Noha több mint egy hónap eltelt azóta, hogy a szenátus elfogadta a kormány ársapkarendeletét, a kérdésben a döntő szót kimondó…
Continue Reading
Számos más kulturális esemény mellett két frissen megjelent kötetet is bemutattak október utolsó hetében Kolozsváron: Lovász Krisztina Az angol kés című rövidpróza-kötetét a Helikon-estek keretében, valamint Vida Gábor legújabb A bukfenc című regényét a Gaudeamus Könyvesboltban. A mai műsorban részeteket hallhatnak mindkét műből a szerzők felolvasásában, valamint ízelítőt a bemutatókon elhangzott beszélgetésekből – tartsanak velünk!
A lakások piaci értékén alapuló ingatlanadóját nem vezetik be 2027-től. Erről csak akkor lehet szó, amikor Románia költségvetési deficitje ismét 3 százalék körül lesz - jelentette be Alexandru Nazare pénzügyminiszter. A tárcavezető egy gazdasági témájú rendezvényen cáfolta a hetek óta keringő pánikkeltő híreszteléseket, miszerint jövőtől az ingatlanadó 27-szeresére fog nőni annak következtében, hogy az ingatlanok piaci értéke alapján számolják majd ki ezt a helyi adót.
" ["post_title"]=> string(66) "Egyelőre nem fogják a piaci értéken számolni az ingatlanadót" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(60) "egyelore-nem-fogjak-a-piaci-erteken-szamolni-az-ingatlanadot" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-11-07 13:11:24" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-11-07 11:11:24" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=470100" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [2]=> object(WP_Post)#3589 (24) { ["ID"]=> int(470098) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2026-11-07 13:10:21" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-11-07 11:10:21" ["post_content"]=> string(693) "Visszakapcsolták tegnap a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát, miután a nyári súlyos aszály után a Duna vízszintje ismét elérte a reaktor működtetéséhez szükséges biztonságos szintet. A Transelectrica közlése szerint az 1-es reaktor ma reggel az ország villamosenergia-termelésének 6 százalékát biztosította. Maximális kapacitását várhatóan a ma esti órákban éri el. Egyelőre nem lehet tudni, hogy mikor indítják el a 2-es reaktort. Ma Luca Niculescu miniszterelnök és Dumitru Chisăliță energiaügyi miniszter ellátogatott az atomerőműhöz.
" ["post_title"]=> string(58) "Visszakapcsolták a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(54) "visszakapcsoltak-a-cernavodai-atomeromu-1-es-reaktorat" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-11-07 13:10:22" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-11-07 11:10:22" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=470098" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [3]=> object(WP_Post)#3720 (24) { ["ID"]=> int(470096) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2026-11-07 13:08:53" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-11-07 11:08:53" ["post_content"]=> string(605) "A Fekete-tenger régiójának védelme és biztonsága, az európai versenyképesség, az EU bővítése és az új többéves uniós pénzügyi keretről folyó tárgyalások lesznek napirenden a Nicușor Dan államelnök és Ursula von der Leyen európai bizottsági elnök hétfői, bukaresti találkozóján - tájékoztatott Valentin Naumescu elnöki tanácsadó. Naumescu közlése szerint az államelnök hétfőn a Cotroceni-palotában fogadja az Európai Bizottság elnökét. Von der Leyen Luca Niculescu miniszterelnökkel is találkozni fog.
" ["post_title"]=> string(49) "Bukarestbe látogat hétfőn Ursula von der Leyen" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(46) "bukarestbe-latogat-hetfon-ursula-von-der-leyen" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-11-07 13:08:54" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-11-07 11:08:54" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=470096" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(4) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#3464 (24) { ["ID"]=> int(470085) ["post_author"]=> string(3) "145" ["post_date"]=> string(19) "2026-11-07 15:10:00" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-11-07 13:10:00" ["post_content"]=> string(742) "Számos más kulturális esemény mellett két frissen megjelent kötetet is bemutattak október utolsó hetében Kolozsváron: Lovász Krisztina Az angol kés című rövidpróza-kötetét a Helikon-estek keretében, valamint Vida Gábor legújabb A bukfenc című regényét a Gaudeamus Könyvesboltban. A mai műsorban részeteket hallhatnak mindkét műből a szerzők felolvasásában, valamint ízelítőt a bemutatókon elhangzott beszélgetésekből – tartsanak velünk!
Noha több mint egy hónap eltelt azóta, hogy a szenátus elfogadta a kormány ársapkarendeletét, a kérdésben a döntő szót kimondó…
Continue ReadingLegalább tizenegy iraki katona vesztette életét péntekre virradóan a kelet-iraki Dijála tartományban, amikor fegyveresek ütöttek rajta a támaszpontjukon. Katonai források az Iszlám Állam terrorszervezetet gyanúsítják az elkövetéssel.
(tovább…) Continue Reading
A belügyminisztérium 2880 helyet hirdet meg az alárendeltségébe tartozó hat főiskola helyeire. A rendőrségi, határrendészeti, csendőrképző és tűzoltó főiskolákba a felvételi március 7-e és május 27-e között zajlik. A jelentkezőknek kizárólag elektronikus formában kell kitölteniük a jelentkezési űrlapot március 7-e és március 18-a között.
(tovább…) Continue ReadingHiba volt, hogy több európai ország átmenetileg leállította az oltásokat az Astra Zeneca vakcinájával az Orvosok Világszövetsége elnöke, Ulrich Montgomery szerint. A többiek után ma Svédország és Lettország is nemet mondott a brit-svéd fejlesztésű oltóanyagra, miközben Ausztriában, Romániában, Magyarországon és Ausztráliában továbbra is eredményesen használják.
(tovább…) Continue ReadingA programot jövő év közepén terjesztik ki Bukarestre és 2023 végén az egész országra
Continue Reading
Izrael főügyésze vizsgálatot indíttat a rendõrség ellen, miután sajtójelentések szerint a hatóság feltörte izraeli civilek telefonját, és megfigyelte õket az NSO Group Pegasus nevû kémprogramjával – jelentette a The Times of Israel címû angol nyelvû hírportál.
(tovább…) Continue Reading
Az Ukrajna ellen intézett orosz katonai agresszió kezdete óta 1897 ukrán állampolgár kért menedékjogot a román államtól – közölte a belügyminisztérium.
(tovább…) Continue ReadingRománia folytatja az oltást az AstraZeneca vakcinájával, és nem követi a nagyobb európai országok példáját – döntötte el hétfő este az oltási kampányt koordináló országos bizottság.
(tovább…) Continue Reading
A svéd hadsereg főparancsnoka novemberben azt javasolta a kormánynak: a NATO-val folytatott tárgyalásainak végső fázisában hagyja nyitva annak lehetőségét, hogy az ország területére állandó katonai bázist, vagy nukleáris fegyvereket telepíthessen az észak-atlanti szövetség.
Continue ReadingElhunyt Meat Loaf amerikai rockénekes, színész. A Rocky Horror Picture Show címû zenés mozisiker egykori fõszereplõje csütörtökön éjjel halt meg…
Continue ReadingRománia „határozottan kiáll a Moldovai Köztársaság szuverenitásáért és területi integritásáért a nemzetközileg elismert határain belül” – jelentette ki Bogdan Aurescu…
Continue Reading
Hosszú kamionsorok alakultak ki a román-magyar határátkelőknél, a Romániából Magyarország irányába tartó sávokon, miután a nemzeti ünnep miatt hétfő estig kamionstop volt a szomszédos országban. A várakozási idő 80-420 perc.
(tovább…) Continue ReadingNoha több mint egy hónap eltelt azóta, hogy a szenátus elfogadta a kormány ársapkarendeletét, a kérdésben a döntő szót kimondó képviselőházban még nem került napirendre a jogszabály. A késés tovább fokozza az árrobbanás negatív hatásait, például azzal, hogy a szolgáltatók sok esetben hónapokat késnek a számlákkal. Arra hivatkoznak ugyanis, hogy a folyamatosan változó törvényi kerethez kell igazítaniuk a szoftverjeiket.
A kormány szeptember elsejei sürgősségi rendelete már a szenátusban jelentősen módosult, és bár a végszavazáskor, szeptember végén úgy tűnt, hogy létezik egy mindenki által véglegesnek tekintett verzió, mégis se vége, se hossza azóta az észrevételeknek és kritikáknak a piaci szereplők részéről.
A szakbizottságoknál – ahol a törvényalkotás érdemi része zajlik – több mint harminc vállalkozói egyesület kért meghallgatást, valamint fogalmazott meg javaslatokat – tudtuk meg az alsóház ipari és szolgáltatási bizottságának elnökétől. Bende Sándor RMDSZ-es képviselőtől elsőként azt kérdeztük, hol tart a jogalkotási folyamatban a 119-es sürgősségi rendeletét elfogadó törvény tervezete.
Legalább tizenegy iraki katona vesztette életét péntekre virradóan a kelet-iraki Dijála tartományban, amikor fegyveresek ütöttek rajta a támaszpontjukon. Katonai források az Iszlám Állam terrorszervezetet gyanúsítják az elkövetéssel.
Mindeközben a Emberi Jogok Szíriai Megfigyelõközpontja összecsapásokat jelentett Szíria kurdok ellenõrizte részébõl is, ahol a kurd milíciák összecsaptak az Iszlám Állam fegyvereseivel azt követõen, hogy csütörtökön a dzsihadisták megtámadták az északkelet-szíriai Gavajrán börtönét és több társukat kiszabadították. A támadásban és a pénteken kirobbant harcokban az elsõ jelenetések szerint összesen 18-an vesztették életüket. A szíriai polgárháború eseményeit nyomon szervezet igazgatója azt mondta, 2019 óta ez volt a terroristák legnagyobb akciója Szíriában.
" ["post_title"]=> string(46) "Lendületben az Iszlám Állam terrorszervezet" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(43) "lenduletben-az-iszlam-allam-terrorszervezet" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2022-01-21 13:01:30" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2022-01-21 11:01:30" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=410988" ["menu_order"]=> int(20765) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [2]=> object(WP_Post)#3771 (24) { ["ID"]=> int(412573) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2022-03-05 09:07:04" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2022-03-05 07:07:04" ["post_content"]=> string(1008) "A belügyminisztérium 2880 helyet hirdet meg az alárendeltségébe tartozó hat főiskola helyeire. A rendőrségi, határrendészeti, csendőrképző és tűzoltó főiskolákba a felvételi március 7-e és május 27-e között zajlik. A jelentkezőknek kizárólag elektronikus formában kell kitölteniük a jelentkezési űrlapot március 7-e és március 18-a között.
A pszichológiai felmérés március 22-én lezárul, ezt követően a versenyben maradt jelöltek fizikai teljesítményét, ismereteit mérik fel, majd az orvosi vizsgálat következik. A fizikai teljesítmény felmérése március 31-e és április 6-a között zajlik, a jelöltek ismereteit április 9-én mérik fel. Az orvosi vizsgálatokra április 18-a és május 20-a között kerül sor. A felvételi végleges eredményeit legkésőbb május 27-én teszik közzé.
" ["post_title"]=> string(41) "Felvételit hirdet a Belügyminisztérium" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(38) "felvetelit-hirdet-a-belugyminiszterium" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2022-03-05 09:07:07" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2022-03-05 07:07:07" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=412573" ["menu_order"]=> int(20766) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [3]=> object(WP_Post)#3756 (24) { ["ID"]=> int(398977) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2021-03-16 12:55:42" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2021-03-16 10:55:42" ["post_content"]=> string(1469) "Hiba volt, hogy több európai ország átmenetileg leállította az oltásokat az Astra Zeneca vakcinájával az Orvosok Világszövetsége elnöke, Ulrich Montgomery szerint. A többiek után ma Svédország és Lettország is nemet mondott a brit-svéd fejlesztésű oltóanyagra, miközben Ausztriában, Romániában, Magyarországon és Ausztráliában továbbra is eredményesen használják.
Ulrich Montgomery szerint téves összkép kialakulásához vezethet az, hogy egyes európai államok leállították az oltásokat a 60 év fölöttiek körében az AstraZeneca vakcinájával.
Hangoztatta: az, hogy az emberek trombózist és tüdőembóliát szenvednek, nem feltétlenül függ össze a koronavírus elleni oltással vagy az oltóanyaggal. A vakcina engedélyezését megelőző klinikai vizsgálatok szerint a trombózis (érelzáródás) gyakorisága körülbelül azonos volt a Covid-oltóanyaggal kezelt és a placebót kapott kontrollcsoportban.
„Sajnos az a helyzet, hogy egy valóban jó és hatékony vakcina ellen zajló hecckampány és az oltások felfüggesztés miatt sok országban bedőlnek a téves híreknek” – jelentette ki a nemzetközi orvosszövetség elnöke.
" ["post_title"]=> string(96) "Hiba volt felfüggeszteni az AstraZeneca-vakcinát az Orvosok Világszövetsége elnöke szerint" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(90) "hiba-volt-felfuggeszteni-az-astrazeneca-vakcinat-az-orvosok-vilagszovetsege-elnoke-szerint" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2021-03-16 12:55:45" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2021-03-16 10:55:45" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=398977" ["menu_order"]=> int(20767) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [4]=> object(WP_Post)#3695 (24) { ["ID"]=> int(421066) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2022-11-12 11:50:13" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2022-11-12 09:50:13" ["post_content"]=> string(1145) "Eddig összesen 5434 elektronikus személyi igazolványt bocsátottak ki a hatóságok Kolozsváron és Kolozs megyében a múlt év augusztus 2-án elindított kísérleti program keretében - közölte ma a Belügyminisztérium.
A programot jövő év közepén terjesztik ki Bukarestre és 2023 végén az egész országra - áll a közleményben.
A Belügyminisztérium felhívást intézett azokhoz az állampolgároknak, akiknek a személyi igazolványuk a készenléti állapot idején, azaz 2022. március 9. előtt járt le, hogy újítsák meg az okmányukat, mert ezek csak 2022. június 7-ig maradtak érvényesek. Közölték, hogy június 7-én mintegy 387.000 olyan személy igazolványt tartottak nyilván, amelyek 2020. március 1. és 2022. március 7. között jártak le.
A lakosságnyilvántartási hivatalok idén március 9. és november 9. között összesen 1.746.460 személyi igazolványt bocsátottak ki.
" ["post_title"]=> string(84) "Több mint 5400 elektronikus személyi igazolványt bocsátottak ki Kolozs megyében" ["post_excerpt"]=> string(94) "A programot jövő év közepén terjesztik ki Bukarestre és 2023 végén az egész országra" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(79) "tobb-mint-5400-elektronikus-szemelyi-igazolvanyt-bocsatottak-ki-kolozs-megyeben" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2022-11-12 11:50:46" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2022-11-12 09:50:46" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=421066" ["menu_order"]=> int(20768) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [5]=> object(WP_Post)#3694 (24) { ["ID"]=> int(410986) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2022-01-21 13:00:31" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2022-01-21 11:00:31" ["post_content"]=> string(810) "Izrael főügyésze vizsgálatot indíttat a rendõrség ellen, miután sajtójelentések szerint a hatóság feltörte izraeli civilek telefonját, és megfigyelte õket az NSO Group Pegasus nevû kémprogramjával - jelentette a The Times of Israel címû angol nyelvû hírportál.
A fõügyész felszólította az izraeli rendõrfõkapitányt, hogy adja át a 2020-2021-es telefon-lehallgatásra vonatkozó összes parancsot. A fõügyész bejelentését megelõzõen, csütörtökön, a Kalkaliszt címû újság arról írt, hogy a rendõrség célba vett a kémprogrammal olyan aktivistát, akit semmilyen bûncselekménnyel nem gyanúsítottak meg.
" ["post_title"]=> string(49) "Ügyészség vizsgálja a telefonlehallgatásokat" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(44) "ugyeszseg-vizsgalja-a-telefonlehallgatasokat" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2022-01-21 13:00:34" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2022-01-21 11:00:34" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=410986" ["menu_order"]=> int(20769) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [6]=> object(WP_Post)#3693 (24) { ["ID"]=> int(412571) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2022-03-05 09:06:11" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2022-03-05 07:06:11" ["post_content"]=> string(937) "Az Ukrajna ellen intézett orosz katonai agresszió kezdete óta 1897 ukrán állampolgár kért menedékjogot a román államtól - közölte a belügyminisztérium.
A menekültügyi eljárás ideje alatt a menedékjogért folyamodó személyeknek a bevándorlási főfelügyelőség központjaiban szállást biztosítanak, amennyiben igény van rá. Jelenleg a bevándorlási főfelügyelőség menekültszállásainak 64%-a foglalt. Pénteken éjféltől 18 óráig 20.074 ukrán állampolgár érkezett Romániába, 1,9%-kal kevesebb, mint egy nappal korábban - tájékoztatott a határrendészet. Az ukrajnai válság kirobbanásától március 4-e 18 óráig 187.687 ukrán polgár érkezett Romániába és 126.502-en hagyták el az országot - közölte a határrendészet.
" ["post_title"]=> string(31) "Érkeznek az ukrán menekültek" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(28) "erkeznek-az-ukran-menekultek" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2022-03-05 09:06:14" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2022-03-05 07:06:14" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=412571" ["menu_order"]=> int(20770) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [7]=> object(WP_Post)#3692 (24) { ["ID"]=> int(398974) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2021-03-16 12:36:28" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2021-03-16 10:36:28" ["post_content"]=> string(1276) "Románia folytatja az oltást az AstraZeneca vakcinájával, és nem követi a nagyobb európai országok példáját – döntötte el hétfő este az oltási kampányt koordináló országos bizottság.
A hétfői nap folyamán több ország – így például Dánia és Írország – is leállította az oltásokat az AstraZeneca által gyártott koronavírus-vakcinákkal. Így döntött elővigyázatosságból korábban Németország, Franciaország, Olaszország és Spanyolország. Felmerült ugyanis, hogy az AstraZeneca-oltások egyik mellékhatása olyan vérrögképződés, ami súlyos komplikációkat okozhat.
Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szakértői kedden találkoznak, hogy megvitassák az AstraZeneca vakcinája körült kialakult helyzetet. Az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) szakértői ugyanekkor ülnek össze, s várhatóan csütörtökön jelentik be döntésüket arról, hogy folytatható-e az oltás a brit-svéd cég oltóanyagával. Addig is mindkét szervezet az AstraZeneka-vakcina beadásának folytatását ajánlja.
" ["post_title"]=> string(59) "Románia folytatja az oltást az AstraZeneca vakcinájával" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(55) "romania-folytatja-az-oltast-az-astrazeneca-vakcinajaval" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2021-03-16 12:36:31" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2021-03-16 10:36:31" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=398974" ["menu_order"]=> int(20771) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [8]=> object(WP_Post)#3691 (24) { ["ID"]=> int(421057) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2022-11-12 10:52:53" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2022-11-12 08:52:53" ["post_content"]=> string(980) "NATO-tagként sem engedne területére atomfegyvereket Svédország - szögezte le tegnapi nyilatkozatában a svéd külügyminiszter.
Svédország és Finnország májusban döntött úgy, hogy semleges státusát feladva felvételét kéri a NATO-ba. A NATO 30 tagállama közül eddig 28 ország ratifikálta a svéd és a finn tagfelvételt.
A svéd hadsereg főparancsnoka novemberben azt javasolta a kormánynak: a NATO-val folytatott tárgyalásainak végső fázisában hagyja nyitva annak lehetőségét, hogy az ország területére állandó katonai bázist, vagy nukleáris fegyvereket telepíthessen az észak-atlanti szövetség. A külügyminiszter ennek ellenére azt közölte: "Svédország a, korábbi dán és norvég példát követve kinyilvánítja, hogy nem enged a területére atomfegyvereket".
" ["post_title"]=> string(87) "Stockholm: Svédország NATO-tagként sem engedne a területére nukleáris fegyvereket" ["post_excerpt"]=> string(298) "A svéd hadsereg főparancsnoka novemberben azt javasolta a kormánynak: a NATO-val folytatott tárgyalásainak végső fázisában hagyja nyitva annak lehetőségét, hogy az ország területére állandó katonai bázist, vagy nukleáris fegyvereket telepíthessen az észak-atlanti szövetség. " ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(80) "stockholm-svedorszag-nato-tagkent-sem-engedne-a-teruletere-nuklearis-fegyvereket" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2022-11-12 10:52:55" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2022-11-12 08:52:55" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=421057" ["menu_order"]=> int(20772) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [9]=> object(WP_Post)#3686 (24) { ["ID"]=> int(410983) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2022-01-21 12:59:24" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2022-01-21 10:59:24" ["post_content"]=> string(263) "Elhunyt Meat Loaf amerikai rockénekes, színész. A Rocky Horror Picture Show címû zenés mozisiker egykori fõszereplõje csütörtökön éjjel halt meg 74 évesen. A halál okát egyelõre nem közölték.
" ["post_title"]=> string(19) "Rocklegenda halála" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(18) "rocklegenda-halala" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2022-01-21 12:59:27" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2022-01-21 10:59:27" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=410983" ["menu_order"]=> int(20773) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [10]=> object(WP_Post)#3687 (24) { ["ID"]=> int(412569) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2022-03-05 09:05:05" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2022-03-05 07:05:05" ["post_content"]=> string(430) "Románia "határozottan kiáll a Moldovai Köztársaság szuverenitásáért és területi integritásáért a nemzetközileg elismert határain belül" – jelentette ki Bogdan Aurescu külügyminiszter annak kapcsán, hogy pénteken Transznisztria kérte a függetlensége elismerését, miután a Moldovai Köztársaság benyújtotta európai uniós csatlakozási kérelmét.
" ["post_title"]=> string(47) "Román kiállás Moldova Köztársaság mellett" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(41) "roman-kiallas-moldova-koztarsasag-mellett" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2022-03-05 09:05:07" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2022-03-05 07:05:07" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=412569" ["menu_order"]=> int(20774) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [11]=> object(WP_Post)#3678 (24) { ["ID"]=> int(398972) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2021-03-16 12:32:13" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2021-03-16 10:32:13" ["post_content"]=> string(1203) "Hosszú kamionsorok alakultak ki a román-magyar határátkelőknél, a Romániából Magyarország irányába tartó sávokon, miután a nemzeti ünnep miatt hétfő estig kamionstop volt a szomszédos országban. A várakozási idő 80-420 perc.
A leghosszabb sorok Peténél alakultak ki, itt két sáv van nyitva a teherforgalom számára, a várakozási idő 420 perc. Gyulavarsándnál három sávon távozhatnak a kamionok Romániából, a határellenőrzésre átlagosan 300 percet kell várakozni.
A nagylaki autópálya-határátkelőnél szintén 300 perc a várakozási idő, noha öt sávon zajlik az ellenőrzés. A nagylaki országúti határátkelőnél 80 percet állnak a Magyarországra tartó kamionok, az ellenőrzés két sávon történik.
A borsi határátkelőnél 280, a borsi autópálya-határátkelőnél 220 percet várakoznak a teherszállító járművek.
" ["post_title"]=> string(53) "Nagy a torlódás a határon Magyarország irányába" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(47) "nagy-a-torlodas-a-hataron-magyarorszag-iranyaba" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2021-03-16 12:32:16" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2021-03-16 10:32:16" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=398972" ["menu_order"]=> int(20775) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(12) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#3581 (24) { ["ID"]=> int(421126) ["post_author"]=> string(2) "95" ["post_date"]=> string(19) "2022-11-08 07:40:06" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2022-11-08 05:40:06" ["post_content"]=> string(1630) "Noha több mint egy hónap eltelt azóta, hogy a szenátus elfogadta a kormány ársapkarendeletét, a kérdésben a döntő szót kimondó képviselőházban még nem került napirendre a jogszabály. A késés tovább fokozza az árrobbanás negatív hatásait, például azzal, hogy a szolgáltatók sok esetben hónapokat késnek a számlákkal. Arra hivatkoznak ugyanis, hogy a folyamatosan változó törvényi kerethez kell igazítaniuk a szoftverjeiket.
A kormány szeptember elsejei sürgősségi rendelete már a szenátusban jelentősen módosult, és bár a végszavazáskor, szeptember végén úgy tűnt, hogy létezik egy mindenki által véglegesnek tekintett verzió, mégis se vége, se hossza azóta az észrevételeknek és kritikáknak a piaci szereplők részéről.
A szakbizottságoknál – ahol a törvényalkotás érdemi része zajlik – több mint harminc vállalkozói egyesület kért meghallgatást, valamint fogalmazott meg javaslatokat – tudtuk meg az alsóház ipari és szolgáltatási bizottságának elnökétől. Bende Sándor RMDSZ-es képviselőtől elsőként azt kérdeztük, hol tart a jogalkotási folyamatban a 119-es sürgősségi rendeletét elfogadó törvény tervezete.