Bogdan Aurescu külügyminiszter azt kérte, hogy hosszabbítsák meg azt az Ukrajna, Oroszország, Törökország és az ENSZ közötti megállapodást, amely az ukrajnai élelmiszerexport biztonságosságára irányul.
(tovább…) Continue Reading
Mai egyházi műsorunkban Kiss Sándor Loránd, a Nyárádszentmárton-Csíkfalva Unitárius Egyházközség lelkipásztorának igehirdetését hallják.

Számos más kulturális esemény mellett két frissen megjelent kötetet is bemutattak október utolsó hetében Kolozsváron: Lovász Krisztina Az angol kés című rövidpróza-kötetét a Helikon-estek keretében, valamint Vida Gábor legújabb A bukfenc című regényét a Gaudeamus Könyvesboltban. A mai műsorban részeteket hallhatnak mindkét műből a szerzők felolvasásában, valamint ízelítőt a bemutatókon elhangzott beszélgetésekből – tartsanak velünk!
A lakások piaci értékén alapuló ingatlanadóját nem vezetik be 2027-től. Erről csak akkor lehet szó, amikor Románia költségvetési deficitje ismét 3 százalék körül lesz - jelentette be Alexandru Nazare pénzügyminiszter. A tárcavezető egy gazdasági témájú rendezvényen cáfolta a hetek óta keringő pánikkeltő híreszteléseket, miszerint jövőtől az ingatlanadó 27-szeresére fog nőni annak következtében, hogy az ingatlanok piaci értéke alapján számolják majd ki ezt a helyi adót.
" ["post_title"]=> string(66) "Egyelőre nem fogják a piaci értéken számolni az ingatlanadót" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(60) "egyelore-nem-fogjak-a-piaci-erteken-szamolni-az-ingatlanadot" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-11-07 13:11:24" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-11-07 11:11:24" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=470100" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [3]=> object(WP_Post)#3728 (24) { ["ID"]=> int(470098) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2026-11-07 13:10:21" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-11-07 11:10:21" ["post_content"]=> string(693) "Visszakapcsolták tegnap a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát, miután a nyári súlyos aszály után a Duna vízszintje ismét elérte a reaktor működtetéséhez szükséges biztonságos szintet. A Transelectrica közlése szerint az 1-es reaktor ma reggel az ország villamosenergia-termelésének 6 százalékát biztosította. Maximális kapacitását várhatóan a ma esti órákban éri el. Egyelőre nem lehet tudni, hogy mikor indítják el a 2-es reaktort. Ma Luca Niculescu miniszterelnök és Dumitru Chisăliță energiaügyi miniszter ellátogatott az atomerőműhöz.
" ["post_title"]=> string(58) "Visszakapcsolták a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(54) "visszakapcsoltak-a-cernavodai-atomeromu-1-es-reaktorat" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-11-07 13:10:22" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-11-07 11:10:22" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=470098" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(4) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#3778 (24) { ["ID"]=> int(469950) ["post_author"]=> string(3) "234" ["post_date"]=> string(19) "2026-11-08 07:00:00" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-11-08 05:00:00" ["post_content"]=> string(799) "Mai egyházi műsorunkban Kiss Sándor Loránd, a Nyárádszentmárton-Csíkfalva Unitárius Egyházközség lelkipásztorának igehirdetését hallják.

Bogdan Aurescu külügyminiszter azt kérte, hogy hosszabbítsák meg azt az Ukrajna, Oroszország, Törökország és az ENSZ közötti megállapodást, amely az ukrajnai élelmiszerexport biztonságosságára irányul.
(tovább…) Continue Reading
A rendőrök 2007 óta nem kaptak fizetésemelést.’ – olvasható az EUROPOL felhívásában.
Continue ReadingMintegy 250 embert kellett kimenekíteni, nyolc személyt füstmérgezéssel és égési sebekkel kórházba szállítani miután tűz ütött ki egy tömbházban Konstancán mára virradóan.
Continue ReadingTuros Lóránd Szamár megyei szenátor és Nagy Szabolcs Szatmár megyei képviselő vette át a Máramaros megyei magyarság parlamenti képviseletét azt követően, hogy a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) kizárta soraiból és parlamenti frakciójából Apjok Norbert Máramaros megyei képviselőt.
(tovább…) Continue Reading
A Környezetvédelmi Alap Igazgatósága (AFM) 300-300 millió lejjel kiegészítette a Roncsautó-program és a Roncsautó Plusz program költségvetését – közölte tegnap a Környezetvédelmi Minisztérium alárendeltségében működő intézmény. A kiutalt összeget még idén felhasználják, kizárólag a jogi személyek által december 2-ig benyújtott igénylések jóváhagyásához szükséges alapok fedezésére. Az esetlegesen fel nem használt összegeket elérhetővé teszik majd a program jövő évi kiírásaiban – közölték még.
Continue Reading
Az Európai Unió (EU) tagállamai számára közös stratégiai gáztartalékok vásárlását lehetővé tevő szabályok elfogadására tett javaslatot tegnap az Európai Bizottság (EB). Mindez a földgáztárolás megerősítését és több, alacsony szén-dioxid-kibocsátással járó gáz hálózatba juttatását is magában foglaló terv részét képezi – írja a Reuters.
Continue ReadingLevélben tájékoztatta Vera Jourová, az Európai Bizottság alelnöke a nemzeti régiókért indított európai polgári kezdeményezés szervezőit az aláírásgyűjtés időtartamának a harmadik meghosszabbításáról – közölte a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) sajtószolgálata.
(tovább…) Continue ReadingRácz Norbert kolozsvári unitárius lelkész hirdet igét!
Continue ReadingSzámos bejelentés érkezett a közelmúltban olyan elektronikus levelek kapcsán, amelyek feladói a „sextortion” néven ismert zsarolási módszert alkalmazták – tájékoztat az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC).
Continue Reading
Megszavazta ma a képviselőház azt a törvénytervezetet, amelyik a nemzeti kisebbségek parlamenti frakciójának is biztosít egy helyet az Országos Diszkriminációellenes…
Continue ReadingKlaus Iohannis román államfőhöz fordult Áder János magyar köztársasági elnök a Szamos nehézfémszennyezése ügyében, annak érdekében, hogy Románia késedelem nélkül tegyen lépéseket a most már rendszeressé vált szennyeződések miatt.
(tovább…) Continue Reading
Az államadósság idén augusztusban 628,289 milliárd lejre nőtt a júliusi 628,39 milliárd lejhez és a múlt év végi 577,14 milliárd lejhez képest – derül ki a pénzügyminisztérium adataiból.
(tovább…) Continue ReadingBogdan Aurescu külügyminiszter azt kérte, hogy hosszabbítsák meg azt az Ukrajna, Oroszország, Törökország és az ENSZ közötti megállapodást, amely az ukrajnai élelmiszerexport biztonságosságára irányul.
Aurescu közölte, hogy a mintegy egy hónap múlva lejáró megállapodásnak köszönhetően Románián keresztül több mint 5 millió tonna ukrán gabona haladt át. A román diplomácia vezetője megerősítette Bukarest eltökéltségét, hogy továbbra is hozzájáruljon a globális élelmiszerválság kialakulásának megakadályozásához, és csökkentse az orosz-ukrán háború eme káros következményeit. Az ukrán hatóságok közlése szerint eddig csaknem 8 millió tonna gabona hagyta el Ukrajnát, amely az egyik legnagyobb gabonaexportőr.
" ["post_title"]=> string(71) "Aurescu a gabonaexport-megállapodás meghosszabbítását szorgalmazta" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(66) "aurescu-a-gabonaexport-megallapodas-meghosszabbitasat-szorgalmazta" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2022-10-17 14:40:44" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2022-10-17 11:40:44" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=420197" ["menu_order"]=> int(21896) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [1]=> object(WP_Post)#3765 (24) { ["ID"]=> int(409896) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2021-12-16 10:49:14" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2021-12-16 08:49:14" ["post_content"]=> string(821) "A Belügyminisztérium székháza előtti tüntetésre készülnek ma az EUROPOL rendőrszakszervezet tagjai, tiltakozásképpen, mivel a kormány nem alkalmazza esetükben a bértörvényt - közölte a szervezet.
'A rendőrök nem magasabb fizetést akarnak, hanem csak a 2017-es bértörvényben előírt bérjogosultságok kifizetését. A rendőrök 2007 óta nem kaptak fizetésemelést.' - olvasható az EUROPOL felhívásában.
A szakszervezet képviselői azt írják, nem hajlandók többé eltűrni, hogy a kormány gúnyt űzzön belőlük, és zsoldosokként használja őket a Covid-világjárványra hivatkozva bevezett tiltások betartatásában.
" ["post_title"]=> string(41) "Tiltakoznak a rendőrszakszervezet tagjai" ["post_excerpt"]=> string(94) " A rendőrök 2007 óta nem kaptak fizetésemelést.' - olvasható az EUROPOL felhívásában." ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(40) "tiltakoznak-a-rendorszakszervezet-tagjai" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2021-12-16 11:24:25" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2021-12-16 09:24:25" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=409896" ["menu_order"]=> int(21897) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [2]=> object(WP_Post)#3770 (24) { ["ID"]=> int(409894) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2021-12-16 10:46:51" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2021-12-16 08:46:51" ["post_content"]=> string(1219) "Mintegy 250 embert kellett kimenekíteni, nyolc személyt füstmérgezéssel és égési sebekkel kórházba szállítani miután tűz ütött ki egy tömbházban Konstancán mára virradóan. A megyei katasztrófavédelmi felügyelőség tájékoztatása szerint három órán keresztül vörös jelzésű beavatkozási kód volt érvényben, a konstancai tűzoltókat a Ialomiţa és a Călăraşi megyei katasztrófavédelem csapatai is segítették a lángok elleni küzdelemben.
Cristian Amarandei tűzoltóezredes, a megyei katasztrófavédelem vezetője arról számolt be, hogy éjfél után 58 perccel kapták a segélyhívást, miszerint lángokban áll két autó egy tömbház mélygarázsában. A tűz átterjedt a mélygarázsban lévő többi gépkocsira is. A katasztrófavédelem parancsnoka szerint körülbelül 250 személyt kellett kimenekíteni, közülük több mint hetven gyerek.
A tüzet hajnali 4 órakor sikerült megfékezni. 36 autó károsodott, ebből 25 a mélygarázsban volt, 11 a tömbház melletti parkolóban.
Turos Lóránd Szamár megyei szenátor és Nagy Szabolcs Szatmár megyei képviselő vette át a Máramaros megyei magyarság parlamenti képviseletét azt követően, hogy a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) kizárta soraiból és parlamenti frakciójából Apjok Norbert Máramaros megyei képviselőt.
A képviselet átruházását péntek délután jelentették be az RMDSZ érintett politikusai egy nagybányai sajtótájékoztatón.
Székely István, az RMDSZ Nagybánya központú területi szervezetének a megbízott elnöke elmondta: a közeljövőben állóurnás tisztújítást tartanak az RMDSZ Máramaros megyei helyi szervezeteiben, amelyeken nemcsak az RMDSZ-tagok, hanem a magyar közösség összes tagja leadhatja szavazatát.
Horváth Anna, a történelmi Máramaros területi RMDSZ-szervezetnek a megbízott elnöke az MTI kérdésére elmondta: az RMDSZ jelenleg nem tervez jogi lépéseket Apjok Norbert képviselő ellen, aki korábban maga is elismerte, hogy hamisított diplomát csatolt az RMDSZ képviselőjelölti dossziéjához, hogy megfeleljen a szövetség által támasztott feltételeknek.
" ["post_title"]=> string(72) "Két szatmári honatya képviseli a máramarosi magyarokat Apjok helyett" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(68) "ket-szatmari-honatya-kepviseli-a-maramarosi-magyarokat-apjok-helyett" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2021-02-20 12:06:56" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2021-02-20 10:06:56" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=398075" ["menu_order"]=> int(21899) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [4]=> object(WP_Post)#3714 (24) { ["ID"]=> int(409892) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2021-12-16 10:39:32" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2021-12-16 08:39:32" ["post_content"]=> string(663) "A Környezetvédelmi Alap Igazgatósága (AFM) 300-300 millió lejjel kiegészítette a Roncsautó-program és a Roncsautó Plusz program költségvetését - közölte tegnap a Környezetvédelmi Minisztérium alárendeltségében működő intézmény.
A kiutalt összeget még idén felhasználják, kizárólag a jogi személyek által december 2-ig benyújtott igénylések jóváhagyásához szükséges alapok fedezésére. Az esetlegesen fel nem használt összegeket elérhetővé teszik majd a program jövő évi kiírásaiban - közölték még.
" ["post_title"]=> string(81) "Kiegészült a Roncsautó-program és a Roncsautó Plusz program költségvetése" ["post_excerpt"]=> string(609) "A Környezetvédelmi Alap Igazgatósága (AFM) 300-300 millió lejjel kiegészítette a Roncsautó-program és a Roncsautó Plusz program költségvetését - közölte tegnap a Környezetvédelmi Minisztérium alárendeltségében működő intézmény. A kiutalt összeget még idén felhasználják, kizárólag a jogi személyek által december 2-ig benyújtott igénylések jóváhagyásához szükséges alapok fedezésére. Az esetlegesen fel nem használt összegeket elérhetővé teszik majd a program jövő évi kiírásaiban - közölték még.
" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(73) "kiegeszult-a-roncsauto-program-es-a-roncsauto-plusz-program-koltsegvetese" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2021-12-16 10:39:34" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2021-12-16 08:39:34" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=409892" ["menu_order"]=> int(21901) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [5]=> object(WP_Post)#3713 (24) { ["ID"]=> int(409890) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2021-12-16 10:38:17" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2021-12-16 08:38:17" ["post_content"]=> string(2129) "Az Európai Unió (EU) tagállamai számára közös stratégiai gáztartalékok vásárlását lehetővé tevő szabályok elfogadására tett javaslatot tegnap az Európai Bizottság (EB). Mindez a földgáztárolás megerősítését és több, alacsony szén-dioxid-kibocsátással járó gáz hálózatba juttatását is magában foglaló terv részét képezi - írja a Reuters.
Több tagország, köztük Spanyolország, Görögország és Románia is a közös földgázbeszerzést szorgalmazta. Az igénylésre válaszképpen az EB javaslatot terjesztett elő, amelynek lényege, hogy a rendszerüzemeltetők közösen stratégiai gázkészleteket vásárolhatnak, amelyeket a súlyos gázhiány előidézte vészhelyzetekben lehetne felhasználni. A rendszerben való részvétel önkéntes alapon történik majd. Az EB javaslata arra is kitér, hogy a tagállamok foglalják bele ezt a tartalékot a regionális gázellátási kockázatértékelésükbe, beleértve a külföldi vállalatok tulajdonában lévő tárolási infrastruktúrával kapcsolatos tényezőket is. Mindazonáltal az EB javaslata nem fog időben hatályba lépni ahhoz, hogy érdemben hozzájáruljon az idei tél áremelkedéseinek leküzdéséhez, alkalmazását ugyanis több hónapos tárgyalások előzik meg az Európai Parlamenttel és a tagállamokkal, amelyeknek szintén jóvá kell hagyniuk a Bizottság által javasolt szabályokat, annak ellenére is, hogy ellentétes nézeteket vallanak a földgáznak az energetikai átmenetben betöltött szerepéről – tájékoztat az Agerpres.
A Bizottság javaslata ugyanakkor azt feltételezné, hogy 2050-ig kössék meg a tagállamok hosszú távú gázellátásáról szóló megállapodásokat, az Európai Unió ugyanis ezt a határidőt szabta meg a karbonsemlegesség elérésére. A földgáz jelenleg az EU energiafogyasztásának egynegyedét biztosítja. Az EU-ban felhasznált földgáz 90%-a importból származik.
" ["post_title"]=> string(29) "Földgázbeszerzés közösen" ["post_excerpt"]=> string(385) "Az Európai Unió (EU) tagállamai számára közös stratégiai gáztartalékok vásárlását lehetővé tevő szabályok elfogadására tett javaslatot tegnap az Európai Bizottság (EB). Mindez a földgáztárolás megerősítését és több, alacsony szén-dioxid-kibocsátással járó gáz hálózatba juttatását is magában foglaló terv részét képezi - írja a Reuters. " ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(24) "foldgazbeszerzes-kozosen" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2021-12-16 10:38:19" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2021-12-16 08:38:19" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=409890" ["menu_order"]=> int(21902) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [6]=> object(WP_Post)#3712 (24) { ["ID"]=> int(398073) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2021-02-20 12:05:49" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2021-02-20 10:05:49" ["post_content"]=> string(1435) "Levélben tájékoztatta Vera Jourová, az Európai Bizottság alelnöke a nemzeti régiókért indított európai polgári kezdeményezés szervezőit az aláírásgyűjtés időtartamának a harmadik meghosszabbításáról - közölte a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) sajtószolgálata.
Az aláírásgyűjtés lezárásának az új és egyben végleges határideje május 7. Az Európai Bizottság a koronavírus-járvány miatt előbb fél, majd két negyedév hosszabbítást engedélyezett.
A Székely Nemzeti Tanács elvileg más befejezte az aláírásgyűjtést, de most közölte, hogy a hátralévő 77 napban emelni próbálja a támogatók számát azokban az országokban, ahol a megköveteltnél csak kevéssel sikerült több aláírást összegyűjteni, és megpróbálja túllépni a küszöböt még legalább négy országban.
Az SZNT közleményében idézte Erika Casajoana i Daunertet, a Katalán Nemzetgyűlés tagját, aki a Háromszék napilapnak adott interjúban nemrég azt nyilatkozta: "a Székely Nemzeti Tanács most olyan mozgalmat vezet, amely állam nélküli nemzetekhez és nemzeti közösségekhez tartozó emberek millióit képviseli".
" ["post_title"]=> string(67) "Mégis folytatja az aláírásgyűjtést a Székely Nemzeti Tanács" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(59) "megis-folytatja-az-alairasgyujtest-a-szekely-nemzeti-tanacs" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2021-02-20 12:05:50" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2021-02-20 10:05:50" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=398073" ["menu_order"]=> int(21903) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [7]=> object(WP_Post)#3711 (24) { ["ID"]=> int(420138) ["post_author"]=> string(3) "115" ["post_date"]=> string(19) "2022-10-16 09:38:42" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2022-10-16 06:38:42" ["post_content"]=> string(320) "Hallgassa meg Rácz Norbert kolozsvári unitárius lelkész igehirdetését!
Számos bejelentés érkezett a közelmúltban olyan elektronikus levelek kapcsán, amelyek feladói a "sextortion" néven ismert zsarolási módszert alkalmazták – tájékoztat az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC).
Az intézmény figyelmeztet, hogy az e-mailek küldői olyan bűnszervezetek, amelyek megpróbálják elhitetni a címzettel, hogy az általa használt eszköz fölött átvették az uralmat, és az eszköz tulajdonosát az eszköz kamerája segítségével intim pózokban vagy pornográf weboldalakat látogatva filmezték le. Az email írói ugyanakkor azzal fenyegetik a címzettet, hogy a címlistájában lévő összes ismerőse kapni fog egy róla készült, megszégyenítő videofelvételt. A zsaroló email szerint ezt csak úgy kerülheti el a kiszemelt áldozat, ha 50 órán belül fizet körülbelül 5800 lejnek megfelelő összeget kriptovalutában az email feladóinak.
A kiberbiztonsági igazgatóság felhívja a figyelmet, hogy a zsaroló emailben szereplő egyetlen állításnak sincs valóságlapja.
" ["post_title"]=> string(15) "Zsaroló e-mail" ["post_excerpt"]=> string(233) "Számos bejelentés érkezett a közelmúltban olyan elektronikus levelek kapcsán, amelyek feladói a "sextortion" néven ismert zsarolási módszert alkalmazták – tájékoztat az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC). " ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(14) "zsarolo-e-mail" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2021-12-16 10:36:07" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2021-12-16 08:36:07" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=409888" ["menu_order"]=> int(21905) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [9]=> object(WP_Post)#3709 (24) { ["ID"]=> int(409877) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2021-12-15 14:08:47" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2021-12-15 12:08:47" ["post_content"]=> string(1128) "Megszavazta ma a képviselőház azt a törvénytervezetet, amelyik a nemzeti kisebbségek parlamenti frakciójának is biztosít egy helyet az Országos Diszkriminációellenes Tanácsban. A jogszabály szerint a testület 11 tagja közül egy a nemzeti kisebbségek frakcióját képviseli, államtitkári rangban. Az Országos Diszkriminációellenes Tanács tagjait a parlament jelöli és nevezi ki a két ház együttes ülésén.
A törvénymódosítást a képviselőház jogi, illetve emberi jogi bizottsága azzal indokolta, hogy az utóbbi időszakban sűrűsödtek az antiszemita megnyilvánulások Romániában, ezért szükségesnek tartják, hogy a nemzeti kisebbségeket a diszkriminációellenes tanácsban olyan tag képviselje, aki a tények teljes ismeretében védelmezi a romániai nemzeti kisebbségek jogait, szabadságát és demokratikus értékeit.
A képviselőház első házként szavazott a tervezetről, a döntő ház a szenátus lesz.
" ["post_title"]=> string(103) "A nemzeti kisebbségek frakciójának is lesz egy tagja az Országos Diszkriminációellenes Tanácsban" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(96) "a-nemzeti-kisebbsegek-frakciojanak-is-lesz-egy-tagja-az-orszagos-diszkriminacioellenes-tanacsban" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2021-12-15 14:08:49" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2021-12-15 12:08:49" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=409877" ["menu_order"]=> int(21906) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [10]=> object(WP_Post)#3708 (24) { ["ID"]=> int(398071) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2021-02-20 12:05:04" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2021-02-20 10:05:04" ["post_content"]=> string(1017) "Klaus Iohannis román államfőhöz fordult Áder János magyar köztársasági elnök a Szamos nehézfémszennyezése ügyében, annak érdekében, hogy Románia késedelem nélkül tegyen lépéseket a most már rendszeressé vált szennyeződések miatt.
A köztársasági elnök emlékeztetett arra, hogy Románia északi részén a nagy esőzések nyomán bányameddőkből kimosott nehézfémszennyezés érte el a Szamost. A folyó magyarországi szakaszán csütörtökön észlelték a szennyezést, a víz is elszíneződött - tette hozzá.
Áder János hangsúlyozta: meggyőződése szerint Románia illetékeseinek határozott lépései révén elejét lehetne venni az immár rendszeressé vált szennyeződések további ismétlődésének, a folyók és az élővilág tartós károsodásának.
" ["post_title"]=> string(67) "Iohannishoz fordult Áder a Szamos nehézfémszennyezése ügyében" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(61) "iohannishoz-fordult-ader-a-szamos-nehezfemszennyezese-ugyeben" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2021-02-20 12:05:04" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2021-02-20 10:05:04" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=398071" ["menu_order"]=> int(21907) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [11]=> object(WP_Post)#3696 (24) { ["ID"]=> int(420133) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2022-10-15 10:27:59" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2022-10-15 07:27:59" ["post_content"]=> string(655) "Az államadósság idén augusztusban 628,289 milliárd lejre nőtt a júliusi 628,39 milliárd lejhez és a múlt év végi 577,14 milliárd lejhez képest - derül ki a pénzügyminisztérium adataiból.
Az állam GDP-arányos adóssága múlt év végéhez képest nem változott, 48,8 százalékos maradt. Az államadósság nagy részét - 516,008 milliárd lejt - államkötvények alkották. A pénzügyminisztérium adatai szerint a külföldi államadósság elérte a GDP 24,8 százalékát.
" ["post_title"]=> string(32) "Egyre nagyobb az államadósság" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(29) "egyre-nagyobb-az-allamadossag" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2022-10-15 10:28:00" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2022-10-15 07:28:00" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=420133" ["menu_order"]=> int(21908) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(12) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#3763 (24) { ["ID"]=> int(420197) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2022-10-17 14:40:43" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2022-10-17 11:40:43" ["post_content"]=> string(937) "Bogdan Aurescu külügyminiszter azt kérte, hogy hosszabbítsák meg azt az Ukrajna, Oroszország, Törökország és az ENSZ közötti megállapodást, amely az ukrajnai élelmiszerexport biztonságosságára irányul.
Aurescu közölte, hogy a mintegy egy hónap múlva lejáró megállapodásnak köszönhetően Románián keresztül több mint 5 millió tonna ukrán gabona haladt át. A román diplomácia vezetője megerősítette Bukarest eltökéltségét, hogy továbbra is hozzájáruljon a globális élelmiszerválság kialakulásának megakadályozásához, és csökkentse az orosz-ukrán háború eme káros következményeit. Az ukrán hatóságok közlése szerint eddig csaknem 8 millió tonna gabona hagyta el Ukrajnát, amely az egyik legnagyobb gabonaexportőr.
" ["post_title"]=> string(71) "Aurescu a gabonaexport-megállapodás meghosszabbítását szorgalmazta" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(66) "aurescu-a-gabonaexport-megallapodas-meghosszabbitasat-szorgalmazta" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2022-10-17 14:40:44" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2022-10-17 11:40:44" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=420197" ["menu_order"]=> int(21896) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } ["comment_count"]=> int(0) ["current_comment"]=> int(-1) ["found_posts"]=> int(40463) ["max_num_pages"]=> int(3372) ["max_num_comment_pages"]=> int(0) ["is_single"]=> bool(false) ["is_preview"]=> bool(false) ["is_page"]=> bool(false) ["is_archive"]=> bool(false) ["is_date"]=> bool(false) ["is_year"]=> bool(false) ["is_month"]=> bool(false) ["is_day"]=> bool(false) ["is_time"]=> bool(false) ["is_author"]=> bool(false) ["is_category"]=> bool(false) ["is_tag"]=> bool(false) ["is_tax"]=> bool(false) ["is_search"]=> bool(false) ["is_feed"]=> bool(false) ["is_comment_feed"]=> bool(false) ["is_trackback"]=> bool(false) ["is_home"]=> bool(true) ["is_privacy_policy"]=> bool(false) ["is_404"]=> bool(false) ["is_embed"]=> bool(false) ["is_paged"]=> bool(true) ["is_admin"]=> bool(false) ["is_attachment"]=> bool(false) ["is_singular"]=> bool(false) ["is_robots"]=> bool(false) ["is_favicon"]=> bool(false) ["is_sitemap"]=> bool(false) ["is_posts_page"]=> bool(false) ["is_post_type_archive"]=> bool(false) ["query_vars_hash":"WP_Query":private]=> string(32) "c944190abd6ae219fd545a527d844056" ["query_vars_changed":"WP_Query":private]=> bool(false) ["thumbnails_cached"]=> bool(false) ["allow_query_attachment_by_filename":protected]=> bool(false) ["stopwords":"WP_Query":private]=> NULL ["compat_fields":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(15) "query_vars_hash" [1]=> string(18) "query_vars_changed" } ["compat_methods":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(16) "init_query_flags" [1]=> string(15) "parse_tax_query" } ["query_cache_key":"WP_Query":private]=> string(41) "wp_query:0c07c1aa0368030ca1e8a413c80efe8f" }