Egyhangúlag megszavazta szerdán a szenátus oktatási bizottsága annak a rendelkezésnek az eltörlését, amely lehetővé teszi a középiskolák számára, hogy külön felvételi vizsgát szervezzenek. A törvénytervezetet a szenátus plénumának is meg kell még vitatnia.
A jogszbály szeptember 1-jén hatályba lépett előírása szerint a középiskolák külön felvételi vizsgát szervezhetnek a kilencedik osztályos helyek legfeljebb felére az országos képességfelmérő vizsgát követően. A rendelkezés hatályon kívül helyezését Daniel Funeriu és Mircea Miclea volt oktatási miniszterek, valamint a diáktanács és a szülői szervezet képviselői is támogatták.
A szenátus oktatási bizottsága tagjai abban is megállapodtak, hogy az oktatási minisztérium és a parlamenti pártok részvételével munkacsoportot hoznak létre a nyolcadik osztály végi országos képességfelmérő vizsga átalakítására.
A Legfelsőbb Védelmi Tanácshoz (CSAT) fordult a Romsilva átszervezése miatt a Silva szakszervezeti szövetség. Szerintük az állami erdészeti igazgatóság átszervezése működésképtelenné teheti a vállalatot és veszélybe sodorhatja az állami erdővagyont.
A szakszervezeti szövetség képviselői közleményükben hangsúlyozzák: a kormány határozata 41-ről 19-re csökkenti a Romsilva erdészeti igazgatóságainak számát, és regionális szervezeti modellt vezet be, azonban a környezetvédelmi minisztérium nem mutatott be olyan szakmai elemzést vagy hatástanulmányt, amely igazolná, hogy a választott szervezeti struktúra a legmegfelelőbb. A szakszervezet úgy véli, hogy a túlméretezett regionális egységek létrehozása megszakíthatja az évtizedek alatt kialakult működési kapcsolatokat, ezért az átszervezést le kellene állítani, és a független audit következtetéseinek figyelembevételével újra kellene értékelni.
A Silva közlése szerint korábban az audit hét lehetséges modellt vizsgált 14 gazdasági, területi, irányítási és környezetvédelmi szempont alapján, és a 26 regionális igazgatóságból álló szerkezetet találta a legmegfelelőbbnek.
A szakszervezet szerint azért fordultak az ügyben a CSAT-hoz, mert a nemzetbiztonsági törvény a természeti erőforrások és az erdőállomány veszélyeztetéséhez, károsításához vagy pusztulásához vezető cselekedeteket és mulasztásokat is nemzetbiztonsági fenyegetésként határozza meg.
Frissített belső szabályzat alapján működnek a hazai közoktatási intézmények a hétfőn, szeptember 7-én kezdődő új tanévben. A változások többek között a fegyelmi szabályokat, az öltözködést és a mobiltelefonok használatát érintik.
A hiányzások igazolására továbbra is legfeljebb 40 alkalommal van lehetőség, de ez nem haladhatja meg a tanórák számának 20 százalékát. A mobiltelefonok használatát az általános iskolákban az intézmény akár a teljes tanítási napra is megtilthatja, középiskolákban viszont a jogszabály csak a tanórák idején korlátozza a használatot. Az öltözködésre vonatkozó szabály szerint a diákoknak megfelelő és tisztességes öltözéket kell viselniük. Az Országos Diáktanács arra biztatja a diákokat, hogy ha jogaik sérelmét vagy visszaélést tapasztalnak, forduljanak az iskola diáktanácsának képviselőihez, akik az ügyet az intézmény vezetőségével is megvitathatják. A szülőknek továbbra is kötelességük biztosítani, hogy gyermekük rendszeresen részt vegyen a kötelező oktatásban.
Oroszország nem a konfliktus befagyasztására törekszik, hanem a háború lezárására, valamint egy tartós béke megteremtésére mind Ukrajnában, mind Európában – jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök a Sanghaji Együttműködési Szervezet biskeki csúcstalálkozója után.
Moszkva kész konkrét és érdemi tárgyalásokra az ukrajnai háború lezárásáról, ha valaki új lendületet tud adni a jelenleg megrekedt folyamatnak – mondta Putyin, aki ugyanakkor azt is közölte, hogy az orosz hadsereg folytatja és fokozza offenzíváját Ukrajnában, és továbbra is támadja az ukrán katonai, logisztikai és energetikai célpontokat. Az orosz elnök élesen bírálta Volodimir Zelenszkijt is, és az ukrán dróntámadásokat „állami terrorizmusnak” nevezte.
Egyhangúlag megszavazta szerdán a szenátus oktatási bizottsága annak a rendelkezésnek az eltörlését, amely lehetővé teszi a középiskolák számára, hogy külön felvételi vizsgát szervezzenek. A törvénytervezetet a szenátus plénumának is meg kell még vitatnia.
A jogszbály szeptember 1-jén hatályba lépett előírása szerint a középiskolák külön felvételi vizsgát szervezhetnek a kilencedik osztályos helyek legfeljebb felére az országos képességfelmérő vizsgát követően. A rendelkezés hatályon kívül helyezését Daniel Funeriu és Mircea Miclea volt oktatási miniszterek, valamint a diáktanács és a szülői szervezet képviselői is támogatták.
A szenátus oktatási bizottsága tagjai abban is megállapodtak, hogy az oktatási minisztérium és a parlamenti pártok részvételével munkacsoportot hoznak létre a nyolcadik osztály végi országos képességfelmérő vizsga átalakítására.
A járvány idején felerősödött az online térben az antiszemitizmus, elszaporodtak a hátrányos megkülönböztetési esetek, ezért konkrét eszközökre van szükség, hogy megvédjük a társadalmat ezektől a veszélyektől – mondta Bogdan Aurescu külügyminiszter a zsidók ellen 1941-ben elkövetett bukaresti pogrom 80. évfordulója alkalmából.
A mongol miniszterelnök teljes kormánya távozását kezdeményezte ma, miután egy koronavírusos kismamát újszülött babájával egy járványkórházban helyeztek el, és az ügyben heves tiltakozások robbantak ki – közölte a helyi sajtó.
Peking objektivitásra szólította fel a Twitter közösségi oldalt, miután az egyesült államokbeli kínai nagykövetség hivatalos fiókját zárolták egy januárban közzétett bejegyzés miatt.
A kormányfő az alkotmánybíróság tegnapi döntésére reagált ezzel, amellyel a taláros testület alkotmányosnak ítélte a nyugdíjpont értékének 40 százalékos emelését előíró törvényt. Florin Cîţu hozzátette, a szóban forgó jogszabály most az államfőhöz kerül, aki vagy visszaküldi a Parlamentnek újbóli megfontolásra, vagy kihirdeti.
Jóváhagyta tegnapi ülésén a kormány azt a jogszabályt, amely 2300 lejben szabja meg a bruttó minimálbér összegét 2021-re – jelentette be a miniszterelnök.
A kifutó Vidékfejlesztési Program (PNDR) 6.1-es diaszpóra intézkedésére a Vidéki Beruházásokat Finanszírozó Ügynökség május 4 –ig fogadja a pályázók kéréseit.
A nemzeti és olimpiai csapatok sportolói, valamint az egyénileg kvalifikált sportolók és ezek munkatársai is megkaphatják a koronavírus elleni vakcinát az oltáskampány második szakaszában.
A Bukaresti Magyar Kulturális Intézet, mint minden évben, idén is fotókiállítással kezdi az új évet Szathmári Pap Károly fotográfus előtt tisztelegve születésnapja alkalmából.
A járvány idején felerősödött az online térben az antiszemitizmus, elszaporodtak a hátrányos megkülönböztetési esetek, ezért konkrét eszközökre van szükség, hogy megvédjük a társadalmat ezektől a veszélyektől – mondta Bogdan Aurescu külügyminiszter a zsidók ellen 1941-ben elkövetett bukaresti pogrom 80. évfordulója alkalmából.
Közölte, hogy a kormány hamarosan befejezi az antiszemitizmus, idegengyűlölet, radikalizálódás és gyűlöletbeszéd ellenei országos stratégia kidolgozását, valamint annak gyakorlatba ültetési tervét.
A külügyminiszter hozzátette, hogy Románia részt vesz az Európai Unió első antiszemitizmus-ellenes stratégiájának a kidolgozásában is, amelyet reményei szerint Brüsszel a harmadik negyedévben bocsát társadalmi vitára.
"
["post_title"]=>
string(63) "Aurescu: a járvány idején felerősödött az antiszemitizmus"
["post_excerpt"]=>
string(363) "A járvány idején felerősödött az online térben az antiszemitizmus, elszaporodtak a hátrányos megkülönböztetési esetek, ezért konkrét eszközökre van szükség, hogy megvédjük a társadalmat ezektől a veszélyektől – mondta Bogdan Aurescu külügyminiszter a zsidók ellen 1941-ben elkövetett bukaresti pogrom 80. évfordulója alkalmából."
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(56) "aurescu-a-jarvany-idejen-felerosodott-az-antiszemitizmus"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2021-01-22 10:31:20"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2021-01-22 08:31:20"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=396908"
["menu_order"]=>
int(20543)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
[1]=>
object(WP_Post)#3683 (24) {
["ID"]=>
int(396605)
["post_author"]=>
string(3) "232"
["post_date"]=>
string(19) "2021-01-14 11:03:00"
["post_date_gmt"]=>
string(19) "2021-01-14 09:03:00"
["post_content"]=>
string(830) "
Az UNICEF szerint a gyerekekkel szemben nem engedhető meg egy tanév kompromittálása. A nemzetközi gyermekvédő szervezet az iskolák megnyitása mellett foglalt állást.
Henrietta Fore, az UNICEF ügyvezető igazgatója több olyan állam kormányát is bírálta, amelyek annak ellenére döntöttek az iskolák bezárása mellett, hogy egyértelmű bizonyítékok álltak rendelkezésükre arra vonatkozóan, hogy a járvány terjedése szempontjából az iskolák nem jelentenek különösebb veszélyt.
Világszerte a diákok 90 százalékát érintette az iskolák bezárása, és a tanulók mintegy egyharamadának nem volt hozzáférése a távoktatáshoz.
"
["post_title"]=>
string(58) "Az iskolák megnyitása mellett foglalt állást az UNICEF"
["post_excerpt"]=>
string(156) "Világszerte a diákok 90 százalékát érintette az iskolák bezárása, és a tanulók mintegy egyharamadának nem volt hozzáférése a távoktatáshoz."
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(54) "az-iskolak-megnyitasa-mellett-foglalt-allast-az-unicef"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2021-01-14 11:03:02"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2021-01-14 09:03:02"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=396605"
["menu_order"]=>
int(20544)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
[2]=>
object(WP_Post)#3680 (24) {
["ID"]=>
int(396886)
["post_author"]=>
string(3) "195"
["post_date"]=>
string(19) "2021-01-21 13:29:26"
["post_date_gmt"]=>
string(19) "2021-01-21 11:29:26"
["post_content"]=>
string(1248) "
A mongol miniszterelnök teljes kormánya távozását kezdeményezte ma, miután egy koronavírusos kismamát újszülött babájával egy járványkórházban helyeztek el, és az ügyben heves tiltakozások robbantak ki - közölte a helyi sajtó.
A történtek előzménye, hogy a nőnél koronavírus-fertőzést mutattak ki, ezért a szülészeti osztályról újszülött gyerekével együtt, kedd este Covid-betegek számára fenntartott karanténban helyezték el. A kismamát téli öltözet nélkül, papucsban kisbabájával együtt, egy fűtetlen mentőautóval szállították a dermesztő hidegben a járványkórházba. Miután az eset kikerült a közösségi oldalakra, a főváros, Ulánbátor főterén tiltakozások kezdődtek, amelyeken a kormányfőhelyettes, az állami rendkívüli bizottság vezetőjének, Jangu Szodbaatarnak, valamint az egészségügyi miniszternek, Togtmol Mendszajhánnak a távozását követelték.
A két politikus tegnap este bejelentette lemondását. Uhnágín Hürelszüh kormányfő ezután javasolta a teljes kormány lemondását.
"
["post_title"]=>
string(62) "A mongol miniszterelnök kormánya lemondását kezdeményezte"
["post_excerpt"]=>
string(251) "A mongol miniszterelnök teljes kormánya távozását kezdeményezte ma, miután egy koronavírusos kismamát újszülött babájával egy járványkórházban helyeztek el, és az ügyben heves tiltakozások robbantak ki - közölte a helyi sajtó. "
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(57) "a-mongol-miniszterelnok-kormanya-lemondasat-kezdemenyezte"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2021-01-21 13:29:29"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2021-01-21 11:29:29"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=396886"
["menu_order"]=>
int(20545)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
[3]=>
object(WP_Post)#3690 (24) {
["ID"]=>
int(396622)
["post_author"]=>
string(3) "231"
["post_date"]=>
string(19) "2021-01-14 12:19:40"
["post_date_gmt"]=>
string(19) "2021-01-14 10:19:40"
["post_content"]=>
string(1139) "
A krumpli, az üzemanyag és a légi szállítási szolgáltatások drágultak a leginkább tavaly decemberben novemberhez képest, míg a hőenergia és a citrusfélék ára csökkent – közölte ma az Országos Statisztikai Intézet (INS).
A hivatal szerint az üzemanyag 1,73 százalékkal drágult novemberhez képest, 2019 utolsó hónapjához mérten azonban 6,81 százalékkal csökkent az ára. A hőenergia ára novemberhez viszonyítva 1,04 százalékkal visszaesett, az egy évvel korábbihoz képest azonban 2,76 százalékkal nőtt decemberben. A krumpli ára 2,46 százalékkal nőtt decemberben az előző hónaphoz képest, 2019 decemberéhez mérten azonban 28,49 százalékkal csökkent. A légi szállítási szolgáltatások díja 26,76 százalékkal nőtt tavaly decemberben az előző hónaphoz mérten és 10,02 százalékkal emelkedett 2019 utolsó hónapjához képest.
A Román Nemzeti Bank (BNR) 2021 végére 2,5 százalékos inflációval számol.
"
["post_title"]=>
string(115) "INS: A krumpli, az üzemanyag és a légi szállítási szolgáltatások drágultak a leginkább tavaly decemberben"
["post_excerpt"]=>
string(82) "A Román Nemzeti Bank (BNR) 2021 végére 2,5 százalékos inflációval számol. "
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(103) "ins-a-krumpli-az-uzemanyag-es-a-legi-szallitasi-szolgaltatasok-dragultak-a-leginkabb-tavaly-decemberben"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2021-01-14 12:19:43"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2021-01-14 10:19:43"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=396622"
["menu_order"]=>
int(20546)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
[4]=>
object(WP_Post)#3623 (24) {
["ID"]=>
int(396906)
["post_author"]=>
string(3) "195"
["post_date"]=>
string(19) "2021-01-22 10:28:11"
["post_date_gmt"]=>
string(19) "2021-01-22 08:28:11"
["post_content"]=>
string(569) "
Debrecen ebben az esztendőben is együtt ünnepli a magyar kultúra napját a Romániai Magyar Demokrata Szövetség Bihar megyei és nagyváradi szervezetével, Berettyóújfalu és Margitta önkormányzatával, igaz ezúttal online felületeken - közölték a szervezők az MTI-vel.
Mind a négy településen számos programmal készültek a könyvtárak, múzeumok, művelődési központok honlapjain, Facebook-oldalain és a helyi televíziók műsoraiban.
Peking objektivitásra szólította fel a Twitter közösségi oldalt, miután az egyesült államokbeli kínai nagykövetség hivatalos fiókját zárolták egy januárban közzétett bejegyzés miatt.
A kérdéses bejegyzésben a nagykövetség a kínai vezetés Hszincsiangban alkalmazott intézkedéseit vette védelmébe, és egy tanulmányra hivatkozva azt írta: az ujgur nők többé már nem "babagyártó gépek".
Kína rendszeresen tagadja azokat a vádakat, miszerint emberi jogi visszaéléseket követ el Hszincsiangban. Nemzetközi jogvédő szervezetek szerint azonban az északnyugat-kínai területen az 1,8 milliót is elérheti azoknak az ujguroknak és más, muszlim vallású kisebbségekhez tartozó embereknek a száma, akiket a helyi kormányzat akaratuk ellenére átnevelő táborokba zárt, és a gyárakban vagy a földeken dolgoztat.
Adrien Zenz német kutató egy tavaly megjelent jelentésében a helyi muszlim kisebbséghez tartozók kényszerített sterilizációjával, illetve terhesség-megszakításokkal vádolta meg a kínai vezetést.
"
["post_title"]=>
string(49) "Kína objektivitásra szólította fel a Twittert"
["post_excerpt"]=>
string(203) "Peking objektivitásra szólította fel a Twitter közösségi oldalt, miután az egyesült államokbeli kínai nagykövetség hivatalos fiókját zárolták egy januárban közzétett bejegyzés miatt. "
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(45) "kina-objektivitasra-szolitotta-fel-a-twittert"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2021-01-21 13:26:18"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2021-01-21 11:26:18"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=396884"
["menu_order"]=>
int(20548)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
[6]=>
object(WP_Post)#3621 (24) {
["ID"]=>
int(396602)
["post_author"]=>
string(3) "232"
["post_date"]=>
string(19) "2021-01-14 10:46:13"
["post_date_gmt"]=>
string(19) "2021-01-14 08:46:13"
["post_content"]=>
string(1183) "
A nyugdíjak a jelenlegi kormány által felvállalt ütemterv szerint nőnek majd - jelentette ki tegnap Florin Cîţu, aki hozzátette: Románia 2020-ban nem engedhetett meg magának egy negyven százalékos nyugdíjemelést, és ugyanez érvényes az idei esztendőre is.
A kormányfő az alkotmánybíróság tegnapi döntésére reagált ezzel, amellyel a taláros testület alkotmányosnak ítélte a nyugdíjpont értékének 40 százalékos emelését előíró törvényt. Florin Cîţu hozzátette, a szóban forgó jogszabály most az államfőhöz kerül, aki vagy visszaküldi a Parlamentnek újbóli megfontolásra, vagy kihirdeti.
A kormánykoalíció már felvállalt egy nyugdíjemelési ütemtervet. Raluca Turcan munkaügyi miniszter szerint a Parlament kell döntsön arról, hogy mi legyen a teendő a nyugdíjemelésekkel kapcsolatban.
A Szociáldemokrata Párt ezzel szemben elutasítja a kormány érveit a jelenlegi gazdasági helyzet kapcsán.
"
["post_title"]=>
string(97) "Florin Cîţu: Növelni fogják a nyugdíjakat, de a kormány által megszabott ütemterv szerint"
["post_excerpt"]=>
string(371) "A kormányfő az alkotmánybíróság tegnapi döntésére reagált ezzel, amellyel a taláros testület alkotmányosnak ítélte a nyugdíjpont értékének 40 százalékos emelését előíró törvényt. Florin Cîţu hozzátette, a szóban forgó jogszabály most az államfőhöz kerül, aki vagy visszaküldi a Parlamentnek újbóli megfontolásra, vagy kihirdeti. "
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(87) "florin-citu-novelni-fogjak-a-nyugdijakat-de-a-kormany-altal-megszabott-utemterv-szerint"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2021-01-14 10:46:15"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2021-01-14 08:46:15"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=396602"
["menu_order"]=>
int(20549)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
[7]=>
object(WP_Post)#3620 (24) {
["ID"]=>
int(396882)
["post_author"]=>
string(3) "195"
["post_date"]=>
string(19) "2021-01-21 13:14:08"
["post_date_gmt"]=>
string(19) "2021-01-21 11:14:08"
["post_content"]=>
string(1922) "
Rendeletet írt alá Joe Biden új amerikai elnök az Egyesült Államok párizsi klímaegyezményhez való visszatéréséről tegnap a Fehér Ház átvétele után tett egyik első lépéseként, megsemmisítve ezzel republikánus elődje, Donald Trump döntését.
Biden tegnap ideiglenes moratóriumot rendelt el az Alaszkai Természetvédelmi Rezervátum területén nemrég engedélyezett kőolaj- és földgázkitermelési fejlesztésekre, és hozzálátott az Egyesült Államok és Kanada között épülő Keystone XL kőolaj- és gázvezeték vitatott tervére Trump által kiadott engedély visszavonásához. Biden fél tucat rendeletet írt alá tegnap néhány szigorú bevándorlási intézkedés megváltoztatására, szakértők ugyanakkor arra figyelmeztettek, hogy hónapokba vagy még hosszabb időbe telhet az elmúlt négy évben bevezetett korlátozások lebontása. Jen Psaki elnöki szóvivő a sajtónak megerősítette, hogy a Fehér Házban ünnepélyesen aláírt rendeletek között szerepel a 13, többségében muszlim lakosságú és afrikai ország állampolgáraival szemben érvényben lévő beutazási tilalom azonnali feloldása, az amerikai-mexikói határfal építkezésének leállítása – tájékoztat a Reuters hírügynökség.
Joe Biden az Egyesült Államok 46. Elnökeként tegnap tette le hivatali esküjét.
A Capitolium két héttel korábbi ostromára, valamint a koronavírus-járványra hivatkozva példátlan biztonsági óvintézkedések következményeként az ilyenkor megszokott százezres tömeg helyett alig néhányan voltak Washington szívében. Donald Trump az első amerikai elnök 1869 óta, aki nem vett részt utódja beiktatásán.
"
["post_title"]=>
string(90) "Elrendelte Biden az Egyesült Államok párizsi klímaegyezményhez való visszatérését"
["post_excerpt"]=>
string(85) "Joe Biden az Egyesült Államok 46. Elnökeként tegnap tette le hivatali esküjét. "
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(81) "elrendelte-biden-az-egyesult-allamok-parizsi-klimaegyezmenyhez-valo-visszatereset"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2021-01-21 13:14:09"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2021-01-21 11:14:09"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=396882"
["menu_order"]=>
int(20550)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
[8]=>
object(WP_Post)#3619 (24) {
["ID"]=>
int(396600)
["post_author"]=>
string(3) "232"
["post_date"]=>
string(19) "2021-01-14 10:13:44"
["post_date_gmt"]=>
string(19) "2021-01-14 08:13:44"
["post_content"]=>
string(603) "
Jóváhagyta tegnapi ülésén a kormány azt a jogszabályt, amely 2300 lejben szabja meg a bruttó minimálbér összegét 2021-re - jelentette be a miniszterelnök.
Florin Cîţu rámutatott, a kormány által korábban bejelentetteknek megfelelően a 2020-as infláció, illetve a 2021-re előre vetített inflációs ráta feletti mértékben, 3 százalékkal nő a minimálbér ebben az évben.
Az emelés január 1-jétől érvényes.
"
["post_title"]=>
string(66) "Idéntől 2300 lej a bruttó minimálbér – döntött a kormány"
["post_excerpt"]=>
string(167) "Jóváhagyta tegnapi ülésén a kormány azt a jogszabályt, amely 2300 lejben szabja meg a bruttó minimálbér összegét 2021-re - jelentette be a miniszterelnök."
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(54) "identol-2300-lej-a-brutto-minimalber-dontott-a-kormany"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2021-01-14 10:13:47"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2021-01-14 08:13:47"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=396600"
["menu_order"]=>
int(20551)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
[9]=>
object(WP_Post)#3615 (24) {
["ID"]=>
int(396880)
["post_author"]=>
string(3) "232"
["post_date"]=>
string(19) "2021-01-21 12:35:23"
["post_date_gmt"]=>
string(19) "2021-01-21 10:35:23"
["post_content"]=>
string(905) "
Farmonként 40-50 ezer eurós vissza nem térítendő támogatást kínál a Vidéki Beruházásokat Finanszírozó Ügynökség azoknak a fiatal gazdálkodóknak, külföldi tanulmányaik végeztével vagy mezőgazdaság ágazathoz kötődő munkahelyeikről hazatérve itthon saját mezőgazdasági vállalkozást indítanak.
A kifutó Vidékfejlesztési Program (PNDR) 6.1-es diaszpóra intézkedésére a Vidéki Beruházásokat Finanszírozó Ügynökség május 4 –ig fogadja a pályázók elektronikus úton benyújtott, üzleti tervvel alátámasztott finanszírozási kéréseit. A vonatkozó teljes pályázati útmutató, a pontozási kritériumok, valamint a pályázathoz mellékelendő dokumentumok leírása a www.afir.info honlapon is elérhető.
A nemzeti és olimpiai csapatok sportolói, valamint az egyénileg kvalifikált sportolók és ezek munkatársai is megkaphatják a koronavírus elleni vakcinát az oltáskampány második szakaszában.
Novák Eduárd RMDSZ-es ifjúsági és sportminiszter szerint a tegnapi kormányülésen elfogadott intézkedés jó hír a romániai sportélet szereplőinek, és nagy siker az Ifjúsági és Sportminisztériumnak.
"
["post_title"]=>
string(67) "Az élsportolók is megkaphatják a vakcinát a második szakaszban"
["post_excerpt"]=>
string(203) "A nemzeti és olimpiai csapatok sportolói, valamint az egyénileg kvalifikált sportolók és ezek munkatársai is megkaphatják a koronavírus elleni vakcinát az oltáskampány második szakaszában. "
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(62) "az-elsportolok-is-megkaphatjak-a-vakcinat-a-masodik-szakaszban"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2021-01-21 12:23:02"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2021-01-21 10:23:02"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=396878"
["menu_order"]=>
int(20554)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
[11]=>
object(WP_Post)#3607 (24) {
["ID"]=>
int(396592)
["post_author"]=>
string(3) "125"
["post_date"]=>
string(19) "2021-01-14 09:40:13"
["post_date_gmt"]=>
string(19) "2021-01-14 07:40:13"
["post_content"]=>
string(2567) "
A Bukaresti Magyar Kulturális Intézet, mint minden évben, idén is fotókiállítással kezdi az új évet Szathmári Pap Károly fotográfus előtt tisztelegve születésnapja alkalmából.
Idén Bikfalvi Zsolt nagykárolyi fotóművész Face to Face című tárlatát nyitották meg. A rendezvényről elsőként Kósa András Lászlót, a Bukaresti Magyar Intézet igazgatóját kérdeztem.
Bikfalvi Zsolt FACE to FACE című kiállítását Marchut Réka történész és Eugen Negrea, a Romániai Fotóművészek Szövetségének elnöke nyitotta meg.
A tárlaton Bikfalvi Zsolt nagykárolyi fotóművész fekete-fehér képeit nézheti meg a közönség. A fekete-fehér technikáról a szerzőt, Bikfalvi Zsoltot kérdeztem.
Eugen Negrea, a Romániai Fotóművészek Szövetségének elnöke meglepetést tartogatott nem csak a megnyitó résztvevőinek, hanem a Bukaresti Magyar Kulturális Intézet igazgatójának is. Szathmári Pap Károly születésnapja, január 11-e 2019 óta a Román Fotóművészet Napja is. Eugen Negreát, a Romániai Fotóművészek Szövetségének elnökét először az ezzel kapcsolatos rendezvényekről faggattam.
A Bukaresti Magyar Kulturális Intézetben február 12-ig látogatható FACE to FACE című kiállítás anyagát korábban megtekinthették a nagykárolyi Károlyi-kastélyban, a nagyváradi Állami Filharmónia kiállítótereiben, a budapesti Aranytíz Kultúrházban és az Ungvári Várban.
A járvány idején felerősödött az online térben az antiszemitizmus, elszaporodtak a hátrányos megkülönböztetési esetek, ezért konkrét eszközökre van szükség, hogy megvédjük a társadalmat ezektől a veszélyektől – mondta Bogdan Aurescu külügyminiszter a zsidók ellen 1941-ben elkövetett bukaresti pogrom 80. évfordulója alkalmából.
Közölte, hogy a kormány hamarosan befejezi az antiszemitizmus, idegengyűlölet, radikalizálódás és gyűlöletbeszéd ellenei országos stratégia kidolgozását, valamint annak gyakorlatba ültetési tervét.
A külügyminiszter hozzátette, hogy Románia részt vesz az Európai Unió első antiszemitizmus-ellenes stratégiájának a kidolgozásában is, amelyet reményei szerint Brüsszel a harmadik negyedévben bocsát társadalmi vitára.