Az alkotmánybírósághoz fordul a Szociáldemokrata Párt abban az esetben, ha a kormánykoalíció “kierőlteti” Renate Weber elmozdítását a Nép Ügyvédje tisztségből-…
Continue Reading
Mai egyházi műsorunkban Kiss Sándor Loránd, a Nyárádszentmárton-Csíkfalva Unitárius Egyházközség lelkipásztorának igehirdetését hallják.

Számos más kulturális esemény mellett két frissen megjelent kötetet is bemutattak október utolsó hetében Kolozsváron: Lovász Krisztina Az angol kés című rövidpróza-kötetét a Helikon-estek keretében, valamint Vida Gábor legújabb A bukfenc című regényét a Gaudeamus Könyvesboltban. A mai műsorban részeteket hallhatnak mindkét műből a szerzők felolvasásában, valamint ízelítőt a bemutatókon elhangzott beszélgetésekből – tartsanak velünk!
A lakások piaci értékén alapuló ingatlanadóját nem vezetik be 2027-től. Erről csak akkor lehet szó, amikor Románia költségvetési deficitje ismét 3 százalék körül lesz - jelentette be Alexandru Nazare pénzügyminiszter. A tárcavezető egy gazdasági témájú rendezvényen cáfolta a hetek óta keringő pánikkeltő híreszteléseket, miszerint jövőtől az ingatlanadó 27-szeresére fog nőni annak következtében, hogy az ingatlanok piaci értéke alapján számolják majd ki ezt a helyi adót.
" ["post_title"]=> string(66) "Egyelőre nem fogják a piaci értéken számolni az ingatlanadót" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(60) "egyelore-nem-fogjak-a-piaci-erteken-szamolni-az-ingatlanadot" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-11-07 13:11:24" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-11-07 11:11:24" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=470100" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [3]=> object(WP_Post)#3747 (24) { ["ID"]=> int(470098) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2026-11-07 13:10:21" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-11-07 11:10:21" ["post_content"]=> string(693) "Visszakapcsolták tegnap a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát, miután a nyári súlyos aszály után a Duna vízszintje ismét elérte a reaktor működtetéséhez szükséges biztonságos szintet. A Transelectrica közlése szerint az 1-es reaktor ma reggel az ország villamosenergia-termelésének 6 százalékát biztosította. Maximális kapacitását várhatóan a ma esti órákban éri el. Egyelőre nem lehet tudni, hogy mikor indítják el a 2-es reaktort. Ma Luca Niculescu miniszterelnök és Dumitru Chisăliță energiaügyi miniszter ellátogatott az atomerőműhöz.
" ["post_title"]=> string(58) "Visszakapcsolták a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(54) "visszakapcsoltak-a-cernavodai-atomeromu-1-es-reaktorat" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-11-07 13:10:22" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-11-07 11:10:22" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=470098" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(4) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#3798 (24) { ["ID"]=> int(469950) ["post_author"]=> string(3) "234" ["post_date"]=> string(19) "2026-11-08 07:00:00" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-11-08 05:00:00" ["post_content"]=> string(799) "Mai egyházi műsorunkban Kiss Sándor Loránd, a Nyárádszentmárton-Csíkfalva Unitárius Egyházközség lelkipásztorának igehirdetését hallják.


Az alkotmánybírósághoz fordul a Szociáldemokrata Párt abban az esetben, ha a kormánykoalíció “kierőlteti” Renate Weber elmozdítását a Nép Ügyvédje tisztségből-…
Continue ReadingOktóber 13-án, csütörtökön kezdődik a pulzArt kortárs művészeti fesztivál nyolcadik kiadása Sepsiszentgyörgyön, és vasárnap, szeptember 16-án ér véget. A fesztiválhoz…
Continue Reading
Székely személyi kártya bevezetését tervezi a Székely Nemzeti Tanács (SZNT). A tanács állandó bizottsága hétfőn közvitára bocsátotta az erről szóló határozattervezetet.
(tovább…) Continue ReadingIdeiglenesen leállította a termelést Románia legnagyobb műtrágyaüzeme, a Marosvásárhely határában levő Azomureş.
(tovább…) Continue Reading
A bejelentett új koronavírusos esetek száma a múlt héten 16 százalékkal, a halálozásoké pedig 10 százalékkal csökkent világszerte – jelentette…
Continue Reading
Miklós Zoltán, az RMDSZ háromszéki képviselője többedmagával dolgozta ki azt az intézkedés-csomagot, amely lehetővé tenné a pazarlás mérséklését – és…
Continue ReadingIsmeretlen személyek törtek be az éjszaka a Kolozsvári Állami Magyar Színház épületébe, ahonnan pénzt loptak egy fémszekrényből. A rendőrséget ma…
Continue Reading
Megjelent a 2021-2022-es tanév szerkezetére vonatkozó miniszteri rendelet a Hivatalos Közlönyben. Eszerint a következő tanév 34 hétből fog állni. Az…
Continue Reading
Az Országos Statisztikai Intézet adatai szerint az augusztusi 15,32 százalékról szeptemberben 15,88 százalékra nőtt az éves infláció Romániában. Az élelmiszerek…
Continue ReadingAz Alkotmány elfogadásának 30. évfordulója alkalmából tart ünnepi ülést a Szenátus és a Képviselőház. Majdnem két évvel az 1989-es változát…
Continue Reading
Több ezer pirotechnikai eszközt koboztak el a határőrök Giurgiunál. A 15 ezer kilogramm illegális terméket egy román állampolgár által vezetett kamionban rejtették el.
(tovább…) Continue ReadingKözzétette a tanügyminisztérium a próba-képességvizsga és a próba-érettségi ütemtervét. Eszerint a nyolcadik osztályosok vizsgaszimulációja március 29-én kezdődik a román nyelv…
Continue ReadingAz alkotmánybírósághoz fordul a Szociáldemokrata Párt abban az esetben, ha a kormánykoalíció “kierőlteti” Renate Weber elmozdítását a Nép Ügyvédje tisztségből- nyilatkozta Marcel Ciolacu PSD-elnök tegnap este a román közszolgálati televízióban. Ciolacu közölte: Románia Alkotmánybíróságához, valamint az európai szocialista pártcsaládhoz fog fordulni a jogállamiság védelmében, mert semmi nem indokolja, hogy mandátuma közben leváltsák a Nép Ügyvédjét, aki a jogállam egyik intézményét képviseli. A szociáldemokrata politikus azt követően beszélt erről, hogy Ludovic Orban képviselőházi elnök bejelentette, a parlament elindította az eljárást a Nép Ügyvédjének a leváltására.
Orban azzal indokolta az ombudsman elmozdítására irányuló kezdeményezést, hogy Renate Weber a koronavírus-járvány alatt olyan lépéseket tett, amelyek megnehezítették a lakosság egészségének és életének védelmében hozott intézkedések gyakorlatba ültetését, "partizán" módon lépett fel a jogalkotási folyamattal, a parlament által elfogadott jogszabályokkal szemben.
A jogi bizottságoknak két héten belül kell elkészíteniük a véleményezést, majd elküldeniük azt a plénumnak - tájékoztatott az alsóház elnöke.
" ["post_title"]=> string(45) "Ellenzi a PSD a Nép Ügyvédje leváltását" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(39) "ellenzi-a-psd-a-nep-ugyvedje-levaltasat" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2021-02-17 12:50:39" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2021-02-17 10:50:39" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=397928" ["menu_order"]=> int(22091) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [1]=> object(WP_Post)#3784 (24) { ["ID"]=> int(420005) ["post_author"]=> string(3) "145" ["post_date"]=> string(19) "2022-10-12 14:16:15" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2022-10-12 11:16:15" ["post_content"]=> string(1610) "
Október 13-án, csütörtökön kezdődik a pulzArt kortárs művészeti fesztivál nyolcadik kiadása Sepsiszentgyörgyön, és vasárnap, szeptember 16-án ér véget. A fesztiválhoz kapcsolódó egyes közösségi és köztéri kezdeményezések már javában zajlanak a városban, így Sugár János Időjárőre lakókocsi formájában már október 9-től járja a város különböző negyedeit, ahol történeteket gyűjt a járókelőktől naponta 16 és 19 óra között. A nyolcadik kiadás meghívottjait sajtótájékoztatón mutatták be a tegnap a szervezők: Knop Ildikó (főszervező), Szonda Szabolcs (irodalom), Páll Gecse Ákos (színház és zene), valamint Kolumbán Zenge (műhelyfoglalkozások). A szervezők elmondák, két év kihagyás után a pulzArt is részt kíván venni a mindennapi élet átgondolásában a közönséggel és az alkotókkal együtt. Mit tartunk meg a régmúltból? Mit építünk be a közelmúlt két kísérleti jellegű évéből? Hogyan találjuk fel magunkat a jövőben? A sepsiszentgyörgyi pulzArt fesztivál idei kiadásának középpontjában a jövőbe tekintő egyéni és társadalmi változás, a kísérlet, az újra gondolás, a(z ön)reflexió áll.

Székely személyi kártya bevezetését tervezi a Székely Nemzeti Tanács (SZNT). A tanács állandó bizottsága hétfőn közvitára bocsátotta az erről szóló határozattervezetet.
A tervezet szerint a székely vagy székelyföldi személyi kártyát bármely, tizennyolcadik életévét betöltött személy megkaphatja, aki székelyföldi állandó lakhellyel rendelkezik, vagy Székelyföldön kívül él, de székelynek vallja magát, és egyetért Székelyföld területi autonómiájával úgy, ahogy az a Székely Nemzeti Tanács Autonómiastatútumában áll.
A székely/székelyföldi személyi kártyát egy formanyomtatvány kitöltésével lehet igényelni, amelyen fel kell tüntetni az igénylő családnevét és keresztnevét, születési idejét és helyét, állandó lakcímét, nemét. A formanyomtatvány kötelező módon tartalmazza előnyomtatott formában az igénylő kötelezettségvállalását Székelyföld területi autonómiája iránt.
" ["post_title"]=> string(37) "Jön a székely személyi igazolvány" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(33) "jon-a-szekely-szemelyi-igazolvany" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2021-12-07 11:26:13" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2021-12-07 09:26:13" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=409562" ["menu_order"]=> int(22093) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [3]=> object(WP_Post)#3616 (24) { ["ID"]=> int(409559) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2021-12-07 11:18:56" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2021-12-07 09:18:56" ["post_content"]=> string(1723) "Ideiglenesen leállította a termelést Románia legnagyobb műtrágyaüzeme, a Marosvásárhely határában levő Azomureş.
A vállalat közleménye idézi Harri Kiiski vezérigazgatót, aki kifejtette, hogy a villamos energia, de főleg a földgáz magas ára miatt kénytelenek ideiglenesen leállítani a termelést, hiszen nem folytatható az üzem fenntartható működése a jelenlegi körülmények között.
A vezérigazgató szerint Európa-szerte hasonló intézkedéseket hoztak más gyártók is, és közölte, hogy a termelés újraindítása főként a földgáz árától függ. Közölte, hogy a döntésnek nincs hatása az 1100 alkalmazottra, akik továbbra is bejárnak dolgozni. Ebben az időszakban azokra a karbantartási munkálatokra összpontosítanak, amelyeket a hideg hónapok alatt is el tudnak végezni. Hozzátette: arra számítanak, hogy január és február kritikus hónapok lesznek.
A svájci tulajdonban levő Azomureş Románia egyik legnagyobb gázfogyasztója, az ország éves gázfogyasztásának tizedét használja fel, és a romániai gazdaságok mintegy felét látja el műtrágyával.
Az Azomureş a „román élelmiszeripar biztonságának egyik alappilléreként” kérte a parlamentet és a kormányt, hogy idejében enyhítsék a gáz magas ára okozta nehézségeket, hogy az ország élelmiszerellátási biztonsága ne kerüljön veszélybe 2022-ben.
" ["post_title"]=> string(47) "Leállt az Azomureş a magas energiaárak miatt" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(44) "leallt-az-azomures-a-magas-energiaarak-miatt" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2021-12-07 11:44:24" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2021-12-07 09:44:24" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=409559" ["menu_order"]=> int(22094) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [4]=> object(WP_Post)#3749 (24) { ["ID"]=> int(397924) ["post_author"]=> string(3) "232" ["post_date"]=> string(19) "2021-02-17 12:26:45" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2021-02-17 10:26:45" ["post_content"]=> string(811) "A bejelentett új koronavírusos esetek száma a múlt héten 16 százalékkal, a halálozásoké pedig 10 százalékkal csökkent világszerte – jelentette be az Egészségügyi Világszervezet, amely szerint január közepe óta tart a csökkenő tendencia. A WHO központosított adatai szerint a világ hat régiójából ötben két számjegyű csökkenésről számolt be, és csak a Földközi-tenger keleti területe növekedett 7 százalékkal.
Az Egészségügyi Világszervezet szerint bizonyítékok vannak arra, hogy az egyszerű közegészségügyi intézkedések még fertőzőbb koronavírus-változatok jelenlétében is működnek, ezért továbbra is fenn kell tartani az éberséget.
" ["post_title"]=> string(66) "Világszerte csökkenő tendenciát mutat a koronavírus-járvány" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(59) "vilagszerte-csokkeno-tendenciat-mutat-a-koronavirus-jarvany" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2021-02-17 12:27:21" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2021-02-17 10:27:21" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=397924" ["menu_order"]=> int(22095) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [5]=> object(WP_Post)#3748 (24) { ["ID"]=> int(420003) ["post_author"]=> string(3) "145" ["post_date"]=> string(19) "2022-10-12 14:13:19" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2022-10-12 11:13:19" ["post_content"]=> string(1562) "
Miklós Zoltán, az RMDSZ háromszéki képviselője többedmagával dolgozta ki azt az intézkedés-csomagot, amely lehetővé tenné a pazarlás mérséklését – és amelyet a szenátus már megszavazott. Miklós Zoltán a marosvásárhelyi rádiónak nyilatkozva kifejtette Romániában személyenként 130 kilogramm élelmiszer-hulladék termelődik évente és mindeközben 150.000 gyermek szenved naponta az éhség miatt és több mint 4,5 millió polgár él szegénységben. Az élelmiszer-pazarlás mérséklését a tervezet szerint úgy képzelték el, hogy az élelmiszertöbblet szétosztásra kerül, még mielőtt hulladék válna belőle. A lakosság alacsonyabb áron vásárolhatna olyan élelmiszert, amely közel van a lejárati határidőhöz, illetve lehetővé teszik, hogy a vendéglői étkezések során el nem fogyasztott ételt megfelelően becsomagolva, plusz költségek nélkül magukkal vihessék. A szenátus által már elfogadott és döntő fórumként a képviselőházi jóváhagyás előtt álló törvénytervezet célja, hogy a vállalkozások és közintézmények az élelmiszer-felesleget a rászorulóknak adományozhassák.

Ismeretlen személyek törtek be az éjszaka a Kolozsvári Állami Magyar Színház épületébe, ahonnan pénzt loptak egy fémszekrényből. A rendőrséget ma hajnalban értesítették a sürgősség hívószámon, az első vizsgálatok alapján az ismeretlen személyek hétfőre virradó éjjel 2,30-3,00 óra között törtek be a kulturális intézmény épületébe. Az ügyben minősített lopás miatt indult bűnvádi kivizsgálás.
" ["post_title"]=> string(42) "Betörtek a kolozsvári magyar színházba" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(38) "betortek-a-kolozsvari-magyar-szinhazba" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2021-12-06 13:02:48" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2021-12-06 11:02:48" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=409549" ["menu_order"]=> int(22098) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [7]=> object(WP_Post)#3516 (24) { ["ID"]=> int(397920) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2021-02-17 12:16:25" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2021-02-17 10:16:25" ["post_content"]=> string(831) "Megjelent a 2021-2022-es tanév szerkezetére vonatkozó miniszteri rendelet a Hivatalos Közlönyben. Eszerint a következő tanév 34 hétből fog állni. Az első félév 14 hetes lesz: 2021. szeptember 13-tól december 22-ig tart majd. A második félév 20 hétből áll: 2022. január 10-én kezdődik és június 10-én ér véget.
Az elemi osztályosok 2021. október 25. és 31. között vakációra mennek. A téli szünet 2021. december 23-a és 2022. január 9-e között lesz, míg a tavaszi vakáció 2022. április 15-e és május 1-e között.
Az Iskola másként elnevezésű egyhetes tevékenységet 2022. április 8. és 14. között kell megszervezni.
" ["post_title"]=> string(32) "A 2021-2022-es tanév szerkezete" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(31) "a-2021-2022-es-tanev-szerkezete" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2021-02-17 12:16:26" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2021-02-17 10:16:26" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=397920" ["menu_order"]=> int(22099) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [8]=> object(WP_Post)#3591 (24) { ["ID"]=> int(420002) ["post_author"]=> string(3) "145" ["post_date"]=> string(19) "2022-10-12 14:11:19" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2022-10-12 11:11:19" ["post_content"]=> string(1999) "
Az Országos Statisztikai Intézet adatai szerint az augusztusi 15,32 százalékról szeptemberben 15,88 százalékra nőtt az éves infláció Romániában. Az élelmiszerek 19,12, a nem élelmiszer jellegű termékek 16,61 százalékkal drágultak, a szolgáltatások díja 8 százalékkal nőtt a múlt év azonos hónapjához képest. Az INS adatai szerint augusztushoz képest a fogyasztói árak 1,3 százalékkal növekedtek szeptemberben, a 2022-es év elejétől pedig 13,1 százalékos a pénzromlás mértéke. A fogyasztói árak az elmúlt egy évben átlagban 11,8 százalékkal nőttek az előző egy évhez képest. Az éves inflációs ráta az idei év vége felé valószínűleg tovább emelkedik, de lassabb ütemben – közölték a Román Nemzeti Bank képviselői október 5-én kiadott közleményükben. A BNR augusztusban kiadott jelentésében az idei év végére 13,9 százalékos, jövő évre pedig 7,5 százalékos inflációt jósolt. A májusi jelentésben még 12,5 százalékos inflációt jósoltak az idei év végére és 6,7 százalékos pénzhígulást 2023-ra.A Nemzetközi Valutaalap legutóbbi, kedden közölt jelentésében jelentősen módosította a fogyasztói árak növekedésére vonatkozó előrejelzését Románia esetében. Az idei év végére a korábbi 9,3 százalékról 13,3 százalékra módosította az előrejelzést, 2023-ra pedig 4 százalékról 11 százalékra. Ugyanakkor szintén ebben a jelentésben a tavasszal becsült 2,2 százalékról 4,8 százalékra módosította a román gazdaság növekedésére vonatkozó előrejelzését.

Az Alkotmány elfogadásának 30. évfordulója alkalmából tart ünnepi ülést a Szenátus és a Képviselőház. Majdnem két évvel az 1989-es változát után az alaptörvényt 1991. december 8-án népszavazással hagyták jóvá. Az új alkotmány szentesítette az alkotmányos demokrácia helyreállítását Romániában és megszilárdította a többpártrendszert.
" ["post_title"]=> string(22) "30 éves az Alkotmány" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(20) "30-eves-az-alkotmany" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2021-12-06 12:50:56" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2021-12-06 10:50:56" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=409546" ["menu_order"]=> int(22101) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [10]=> object(WP_Post)#3779 (24) { ["ID"]=> int(409544) ["post_author"]=> string(3) "232" ["post_date"]=> string(19) "2021-12-06 12:46:00" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2021-12-06 10:46:00" ["post_content"]=> string(665) "Több ezer pirotechnikai eszközt koboztak el a határőrök Giurgiunál. A 15 ezer kilogramm illegális terméket egy román állampolgár által vezetett kamionban rejtették el.
A fuvarlevél szerint a kamion burgonyát szállított. A pirotechnikai eszközöket Bulgáriában rakták a kamionra és Bukarestbe kellett volna eljusson. Ugyancsak ma mintegy 600 kg pirotechnikai eszközt fedeztek fel egy 31 éves férfi kocsijában a fővárosi rendőrök. A rakományt elkobozták és folyik a kivizsgálás.
" ["post_title"]=> string(34) "Megkezdődött a téli csempészet" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(30) "megkezdodott-a-teli-csempeszet" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2021-12-06 12:46:03" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2021-12-06 10:46:03" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=409544" ["menu_order"]=> int(22102) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [11]=> object(WP_Post)#3780 (24) { ["ID"]=> int(397918) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2021-02-17 12:07:29" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2021-02-17 10:07:29" ["post_content"]=> string(679) "Közzétette a tanügyminisztérium a próba-képességvizsga és a próba-érettségi ütemtervét. Eszerint a nyolcadik osztályosok vizsgaszimulációja március 29-én kezdődik a román nyelv és irodalommal. Március 30-án matematikából, míg 31-én anyanyelvből mérik fel a diákok tudását.
Az érettségi előtt álló diákok próbavizsga-sorozata március 22-én kezdődik a román nyelv és irodalommal. Március 23-án a szaknak megfelelő kötelező tantárgyból, 24-én a választott tantárgyból és 25-én az anyanyelv és irodalomból vizsgáznak.
" ["post_title"]=> string(68) "Megvan a próba-képességvizsga és a próba-érettségi ütemterve" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(60) "megvan-a-proba-kepessegvizsga-es-a-proba-erettsegi-utemterve" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2021-02-17 12:08:00" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2021-02-17 10:08:00" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=397918" ["menu_order"]=> int(22103) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(12) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#3782 (24) { ["ID"]=> int(397928) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2021-02-17 12:50:36" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2021-02-17 10:50:36" ["post_content"]=> string(1469) "Az alkotmánybírósághoz fordul a Szociáldemokrata Párt abban az esetben, ha a kormánykoalíció “kierőlteti” Renate Weber elmozdítását a Nép Ügyvédje tisztségből- nyilatkozta Marcel Ciolacu PSD-elnök tegnap este a román közszolgálati televízióban. Ciolacu közölte: Románia Alkotmánybíróságához, valamint az európai szocialista pártcsaládhoz fog fordulni a jogállamiság védelmében, mert semmi nem indokolja, hogy mandátuma közben leváltsák a Nép Ügyvédjét, aki a jogállam egyik intézményét képviseli. A szociáldemokrata politikus azt követően beszélt erről, hogy Ludovic Orban képviselőházi elnök bejelentette, a parlament elindította az eljárást a Nép Ügyvédjének a leváltására.
Orban azzal indokolta az ombudsman elmozdítására irányuló kezdeményezést, hogy Renate Weber a koronavírus-járvány alatt olyan lépéseket tett, amelyek megnehezítették a lakosság egészségének és életének védelmében hozott intézkedések gyakorlatba ültetését, "partizán" módon lépett fel a jogalkotási folyamattal, a parlament által elfogadott jogszabályokkal szemben.
A jogi bizottságoknak két héten belül kell elkészíteniük a véleményezést, majd elküldeniük azt a plénumnak - tájékoztatott az alsóház elnöke.
" ["post_title"]=> string(45) "Ellenzi a PSD a Nép Ügyvédje leváltását" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(39) "ellenzi-a-psd-a-nep-ugyvedje-levaltasat" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2021-02-17 12:50:39" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2021-02-17 10:50:39" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=397928" ["menu_order"]=> int(22091) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } ["comment_count"]=> int(0) ["current_comment"]=> int(-1) ["found_posts"]=> int(40463) ["max_num_pages"]=> int(3372) ["max_num_comment_pages"]=> int(0) ["is_single"]=> bool(false) ["is_preview"]=> bool(false) ["is_page"]=> bool(false) ["is_archive"]=> bool(false) ["is_date"]=> bool(false) ["is_year"]=> bool(false) ["is_month"]=> bool(false) ["is_day"]=> bool(false) ["is_time"]=> bool(false) ["is_author"]=> bool(false) ["is_category"]=> bool(false) ["is_tag"]=> bool(false) ["is_tax"]=> bool(false) ["is_search"]=> bool(false) ["is_feed"]=> bool(false) ["is_comment_feed"]=> bool(false) ["is_trackback"]=> bool(false) ["is_home"]=> bool(true) ["is_privacy_policy"]=> bool(false) ["is_404"]=> bool(false) ["is_embed"]=> bool(false) ["is_paged"]=> bool(true) ["is_admin"]=> bool(false) ["is_attachment"]=> bool(false) ["is_singular"]=> bool(false) ["is_robots"]=> bool(false) ["is_favicon"]=> bool(false) ["is_sitemap"]=> bool(false) ["is_posts_page"]=> bool(false) ["is_post_type_archive"]=> bool(false) ["query_vars_hash":"WP_Query":private]=> string(32) "93aebfdcbf69d4e31cd2678267ddbc5c" ["query_vars_changed":"WP_Query":private]=> bool(false) ["thumbnails_cached"]=> bool(false) ["allow_query_attachment_by_filename":protected]=> bool(false) ["stopwords":"WP_Query":private]=> NULL ["compat_fields":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(15) "query_vars_hash" [1]=> string(18) "query_vars_changed" } ["compat_methods":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(16) "init_query_flags" [1]=> string(15) "parse_tax_query" } ["query_cache_key":"WP_Query":private]=> string(41) "wp_query:b09a0c35854a63cd3716b73748f48df6" }