Elhalasztják a Velencébe látogató turistákra kivetett díj bevezetését, mivel a város önkormányzata még nem fogadta el teljes egészében az ezzel kapcsolatos szabályozást – jelentette be tegnap Luigi Brugnaro velencei polgármester szóvivője. Az idegenforgalmi illetékesek júliusban közölték, hogy a Velencébe utazó turistáknak 2023. január 16-tól online be kell jelentkeznie, és fizetnie kell a belépéshez. Erre a megoldásra a Velencét
elárasztó tömeges turizmus korlátozásáért kényszerült rá a város.

Az érkezők számát napi 40-50 ezer főre tervezik korlátozni. Az egy napra érkező turistáktól beszedett belépődíj a tervek szerint 3 és 10 euró között lesz, attól függően, hogy mekkora a város látogatottsága az egyes napokon. A polgármester szóvivője elmondta: fizetős belépés eljárásának elfogadása legalább fél évet vesz igénybe.

A 2019-ben felmerült terv megvalósítását először pandémia miatt halasztották el. Idén azonban ismét elözönlötték a látogatók Velencét, és a városba érkezők száma gyakran messze felülmúlta a belváros 50 ezres lakosságának létszámát.