Idén már nem kapnak üdülési utalványt a közalkalmazottak, a nyugdíjak pedig csak jövőre emelkednek – többek között ezeket az intézkedéseket jelentette be hétfőn a nagyobbik kormányzó alakulat, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) elnöke.

Ludovic Orban a párt frakcióülése után nyilatkozott a sajtónak, miután Florin Cîțu miniszterelnök tájékoztatta kollégáit a költségvetés tervezetéről, illetve a deficit kordában tartásához szükséges lépésekről.

Az üdülési utalványokkal 1,2 milliárd lejt takarítanak meg a költségvetésnek, de Orban szerint az is indokolja a megvonást, hogy a járvány miatt a közalkalmazottak nem használták fel a korábbi két évben kapott csekkeket sem. Ha a költségvetés lehetővé teszi, jövőre ismét biztosítanak üdülési utalványokat a közszférában.

A képviselőház elnöki tisztségét is betöltő pártelnök azt is elmondta: a nyugdíjak csak 2022 januárjától emelkednek – az inflációval, illetve a bruttó átlagbér növekményének felével. Ugyanakkor a kormány elkezdi az nyugdíjak korábban már beharangozott újraszámolását.

A közalkalmazottak bérpótlékaik lefaragására is számíthatnak. Arról már megszületett a döntés, hogy a prefektúrák alkalmazottai nem kapnak 30 százalékos plusz juttatást a járvány leküzdésében való részvétel miatt. Ugyanakkor források szerint csökkentik – vagy akár el is törölhetik – az étkezési támogatást, illetve korlátozni készülnek az egyetemi hallgatók ingyenes utazását a vasúti járatokon.