Miklós Zoltán, az RMDSZ háromszéki képviselője többedmagával dolgozta ki azt az intézkedés-csomagot, amely lehetővé tenné a pazarlás mérséklését – és amelyet a szenátus már megszavazott. Miklós Zoltán a marosvásárhelyi rádiónak nyilatkozva kifejtette Romániában személyenként 130 kilogramm élelmiszer-hulladék termelődik évente és mindeközben 150.000 gyermek szenved naponta az éhség miatt és több mint 4,5 millió polgár él szegénységben. Az élelmiszer-pazarlás mérséklését a tervezet szerint úgy képzelték el, hogy az élelmiszertöbblet szétosztásra kerül, még mielőtt hulladék válna belőle. A lakosság alacsonyabb áron vásárolhatna olyan élelmiszert, amely közel van a lejárati határidőhöz, illetve lehetővé teszik, hogy a vendéglői étkezések során el nem fogyasztott ételt megfelelően becsomagolva, plusz költségek nélkül magukkal vihessék. A szenátus által már elfogadott és döntő fórumként a képviselőházi jóváhagyás előtt álló törvénytervezet célja, hogy a vállalkozások és közintézmények az élelmiszer-felesleget a rászorulóknak adományozhassák.

Darvas Enikő/SRR