, hogy megkapják az oltást. Mindhárom vakcinagyártó cég cukorbetegeket is bevont a klinikai vizsgálataiba, és nem merültek fel problémák az oltások biztonságosságával kapcsolatban – nyomatékosítja közleményében a minisztérium.
" ["post_title"]=> string(61) "Cukorbetegek is megkaphatják a koronavírus elleni vakcinát" ["post_excerpt"]=> string(267) "Cukorbetegségben szenvedők is megkaphatják a Pfizer-BioNTech, a Moderna és az AstraZeneca gyártók koronavírus elleni vakcináját, függetlenül attól, hogy milyen típusú diabéteszük van – hangsúlyozza közleményében az egészségügyi minisztérium." ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(58) "cukorbetegek-is-megkaphatjak-a-koronavirus-elleni-vakcinat" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2021-02-09 12:04:13" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2021-02-09 10:04:13" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=397561" ["menu_order"]=> int(22421) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [6]=> object(WP_Post)#3686 (24) { ["ID"]=> int(419679) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2022-10-01 12:45:57" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2022-10-01 09:45:57" ["post_content"]=> string(1174) "Az Egyesült Államok újabb, Oroszország számára költséges büntetőintézkedésekről döntött, válaszul Oroszország kísérletére, hogy Ukrajna több régióját is annektálja - közölte az amerikai külügyminiszter.
Antony Blinken közleménye szerint válaszlépésként az Egyesült Államok és szövetségesei, valamint partnerei határozott és súlyos intézkedésekkel sújtanak újabb orosz kormányzati tisztségviselőket és családtagjaikat, valamint orosz és fehérorosz katonai tisztségviselőket, védelmi beszerzési hálózatokat, ideértve azokat a nemzetközi beszállító vállalatokat is, amelyek támogatják Oroszország hadiiparát. Az Egyesült Államok pénzügy- és kereskedelmi minisztériumai útmutatót adnak ki a szigorított szankciókhoz és exportkorlátozásokhoz, melyek az Oroszország határain belüli és kívüli személyekre, valamint olyan egyéb entitásokra érvényesek, amelyek támogatták a hamis orosz népszavazást, az annektálást és ukrán területek megszállását - áll a közleményben.
" ["post_title"]=> string(66) "Az Egyesült Államok bővíti az Oroszország elleni szankciókat" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(60) "az-egyesult-allamok-boviti-az-oroszorszag-elleni-szankciokat" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2022-10-01 12:45:59" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2022-10-01 09:45:59" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=419679" ["menu_order"]=> int(22422) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [7]=> object(WP_Post)#3685 (24) { ["ID"]=> int(397554) ["post_author"]=> string(2) "95" ["post_date"]=> string(19) "2021-02-09 10:53:11" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2021-02-09 08:53:11" ["post_content"]=> string(1519) "Minden negyedik gyerek volt már szomorú az interneten tapasztaltak miatt. A negatív érzéseket legtöbbször a bántó megjegyzések, kommentárok idézik elő. Minden negyedik gyerek csalódott a vártnál kevesebb kedvelés vagy követés miatt – derül ki a Biztonságosabb Internet Nap alkalmából készített magyarországi kutatásból, amelyet a femcafe.hu portál ismertet.
A Telenor megbízásából az Ipsos kutatóintézet januárban megvizsgálta, mennyit tudnak a magyar szülők iskoláskorú gyermekeik internetezési szokásairól, és az ezzel kapcsolatos leggyakoribb veszélyekről. A kutatás eredményeiből kiderül, hogy noha minden szülő szokott gyermekével a tanulásról és az iskolában történtekről beszélgetni, egyharmaduk nem tartja fontosnak, hogy a közösségi oldalak használatáról beszélgessen csemetéivel. Minden harmadik esetben a gyerek kizárólag felnőtteknek szóló tartalom miatt bánkódik.
A nagyobb gyermekek online tevékenységét a szülők kevésbé látják át, pedig az internetes zaklatás leginkább a tinédzsereket érinti. A probléma csaknem minden családot érint: a kutatásban részt vevő szülők 9-13. osztályos gyerekei közül 96 százaléknak van Facebook-profilja.
" ["post_title"]=> string(64) "Szorongást okoz a közösségi média használata a gyerekeknek" ["post_excerpt"]=> string(169) "Minden negyedik gyerek csalódott a vártnál kevesebb kedvelés vagy követés miatt – derül ki a Biztonságosabb Internet Nap alkalmából készített kutatásból." ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(58) "szorongast-okoz-a-kozossegi-media-hasznalata-a-gyerekeknek" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2021-02-09 10:54:04" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2021-02-09 08:54:04" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=397554" ["menu_order"]=> int(22423) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [8]=> object(WP_Post)#3684 (24) { ["ID"]=> int(419677) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2022-10-01 12:44:37" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2022-10-01 09:44:37" ["post_content"]=> string(839) "Újabb gazdasági büntetőintézkedéseket helyezett kilátásba a világ legfejlettebb iparú demokráciáit összefogó G7 csoport a részleges orosz megszállás alatt álló kelet-ukrajnai területek Oroszországhoz csatolása miatt, és elítélte Oroszország "felelőtlen nukleáris retorikáját".
Az országcsoport külügyminisztereinek és az Európai Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselőjének közös nyilatkozata szerint a hetek "további gazdasági költségekkel" terhelik Oroszországot. Mint írták, a G7 csoport továbbra is "rendíthetetlenül támogatja" Ukrajnát, hogy megvédje magát Oroszországgal szemben, és visszaszerezze területeit.
" ["post_title"]=> string(61) "A G7-ek újabb büntetőintézkedésekkel sújtják Moszkvát" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(53) "a-g7-ek-ujabb-buntetointezkedesekkel-sujtjak-moszkvat" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2022-10-01 12:44:39" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2022-10-01 09:44:39" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=419677" ["menu_order"]=> int(22424) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [9]=> object(WP_Post)#3679 (24) { ["ID"]=> int(397552) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2021-02-09 10:41:38" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2021-02-09 08:41:38" ["post_content"]=> string(850) "A tanulók továbbra is ingyenesen utazhatnak a tömegközlekedési eszközökön, a szállításügyi minisztérium által mérlegelt módosítások csak az egyetemisták ingyenes vasúti közlekedését érintik – közölte az oktatási miniszter.
Sorin Cîmpeanu hangsúlyozta: az utazási támogatások teljes megszüntetését senki nem fontolgatja.
Arra a kérdésre, hogy mi az álláspontja az egyetemisták ingyenes vasúti közlekedéséről, a tárcavezető azt válaszolta, hogy jómaga "az oktatás érdekeit" támogatja e téma tekintetében is. A közlekedési minisztérium tervei szerint az egyetemi hallgatók idén 50 százalékos kedvezménnyel utazhatnának a vasúton.
" ["post_title"]=> string(55) "Az ingázó tanulók továbbra is ingyenesen utazhatnak" ["post_excerpt"]=> string(251) "A tanulók továbbra is ingyenesen utazhatnak a tömegközlekedési eszközökön, a szállításügyi minisztérium által mérlegelt módosítások csak az egyetemisták ingyenes vasúti közlekedését érintik – közölte az oktatási miniszter." ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(51) "az-ingazo-tanulok-tovabbra-is-ingyenesen-utazhatnak" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2021-02-09 10:54:24" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2021-02-09 08:54:24" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=397552" ["menu_order"]=> int(22425) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [10]=> object(WP_Post)#3680 (24) { ["ID"]=> int(419675) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2022-10-01 12:42:01" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2022-10-01 09:42:01" ["post_content"]=> string(598) "Oroszország megvétózta tegnap az ENSZ Biztonsági Tanácsában azt a határozatot, amely elítélte volna a négy ukrajnai megyében tartott népszavazást, érvénytelennek nevezve őket, és felszólítva minden országot, hogy ne ismerje el semmilyen terület Moszkva általi annektálását.
A Biztonsági Tanácsban tíz tagállam támogatta a határozat, Oroszország vétót emelt, míg Kína, India, Brazília és Gabon tartózkodott.
" ["post_title"]=> string(80) "Orosz vétó az ENSZ BT-ben az Ukrajnában tartott orosz népszavazás ügyében" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(73) "orosz-veto-az-ensz-bt-ben-az-ukrajnaban-tartott-orosz-nepszavazas-ugyeben" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2022-10-01 12:42:03" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2022-10-01 09:42:03" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=419675" ["menu_order"]=> int(22426) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [11]=> object(WP_Post)#3681 (24) { ["ID"]=> int(397550) ["post_author"]=> string(3) "232" ["post_date"]=> string(19) "2021-02-09 10:38:53" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2021-02-09 08:38:53" ["post_content"]=> string(1857) "Idén már nem kapnak üdülési utalványt a közalkalmazottak, a nyugdíjak pedig csak jövőre emelkednek – többek között ezeket az intézkedéseket jelentette be hétfőn a nagyobbik kormányzó alakulat, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) elnöke.
Ludovic Orban a párt frakcióülése után nyilatkozott a sajtónak, miután Florin Cîțu miniszterelnök tájékoztatta kollégáit a költségvetés tervezetéről, illetve a deficit kordában tartásához szükséges lépésekről.
Az üdülési utalványokkal 1,2 milliárd lejt takarítanak meg a költségvetésnek, de Orban szerint az is indokolja a megvonást, hogy a járvány miatt a közalkalmazottak nem használták fel a korábbi két évben kapott csekkeket sem. Ha a költségvetés lehetővé teszi, jövőre ismét biztosítanak üdülési utalványokat a közszférában.
A képviselőház elnöki tisztségét is betöltő pártelnök azt is elmondta: a nyugdíjak csak 2022 januárjától emelkednek – az inflációval, illetve a bruttó átlagbér növekményének felével. Ugyanakkor a kormány elkezdi az nyugdíjak korábban már beharangozott újraszámolását.
A közalkalmazottak bérpótlékaik lefaragására is számíthatnak. Arról már megszületett a döntés, hogy a prefektúrák alkalmazottai nem kapnak 30 százalékos plusz juttatást a járvány leküzdésében való részvétel miatt. Ugyanakkor források szerint csökkentik – vagy akár el is törölhetik – az étkezési támogatást, illetve korlátozni készülnek az egyetemi hallgatók ingyenes utazását a vasúti járatokon.
" ["post_title"]=> string(70) "Több megszorító intézkedést jelentett be a liberális pártelnök" ["post_excerpt"]=> string(255) "Idén már nem kapnak üdülési utalványt a közalkalmazottak, a nyugdíjak pedig csak jövőre emelkednek – többek között ezeket az intézkedéseket jelentette be hétfőn a nagyobbik kormányzó alakulat, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) elnöke." ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(62) "tobb-megszorito-intezkedest-jelentett-be-a-liberalis-partelnok" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2021-02-09 10:40:59" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2021-02-09 08:40:59" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=397550" ["menu_order"]=> int(22427) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(12) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#3742 (24) { ["ID"]=> int(397569) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2021-02-09 12:24:18" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2021-02-09 10:24:18" ["post_content"]=> string(895) "Donald Trump ellen a demokraták lázadás szítása miatt emeltek vádat, a Capitolium január eleji megtámadása előtt tartott nagygyűlésen mondott, gyújtó hangú beszéde miatt, amely után hívei megrohamozták a törvényhozás épületét, ahol a szenátus éppen a Trump által elveszített, novemberi elnökválasztás eredményét készült hitelesíteni. A támadásban öten életüket vesztették, köztük egy rendőr is.
Trump ügyvédei alkotmányellenesek és "politikai színháznak" nevezték a volt elnök felelősségre vonási eljárását. Megfigyelők szerint szinte biztosra vehető a volt elnök újabb felmentése, ugyanis a szenátusban kétharmados többségnek, azaz legalább 17 republikánus politikusnak is támogatnia kellene az elnök elítélését.
" ["post_title"]=> string(64) "Kezdődik a Trump elleni impeachment tárgyalása a szenátusban" ["post_excerpt"]=> string(222) "Megfigyelők szerint szinte biztosra vehető a volt elnök újabb felmentése, ugyanis a szenátusban kétharmados többségnek, azaz legalább 17 republikánus politikusnak is támogatnia kellene az elnök elítélését." ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(60) "kezdodik-a-trump-elleni-impeachment-targyalasa-a-szenatusban" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2021-02-09 12:24:23" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2021-02-09 10:24:23" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=397569" ["menu_order"]=> int(22415) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } ["comment_count"]=> int(0) ["current_comment"]=> int(-1) ["found_posts"]=> int(40463) ["max_num_pages"]=> int(3372) ["max_num_comment_pages"]=> int(0) ["is_single"]=> bool(false) ["is_preview"]=> bool(false) ["is_page"]=> bool(false) ["is_archive"]=> bool(false) ["is_date"]=> bool(false) ["is_year"]=> bool(false) ["is_month"]=> bool(false) ["is_day"]=> bool(false) ["is_time"]=> bool(false) ["is_author"]=> bool(false) ["is_category"]=> bool(false) ["is_tag"]=> bool(false) ["is_tax"]=> bool(false) ["is_search"]=> bool(false) ["is_feed"]=> bool(false) ["is_comment_feed"]=> bool(false) ["is_trackback"]=> bool(false) ["is_home"]=> bool(true) ["is_privacy_policy"]=> bool(false) ["is_404"]=> bool(false) ["is_embed"]=> bool(false) ["is_paged"]=> bool(true) ["is_admin"]=> bool(false) ["is_attachment"]=> bool(false) ["is_singular"]=> bool(false) ["is_robots"]=> bool(false) ["is_favicon"]=> bool(false) ["is_sitemap"]=> bool(false) ["is_posts_page"]=> bool(false) ["is_post_type_archive"]=> bool(false) ["query_vars_hash":"WP_Query":private]=> string(32) "a9296046de7371de3ff563ce1ca6180f" ["query_vars_changed":"WP_Query":private]=> bool(false) ["thumbnails_cached"]=> bool(false) ["allow_query_attachment_by_filename":protected]=> bool(false) ["stopwords":"WP_Query":private]=> NULL ["compat_fields":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(15) "query_vars_hash" [1]=> string(18) "query_vars_changed" } ["compat_methods":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(16) "init_query_flags" [1]=> string(15) "parse_tax_query" } ["query_cache_key":"WP_Query":private]=> string(41) "wp_query:e4649530c7eddc7db6568651c0176862" }