Országos szintű vizsgálat indul annak megállapítására, hogy a szociális segélyben részesülők közül kik azok, akik valóban munkaképtelenek és nehéz helyzetben vannak – jelentette be Raluca Turcan munkaügyi miniszter.
Continue Reading

Egyhangúlag megszavazta szerdán a szenátus oktatási bizottsága annak a rendelkezésnek az eltörlését, amely lehetővé teszi a középiskolák számára, hogy külön felvételi vizsgát szervezzenek. A törvénytervezetet a szenátus plénumának is meg kell még vitatnia.
A jogszbály szeptember 1-jén hatályba lépett előírása szerint a középiskolák külön felvételi vizsgát szervezhetnek a kilencedik osztályos helyek legfeljebb felére az országos képességfelmérő vizsgát követően. A rendelkezés hatályon kívül helyezését Daniel Funeriu és Mircea Miclea volt oktatási miniszterek, valamint a diáktanács és a szülői szervezet képviselői is támogatták.
A szenátus oktatási bizottsága tagjai abban is megállapodtak, hogy az oktatási minisztérium és a parlamenti pártok részvételével munkacsoportot hoznak létre a nyolcadik osztály végi országos képességfelmérő vizsga átalakítására.
" ["post_title"]=> string(95) "A szenátus oktatási bizottsága megszavazta a külön középiskolai felvételi eltörlését" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(84) "a-szenatus-oktatasi-bizottsaga-megszavazta-a-kulon-kozepiskolai-felveteli-eltorleset" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-09-02 13:20:21" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-09-02 10:20:21" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=467501" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [1]=> object(WP_Post)#3686 (24) { ["ID"]=> int(467499) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2026-09-02 12:43:30" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-09-02 09:43:30" ["post_content"]=> string(1751) "A Legfelsőbb Védelmi Tanácshoz (CSAT) fordult a Romsilva átszervezése miatt a Silva szakszervezeti szövetség. Szerintük az állami erdészeti igazgatóság átszervezése működésképtelenné teheti a vállalatot és veszélybe sodorhatja az állami erdővagyont.
A szakszervezeti szövetség képviselői közleményükben hangsúlyozzák: a kormány határozata 41-ről 19-re csökkenti a Romsilva erdészeti igazgatóságainak számát, és regionális szervezeti modellt vezet be, azonban a környezetvédelmi minisztérium nem mutatott be olyan szakmai elemzést vagy hatástanulmányt, amely igazolná, hogy a választott szervezeti struktúra a legmegfelelőbb. A szakszervezet úgy véli, hogy a túlméretezett regionális egységek létrehozása megszakíthatja az évtizedek alatt kialakult működési kapcsolatokat, ezért az átszervezést le kellene állítani, és a független audit következtetéseinek figyelembevételével újra kellene értékelni.
A Silva közlése szerint korábban az audit hét lehetséges modellt vizsgált 14 gazdasági, területi, irányítási és környezetvédelmi szempont alapján, és a 26 regionális igazgatóságból álló szerkezetet találta a legmegfelelőbbnek.
A szakszervezet szerint azért fordultak az ügyben a CSAT-hoz, mert a nemzetbiztonsági törvény a természeti erőforrások és az erdőállomány veszélyeztetéséhez, károsításához vagy pusztulásához vezető cselekedeteket és mulasztásokat is nemzetbiztonsági fenyegetésként határozza meg.
" ["post_title"]=> string(58) "A Romsilva átszervezése miatt a CSAT-hoz fordult a Silva" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(56) "a-romsilva-atszervezese-miatt-a-csat-hoz-fordult-a-silva" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-09-02 12:43:37" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-09-02 09:43:37" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=467499" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [2]=> object(WP_Post)#3685 (24) { ["ID"]=> int(467496) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2026-09-02 12:18:29" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-09-02 09:18:29" ["post_content"]=> string(1302) "Frissített belső szabályzat alapján működnek a hazai közoktatási intézmények a hétfőn, szeptember 7-én kezdődő új tanévben. A változások többek között a fegyelmi szabályokat, az öltözködést és a mobiltelefonok használatát érintik.
A hiányzások igazolására továbbra is legfeljebb 40 alkalommal van lehetőség, de ez nem haladhatja meg a tanórák számának 20 százalékát. A mobiltelefonok használatát az általános iskolákban az intézmény akár a teljes tanítási napra is megtilthatja, középiskolákban viszont a jogszabály csak a tanórák idején korlátozza a használatot. Az öltözködésre vonatkozó szabály szerint a diákoknak megfelelő és tisztességes öltözéket kell viselniük. Az Országos Diáktanács arra biztatja a diákokat, hogy ha jogaik sérelmét vagy visszaélést tapasztalnak, forduljanak az iskola diáktanácsának képviselőihez, akik az ügyet az intézmény vezetőségével is megvitathatják. A szülőknek továbbra is kötelességük biztosítani, hogy gyermekük rendszeresen részt vegyen a kötelező oktatásban.
Forrás: Marosvásárelyi Rádió
" ["post_title"]=> string(36) "Új tanév új belső szabályzattal" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(31) "uj-tanev-uj-belso-szabalyzattal" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-09-02 12:18:39" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-09-02 09:18:39" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=467496" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [3]=> object(WP_Post)#3680 (24) { ["ID"]=> int(467492) ["post_author"]=> string(3) "105" ["post_date"]=> string(19) "2026-09-02 12:02:45" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-09-02 09:02:45" ["post_content"]=> string(900) "Oroszország nem a konfliktus befagyasztására törekszik, hanem a háború lezárására, valamint egy tartós béke megteremtésére mind Ukrajnában, mind Európában – jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök a Sanghaji Együttműködési Szervezet biskeki csúcstalálkozója után.
Moszkva kész konkrét és érdemi tárgyalásokra az ukrajnai háború lezárásáról, ha valaki új lendületet tud adni a jelenleg megrekedt folyamatnak – mondta Putyin, aki ugyanakkor azt is közölte, hogy az orosz hadsereg folytatja és fokozza offenzíváját Ukrajnában, és továbbra is támadja az ukrán katonai, logisztikai és energetikai célpontokat. Az orosz elnök élesen bírálta Volodimir Zelenszkijt is, és az ukrán dróntámadásokat „állami terrorizmusnak” nevezte.
" ["post_title"]=> string(56) "A háború befejezését és tartós békét akar Putyin" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(48) "a-haboru-befejezeset-es-tartos-beket-akar-putyin" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-09-02 12:03:26" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-09-02 09:03:26" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=467492" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(4) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#3687 (24) { ["ID"]=> int(467501) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2026-09-02 13:20:19" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-09-02 10:20:19" ["post_content"]=> string(1113) "Egyhangúlag megszavazta szerdán a szenátus oktatási bizottsága annak a rendelkezésnek az eltörlését, amely lehetővé teszi a középiskolák számára, hogy külön felvételi vizsgát szervezzenek. A törvénytervezetet a szenátus plénumának is meg kell még vitatnia.
A jogszbály szeptember 1-jén hatályba lépett előírása szerint a középiskolák külön felvételi vizsgát szervezhetnek a kilencedik osztályos helyek legfeljebb felére az országos képességfelmérő vizsgát követően. A rendelkezés hatályon kívül helyezését Daniel Funeriu és Mircea Miclea volt oktatási miniszterek, valamint a diáktanács és a szülői szervezet képviselői is támogatták.
A szenátus oktatási bizottsága tagjai abban is megállapodtak, hogy az oktatási minisztérium és a parlamenti pártok részvételével munkacsoportot hoznak létre a nyolcadik osztály végi országos képességfelmérő vizsga átalakítására.
" ["post_title"]=> string(95) "A szenátus oktatási bizottsága megszavazta a külön középiskolai felvételi eltörlését" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(84) "a-szenatus-oktatasi-bizottsaga-megszavazta-a-kulon-kozepiskolai-felveteli-eltorleset" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-09-02 13:20:21" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-09-02 10:20:21" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=467501" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } ["comment_count"]=> int(0) ["current_comment"]=> int(-1) ["found_posts"]=> int(39734) ["max_num_pages"]=> int(9934) ["max_num_comment_pages"]=> int(0) ["is_single"]=> bool(false) ["is_preview"]=> bool(false) ["is_page"]=> bool(false) ["is_archive"]=> bool(false) ["is_date"]=> bool(false) ["is_year"]=> bool(false) ["is_month"]=> bool(false) ["is_day"]=> bool(false) ["is_time"]=> bool(false) ["is_author"]=> bool(false) ["is_category"]=> bool(false) ["is_tag"]=> bool(false) ["is_tax"]=> bool(false) ["is_search"]=> bool(false) ["is_feed"]=> bool(false) ["is_comment_feed"]=> bool(false) ["is_trackback"]=> bool(false) ["is_home"]=> bool(true) ["is_privacy_policy"]=> bool(false) ["is_404"]=> bool(false) ["is_embed"]=> bool(false) ["is_paged"]=> bool(false) ["is_admin"]=> bool(false) ["is_attachment"]=> bool(false) ["is_singular"]=> bool(false) ["is_robots"]=> bool(false) ["is_favicon"]=> bool(false) ["is_posts_page"]=> bool(false) ["is_post_type_archive"]=> bool(false) ["query_vars_hash":"WP_Query":private]=> string(32) "6524fa2557767a0ee4e0a6e3dfad1e5d" ["query_vars_changed":"WP_Query":private]=> bool(false) ["thumbnails_cached"]=> bool(false) ["allow_query_attachment_by_filename":protected]=> bool(false) ["stopwords":"WP_Query":private]=> NULL ["compat_fields":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(15) "query_vars_hash" [1]=> string(18) "query_vars_changed" } ["compat_methods":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(16) "init_query_flags" [1]=> string(15) "parse_tax_query" } ["query_cache_key":"WP_Query":private]=> string(41) "wp_query:9a4808497e2834677aaf57e8d253da81" }Országos szintű vizsgálat indul annak megállapítására, hogy a szociális segélyben részesülők közül kik azok, akik valóban munkaképtelenek és nehéz helyzetben vannak – jelentette be Raluca Turcan munkaügyi miniszter.
Continue Reading
A madéfalvi veszedelem áldozataira emlékeztek január 7-én, a vérengzés 257. évfordulóján a Hargita megyei településen.
(tovább…) Continue ReadingKlaus Johannis államfő gratulált Joe Bidennek és Kamala Harrisnek az Amerikai Egyesült Államok elnökévé, valamint alelnökévé történt beiktatásuk alkalmából.
Continue Reading
Az év eleji jókívánságok között gyakran feltűnik a „Sikerekben gazdag új évet kívánok!” mondat is. Nagyon jól hangzik, mert ki ne szeretne sikeres, esetleg sikeresebb lenni, mint egy évvel korábban. De vajon mindenkinek ugyanazt jelenti a siker fogalma?
(tovább…) Continue ReadingAz ország 31 megyéjében elérte a maximumot az előjegyzési kapacitás a következő három hétre – közölte tegnap este a koronavírus elleni oltási kampányt koordináló bizottság (CNCAV).
Continue ReadingKolozsváron 12. alkalommal tartottak szakmai konferenciát Kommunikációs Napok címmel a Babes-Bolyai Tudományegyetem Kommunikáció -Közkapcsolatok szak harmadéves hallgatóinak szervezésében decemberben.
(tovább…) Continue Reading
A magyar kultúra napjának küszöbén feltettem magamnak a nagy kérdést, hogy mégis hol és mivel fogok ünnepelni pénteken. Legtöbb helyen a világhálóra szorulnak a rendezvények, máshol pedig egy-egy templom, iskola vagy művelődési ház fogadja be azokat, akik idén is emlékeznének a magyar kultúra nagyjaira, esetleg tisztelegnének a mai neves személyiségek előtt.
(tovább…) Continue Reading
Mai adásunkban a magyar néptáncról beszélgetünk Dezső Tibor bögözi református lelkésszel és feleségével, Dezső Ágotával.
Continue Reading
A kabinet eredeti javaslata értelmében a kampány második szakaszában csak a központi államapparátus kapott volna oltást, az önkormányzatokat nem foglalták bele a rendelkezésbe mutat rá az RMDSZ közleménye.
Continue Reading
Romániában 681.392-re nőtt a koronavírussal fertőzött személyek száma, a hatóságok ma 4.424 új esetet jelentettek, a legtöbbet, számszerint 722-őt Bukarestből,…
Continue Reading
Bevezetnek egy újabb, IIIA elnevezésű szakaszt az oltási tervbe.
Continue Reading
Az MCV lezárása a kormány egyik fontos célkitűzése, ez „szükséges és kötelező” lépés a schengeni övezethez való csatlakozás szempontjából is – közölte Dan Barna kormányfőhelyettes.
Continue ReadingOrszágos szintű vizsgálat indul annak megállapítására, hogy a szociális segélyben részesülők közül kik azok, akik valóban munkaképtelenek és nehéz helyzetben vannak - jelentette be Raluca Turcan munkaügyi miniszter. „Esetükben integrált támogató intézkedéseket hozunk majd” – magyarázta a tárcavezető, aki mai Facebook-bejegyzésében azt írja, egyelőre az országos kampány előkészítésén dolgoznak, az ellenőrzéseket a megyei kifizetési és felügyeleti ügynökségek, a területi munkaügyi felügyelőségek és a megyei munkaerő-elhelyezési ügynökségek képviselőiből álló csapatok fogják végezni.
Bejegyzésében a miniszter hozzáteszi, a jelenleg betöltetlen állások 30 százalékára szakképzetlen munkásokat keresnek.
" ["post_title"]=> string(74) "Szociális segélyeket felülvizsgáló országos kampány veszi kezdetét" ["post_excerpt"]=> string(234) "Országos szintű vizsgálat indul annak megállapítására, hogy a szociális segélyben részesülők közül kik azok, akik valóban munkaképtelenek és nehéz helyzetben vannak - jelentette be Raluca Turcan munkaügyi miniszter." ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(66) "szocialis-segelyeket-felulvizsgalo-orszagos-kampany-veszi-kezdetet" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2021-01-21 11:58:04" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2021-01-21 09:58:04" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=396876" ["menu_order"]=> int(20556) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [1]=> object(WP_Post)#3506 (24) { ["ID"]=> int(396589) ["post_author"]=> string(3) "229" ["post_date"]=> string(19) "2021-01-14 09:30:41" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2021-01-14 07:30:41" ["post_content"]=> string(815) "A madéfalvi veszedelem áldozataira emlékeztek január 7-én, a vérengzés 257. évfordulóján a Hargita megyei településen.
A megemlékezés résztvevői szentmisén imádkoztak az áldozatokért, majd a község központjában található turulmadaras Siculicidium emlékműnél meghallgatták az erdélyi magyar közösségek vezetőit és a magyar kormány képviselőjét. Biró István is részt vett az emlékünnepségen, az ő összeállítását hallják.
Klaus Johannis államfő gratulált Joe Bidennek és Kamala Harrisnek az Amerikai Egyesült Államok elnökévé, valamint alelnökévé történt beiktatásuk alkalmából.
"Meggyőződésem, hogy közösen folytatni fogjuk a két ország közötti stratégiai partnerség fejlesztését és elmélyítését, valamint a transzatlanti értékek szellemében való munkát" - írta Johannis egy Twitter-üzenetben.
Az Egyesült Államok 46. elnöke, Joe Biden tegnap tette le a hivatali esküt. Előtte beiktatták hivatalába Kamala Harris alelnököt is.
" ["post_title"]=> string(19) "Gratulált Johannis" ["post_excerpt"]=> string(173) "Klaus Johannis államfő gratulált Joe Bidennek és Kamala Harrisnek az Amerikai Egyesült Államok elnökévé, valamint alelnökévé történt beiktatásuk alkalmából." ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(18) "gratulalt-johannis" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2021-01-21 11:45:11" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2021-01-21 09:45:11" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=396874" ["menu_order"]=> int(20558) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [3]=> object(WP_Post)#3691 (24) { ["ID"]=> int(396562) ["post_author"]=> string(3) "225" ["post_date"]=> string(19) "2021-01-14 09:28:02" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2021-01-14 07:28:02" ["post_content"]=> string(3611) "Az év eleji jókívánságok között gyakran feltűnik a „Sikerekben gazdag új évet kívánok!” mondat is. Nagyon jól hangzik, mert ki ne szeretne sikeres, esetleg sikeresebb lenni, mint egy évvel korábban. De vajon mindenkinek ugyanazt jelenti a siker fogalma?
Mielőtt megválaszolnám ezt a kérdést, érdemes megvizsgálni, honnan is ered a siker szavunk. Az etimológiai szótár szerint „belső fejlemény, elvonással keletkezett a sikeres, illetőleg a régi nyelvi sikeretlen melléknevekből”. A sikeres eredeti jelentése a ragadós, a sikeretlené pedig a nem ragadós. A sikeretlen egyébként nem nyelvbotlás volt a részemről, régebben tényleg így használták, ma viszont már a sikertelen változat az elfogadott. És mit árul el a sikerről az értelmező szótár? Egyrészt valamely tevékenység szerencsés kimenetelét, jó eredményét jelenti, másrészt pedig alkotással, magatartással kivívott tetszést takar.
De ha megkérdeznénk tíz embert arról, hogy mit jelent számára a siker, valószínűleg eltérő válaszokat kapnánk. Mert mindenkinek mást jelent, és ezt tükrözi a most következő idézet is, amelyet az Üzlet és Pszichológia című magazin egyik cikkéből ragadtam ki: „Amikor a sikeres karrierről beszélünk, mindannyian hajlamosak vagyunk azt gondolni, hogy a siker fogalma mindenki számára ugyanazt jelenti, így tehát nem is igényel különösebb magyarázatot mások számára. Ebből viszont komoly félreértések adódhatnak, hiszen egy adott szakmai életút lehet, hogy valakinek a vágyak netovábbját jelenti, míg ugyanez a karrier másnak maga a kénköves pokol.”
A sikerről amúgy a világhírű fizikus, hálózatkutató, Barabási Albert-László Képlet című könyvében is olvashatunk. A csíkkarcfalvi születésű szerző az egyik interjújában ezt mondta: „A siker és a teljesítmény nem mindig kerül összhangba. A teljesítmény rólad szól, amit te le tudsz tenni az asztalra konkrétan, objektíven mérhetően. Ezzel szemben a siker arról szól, hogy mit lát a közösség ebből, hogyan viszonyul a teljesítményedhez”. A kudarcról pedig ezt vallja: „Nem minden kudarc egyforma, és nem minden reakció egyforma a kudarcra. Óriási különbség van abban, ahogyan a kudarcra reagálnak az emberek. Van, aki az első sikertelenség után feladja a próbálkozást. Viszont olyan is van, akinél elindul az újrapróbálkozás, egyfajta felgyorsulási folyamatban.”
Az emberek gyakran irigyek egymás sikereire, a kudarctól pedig rettegnek. Én mindkét fogalmat újraértelmeztem az elmúlt években, aminek köszönhetően a kudarccal is megbarátkoztam. A lecke szóval helyettesítettem a saját szótáramban, ezért egy-egy sikertelen próbálkozás után már nem ostorozom magam olyan kegyetlenül, mint korábban, hanem felteszem a kérdést, hogy mit tanultam az esetből, esetleg mit csinálhattam volna másként. Természetesen még rengeteget lehetne beszélni erről a témáról, sok-sok példával, de most kénytelen vagyok megálljt parancsolni magamnak.
Az ország 31 megyéjében elérte a maximumot az előjegyzési kapacitás a következő három hétre - közölte tegnap este a koronavírus elleni oltási kampányt koordináló bizottság (CNCAV).
A testület tájékoztatása szerint, kérték a Különleges Távközlési Szolgálattól (STS) az előjegyzési platform frissítését úgy, hogy az oltásra a kampány első és második szakaszában jogosultak foglalhassanak időpontot március 1-je utáni dátumra a meglévő oltóközpontokba. A testület közleménye szerint nemsokára minden megyében újabb oltóközpontok nyílnak, így február 8-ától kezdődően közelebbi dátumra is lehet előjegyzést kérni.
" ["post_title"]=> string(47) "Elérte a maximumot az előjegyzési kapacitás" ["post_excerpt"]=> string(199) "Az ország 31 megyéjében elérte a maximumot az előjegyzési kapacitás a következő három hétre - közölte tegnap este a koronavírus elleni oltási kampányt koordináló bizottság (CNCAV)." ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(43) "elerte-a-maximumot-az-elojegyzesi-kapacitas" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2021-01-21 13:44:47" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2021-01-21 11:44:47" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=396867" ["menu_order"]=> int(20560) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [5]=> object(WP_Post)#3606 (24) { ["ID"]=> int(396868) ["post_author"]=> string(3) "125" ["post_date"]=> string(19) "2021-01-21 11:40:15" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2021-01-21 09:40:15" ["post_content"]=> string(1051) "Kolozsváron 12. alkalommal tartottak szakmai konferenciát Kommunikációs Napok címmel a Babes-Bolyai Tudományegyetem Kommunikáció -Közkapcsolatok szak harmadéves hallgatóinak szervezésében decemberben.
Az előadások olyan kommunikációs területeken dolgozták fel a járvány okozta történéseket, mint a brand/márka kommunikáció, az influenszerek, az álhírek és a kultúra. Mai adásunkban Lévai Richárd: Közösségi média, az utolsó kapcsolat járvány idején címmel osztja meg hallgatóságával az e téren a járvány által elindított ellentmondásos folyamatokkal kapcsolatos tapasztalatokat és az azokból adódó következtetéseket. A felvételt László Tibor készítette.
A magyar kultúra napjának küszöbén feltettem magamnak a nagy kérdést, hogy mégis hol és mivel fogok ünnepelni pénteken. Legtöbb helyen a világhálóra szorulnak a rendezvények, máshol pedig egy-egy templom, iskola vagy művelődési ház fogadja be azokat, akik idén is emlékeznének a magyar kultúra nagyjaira, esetleg tisztelegnének a mai neves személyiségek előtt.
Maga a kultúra latin jövevényszó, amelynek egyik jelentése a művelés, de szellemi képzést is takar. Wass Albert úgy vélte, „a kultúra nem azt jelenti, hogy fogkeféd van és meg tudod indítani a gramofont. A kulturált ember látni és érezni tudja a szépet és a jót”. Kodály Zoltánezt vallotta róla: „Kultúra annyi, mint tanulás; megszerezni, színvonalon tartani nehéz, elveszteni könnyű.”
Ahányan vagyunk, annyiféleképpen fejezhetnénk ki, hogy mit jelent ez a fogalom; ezt sugallja az a sok-sok idézet is, amelyet nemrég találtam az egyik gyűjtőoldalon a kultúrával kapcsolatban. Egyesek szókimondóan fogalmaznak, míg mások érzelmesebben közelítik meg a témát… egy biztos, nem lehet kikerülni.
De miért is ünnepelünk 1989 óta minden év január 22-én? Kölcsey Ferenc 1823-ban ezen a napon tisztázta le Szatmárcsekén a Himnusz kéziratát. A kolcsey.org honlap szerint „a cím egyben a vers műfaját is meghatározza: az ódához hasonlóan emelkedett, ünnepélyes, imádságos költemény, dicsőítő ének. Kölcsey a klasszicizmus korstílusából indult ki, amikor e versét írta, de már feltűnnek a műben kibontakozó új szellemi áramlat, a romantika jegyei: a nemzeti múlt felé fordulás, a nagy ellentétek kiélezése, a nemzeti sajátosságok hangsúlyozása, a szenvedélyesség.”
Egyébként a magyar kultúrára nem csak január 22-én figyelhetünk… Az egyik budapesti cég például egy különleges utalványt kínál eladásra, amellyel kétszáz program közül választhat az, aki ajándékba kapja. A szerencsés kultúrakedvelő válogathat a színházi előadások között, koncerten vehet részt, esetleg egy kiállítást is megtekinthet. Nekem nagyon tetszik az ötlet, sőt azon is elgondolkodtam, hogy mi lenne, ha valami hasonlóval lepném meg az ismerőseimet, esetleg én kapnék egy utalványt ajándékba… Most pedig muszáj röviden kitérjek a magyar kultúra napja helyesírására. Bár sokan ragaszkodnak a csupa nagy kezdőbetűs írásmódhoz, a szabályzat szerint kizárólag a kisbetűs változat az elfogadott. Ugyanúgy, mint a többi nevezetes nap, ünnep, időszak, történelmi esemény megnevezésénél…
Hogyan vezet egészséghez a népi diszkó néptánc?
Nagyfarsang ideje van.
A táncmulatságok döntő többségére – a táncrend eltáncolására – farsangkor került sor, mert a régiségben ekkor tartották a menyegzőket. Arra, hogy a farsang valamikor a párválasztás időszaka volt és egyben fontos „esküvői szezon” az ünnepnapok elnevezése is utal (pl.: első menyegzős vasárnap, azaz vízkereszt utáni első vasárnap).

Adásunkban egy táncos lábú lelkészt és feleségét faggatjuk a magyar néptáncról.

A gyergyószentmiklósi születésű Dezső Tibor Attila református lelkipásztor – idestova húsz éve szolgál – jelenleg a Bögözi Református Egyházközség lelkésze. Négy gyerekével és feleségével együtt elkötelezett a néptánc és a népzene iránt. (2006 és 2014 között Csíkcsomortánban, a Magyarok Nagyasszonya baranta- és néptánc csoportok oktatója és vezetője volt). A tiszteletes szerint a néptánc a lélek kiáradása, és már az sem mindegy mit táncol az ember. Adásunkban szó lesz zenei anyanyelvről, táncnyelvről, a néptánc és az egészség kapcsolatáról.
Hallgassa meg a műsort!
Az önkormányzatokban dolgozók is megkaphatják a koronavírus elleni vakcinát már az oltási kampány második szakaszában - jelentette be Cseke Attila közigazgatási miniszter miután a kormány jóváhagyta a fejlesztési, közigazgatási és közmunkálatokért felelős minisztérium javaslatát.
A kabinet eredeti javaslata értelmében a kampány második szakaszában csak a központi államapparátus kapott volna oltást, az önkormányzatokat nem foglalták bele a rendelkezésbe - mutat rá az RMDSZ közleménye.
" ["post_title"]=> string(91) "Az önkormányzatokban dolgozók is beleértendők az oltási kampány második szakaszába" ["post_excerpt"]=> string(223) "A kabinet eredeti javaslata értelmében a kampány második szakaszában csak a központi államapparátus kapott volna oltást, az önkormányzatokat nem foglalták bele a rendelkezésbe mutat rá az RMDSZ közleménye. " ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(82) "az-onkormanyzatokban-dolgozok-is-beleertendok-az-oltasi-kampany-masodik-szakaszaba" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2021-01-21 10:38:36" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2021-01-21 08:38:36" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=396858" ["menu_order"]=> int(20566) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [9]=> object(WP_Post)#3510 (24) { ["ID"]=> int(396510) ["post_author"]=> string(3) "105" ["post_date"]=> string(19) "2021-01-13 13:40:18" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2021-01-13 11:40:18" ["post_content"]=> string(733) "Romániában 681.392-re nőtt a koronavírussal fertőzött személyek száma, a hatóságok ma 4.424 új esetet jelentettek, a legtöbbet, számszerint 722-őt Bukarestből, ahol a fertőzöttségi ráta elérte a 3,77 ezreléket. A fertőzés következtében az elmúlt 24 órában 88-an hunytak el, így a halálesetek száma 16.969-re emelkedett. A járvány kezdete óta 610.122-en gyógyultak meg. Az egészségügyi intézményekben jelenleg 8.751 személyt kezelnek, közülük 1.081-et intenzív osztályon. Az elmúlt 24 órában országszerte 32.837 tesztet (ebből 28.361 PCR-teszt és 4.476 gyorsteszt) végeztek el - közölte a Stratégiai Kommunikációs Csoport.
" ["post_title"]=> string(49) "Koronavírus: Közel 4.500 új eset és 88 halott" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(44) "koronavirus-kozel-4-500-uj-eset-es-88-halott" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2021-01-13 14:23:02" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2021-01-13 12:23:02" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=396510" ["menu_order"]=> int(20567) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [10]=> object(WP_Post)#3638 (24) { ["ID"]=> int(396856) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2021-01-21 10:32:57" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2021-01-21 08:32:57" ["post_content"]=> string(1163) "Bevezetnek egy újabb, IIIA elnevezésű szakaszt az oltási tervbe, amelyben szintén kulcsfontosságú ágazatokban, de többnyire a versenyszférában dolgozók kaphatják majd meg a vakcinát - nyilatkozta a tegnapi kormányülést követően Florin Cîţu. A miniszterelnök példaként említette a banki alkalmazottakat és a nagyáruházakban dolgozó pénztárosokat.
Cîţu leszögezte, az oltási kampány második szakaszában a beoltottak 75 százalékát a 65 éven felüli és krónikus beteg személyek teszik majd ki, 25 százalékát pedig a kulcsfontosságú ágazatokban dolgozók.
A miniszterelnök hozzátette, jelen pillanatban biztosnak tekinthető, hogy március 29-éig Románia kap 2 millió 400 ezer adagot a Pfizer-BioNTech vakcinájából, de igényét fejezte ki további 400 ezer dózisra a Moderna oltóanyagából - amelynek szintén március végéig kellene megérkeznie -, és hamarosan elérhető lesz az AstraZeneca oltása is, tájékoztatott Florin Cîţu.
" ["post_title"]=> string(54) "Újdonságok az oltási kampány második szakaszában" ["post_excerpt"]=> string(68) "Bevezetnek egy újabb, IIIA elnevezésű szakaszt az oltási tervbe." ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(48) "ujdonsagok-az-oltasi-kampany-masodik-szakaszaban" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2021-01-21 13:44:31" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2021-01-21 11:44:31" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=396856" ["menu_order"]=> int(20568) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [11]=> object(WP_Post)#3693 (24) { ["ID"]=> int(396854) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2021-01-21 09:21:50" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2021-01-21 07:21:50" ["post_content"]=> string(1094) "Memorandumot fogadott el tegnap a kormány a hazai igazságügyi reformot nyomon követő Együttműködési és Ellenőrzési Mechanizmus (MCV) lezárását célzó intézkedések ütemtervéről - közölte Florin Cîţu miniszterelnök.
Dan Barna kormányfőhelyettes szerint február végéig jóváhagyja a kabinet az igazságügyben elkövetett esetleges visszaéléseket vizsgáló ügyészi részleg (SIIJ) felszámolásáról szóló törvénytervezetet, április végéig pedig jóváhagyja és elküldi a parlamentnek az igazságügyi törvények "kijavítását" célzó tervezetet, eleget téve ezáltal az Európai Bizottság, a Velencei Bizottság, valamint az Európa Tanács korrupcióellenes államcsoportja (GRECO) ajánlásainak.
Az MCV lezárása a kormány egyik fontos célkitűzése, ez "szükséges és kötelező" lépés a schengeni övezethez való csatlakozás szempontjából is - tette hozzá Dan Barna.
" ["post_title"]=> string(76) "Florin Cîţu: Júniusig teljesülhetnek a feltételek az MCV lezárásához" ["post_excerpt"]=> string(202) "Az MCV lezárása a kormány egyik fontos célkitűzése, ez "szükséges és kötelező" lépés a schengeni övezethez való csatlakozás szempontjából is - közölte Dan Barna kormányfőhelyettes." ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(67) "florin-citu-juniusig-teljesulhetnek-a-feltetelek-az-mcv-lezarasahoz" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2021-01-21 09:21:51" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2021-01-21 07:21:51" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=396854" ["menu_order"]=> int(20569) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(12) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#3504 (24) { ["ID"]=> int(396876) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2021-01-21 11:58:01" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2021-01-21 09:58:01" ["post_content"]=> string(894) "Országos szintű vizsgálat indul annak megállapítására, hogy a szociális segélyben részesülők közül kik azok, akik valóban munkaképtelenek és nehéz helyzetben vannak - jelentette be Raluca Turcan munkaügyi miniszter. „Esetükben integrált támogató intézkedéseket hozunk majd” – magyarázta a tárcavezető, aki mai Facebook-bejegyzésében azt írja, egyelőre az országos kampány előkészítésén dolgoznak, az ellenőrzéseket a megyei kifizetési és felügyeleti ügynökségek, a területi munkaügyi felügyelőségek és a megyei munkaerő-elhelyezési ügynökségek képviselőiből álló csapatok fogják végezni.
Bejegyzésében a miniszter hozzáteszi, a jelenleg betöltetlen állások 30 százalékára szakképzetlen munkásokat keresnek.
" ["post_title"]=> string(74) "Szociális segélyeket felülvizsgáló országos kampány veszi kezdetét" ["post_excerpt"]=> string(234) "Országos szintű vizsgálat indul annak megállapítására, hogy a szociális segélyben részesülők közül kik azok, akik valóban munkaképtelenek és nehéz helyzetben vannak - jelentette be Raluca Turcan munkaügyi miniszter." ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(66) "szocialis-segelyeket-felulvizsgalo-orszagos-kampany-veszi-kezdetet" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2021-01-21 11:58:04" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2021-01-21 09:58:04" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=396876" ["menu_order"]=> int(20556) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } ["comment_count"]=> int(0) ["current_comment"]=> int(-1) ["found_posts"]=> int(39730) ["max_num_pages"]=> int(3311) ["max_num_comment_pages"]=> int(0) ["is_single"]=> bool(false) ["is_preview"]=> bool(false) ["is_page"]=> bool(false) ["is_archive"]=> bool(false) ["is_date"]=> bool(false) ["is_year"]=> bool(false) ["is_month"]=> bool(false) ["is_day"]=> bool(false) ["is_time"]=> bool(false) ["is_author"]=> bool(false) ["is_category"]=> bool(false) ["is_tag"]=> bool(false) ["is_tax"]=> bool(false) ["is_search"]=> bool(false) ["is_feed"]=> bool(false) ["is_comment_feed"]=> bool(false) ["is_trackback"]=> bool(false) ["is_home"]=> bool(true) ["is_privacy_policy"]=> bool(false) ["is_404"]=> bool(false) ["is_embed"]=> bool(false) ["is_paged"]=> bool(true) ["is_admin"]=> bool(false) ["is_attachment"]=> bool(false) ["is_singular"]=> bool(false) ["is_robots"]=> bool(false) ["is_favicon"]=> bool(false) ["is_posts_page"]=> bool(false) ["is_post_type_archive"]=> bool(false) ["query_vars_hash":"WP_Query":private]=> string(32) "fd76f6999471b6e4d5d840d190b7479e" ["query_vars_changed":"WP_Query":private]=> bool(false) ["thumbnails_cached"]=> bool(false) ["allow_query_attachment_by_filename":protected]=> bool(false) ["stopwords":"WP_Query":private]=> NULL ["compat_fields":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(15) "query_vars_hash" [1]=> string(18) "query_vars_changed" } ["compat_methods":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(16) "init_query_flags" [1]=> string(15) "parse_tax_query" } ["query_cache_key":"WP_Query":private]=> string(41) "wp_query:909dc9916690428205688d1136731f3f" }