Eddig összesen 5434 elektronikus személyi igazolványt bocsátottak ki a hatóságok Kolozsváron és Kolozs megyében a múlt év augusztus 2-án elindított kísérleti program keretében – közölte ma a Belügyminisztérium.

A programot jövő év közepén terjesztik ki Bukarestre és 2023 végén az egész országra – áll a közleményben.

A Belügyminisztérium felhívást intézett azokhoz az állampolgároknak, akiknek a személyi igazolványuk a készenléti állapot idején, azaz 2022. március 9. előtt járt le, hogy újítsák meg az okmányukat, mert ezek csak 2022. június 7-ig maradtak érvényesek. Közölték, hogy június 7-én mintegy 387.000 olyan személy igazolványt tartottak nyilván, amelyek 2020. március 1. és 2022. március 7. között jártak le.

A lakosságnyilvántartási hivatalok idén március 9. és november 9. között összesen 1.746.460 személyi igazolványt bocsátottak ki.