Ma este 9 órától a bukaresti Teatrul în Culiseban játssza a marosvásárhelyi Yorick Stúdió az Egy diktátor születése című előadást. A produkciót a független színházak bukaresti fesztiválján mutatják be.
A Bukarestben zajló George Enescu nemzetközi klasszikuszenei verseny cselló versenyszámában hat fiatal zenész jutott az elődöntőbe - közölték a szervezők. Az elődöntősök között van egy 14 éves dél-koreai és egy 17 éves kínai versenyző is. Az elődöntőt holnap tartják a bukaresti Atheneumban. Az idén először az elődöntősöket a Román Rádió Zenekara kíséri karmester nélkül, ezért a versenyzőknek kell játszaniuk és egyben vezényelniük is a zenei együttest.
Az Erasmus visszatér minden magyar egyetemre - jelentette be Lannert Judit magyar oktatási és gyermekügyi miniszter. Közölte, hogy a magyar kormány augusztus végéig minden szükséges lépést megtett azért, hogy az Erasmus-program újra elérhető legyen a magyar egyetemisták számára. Az Európai Unió Tanácsa 2022-ben hozott döntést arról, hogy a modellváltó, vagyis a közérdekű vagyonkezelő alapítványok fenntartásába adott felsőoktatási intézmények összeférhetetlenségi és átláthatósági problémák miatt nem köthetnek új Erasmus-szerződéseket.
Támadás érte az Egészségügyi Világszervezet (WHO) egészségügyi ellátmányt tartalmazó raktárépületét az éjszakai légicsapások során Kijev megyében, Ukrajnában - közölte a szervezet Genfben. A nemzetközi szervezet alkalmazottai nem érintettek a támadásban. Oroszország csütörtök este és péntekre virradóra az ukrán energetikai infrastruktúra létesítményeit támadta Ukrajna déli részén, az odesszai régióban - közölte az ukrán energiaügyi minisztérium, figyelmeztetve az áramellátás esetleges korlátozására is.
Ma este 9 órától a bukaresti Teatrul în Culiseban játssza a marosvásárhelyi Yorick Stúdió az Egy diktátor születése című előadást. A produkciót a független színházak bukaresti fesztiválján mutatják be.
A brit katonai hírszerzés szerint az ukrán tüzérség már az orosz hadsereg kulcsfontosságú utánpótlási útvonalát is eléri, ezért nem csoda, hogy az ukrán támadó hadműveletek az északkeleti és a déli frontokon is eredményesen folytatódnak.
Összesen 180 oltópontot nyitottak meg tegnap országszerte; ezekben az AstraZeneca vakcinájával oltják az embereket – tájékoztatott a koronavírus elleni oltáskampányt koordináló bizottság.
Adásunkban Petrás Mária Prima Primissima- és Magyar Örökség díjas népdalénekessel, keramikussal beszélget Benedek Csilla, majd Mărcuțiu-Rácz Dóra a Helikon, Kemenes…
Az RMDSZ háromszéki szervezetének Állandó Tanácsa tegnap esti ülésén, többségi szavazattal Dr. Ráduly Istvánt, Uzon község polgármesterét nevesítette prefektusnak.
A kávéautomaták iskolából való kitiltását javasolja az Arad megyei Egészségügyi Igazgatóság, mert a kávé és a kávékészítmények nem javallottak a gyerekeknek.
Florin Cîţu miniszterelnök többek között az Európai Tanács elnökével, Charles Michellel és az Európai Bizottság elnökével, Ursula von der Leyennel is találkozik.
Románia és Németország kiváltságos stratégiai kapcsolatot ápol – jelentette ki Klaus Iohannis a német egység napja alkalmából tartott rendezvényen. Az államfő emlékeztetett arra, hogy harminc éve írták alá a két ország vezetői az európai baráti együttműködésről és partnerségről szóló román-német szerződést.
Tánczos Barna környezetvédelmi miniszter szerint az állam 2018-ban és 2019-ben egyáltalán nem, 2020-ban pedig csak részben térítette meg a bejelentett vadkárokat.
Aláírták a bukaresti Holokauszt Múzeum és a Râmnicu Sărat-i „Csend börtöne” finanszírozási szerződéseit. Az Országos Helyreállítási Terv részeként az Európai…
Dan Tanasă, az AUR képviselője úgy nyilatkozott, hogy Șoșoacă mellett a tettlegesség miatt két éves felfüggesztett börtönbüntetésre ítélt Mihai Lasca Bihar megyei képviselőt is kizárják a frakcióból.
A brit katonai hírszerzés szerint az ukrán tüzérség már az orosz hadsereg kulcsfontosságú utánpótlási útvonalát is eléri, ezért nem csoda, hogy az ukrán támadó hadműveletek az északkeleti és a déli frontokon is eredményesen folytatódnak.
A londoni védelmi minisztérium által közzétett helyzetértékelés szerint Ukrajna északkeleten, a harkivi térségben, az Oszkil folyótól keletre jelentős területek felett szilárdította meg ellenőrzését. Az ukrán alakulatok a folyótól húsz kilométerig terjedő mélységig, az orosz védelmi övezetben nyomultak előre a Szvatove városban lévő utánpótlási csomópont felé.
Ennek alapján nagyon valószínű, hogy Ukrajna tüzérségi eszközeinek nagy részével most már csapást tud mérni a Szvatove és Kreminna közötti útszakaszra, még nagyobb terhet róva ezzel a keleti fronton tevékenykedő orosz egységek utánpótlási kapacitásaira - áll a brit katonai hírszerzés szerdai helyzetelemzésében.
London szerint az orosz vezetést nagy valószínűséggel aggasztja az a lehetőség, hogy a művelet élvonalában haladó ukrán egységek közelednek Luhanszk megye határához. Ezt a térséget Oroszország formálisan annektálta.
"
["post_title"]=>
string(51) "Egyre jobban szorongatják az oroszokat Ukrajnában"
["post_excerpt"]=>
string(262) "A brit katonai hírszerzés szerint az ukrán tüzérség már az orosz hadsereg kulcsfontosságú utánpótlási útvonalát is eléri, ezért nem csoda, hogy az ukrán támadó hadműveletek az északkeleti és a déli frontokon is eredményesen folytatódnak."
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(49) "egyre-jobban-szorongatjak-az-oroszokat-ukrajnaban"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2022-10-05 11:30:39"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2022-10-05 08:30:39"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=419782"
["menu_order"]=>
int(20177)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
[1]=>
object(WP_Post)#3644 (24) {
["ID"]=>
int(397670)
["post_author"]=>
string(3) "232"
["post_date"]=>
string(19) "2021-02-11 11:36:13"
["post_date_gmt"]=>
string(19) "2021-02-11 09:36:13"
["post_content"]=>
string(468) "
Összesen 180 oltópontot nyitottak meg tegnap országszerte; ezekben az AstraZeneca vakcinájával oltják az embereket – tájékoztatott a koronavírus elleni oltáskampányt koordináló bizottság.
Az előjegyzés egyelőre február 15-e és március 6-a között lehetséges, majd ezt követően naponta frissítik az időpontok foglalási lehetőségét.
Adásunkban Petrás Mária Prima Primissima- és Magyar Örökség díjas népdalénekessel, keramikussal beszélget Benedek Csilla, majd Mărcuțiu-Rácz Dóra a Helikon, Kemenes Henriette az Újvárad folyóirat szeptemberi lapszámát ismerteti.
Az RMDSZ háromszéki szervezetének Állandó Tanácsa tegnap esti ülésén, többségi szavazattal Dr. Ráduly Istvánt, Uzon község polgármesterét nevesítette prefektusnak.
Ráduly István 52 éves, jogi végzettséggel rendelkezik, vidékfejlesztésből és turizmusból doktorált, Uzon község polgármestere és a Babeș-Bolyai Tudományegyetem tanára.
A kávéautomaták iskolából való kitiltását javasolja az Arad megyei Egészségügyi Igazgatóság, mert a kávé és a kávékészítmények nem javallottak a gyerekeknek.
Az igazgatóság már végez ellenőrzéseket az iskolákban és büntetéseket is kirótt. Az ellenőrzések során számos szabálytalanságot fedeztek fel a meleg ételek elkészítésének, raktározásának vagy felszolgálásának higiéniai körülményeiben és ekkor fedezték fel az automatákat, amelyekből kávét, kakaót, illetve a diákoknak tilos más italokat lehetett vásárolni. Ugyancsak a gyerekeknek és diákoknak nem javallott élelmiszerek listáját tartalmazó rendelet alapján az iskolákba be kellene tiltani a cukrot tartamazó szénsavas italokat áruló automatákat is.
Florin Cîţu miniszterelnök többek között az Európai Tanács elnökével, Charles Michellel és az Európai Bizottság elnökével, Ursula von der Leyennel is találkozik.
A kormány tájékoztatása szerint a kormányfő megbeszéléseket folytat az Európai Parlament elnökével, valamint az Európai Bizottság ügyvezető alelnökeivel is. A miniszterelnök programjában hivatalos találkozók szerepelnek Adina Vălean közlekedési biztossal és Mircea Geoană NATO-főtitkárhelyettessel, valamint az Európai Parlament frakcióinak képviselőivel, az EPP főtitkárával, Dacian Cioloş-sal.
"
["post_title"]=>
string(34) "Brüsszelbe látogat Florin Cîţu"
["post_excerpt"]=>
string(178) "Florin Cîţu miniszterelnök többek között az Európai Tanács elnökével, Charles Michellel és az Európai Bizottság elnökével, Ursula von der Leyennel is találkozik. "
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(30) "brusszelbe-latogat-florin-citu"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2021-02-11 11:25:11"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2021-02-11 09:25:11"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=397666"
["menu_order"]=>
int(20182)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
[6]=>
object(WP_Post)#3633 (24) {
["ID"]=>
int(419770)
["post_author"]=>
string(3) "231"
["post_date"]=>
string(19) "2022-10-04 13:22:49"
["post_date_gmt"]=>
string(19) "2022-10-04 10:22:49"
["post_content"]=>
string(1038) "
Románia és Németország kiváltságos stratégiai kapcsolatot ápol – jelentette ki Klaus Iohannis a német egység napja alkalmából tartott rendezvényen. Az államfő emlékeztetett arra, hogy harminc éve írták alá a két ország vezetői az európai baráti együttműködésről és partnerségről szóló román-német szerződést.
Iohannis szerint Románia és Németország szoros viszonya dinamikus politikai és diplomáciai párbeszédre, jelentős gazdasági együttműködésre és fontos emberi kapcsolatokra épül.
Nicolae Ciucă miniszterelnök a német egység napja alkalmából kijelentette, hogy Románia és Németország közös értékei a kétoldalú együttműködés sarokköveit képezik, a román-német kapcsolatokat dinamikus politikai párbeszéd és szoros gazdasági viszony jellemzi.
A jubileum alkalmából Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek és a rend magyarországi elöljárói mutattak be hálaadó szentmisét tegnap a budapesti Szent István-bazilikában.
Erdő Péter homíliájában arról beszélt, hogy a premontreiek fontos küldetése az "apostoli tevékenység" és a rend női ágának szolgálata, vagyis a szegények és rászorulók gondozása, amelyet példamutatóan végeznek. A jubileum alkalmából a Magyar Posta emlékbélyeget bocsátott ki.
A premontrei kanonokrendet Szent Norbert alapította 1120-ban a franciaországi Prémontrében. A pápai jóváhagyást 1126-ban kapta meg a közösség, amely ezután gyorsan elterjedt Nyugat-Európában. Magyarországra a hagyomány szerint II. István király (1116-1131) hívására érkeztek és Nagyvárad mellett építettek monostort 1130-ban. Az Árpád-korban a monostorok száma 40 körül lehetett.
Letette hétfő este a hivatali esküt Ligia Deca új oktatási miniszter. A Cotroceni-palotában tartott ceremónián Klaus Iohannis államfő is részt vett. Az elnök hétfőn írta alá a Ligia Decát az elnöki tanácsadói tisztségből felmentő rendeletet, illetve a miniszteri kinevezéséről szóló rendeletet. A Nemzeti Liberális Párt vezetőtestülete hétfő reggel döntött arról, hogy Ligia Decát jelöli a Sorin Cîmpeanu lemondásával megüresedett oktatási miniszteri tisztségre.
Lényegesen kevesebb vadkárt jelentettek be 2020-ban Hargita megyében, mint egy évvel korábban - közölte a Hargita Megyei Környezetvédelmi Ügynökség vezetője.
Domokos László elmondta: 2020-ban 248 esetben jelentettek be a hivatalnál vadállatok által okozott károkat, míg egy évvel korábban 398 esetet jegyeztek. A szakember szerint a legtöbb bejelentés (223) a medvék által okozott károkra vonatkozott. A bejelentett esetek többségében (191) háziállatokat pusztítottak el a medvék.
Tánczos Barna környezetvédelmi miniszter szerint az állam 2018-ban és 2019-ben egyáltalán nem, 2020-ban pedig csak részben térítette meg a bejelentett vadkárokat.
"
["post_title"]=>
string(73) "Számottevően csökkent a bejelentett vadkárok száma Hargita megyében"
["post_excerpt"]=>
string(173) "Tánczos Barna környezetvédelmi miniszter szerint az állam 2018-ban és 2019-ben egyáltalán nem, 2020-ban pedig csak részben térítette meg a bejelentett vadkárokat."
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(67) "szamottevoen-csokkent-a-bejelentett-vadkarok-szama-hargita-megyeben"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2021-02-11 10:47:19"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2021-02-11 08:47:19"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=397661"
["menu_order"]=>
int(20186)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
[10]=>
object(WP_Post)#3630 (24) {
["ID"]=>
int(419762)
["post_author"]=>
string(3) "125"
["post_date"]=>
string(19) "2022-10-04 13:17:27"
["post_date_gmt"]=>
string(19) "2022-10-04 10:17:27"
["post_content"]=>
string(514) "
Aláírták a bukaresti Holokauszt Múzeum és a Râmnicu Sărat-i „Csend börtöne” finanszírozási szerződéseit. Az Országos Helyreállítási Terv részeként az Európai Beruházások és Projektek Minisztériuma 9 emlékmúzeum létrejöttét finanszírozza Romániában. A bukaresti Holokauszt Múzeum 17,85 millió euróból, míg a Râmnicu Sărat-i „Csend börtöne” 10,71 millió euróból fog felépülni, a tervek szerint 2026 közepéig.
Kizárták tegnap Diana Șoșoacă szenátort az AUR szenátori frakciójából, amelynek listáján bejutott a parlamentbe – adja hírül a G4Media. A tájékoztatás szerint Șoșoacă szenátort fegyelmezetlenség miatt zárták ki.
Dan Tanasă, az AUR képviselője úgy nyilatkozott, hogy Șoșoacă mellett a tettlegesség miatt két éves felfüggesztett börtönbüntetésre ítélt Mihai Lasca Bihar megyei képviselőt is kizárják a frakcióból. Mihai Lasca az AUR-frakción kívül fogja ellátni képviselői feladatait - közölte a párt.
"
["post_title"]=>
string(72) "Kizárták Diana Șoșoacă szenátort az AUR szenátori frakciójából"
["post_excerpt"]=>
string(223) "Dan Tanasă, az AUR képviselője úgy nyilatkozott, hogy Șoșoacă mellett a tettlegesség miatt két éves felfüggesztett börtönbüntetésre ítélt Mihai Lasca Bihar megyei képviselőt is kizárják a frakcióból. "
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(62) "kizartak-diana-sosoaca-szenatort-az-aur-szenatori-frakciojabol"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2021-02-11 10:38:12"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2021-02-11 08:38:12"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=397659"
["menu_order"]=>
int(20188)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
}
["post_count"]=>
int(12)
["current_post"]=>
int(-1)
["before_loop"]=>
bool(false)
["in_the_loop"]=>
bool(false)
["post"]=>
object(WP_Post)#3505 (24) {
["ID"]=>
int(419782)
["post_author"]=>
string(1) "5"
["post_date"]=>
string(19) "2022-10-05 11:30:37"
["post_date_gmt"]=>
string(19) "2022-10-05 08:30:37"
["post_content"]=>
string(1456) "
A brit katonai hírszerzés szerint az ukrán tüzérség már az orosz hadsereg kulcsfontosságú utánpótlási útvonalát is eléri, ezért nem csoda, hogy az ukrán támadó hadműveletek az északkeleti és a déli frontokon is eredményesen folytatódnak.
A londoni védelmi minisztérium által közzétett helyzetértékelés szerint Ukrajna északkeleten, a harkivi térségben, az Oszkil folyótól keletre jelentős területek felett szilárdította meg ellenőrzését. Az ukrán alakulatok a folyótól húsz kilométerig terjedő mélységig, az orosz védelmi övezetben nyomultak előre a Szvatove városban lévő utánpótlási csomópont felé.
Ennek alapján nagyon valószínű, hogy Ukrajna tüzérségi eszközeinek nagy részével most már csapást tud mérni a Szvatove és Kreminna közötti útszakaszra, még nagyobb terhet róva ezzel a keleti fronton tevékenykedő orosz egységek utánpótlási kapacitásaira - áll a brit katonai hírszerzés szerdai helyzetelemzésében.
London szerint az orosz vezetést nagy valószínűséggel aggasztja az a lehetőség, hogy a művelet élvonalában haladó ukrán egységek közelednek Luhanszk megye határához. Ezt a térséget Oroszország formálisan annektálta.
"
["post_title"]=>
string(51) "Egyre jobban szorongatják az oroszokat Ukrajnában"
["post_excerpt"]=>
string(262) "A brit katonai hírszerzés szerint az ukrán tüzérség már az orosz hadsereg kulcsfontosságú utánpótlási útvonalát is eléri, ezért nem csoda, hogy az ukrán támadó hadműveletek az északkeleti és a déli frontokon is eredményesen folytatódnak."
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(49) "egyre-jobban-szorongatjak-az-oroszokat-ukrajnaban"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2022-10-05 11:30:39"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2022-10-05 08:30:39"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=419782"
["menu_order"]=>
int(20177)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
["comment_count"]=>
int(0)
["current_comment"]=>
int(-1)
["found_posts"]=>
int(39765)
["max_num_pages"]=>
int(3314)
["max_num_comment_pages"]=>
int(0)
["is_single"]=>
bool(false)
["is_preview"]=>
bool(false)
["is_page"]=>
bool(false)
["is_archive"]=>
bool(false)
["is_date"]=>
bool(false)
["is_year"]=>
bool(false)
["is_month"]=>
bool(false)
["is_day"]=>
bool(false)
["is_time"]=>
bool(false)
["is_author"]=>
bool(false)
["is_category"]=>
bool(false)
["is_tag"]=>
bool(false)
["is_tax"]=>
bool(false)
["is_search"]=>
bool(false)
["is_feed"]=>
bool(false)
["is_comment_feed"]=>
bool(false)
["is_trackback"]=>
bool(false)
["is_home"]=>
bool(true)
["is_privacy_policy"]=>
bool(false)
["is_404"]=>
bool(false)
["is_embed"]=>
bool(false)
["is_paged"]=>
bool(true)
["is_admin"]=>
bool(false)
["is_attachment"]=>
bool(false)
["is_singular"]=>
bool(false)
["is_robots"]=>
bool(false)
["is_favicon"]=>
bool(false)
["is_posts_page"]=>
bool(false)
["is_post_type_archive"]=>
bool(false)
["query_vars_hash":"WP_Query":private]=>
string(32) "72a55ddbfedbea9cf88320978d87764a"
["query_vars_changed":"WP_Query":private]=>
bool(false)
["thumbnails_cached"]=>
bool(false)
["allow_query_attachment_by_filename":protected]=>
bool(false)
["stopwords":"WP_Query":private]=>
NULL
["compat_fields":"WP_Query":private]=>
array(2) {
[0]=>
string(15) "query_vars_hash"
[1]=>
string(18) "query_vars_changed"
}
["compat_methods":"WP_Query":private]=>
array(2) {
[0]=>
string(16) "init_query_flags"
[1]=>
string(15) "parse_tax_query"
}
["query_cache_key":"WP_Query":private]=>
string(41) "wp_query:82b01fee520a2d68ad50f273fe2851ef"
}