Három palesztin férfi meghalt és legalább nyolcan megsérültek hétfő este az izraeli hadsereggel történt összecsapásban Ciszjordániában, két külön incidensben –…
Continue Reading
Számos más kulturális esemény mellett két frissen megjelent kötetet is bemutattak október utolsó hetében Kolozsváron: Lovász Krisztina Az angol kés című rövidpróza-kötetét a Helikon-estek keretében, valamint Vida Gábor legújabb A bukfenc című regényét a Gaudeamus Könyvesboltban. A mai műsorban részeteket hallhatnak mindkét műből a szerzők felolvasásában, valamint ízelítőt a bemutatókon elhangzott beszélgetésekből – tartsanak velünk!
A lakások piaci értékén alapuló ingatlanadóját nem vezetik be 2027-től. Erről csak akkor lehet szó, amikor Románia költségvetési deficitje ismét 3 százalék körül lesz - jelentette be Alexandru Nazare pénzügyminiszter. A tárcavezető egy gazdasági témájú rendezvényen cáfolta a hetek óta keringő pánikkeltő híreszteléseket, miszerint jövőtől az ingatlanadó 27-szeresére fog nőni annak következtében, hogy az ingatlanok piaci értéke alapján számolják majd ki ezt a helyi adót.
" ["post_title"]=> string(66) "Egyelőre nem fogják a piaci értéken számolni az ingatlanadót" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(60) "egyelore-nem-fogjak-a-piaci-erteken-szamolni-az-ingatlanadot" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-11-07 13:11:24" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-11-07 11:11:24" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=470100" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [2]=> object(WP_Post)#3745 (24) { ["ID"]=> int(470098) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2026-11-07 13:10:21" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-11-07 11:10:21" ["post_content"]=> string(693) "Visszakapcsolták tegnap a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát, miután a nyári súlyos aszály után a Duna vízszintje ismét elérte a reaktor működtetéséhez szükséges biztonságos szintet. A Transelectrica közlése szerint az 1-es reaktor ma reggel az ország villamosenergia-termelésének 6 százalékát biztosította. Maximális kapacitását várhatóan a ma esti órákban éri el. Egyelőre nem lehet tudni, hogy mikor indítják el a 2-es reaktort. Ma Luca Niculescu miniszterelnök és Dumitru Chisăliță energiaügyi miniszter ellátogatott az atomerőműhöz.
" ["post_title"]=> string(58) "Visszakapcsolták a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(54) "visszakapcsoltak-a-cernavodai-atomeromu-1-es-reaktorat" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-11-07 13:10:22" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-11-07 11:10:22" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=470098" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [3]=> object(WP_Post)#3715 (24) { ["ID"]=> int(470096) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2026-11-07 13:08:53" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-11-07 11:08:53" ["post_content"]=> string(605) "A Fekete-tenger régiójának védelme és biztonsága, az európai versenyképesség, az EU bővítése és az új többéves uniós pénzügyi keretről folyó tárgyalások lesznek napirenden a Nicușor Dan államelnök és Ursula von der Leyen európai bizottsági elnök hétfői, bukaresti találkozóján - tájékoztatott Valentin Naumescu elnöki tanácsadó. Naumescu közlése szerint az államelnök hétfőn a Cotroceni-palotában fogadja az Európai Bizottság elnökét. Von der Leyen Luca Niculescu miniszterelnökkel is találkozni fog.
" ["post_title"]=> string(49) "Bukarestbe látogat hétfőn Ursula von der Leyen" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(46) "bukarestbe-latogat-hetfon-ursula-von-der-leyen" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-11-07 13:08:54" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-11-07 11:08:54" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=470096" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(4) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#3747 (24) { ["ID"]=> int(470085) ["post_author"]=> string(3) "145" ["post_date"]=> string(19) "2026-11-07 15:10:00" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-11-07 13:10:00" ["post_content"]=> string(742) "Számos más kulturális esemény mellett két frissen megjelent kötetet is bemutattak október utolsó hetében Kolozsváron: Lovász Krisztina Az angol kés című rövidpróza-kötetét a Helikon-estek keretében, valamint Vida Gábor legújabb A bukfenc című regényét a Gaudeamus Könyvesboltban. A mai műsorban részeteket hallhatnak mindkét műből a szerzők felolvasásában, valamint ízelítőt a bemutatókon elhangzott beszélgetésekből – tartsanak velünk!
Három palesztin férfi meghalt és legalább nyolcan megsérültek hétfő este az izraeli hadsereggel történt összecsapásban Ciszjordániában, két külön incidensben –…
Continue ReadingKomoly béketárgyalásokat sürgetett szombat reggel Vologyimir Zelenszkij ukrán elnök, hogy Oroszország elkerülje a több nemzedékre kiható következményeket, miközben az orosz…
Continue ReadingWhatsApp számot üzemelt be az Országos Fogyasztóvédelmi Hatóság. Hétfőtől a sürgős bejelentéseket a 0790.219.551-es telefonszámon fogadják – közölte a hatóság vezetője. A hivatal közlése szerint ezen a számon kizárólag írásos üzeneteket és képeket várnak az egész országból, amennyiben valaki a fogyasztói jogok megsértését tapasztalja.
(tovább…) Continue ReadingAz Európai Unió polgárainak alapvető joga a szabad mozgás, és a várhatóan júniusban bevezetendő digitális zöldigazolvány semmilyen módon nem korlátozza…
Continue Reading
Az intézményt a Nastase-kormány hozta létre az európai integrációs folyamat részeként, azzal a céllal, hogy biztosítsa az emberi méltóság és…
Continue Reading
Az ukrajnai háború éhezéshez vezet a világ más részein – figyelmeztetett a Világélelmezési Program. A globális búzaexport egyharmada származik Oroszországból…
Continue ReadingHétfőn írják alá a Nagyszeben-Pitesti autópálya második szakaszának tervezési és kivitelezési szerződését – jelentette be Sorin Grindeanu szállításügyi miniszter.
(tovább…) Continue ReadingA Románia újrahasznosít című kampány elsődleges célja, hogy felelősségtudatra ébresszen minden állampolgárt, önkormányzatot, hulladékgyűjtéssel foglalkozó vállalatot, akiknek a feladata a…
Continue Reading
Sorsdöntõ választás következik áprilisban, amelyen ezúttal nem egyszerûen társadalmi vagy gazdasági jövõképekrõl, hanem a béke és a biztonság vagy a háborúskodás kérdésérõl kell dönteni – jelentette ki Szijjártó Péter magyar külgazdasági és külügyminiszter pénteken Máriapócson, ahol a Nemzeti Összetartozás Emlékhely avatásán vett részt. Ezt követõen sor került a Máriapócs és Csíkszereda közötti testvérvárosi megállapodás ünnepélyes aláírására is.
(tovább…) Continue Reading
A Stratégiai Kommunikációs Csoport hétfői közlése szerint az utóbbi 24 órában 16.958 személyt diagnosztizáltak SARS-CoV-2-fertőzéssel, és 81 koronavírussal összefüggésbe hozható halálesetet regisztráltak.
(tovább…) Continue Reading
Több romániai városban utcára vonultak az emberek a tegnap életbe lépett szigorúbb szabályok bevezetése miatt. Bukarestben az Egyetem téren gyülekeztek néhány tucatnyian, akik a közösségi oldalakon mozgósították a fővárosiakat.
(tovább…) Continue ReadingKlaus Iohannis államelnök Jens Stoltenberg NATO-főtitkárt fogadja ma délután adásunk után a Cotroceni-palotában, ahol a találkozót követően közösen nyilatkoznak a sajtónak.
(tovább…) Continue ReadingHárom palesztin férfi meghalt és legalább nyolcan megsérültek hétfő este az izraeli hadsereggel történt összecsapásban Ciszjordániában, két külön incidensben – jelentette a Háárec című újság hírportálja.
A palesztin egészségügyi minisztérium szerint három palesztin vesztette életét az izraeli hadsereg lövései nyomán két külön incidensben, ketten kedd reggel Rámalláh közelében, egy másik pedig korábban Hebron mellett.
Hétfőről keddre virradó éjjelen két, tartalékos katonákat szállító izraeli katonai dzsip meghibásodott egy gyakorlat során. Zavargások törtek ki, miközben a katonák arra vártak, hogy evakuálják őket és járműveiket. Az incidens Ciszjordánia déli részén, a Hebrontól mintegy 11 kilométerre lévő Beit Ummar faluban történt. A helyi lakosok kövekkel dobálták a katonákat, akik válaszul tömegoszlató fegyvereket vetettek be, és tüzet nyitottak a tüntetőkre.
Az izraeli hadsereg közleménye szerint a tüntetők lőttek is az oszlatást végző katonai erőkre. A járműveket és a katonákat sikeresen evakuálták a helyszínről.
Izraelben március óta újabb erőszakhullám indult, melyre főként Ciszjordánia északi részén folytatott terrorellenes offenzívával válaszolt a kormány. A razziák célja, hogy megakadályozzák az újabb palesztin támadásokat, amelyekben az év eleje óta 26 ember vesztette életét Izraelben és Ciszjordániában.
A szinte minden éjjel zajló terrorellenes razziák során több mint 2000 palesztint tartóztattak le, és több mint 138 palesztin halt meg, közülük sokan - de nem mindegyikük - támadások vagy biztonsági erőkkel való összecsapások során.
Izrael az 1967-es, "hatnapos" közel-keleti háborúban foglalta el Jordániától Ciszjordániát, valamint Kelet-Jeruzsálemet, és Egyiptomtól a Gázai övezetet. A palesztinok ezeken a területeken remélik független államukat.
" ["post_title"]=> string(74) "Három palesztin meghalt, legkevesebb nyolc megsebesült Ciszjordániában" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(69) "harom-palesztin-meghalt-legkevesebb-nyolc-megsebesult-ciszjordaniaban" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2022-11-29 11:43:21" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2022-11-29 09:43:21" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=421552" ["menu_order"]=> int(20088) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [1]=> object(WP_Post)#3717 (24) { ["ID"]=> int(413174) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2022-03-19 09:50:31" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2022-03-19 07:50:31" ["post_content"]=> string(343) "Komoly béketárgyalásokat sürgetett szombat reggel Vologyimir Zelenszkij ukrán elnök, hogy Oroszország elkerülje a több nemzedékre kiható következményeket, miközben az orosz hadsereg azt állította, hogy több napi ostrom után behatolt Mariupol dél-ukrajnai kikötõvárosba.
" ["post_title"]=> string(23) "Üzent az ukrán elnök" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(20) "uzent-az-ukran-elnok" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2022-03-19 09:50:35" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2022-03-19 07:50:35" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=413174" ["menu_order"]=> int(20089) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [2]=> object(WP_Post)#3757 (24) { ["ID"]=> int(411517) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2022-02-07 12:12:20" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2022-02-07 10:12:20" ["post_content"]=> string(1206) "WhatsApp számot üzemelt be az Országos Fogyasztóvédelmi Hatóság. Hétfőtől a sürgős bejelentéseket a 0790.219.551-es telefonszámon fogadják - közölte a hatóság vezetője. A hivatal közlése szerint ezen a számon kizárólag írásos üzeneteket és képeket várnak az egész országból, amennyiben valaki a fogyasztói jogok megsértését tapasztalja.
Ezek alatt értik a nagyon magas, valótlan értékű számlák kiállítását a villamosenergia és földgáz szolgáltatók részéről, hibás, még ki nem javított energia számlák kifizetésének elmulasztásáért történt lekapcsolásokat, valamint olyan sürgős helyzeteket, amelyek veszélyeztetik a fogyasztók egészségét. A fogyasztóvédelmi hatóság figyelmeztet ugyanakkor, hogy a külön számra küldött üzenetek nem helyettesítik a panaszok jelenlegi benyújtásának módját, ezeket továbbra is írásban várják a megyei és bukaresti fogyasztóvédelmi hivataloknál. Az online panaszlevél mintáját a hatóság honlapján is megtalálják.
" ["post_title"]=> string(40) "Üzenetben is jelenthető a visszaélés" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(36) "uzenetben-is-jelentheto-a-visszaeles" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2022-02-07 13:57:40" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2022-02-07 11:57:40" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=411517" ["menu_order"]=> int(20090) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [3]=> object(WP_Post)#3583 (24) { ["ID"]=> int(400605) ["post_author"]=> string(2) "95" ["post_date"]=> string(19) "2021-03-29 13:30:00" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2021-03-29 10:30:00" ["post_content"]=> string(2635) "
Az Európai Unió polgárainak alapvető joga a szabad mozgás, és a várhatóan júniusban bevezetendő digitális zöldigazolvány semmilyen módon nem korlátozza ezt a jogukat – hangsúlyozta a Bukaresti Rádiónak adott interjúban az Európai Bizottság bukaresti képviseletének ideiglenes vezetője. Jakab István a román kormány helyreállítási terve kapcsán kiemelte, hogy szűkíteni kell a prioritások körét, ha hatékonyan – vagy egyáltalán – fel akarja használni az ország számára elkülönített több mint 29 milliárd eurót.

Asztalos Csaba, az Országos Diszkriminációellenes Tanács elnöke szerint az Európai Bizottság által javasolt digitális zöldigazolvány nem mond ellent a szabad mozgáshoz való jognak, és nem jelent burkolt oltási kötelezettséget, hiszen vannak alternatív eszközök a vakcinára. Úgy vélte, nagyobb lenne a veszélye a hátrányos megkülönböztetésnek akkor, ha a huszonnyolc tagállam többféle eszköz vagy kritériumrendszer alapján engedélyezné az uniós polgárok belépését a területére.
Az intézményt a Nastase-kormány hozta létre az európai integrációs folyamat részeként, azzal a céllal, hogy biztosítsa az emberi méltóság és egyenlő bánásmód elvének tiszteletben tartását az ENSZ és az Európai Unió ajánlásainak megfelelően. 2002 augusztusa óta bárki, aki úgy érzi, hogy hátrányosan megkülönböztették vagy emberi méltóságában megsértették, panasszal fordulhat az Országos Diszkriminációellenes Tanácshoz. A testület elnöke szinte a megalakulása óta, egészen pontosan 2005 óta Asztalos Csaba nagybányai származású jogász. Vele beszélgettünk.
Az ukrajnai háború éhezéshez vezet a világ más részein - figyelmeztetett a Világélelmezési Program. A globális búzaexport egyharmada származik Oroszországból és Ukrajnából, a konfliktus pedig máris az élelmiszerek és az energia árának növekedéséhez vezetett világszinten. Az ENSZ ügynökség bejelentette, fokozza erőfeszítéseit, hogy humanitárius segélyt nyújtson Ukrajnában, mivel az ellátási láncok megszakadtak ebben az országban.
" ["post_title"]=> string(19) "Éhínség fenyeget" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(16) "ehinseg-fenyeget" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2022-03-19 09:49:41" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2022-03-19 07:49:41" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=413172" ["menu_order"]=> int(20093) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [6]=> object(WP_Post)#3685 (24) { ["ID"]=> int(411515) ["post_author"]=> string(3) "232" ["post_date"]=> string(19) "2022-02-07 12:08:48" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2022-02-07 10:08:48" ["post_content"]=> string(833) "Hétfőn írják alá a Nagyszeben-Pitesti autópálya második szakaszának tervezési és kivitelezési szerződését - jelentette be Sorin Grindeanu szállításügyi miniszter.
A Bojca és Cornetu közötti 31 kilométeres szakasz az első autópálya, amely hegyvidéket szel át Romániában. A kivitelezési határidő 5 év és 8 hónap, ebből másfél év a tervezés. A munkálatokat egy török cég végzi, az egyetlen vállalat, amely ajánlatot nyújtott be a mintegy 4,2 milliárd lejes projekt elvégzésére. Jelenleg az A1-es autópálya Nagyszeben és Bojca közötti 13 kilométeres szakaszon dolgoznak, a kivitelező év végére ígéri ennek átadását.
" ["post_title"]=> string(44) "Hat év múlva ér a hegyekbe az autópálya" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(39) "hat-ev-mulva-er-a-hegyekbe-az-autopalya" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2022-02-07 12:08:51" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2022-02-07 10:08:51" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=411515" ["menu_order"]=> int(20094) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [7]=> object(WP_Post)#3684 (24) { ["ID"]=> int(421585) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2022-11-28 14:50:17" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2022-11-28 12:50:17" ["post_content"]=> string(2587) "A Románia újrahasznosít című kampány elsődleges célja, hogy felelősségtudatra ébresszen minden állampolgárt, önkormányzatot, hulladékgyűjtéssel foglalkozó vállalatot, akiknek a feladata a szelektív hulladékgyűjtés – jelentette ki Tánczos Barna környezetvédelmi, vízügyi és erdészeti miniszter, emlékeztetve, hogy a hulladékgazdálkodás helyi önkormányzati feladat.
A minisztérium az országos kampánnyal segítséget nyújt az önkormányzatoknak, köztisztasági vállalatoknak.
Tánczos Barna kiemelte, Romániának növelnie kell az újrahasznosítás arányát, ehhez egyrészt fejleszteni kell a hulladékgyűjtési infrastruktúrát, amit a szaktárca finanszíroz, másrészt mentalitásváltásra van szükség a hulladékgazdálkodásban. „A kampányt előkészítő közvéleménykutatás során a lakosság több mint 70%-a azt mondta, hogy szeretne szelektíven gyűjteni, a válaszadók több mint 90%-a pedig azt, hogy több információra van szüksége ahhoz, hogy szelektív hulladékgyűjtést végezzen a saját háztartásában. De amikor megnézzük az elért eredményeket, kiderül, hogy sereghajtók vagyunk, a települési hulladék alig 16-17%-át hasznosítják újra, és legalább 50%-ot kellene elérjünk. Ezért van szükség a tudatosító kampányokra, a helyi önkormányzatok szerepvállalására és egy mentalitásváltásra minden egyes háztartásban” – hangsúlyozta a tárcavezető.
A környezetvédelmi miniszter arra hívta fel a figyelmet: a helyi önkormányzatok jelentős díjakat fizetnek azért, mert nem tudják teljesíteni az Unió által is előírt újrahasznosítási célokat. 2020-ban több mint 110 millió lejt fizettek be az önkormányzatok, 2021-ben pedig az összeg elérte a 224 millió lejt. Ezek az összegek fontos helyi beruházásoktól, bölcsődék, iskolák, játszóterek építésétől foszthatják meg a lakosokat – emelte ki Tánczos Barna.
Bővebb információk a kampány weboldalán találhatók: www.reciclaminromania.ro.
" ["post_title"]=> string(79) "Indul a tájékoztató és oktató kampány a szelektív hulladékgyűjtésről" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(68) "indul-a-tajekoztato-es-oktato-kampany-a-szelektiv-hulladekgyujtesrol" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2022-11-29 15:11:23" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2022-11-29 13:11:23" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=421585" ["menu_order"]=> int(20096) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [8]=> object(WP_Post)#3683 (24) { ["ID"]=> int(413170) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2022-03-19 09:48:39" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2022-03-19 07:48:39" ["post_content"]=> string(1865) "Sorsdöntõ választás következik áprilisban, amelyen ezúttal nem egyszerûen társadalmi vagy gazdasági jövõképekrõl, hanem a béke és a biztonság vagy a háborúskodás kérdésérõl kell dönteni - jelentette ki Szijjártó Péter magyar külgazdasági és külügyminiszter pénteken Máriapócson, ahol a Nemzeti Összetartozás Emlékhely avatásán vett részt. Ezt követõen sor került a Máriapócs és Csíkszereda közötti testvérvárosi megállapodás ünnepélyes aláírására is.
Szijjártó Péter elmondta, az elmúlt napokban megkezdték a több mint 300 ezer szavazási levélcsomag postázását Erdélyben. "Emellett szombattól három romániai képviseleten, Bukarestben, Csíkszeredában és Kolozsváron is április 2-áig minden nap reggel 6 és este 10 óra között várjuk azokat a magyarokat, akik szeretnék leadni a szavazataikat, valamint április 3-án este 7 óráig lesz erre lehetõség" - tette hozzá a miniszter. Megköszönte továbbá a román kormánynak a szavazás gördülékeny lebonyolításának segítését, hozzátéve, hogy a tizenkét állandóan nyitva tartó átkelõhely mellett április 3-án nyitva lesz tíz, vasárnaponként egyébként zárva lévõ kishatárátkelõ is. Kelemen Hunor, miniszterelnök-helyettes beszédében a fizikai országhatárokon túlnyúló összetartozás erõsítésének fontosságát hangsúlyozta. És hozzátette, a nemzetet csak akkor lehet összefogni, ha a maga helyén mindenki tiszta lelkiismerettel elvégzi a munkáját. Kiemelte: az elmúlt tizenkét évben paradigmaváltás történt a magyar nemzetpolitikában, és sok olyan döntés született, amely erõsítette ezt az összetartozást.
" ["post_title"]=> string(48) "Köszönet a segítségért a román kormánynak" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(41) "koszonet-a-segitsegert-a-roman-kormanynak" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2022-03-19 09:48:42" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2022-03-19 07:48:42" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=413170" ["menu_order"]=> int(20097) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [9]=> object(WP_Post)#3678 (24) { ["ID"]=> int(411513) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2022-02-07 12:07:41" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2022-02-07 10:07:41" ["post_content"]=> string(609) "A Stratégiai Kommunikációs Csoport hétfői közlése szerint az utóbbi 24 órában 16.958 személyt diagnosztizáltak SARS-CoV-2-fertőzéssel, és 81 koronavírussal összefüggésbe hozható halálesetet regisztráltak.
Bukarestben 32,75 ezrelékre nőtt a Covid-19-cel diagnosztizált személyek utóbbi 14 napra számolt aránya - közölte hétfőn az egészségügyi igazgatóság. Egy nappal korábban, vasárnap 30,89 ezrelék volt a mutató.
" ["post_title"]=> string(31) "Majdnem 17 ezer új fertőzött" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(28) "majdnem-17-ezer-uj-fertozott" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2022-02-07 12:07:45" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2022-02-07 10:07:45" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=411513" ["menu_order"]=> int(20098) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [10]=> object(WP_Post)#3679 (24) { ["ID"]=> int(400599) ["post_author"]=> string(3) "125" ["post_date"]=> string(19) "2021-03-29 09:39:19" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2021-03-29 06:39:19" ["post_content"]=> string(763) "Több romániai városban utcára vonultak az emberek a tegnap életbe lépett szigorúbb szabályok bevezetése miatt. Bukarestben az Egyetem téren gyülekeztek néhány tucatnyian, akik a közösségi oldalakon mozgósították a fővárosiakat.
Később nagyobb társaság verődött össze, és felvonultak a város utcáin. Hasonló megmozdulás volt Aradon is, ahol hozzávetőleg ezerre tehető a résztvevők száma - jelenti a Román Rádió. A kijárási tilalomra vonatkozó eddig érvényes szabályok szigorítása miatt utcára vonultak Galation, Nagyszebenben, Brăilaban és Konstancán is.
" ["post_title"]=> string(47) "Országszerte tüntettek a szigorítások ellen" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(43) "orszagszerte-tuntettek-a-szigoritasok-ellen" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2021-03-29 09:39:23" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2021-03-29 06:39:23" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=400599" ["menu_order"]=> int(20099) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [11]=> object(WP_Post)#3670 (24) { ["ID"]=> int(421540) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2022-11-28 14:14:07" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2022-11-28 12:14:07" ["post_content"]=> string(1354) "Klaus Iohannis államelnök Jens Stoltenberg NATO-főtitkárt fogadja ma délután adásunk után a Cotroceni-palotában, ahol a találkozót követően közösen nyilatkoznak a sajtónak.
Stoltenberg abból az alkalomból tartózkodik Bukarestben, hogy a fővárosban biztonságpolitikai rendezvények zajlanak. Kedden és szerdán Bukarestben rendezik meg a NATO külügyminiszteri értekezletét, azt megelőzően pedig, hétfőn és kedden egy zárt ajtók mögött zajló szakértői tanácskozást tartanak a Müncheni Biztonságpolitikai Konferencia és a román külügyminisztérium közös szervezésében, amelyet Klaus Iohannis román államfő nyit meg. A parlament épületében tartandó kétnapos NATO-értekezleten a keleti szárny védelmi és elrettentő képességeinek növelésére helyezik a hangsúlyt, válaszképpen az Ukrajna elleni törvénytelen orosz agresszióra. Ugyanakkor napirenden szerepel majd a szövetséges támogatás növelése Ukrajna számára, a hibrid fenyegetések elleni védekezés, Kína és a NATO viszonya, az euroatlanti közösség energetikai ellenállóképességének növelése, valamint Moldova, Georgia és Bosznia-Hercegovina segítése.
" ["post_title"]=> string(38) "Iohannis a NATO-főtitkárral tárgyal" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(35) "iohannis-a-nato-fotitkarral-targyal" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2022-11-28 14:14:08" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2022-11-28 12:14:08" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=421540" ["menu_order"]=> int(20100) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(12) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#3748 (24) { ["ID"]=> int(421552) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2022-11-29 11:20:03" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2022-11-29 09:20:03" ["post_content"]=> string(2330) "Három palesztin férfi meghalt és legalább nyolcan megsérültek hétfő este az izraeli hadsereggel történt összecsapásban Ciszjordániában, két külön incidensben – jelentette a Háárec című újság hírportálja.
A palesztin egészségügyi minisztérium szerint három palesztin vesztette életét az izraeli hadsereg lövései nyomán két külön incidensben, ketten kedd reggel Rámalláh közelében, egy másik pedig korábban Hebron mellett.
Hétfőről keddre virradó éjjelen két, tartalékos katonákat szállító izraeli katonai dzsip meghibásodott egy gyakorlat során. Zavargások törtek ki, miközben a katonák arra vártak, hogy evakuálják őket és járműveiket. Az incidens Ciszjordánia déli részén, a Hebrontól mintegy 11 kilométerre lévő Beit Ummar faluban történt. A helyi lakosok kövekkel dobálták a katonákat, akik válaszul tömegoszlató fegyvereket vetettek be, és tüzet nyitottak a tüntetőkre.
Az izraeli hadsereg közleménye szerint a tüntetők lőttek is az oszlatást végző katonai erőkre. A járműveket és a katonákat sikeresen evakuálták a helyszínről.
Izraelben március óta újabb erőszakhullám indult, melyre főként Ciszjordánia északi részén folytatott terrorellenes offenzívával válaszolt a kormány. A razziák célja, hogy megakadályozzák az újabb palesztin támadásokat, amelyekben az év eleje óta 26 ember vesztette életét Izraelben és Ciszjordániában.
A szinte minden éjjel zajló terrorellenes razziák során több mint 2000 palesztint tartóztattak le, és több mint 138 palesztin halt meg, közülük sokan - de nem mindegyikük - támadások vagy biztonsági erőkkel való összecsapások során.
Izrael az 1967-es, "hatnapos" közel-keleti háborúban foglalta el Jordániától Ciszjordániát, valamint Kelet-Jeruzsálemet, és Egyiptomtól a Gázai övezetet. A palesztinok ezeken a területeken remélik független államukat.
" ["post_title"]=> string(74) "Három palesztin meghalt, legkevesebb nyolc megsebesült Ciszjordániában" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(69) "harom-palesztin-meghalt-legkevesebb-nyolc-megsebesult-ciszjordaniaban" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2022-11-29 11:43:21" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2022-11-29 09:43:21" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=421552" ["menu_order"]=> int(20088) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } ["comment_count"]=> int(0) ["current_comment"]=> int(-1) ["found_posts"]=> int(40462) ["max_num_pages"]=> int(3372) ["max_num_comment_pages"]=> int(0) ["is_single"]=> bool(false) ["is_preview"]=> bool(false) ["is_page"]=> bool(false) ["is_archive"]=> bool(false) ["is_date"]=> bool(false) ["is_year"]=> bool(false) ["is_month"]=> bool(false) ["is_day"]=> bool(false) ["is_time"]=> bool(false) ["is_author"]=> bool(false) ["is_category"]=> bool(false) ["is_tag"]=> bool(false) ["is_tax"]=> bool(false) ["is_search"]=> bool(false) ["is_feed"]=> bool(false) ["is_comment_feed"]=> bool(false) ["is_trackback"]=> bool(false) ["is_home"]=> bool(true) ["is_privacy_policy"]=> bool(false) ["is_404"]=> bool(false) ["is_embed"]=> bool(false) ["is_paged"]=> bool(true) ["is_admin"]=> bool(false) ["is_attachment"]=> bool(false) ["is_singular"]=> bool(false) ["is_robots"]=> bool(false) ["is_favicon"]=> bool(false) ["is_sitemap"]=> bool(false) ["is_posts_page"]=> bool(false) ["is_post_type_archive"]=> bool(false) ["query_vars_hash":"WP_Query":private]=> string(32) "3d854609191dc8dd814a531aaa9eaab6" ["query_vars_changed":"WP_Query":private]=> bool(false) ["thumbnails_cached"]=> bool(false) ["allow_query_attachment_by_filename":protected]=> bool(false) ["stopwords":"WP_Query":private]=> NULL ["compat_fields":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(15) "query_vars_hash" [1]=> string(18) "query_vars_changed" } ["compat_methods":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(16) "init_query_flags" [1]=> string(15) "parse_tax_query" } ["query_cache_key":"WP_Query":private]=> string(41) "wp_query:0abf31ca530b44d32c1fb784e1fe458a" }