Péter Júlia marosszentannai református lelkész hirdet igét.
Continue Reading
Mai egyházi műsorunkban Kiss Sándor Loránd, a Nyárádszentmárton-Csíkfalva Unitárius Egyházközség lelkipásztorának igehirdetését hallják.

Számos más kulturális esemény mellett két frissen megjelent kötetet is bemutattak október utolsó hetében Kolozsváron: Lovász Krisztina Az angol kés című rövidpróza-kötetét a Helikon-estek keretében, valamint Vida Gábor legújabb A bukfenc című regényét a Gaudeamus Könyvesboltban. A mai műsorban részeteket hallhatnak mindkét műből a szerzők felolvasásában, valamint ízelítőt a bemutatókon elhangzott beszélgetésekből – tartsanak velünk!
A lakások piaci értékén alapuló ingatlanadóját nem vezetik be 2027-től. Erről csak akkor lehet szó, amikor Románia költségvetési deficitje ismét 3 százalék körül lesz - jelentette be Alexandru Nazare pénzügyminiszter. A tárcavezető egy gazdasági témájú rendezvényen cáfolta a hetek óta keringő pánikkeltő híreszteléseket, miszerint jövőtől az ingatlanadó 27-szeresére fog nőni annak következtében, hogy az ingatlanok piaci értéke alapján számolják majd ki ezt a helyi adót.
" ["post_title"]=> string(66) "Egyelőre nem fogják a piaci értéken számolni az ingatlanadót" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(60) "egyelore-nem-fogjak-a-piaci-erteken-szamolni-az-ingatlanadot" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-11-07 13:11:24" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-11-07 11:11:24" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=470100" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [3]=> object(WP_Post)#3722 (24) { ["ID"]=> int(470098) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2026-11-07 13:10:21" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-11-07 11:10:21" ["post_content"]=> string(693) "Visszakapcsolták tegnap a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát, miután a nyári súlyos aszály után a Duna vízszintje ismét elérte a reaktor működtetéséhez szükséges biztonságos szintet. A Transelectrica közlése szerint az 1-es reaktor ma reggel az ország villamosenergia-termelésének 6 százalékát biztosította. Maximális kapacitását várhatóan a ma esti órákban éri el. Egyelőre nem lehet tudni, hogy mikor indítják el a 2-es reaktort. Ma Luca Niculescu miniszterelnök és Dumitru Chisăliță energiaügyi miniszter ellátogatott az atomerőműhöz.
" ["post_title"]=> string(58) "Visszakapcsolták a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(54) "visszakapcsoltak-a-cernavodai-atomeromu-1-es-reaktorat" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-11-07 13:10:22" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-11-07 11:10:22" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=470098" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(4) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#3771 (24) { ["ID"]=> int(469950) ["post_author"]=> string(3) "234" ["post_date"]=> string(19) "2026-11-08 07:00:00" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-11-08 05:00:00" ["post_content"]=> string(799) "Mai egyházi műsorunkban Kiss Sándor Loránd, a Nyárádszentmárton-Csíkfalva Unitárius Egyházközség lelkipásztorának igehirdetését hallják.

Péter Júlia marosszentannai református lelkész hirdet igét.
Continue Reading
A hazai gáztárolók telítettsége 91 százalékos, ami azt jelenti, hogy több mint 2,8 milliárd köbméter gázt sikerült elraktározni a téli hónapokra – közölte a Transgaz állami vállalat.
(tovább…) Continue Reading
A hatodik alkalommal megrendezett tegnapi csúcstalálkozón nem képviseltette magát Fehéroroszország, amely felfüggesztette részvételét a partnerségben.
Continue Reading
A balti ország szorosabbra fűzte kapcsolatait a szigettel, és emiatt mélypontra süllyedt Litvánia és Kína viszonya.
Continue Reading
Több mint 240 millió lejjel nőtt az oktatási ágazat idei költségvetése – tájékoztatott a tanügy-minisztérium péntek este, miután a kormány elfogadta a 2021-es állami költségvetésről szóló tervezetet.
Continue ReadingOroszország folytatta az Ukrajna elleni rakétatámadásokat, így három robbanás is hallatszott Kijevben ma reggel. Kijevi források szerint a támadások következtében polgári lakóépületek is megsérültek.
(tovább…) Continue ReadingA tájékoztatásból nem derült ki, hova csapódtak be a rakéták.
Continue Reading
A kormány elfogadta az idei állami és a társadalombiztosítási költségvetés tervezetét. A büdzsé a GDP 7,16 százalékára rugó államháztartási hiánnyal számol, miután a tavalyi évet 9,79 százalékos deficittel zárta Románia.
(tovább…) Continue Reading
Az Európai Unió keresi a bizonyítékokat arra, hogy Irán beavatkozott-e az ukrajnai háborúba – nyilatkozta Josep Borell, az Európai Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselője.
(tovább…) Continue ReadingNovemberben kilencedik alkalommal került sor a Bolyai Társaság, a Kolozsvári Akadémiai Bizottság és a Babeș-Bolyai Tudományegyetem közös szervezésében létrejövő nemzetközi…
Continue Reading
A jogszabályt 232 képviselő támogatta, 30-an ellene szavaztak 23 tartózkodás mellett.
Continue ReadingAmennyiben egy adószabályozás nem egyértelmű, azt a jövőben úgy kell értelmezni, ahogy a legkedvezőbb az adófizetőnek. Ezt az elvet kodifikálja egy törvénytervezet, amelyet az RMDSZ és a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) közösen terjesztett elő.
(tovább…) Continue ReadingHallgassa meg Péter Júlia marosszentannai református lelkész igehirdetését:

A hazai gáztárolók telítettsége 91 százalékos, ami azt jelenti, hogy több mint 2,8 milliárd köbméter gázt sikerült elraktározni a téli hónapokra – közölte a Transgaz állami vállalat.
Hazánk éves fogyasztása 11-12 milliárd köbméter gáz. Az Európai Unió által meghatározott minimális szint 80 százalék, amit Románia már szeptember 17-én teljesített. Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke a közelmúltban azt mondta, hogy közösségi szinten 84 százalékos a gáztárolók telítettségi szintje, így túlteljesítették azt az értékhatárt, ami lehetővé teszi, hogy a tagországok az idén télen ne függjenek az oroszországi gázszállításoktól. Ugyanakkor a hazánk által importált gázmennyiség 20 százalékkal csökkent, és a hazai kitermelés is 4,6 százalékkal mérséklődött, ami vélhetően az ipar lassulásával magyarázható.
" ["post_title"]=> string(59) "Meghaladta a 90 százalékot a gáztárolók telítettsége" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(52) "meghaladta-a-90-szazalekot-a-gaztarolok-telitettsege" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2022-10-17 14:45:09" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2022-10-17 11:45:09" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=420203" ["menu_order"]=> int(21884) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [2]=> object(WP_Post)#3702 (24) { ["ID"]=> int(409909) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2021-12-16 11:29:52" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2021-12-16 09:29:52" ["post_content"]=> string(1240) "Oroszország nagy árat fizet, ha megtámadja Ukrajnát - mondta az Európai Bizottság elnöke az Európai Unió és az úgynevezett keleti partnerségéhez tartozó országok tegnapi csúcstalálkozóját követő sajtótájékoztatón, Brüsszelben.
Charles Michel, az Európai Tanács elnöke szintén leszögezte: súlyos választ adnának egy esetleges orosz agresszióra. Kiemelték ugyanakkor, hogy az EU célja továbbra is a Kijev és Moszkva között kialakult feszültség diplomáciai úton történő csökkentése. NATO-közeli források szerint Oroszország csaknem 100 ezer katonát vont össze az ukrán határhoz közel az elmúlt hetekben.
A hatodik alkalommal megrendezett tegnapi csúcstalálkozón nem képviseltette magát Fehéroroszország, amely felfüggesztette részvételét a partnerségben. Ursula Von der Leyen ezzel kapcsolatban reményét fejezte ki, hogy hamarosan egy demokratikusan megválasztott fehérorosz vezetőt dvözölhetnek a tárgyalóteremben, ahol egyébként célzatosan üresen hagyták a volt szovjet tagköztársaság helyét.
" ["post_title"]=> string(50) "Von der Leyen: Moszkva súlyos árat fizet, ha ..." ["post_excerpt"]=> string(163) "A hatodik alkalommal megrendezett tegnapi csúcstalálkozón nem képviseltette magát Fehéroroszország, amely felfüggesztette részvételét a partnerségben. " ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(42) "von-der-leyen-moszkva-sulyos-arat-fizet-ha" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2021-12-16 11:29:55" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2021-12-16 09:29:55" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=409909" ["menu_order"]=> int(21885) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [3]=> object(WP_Post)#3734 (24) { ["ID"]=> int(409906) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2021-12-16 11:23:19" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2021-12-16 09:23:19" ["post_content"]=> string(875) "Tajvan "jóindulata jeléül" elmélyíti gazdasági kapcsolatait Litvániával - jelentette ki a Reuters hírügynökségnek adott tegnapi interjújában Hsziao Bi-kim, Tajvan washingtoni irodájának vezetője azt követően, hogy a balti ország szorosabbra fűzte kapcsolatait a szigettel, és emiatt mélypontra süllyedt Litvánia és Kína viszonya.
Tajvan novemberben nyitott saját jogon képviseleti irodát Vilniusban. Peking válaszul lefokozta a litván diplomáciai képviseletet, december elején pedig fönnakadások voltak a litván áruk kínai vámoltatása körül. A kínai megtorló intézkedésektől tartva Tajvan nagykövetségei szerte a világon nem az ország, hanem a főváros nevét viselik, "Tajpej Képviseleti Iroda" néven működnek.
" ["post_title"]=> string(56) "Tajvan elmélyíti gazdasági kapcsolatait Litvániával" ["post_excerpt"]=> string(124) "A balti ország szorosabbra fűzte kapcsolatait a szigettel, és emiatt mélypontra süllyedt Litvánia és Kína viszonya. " ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(51) "tajvan-elmelyiti-gazdasagi-kapcsolatait-litvaniaval" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2021-12-16 11:23:23" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2021-12-16 09:23:23" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=409906" ["menu_order"]=> int(21886) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [4]=> object(WP_Post)#3738 (24) { ["ID"]=> int(398082) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2021-02-20 12:10:55" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2021-02-20 10:10:55" ["post_content"]=> string(1162) "Több mint 240 millió lejjel nőtt az oktatási ágazat idei költségvetése - tájékoztatott a tanügy-minisztérium péntek este, miután a kormány elfogadta a 2021-es állami költségvetésről szóló tervezetet.
A szaktárca közleményében rámutatott: a tervezet értelmében közel 40 milliárd lejt fordítanak idén az oktatásra, ami 6 százalékkal több a 2020-ban előirányzott összegnél.
A tájékoztatásban kiemelik, hogy idén először belefoglalták az állami költségvetésbe a tanulók ösztöndíjára szánt finanszírozást, több mint félmilliárd lejt, ugyanakkor negyedével emelik – a tavalyi 1,259 milliárd lejről 1,585 milliárd lejre – az anyagi költségekre és szakmai felkészítésre fordítható összegeket.
A szaktárca azt is kiemelte, hogy az utóbbi 30 év legnagyobb költségvetési előirányzatához hozzáadódnak még az uniós helyreállítási alapokból érkező finanszírozások.
" ["post_title"]=> string(65) "Az utóbbi 30 év legnagyobb költségvetését kapja az oktatás" ["post_excerpt"]=> string(221) "Több mint 240 millió lejjel nőtt az oktatási ágazat idei költségvetése - tájékoztatott a tanügy-minisztérium péntek este, miután a kormány elfogadta a 2021-es állami költségvetésről szóló tervezetet." ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(58) "az-utobbi-30-ev-legnagyobb-koltsegveteset-kapja-az-oktatas" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2021-02-20 12:10:56" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2021-02-20 10:10:56" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=398082" ["menu_order"]=> int(21887) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [5]=> object(WP_Post)#3739 (24) { ["ID"]=> int(420201) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2022-10-17 14:43:20" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2022-10-17 11:43:20" ["post_content"]=> string(876) "Oroszország folytatta az Ukrajna elleni rakétatámadásokat, így három robbanás is hallatszott Kijevben ma reggel. Kijevi források szerint a támadások következtében polgári lakóépületek is megsérültek.
Dnyipropetrovszk megyében nagy tűz ütött ki egy energetikai létesítményben. A régió kormányzója szerint három ellenséges rakétát semmisítettek meg az ukrán légvédelmi erők. Egy hete kezdődtek el az orosz rakétatámadások, amelyek 19 ember halálát okozták, 105-en megsebesültek. Pénteken Vlagyimir Putyin orosz elnök elégedettségének adott hangot a csapások felett, és kijelentette, hogy egyelőre nincs szükség az ukrán városok további nagyszabású bombázására.
" ["post_title"]=> string(41) "Folytatódtak az orosz rakétatámadások" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(37) "folytatodtak-az-orosz-raketatamadasok" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2022-10-17 14:43:21" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2022-10-17 11:43:21" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=420201" ["menu_order"]=> int(21888) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [6]=> object(WP_Post)#3765 (24) { ["ID"]=> int(409904) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2021-12-16 11:16:11" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2021-12-16 09:16:11" ["post_content"]=> string(588) "Izrael rakétákat lőtt ki dél-szíriai célpontokra, a lövedékek többségét a légvédelem megsemmisítette, egy szíriai katona meghalt – jelentette ma az arab ország állami hírügynöksége. A SANA közlése szerint a légicsapások nyomán anyagi kár keletkezett. A tájékoztatásból nem derült ki, hova csapódtak be a rakéták.
Nyugati hírszerzési források szerint Izrael "árnyékháborút" folytat Szíriában az iráni befolyás gyengítése érdekében.
" ["post_title"]=> string(52) "Izrael rakétákkal lőtt dél-szíriai célpontokat" ["post_excerpt"]=> string(70) "A tájékoztatásból nem derült ki, hova csapódtak be a rakéták. " ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(46) "izrael-raketakkal-lott-del-sziriai-celpontokat" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2021-12-16 11:16:14" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2021-12-16 09:16:14" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=409904" ["menu_order"]=> int(21889) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [7]=> object(WP_Post)#3764 (24) { ["ID"]=> int(398079) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2021-02-20 12:09:31" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2021-02-20 10:09:31" ["post_content"]=> string(3001) "A kormány elfogadta az idei állami és a társadalombiztosítási költségvetés tervezetét. A büdzsé a GDP 7,16 százalékára rugó államháztartási hiánnyal számol, miután a tavalyi évet 9,79 százalékos deficittel zárta Románia.
A liberális Florin Citu vezette koalíciós kormány a büdzsé megtervezésénél 4,3 százalékos gazdasági növekedést, 2,4 százalékos inflációt, 310 ezer munkanélkülit és 3100 lejes (228 ezer forint) nettó átlagbért vett alapul.
A miniszterelnök a kormányülés utáni sajtóértekezletén közölte: a közvita nyomán a büdzsé sarokszámain nem változtattak, csak néhány tételt csoportosítottak át konkrét projektekre a kormány tartalékalapjából.
A több mint hétszázalékos hiánycélhoz is a kiadási előirányzatok jelentős csökkentésére volt szükség. Erre az évre már korábban befagyasztották a közalkalmazotti béreket, csütörtökön pedig további takarékossági intézkedésekről fogadott el sürgősségi rendeletet a kormány: az 1442 lejes nyugdíjpont értéke 2021-ben nem növekszik, az egyetemi hallgatók szabadjegy helyett 50 százalékos kedvezményt kapnak a vasúton, idén nem bocsátanak ki újabb üdülési utalványokat – a felhasználatlan korábbiak viszont érvényesek maradnak –, és megvonják a prefektusi hivatalok alkalmazottainak 30 százalékos Covid-pótlékát.
A kormányfő beszélt arról is, hogy a közszférában a többi indokolatlan bérpótlékot is le kell faragni, az elképzelés azonban a koalíciós pártok ellenállásába ütközött, hiszen érzékenyen érintené a frissen kinevezett állami tisztségviselőiket.
Ezzel kapcsolatban a miniszterelnök a büdzsé elfogadása után azt mondta: a munkaügyi minisztérium új közalkalmazotti bértörvényt dolgoz ki, amely a teljesítményhez köti a – jelenleg többnyire automatikusan kiosztott – bérpótlékokat. Arra is utalt, hogy meg kell szüntetni azokat a kivételeket, amelyek az államfőénél nagyobb fizetéseket eredményeznek a közszférában. Arra a kérdésre, hogy már idén hatályba lép-e az új bértörvény, Citu kitérő választ adott.
Románia csak 2024-ben tudja teljesíteni a Maastrichti Szerződésben lefektetett stabilitási kritériumokat, azaz három év alatt sikerülhet az előírt 3 százalék alá szorítani a deficitet. Jövőre közel hat (5,84), 2023-ra pedig csaknem négy és fél (4,37) százalékos GDP-arányos költségvetési hiánnyal számol a kormány. Idén a deficit értéke több mint 87 milliárd lej lesz.
" ["post_title"]=> string(54) "A parlament elé kerülhet a költségvetés tervezete" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(49) "a-parlament-ele-kerulhet-a-koltsegvetes-tervezete" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2021-02-20 12:09:49" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2021-02-20 10:09:49" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=398079" ["menu_order"]=> int(21891) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [8]=> object(WP_Post)#3763 (24) { ["ID"]=> int(420199) ["post_author"]=> string(3) "232" ["post_date"]=> string(19) "2022-10-17 14:41:56" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2022-10-17 11:41:56" ["post_content"]=> string(752) "Az Európai Unió keresi a bizonyítékokat arra, hogy Irán beavatkozott-e az ukrajnai háborúba – nyilatkozta Josep Borell, az Európai Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselője.
- Konkrét bizonyítékokat keresünk, amelyek tisztázhatják Teherán szerepét ebben a fegyveres konfliktusban – mutatott rá Borell. Kijev és a Nyugat nagy része azzal vádolta Moszkvát, hogy az elmúlt hetekben iráni gyártmányú drónokat használt az Ukrajna elleni támadásokban. A témát az Európai Unió külügyminiszterei a ma Luxemburgban tartandó ülésükön vitatják meg.
" ["post_title"]=> string(60) "Az EU Irán szerepét vizsgálja az orosz-ukrán háborúban" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(54) "az-eu-iran-szerepet-vizsgalja-az-orosz-ukran-haboruban" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2022-10-17 14:41:57" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2022-10-17 11:41:57" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=420199" ["menu_order"]=> int(21892) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [9]=> object(WP_Post)#3762 (24) { ["ID"]=> int(409901) ["post_author"]=> string(3) "115" ["post_date"]=> string(19) "2021-12-16 11:12:25" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2021-12-16 09:12:25" ["post_content"]=> string(985) "Novemberben kilencedik alkalommal került sor a Bolyai Társaság, a Kolozsvári Akadémiai Bizottság és a Babeș-Bolyai Tudományegyetem közös szervezésében létrejövő nemzetközi interdiszciplináris konferenciára, amelynek témájául ezúttal a háttér és környezet problémakört választották.
A mai félórában Barabás Réka, egyetemi docens a BBTE, Kémia és Vegyészmérnöki Kar, Magyar Kémiai és Vegyészmérnöki Intézet munkatársa "Mikor teljesítenek a legjobban a természetes hatóanyagok?", című előadását sugározzuk. A felvételt László Tibor készítette.
Hallgassa meg a műsort!
Immár a településeken kívül is eltávolíthatják a veszélyes medvéket a hatóságok egy tegnap jóváhagyott törvény alapján, amelyet döntő házként a Képviselőház
szavazott meg. A jogszabályt 232 képviselő támogatta, 30-an ellene szavaztak 23 tartózkodás mellett.
A kormány által júliusban elfogadott, a veszélyes medvék eltávolítására vonatkozó sürgősségi kormányrendelet csak a településeken belüli veszélyes medvék eltávolításáról rendelkezett.
" ["post_title"]=> string(84) "A településeken kívül is eltávolíthatják a veszélyes medvéket a hatóságok" ["post_excerpt"]=> string(92) "A jogszabályt 232 képviselő támogatta, 30-an ellene szavaztak 23 tartózkodás mellett. " ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(73) "a-telepuleseken-kivul-is-eltavolithatjak-a-veszelyes-medveket-a-hatosagok" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2021-12-16 11:00:52" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2021-12-16 09:00:52" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=409898" ["menu_order"]=> int(21894) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [11]=> object(WP_Post)#3724 (24) { ["ID"]=> int(398077) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2021-02-20 12:08:01" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2021-02-20 10:08:01" ["post_content"]=> string(1238) "Amennyiben egy adószabályozás nem egyértelmű, azt a jövőben úgy kell értelmezni, ahogy a legkedvezőbb az adófizetőnek. Ezt az elvet kodifikálja egy törvénytervezet, amelyet az RMDSZ és a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) közösen terjesztett elő.
Az RMDSZ képviselőházi frakcióvezető-helyettese, Szabó Ödön szerint minden demokratikus országban az államnak kötelessége pontos és konkrét szabályozásokat bevezetni az adófizetés terén. Ez nem mindig sikerül, így az in dubio contra fiscum elv mentén kell alkalmazni az olyan előírásokat, amelyek több értelemmel bírnak. „Ne az adófizető állampolgárok legyenek az elszenvedői a rosszul vagy pontatlanul megfogalmazott adótörvénykönyvnek” – hangsúlyozta a képviselő.
Szabó Ödön hozzáfűzte: a módosításnak Claudiu Năsui gazdasági miniszter, a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) képviselője is társkezdeményezője, ezért reméli fejezte ki, hogy mielőbb elfogadásra kerül a parlamentben.
" ["post_title"]=> string(73) "Először terjeszt elő törvénytervezetet közösen az RMDSZ és az USR" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(65) "eloszor-terjeszt-elo-torvenytervezetet-kozosen-az-rmdsz-es-az-usr" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2021-02-20 12:08:04" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2021-02-20 10:08:04" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=398077" ["menu_order"]=> int(21895) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(12) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#3704 (24) { ["ID"]=> int(398042) ["post_author"]=> string(3) "115" ["post_date"]=> string(19) "2021-02-21 09:00:00" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2021-02-21 07:00:00" ["post_content"]=> string(693) "Hallgassa meg Péter Júlia marosszentannai református lelkész igehirdetését:
