Az elmúlt 24 órában 96 segélyhívás érkezett a hegyimentő-szolgálathoz, amelynek munkatársai 104 balesetet szenvedett személyt helyeztek biztonságba. Közülük 40 kórházi ápolásra szorult.
(tovább…) Continue Reading
Számos más kulturális esemény mellett két frissen megjelent kötetet is bemutattak október utolsó hetében Kolozsváron: Lovász Krisztina Az angol kés című rövidpróza-kötetét a Helikon-estek keretében, valamint Vida Gábor legújabb A bukfenc című regényét a Gaudeamus Könyvesboltban. A mai műsorban részeteket hallhatnak mindkét műből a szerzők felolvasásában, valamint ízelítőt a bemutatókon elhangzott beszélgetésekből – tartsanak velünk!
A lakások piaci értékén alapuló ingatlanadóját nem vezetik be 2027-től. Erről csak akkor lehet szó, amikor Románia költségvetési deficitje ismét 3 százalék körül lesz - jelentette be Alexandru Nazare pénzügyminiszter. A tárcavezető egy gazdasági témájú rendezvényen cáfolta a hetek óta keringő pánikkeltő híreszteléseket, miszerint jövőtől az ingatlanadó 27-szeresére fog nőni annak következtében, hogy az ingatlanok piaci értéke alapján számolják majd ki ezt a helyi adót.
" ["post_title"]=> string(66) "Egyelőre nem fogják a piaci értéken számolni az ingatlanadót" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(60) "egyelore-nem-fogjak-a-piaci-erteken-szamolni-az-ingatlanadot" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-11-07 13:11:24" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-11-07 11:11:24" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=470100" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [2]=> object(WP_Post)#3589 (24) { ["ID"]=> int(470098) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2026-11-07 13:10:21" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-11-07 11:10:21" ["post_content"]=> string(693) "Visszakapcsolták tegnap a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát, miután a nyári súlyos aszály után a Duna vízszintje ismét elérte a reaktor működtetéséhez szükséges biztonságos szintet. A Transelectrica közlése szerint az 1-es reaktor ma reggel az ország villamosenergia-termelésének 6 százalékát biztosította. Maximális kapacitását várhatóan a ma esti órákban éri el. Egyelőre nem lehet tudni, hogy mikor indítják el a 2-es reaktort. Ma Luca Niculescu miniszterelnök és Dumitru Chisăliță energiaügyi miniszter ellátogatott az atomerőműhöz.
" ["post_title"]=> string(58) "Visszakapcsolták a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(54) "visszakapcsoltak-a-cernavodai-atomeromu-1-es-reaktorat" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-11-07 13:10:22" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-11-07 11:10:22" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=470098" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [3]=> object(WP_Post)#3718 (24) { ["ID"]=> int(470096) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2026-11-07 13:08:53" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-11-07 11:08:53" ["post_content"]=> string(605) "A Fekete-tenger régiójának védelme és biztonsága, az európai versenyképesség, az EU bővítése és az új többéves uniós pénzügyi keretről folyó tárgyalások lesznek napirenden a Nicușor Dan államelnök és Ursula von der Leyen európai bizottsági elnök hétfői, bukaresti találkozóján - tájékoztatott Valentin Naumescu elnöki tanácsadó. Naumescu közlése szerint az államelnök hétfőn a Cotroceni-palotában fogadja az Európai Bizottság elnökét. Von der Leyen Luca Niculescu miniszterelnökkel is találkozni fog.
" ["post_title"]=> string(49) "Bukarestbe látogat hétfőn Ursula von der Leyen" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(46) "bukarestbe-latogat-hetfon-ursula-von-der-leyen" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-11-07 13:08:54" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-11-07 11:08:54" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=470096" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(4) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#3465 (24) { ["ID"]=> int(470085) ["post_author"]=> string(3) "145" ["post_date"]=> string(19) "2026-11-07 15:10:00" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-11-07 13:10:00" ["post_content"]=> string(742) "Számos más kulturális esemény mellett két frissen megjelent kötetet is bemutattak október utolsó hetében Kolozsváron: Lovász Krisztina Az angol kés című rövidpróza-kötetét a Helikon-estek keretében, valamint Vida Gábor legújabb A bukfenc című regényét a Gaudeamus Könyvesboltban. A mai műsorban részeteket hallhatnak mindkét műből a szerzők felolvasásában, valamint ízelítőt a bemutatókon elhangzott beszélgetésekből – tartsanak velünk!

Az elmúlt 24 órában 96 segélyhívás érkezett a hegyimentő-szolgálathoz, amelynek munkatársai 104 balesetet szenvedett személyt helyeztek biztonságba. Közülük 40 kórházi ápolásra szorult.
(tovább…) Continue Reading
A járványügyi előírásokat sorozatosan megszegő kereskedelmi egységek megbüntetésére készül a kormány. Az erre vonatkozó rendeletet a héten fogadhatja el a kabinet.
(tovább…) Continue ReadingRománia és Horvátország készen áll a schengeni csatlakozásra – jelentette ki Bogdan Aurescu külügyminiszter, aki horvát kollégájával találkozott Bukarestben.
(tovább…) Continue ReadingTabak Fórum néven indított fórumot a háromszéki polgármesteri hivatal, ennek keretében szavazhatnak sepsitabak.ro oldalon a város lakói arról, hogy milyen rendeltetést kapjon az önkormányzat által nemrégiben megvásárolt egykori dohánygyár.
(tovább…) Continue ReadingA nemzeti együttműködés jövőjéről szóló párbeszédre, nyílt vitára hív dr. Újhelyi István magyarországi európai parlamenti képviselő három RMDSZ-es politikust, Kelemen Hunor szövetségi elnököt, Korodi Attila csíkszeredai polgármestert, illetve Borboly Csabát, a Hargita Megyei Tanács elnökét.
(tovább…) Continue ReadingTegnap tovább nőtt az intenzív ellátásra szoruló koronavírusos betegek száma Romániában, az elmúlt 24 órában feldolgozott tesztek 20 százaléka bizonyult pozitívnak.
(tovább…) Continue Reading
Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) állásfoglalásban rögzítette, hogy támogatja Románia csatlakozását a schengeni térséghez , de a testület szerint nagyban javítaná a csatlakozási esélyeket, ha a kormányzat a magyarság szempontjából fontos sorskérdések rendezését is elfogadná.
(tovább…) Continue ReadingAz orosz katonai egységek lassan, de folyamatosan haladnak az ukrán főváros központja felé és közben folyamatosan lövik a külvárosokat. Az éjjel legalább ezren menekültek el Kijevből – tudósít az Euronews.
(tovább…) Continue Reading
Oroszország a kért biztonsági garanciák megadásától teszi függővé a nukleáris fegyverzet-ellenőrzési tárgyalások folytatását – jelentette ki egy magas rangú orosz diplomata a Reuters szerint.
(tovább…) Continue ReadingMa újabb jelentős szállítmány, mintegy 345.150 adag Pfizer-BioNtech vakcina érkezik Romániába. Az oltóanyagokat légi úton szállítja le a gyártó Bukarestbe,…
Continue ReadingŐrizetbe vette tegnap este az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) Niculae Bădălău volt szociáldemokrata szenátort, akit megvesztegetéssel és befolyással való üzérkedéssel gyanúsítanak egy több mint 7 millió lej értékű szerződéssel kapcsolatban.
(tovább…) Continue ReadingA járvány nem ért véget, a koronavírus-fertőzöttek számára létrehozott állapotfelmérő központok a továbbiakban is működni fognak – jelentette be az egészségügyi miniszter.
(tovább…) Continue ReadingAz elmúlt 24 órában 96 segélyhívás érkezett a hegyimentő-szolgálathoz, amelynek munkatársai 104 balesetet szenvedett személyt helyeztek biztonságba. Közülük 40 kórházi ápolásra szorult.
A Salvamont hétfői tájékoztatása szerint az elmúlt nap a legtöbb alkalommal, tízszer, a lupényi hegyimentőket riasztották. A Gorj megyei hegyimentők 7, a predeáli, brassói, a Kolozs, Máramaros és Krassó-Szörény megyei hegyimentők pedig egyenként hat segélyhívást kaptak. Szükség volt még a Beszterce-Naszód, Szeben, Fehér, Hargita, Prahova, Bihar, Suceava, Bacău, Mehedinţi megyei hegyimentők beavatkozására is.
" ["post_title"]=> string(54) "Leginkább a lupényi hegyimentők dolgoztak vasárnap" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(50) "leginkabb-a-lupenyi-hegyimentok-dolgoztak-vasarnap" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2022-02-07 12:06:55" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2022-02-07 10:06:55" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=411511" ["menu_order"]=> int(20102) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [1]=> object(WP_Post)#3720 (24) { ["ID"]=> int(400597) ["post_author"]=> string(3) "232" ["post_date"]=> string(19) "2021-03-29 09:38:16" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2021-03-29 06:38:16" ["post_content"]=> string(953) "A járványügyi előírásokat sorozatosan megszegő kereskedelmi egységek megbüntetésére készül a kormány. Az erre vonatkozó rendeletet a héten fogadhatja el a kabinet.
A belügyminisztérium által előterjesztett tervezetet múlt héten tárgyalta első olvasatban a kormány, e szerint azok a kereskedelmi egységek, éttermek, klubok és kávézók, amelyek több ízben figyelmen kívül hagyták a járvány terjedését gátló intézkedéseket, működési engedélyük felfüggesztését kockáztatják 15, vagy akár 30 napra. Az elmúlt napokban fokozták a járványügyi ellenőrzéseket a hatóságok. A fővárosban több klubot büntettek illetve zártak be a járványügyi előírások megszegése miatt. Az országszerte kirótt büntetések értéke több millió lej.
" ["post_title"]=> string(33) "Szigorítanak az ellenőrzéseken" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(30) "szigoritanak-az-ellenorzeseken" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2021-03-29 09:38:19" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2021-03-29 06:38:19" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=400597" ["menu_order"]=> int(20103) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [2]=> object(WP_Post)#3769 (24) { ["ID"]=> int(421538) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2022-11-28 14:11:50" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2022-11-28 12:11:50" ["post_content"]=> string(611) "Románia és Horvátország készen áll a schengeni csatlakozásra – jelentette ki Bogdan Aurescu külügyminiszter, aki horvát kollégájával találkozott Bukarestben.
Aurescu szerint mindkét ország megoldást jelenthet az Európai Uniónak a migrációs hullámok kezelése tekintetében, amennyiben csatlakozhatnak a határellenőrzés nélküli övezethez. Aurescu szerint a schengeni övezet erősödik azáltal ha a két ország felvételt nyer.
" ["post_title"]=> string(76) "Aurescu: Románia és Horvátország készen áll a schengeni csatlakozásra" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(68) "aurescu-romania-es-horvatorszag-keszen-all-a-schengeni-csatlakozasra" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2022-11-28 14:11:52" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2022-11-28 12:11:52" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=421538" ["menu_order"]=> int(20104) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [3]=> object(WP_Post)#3750 (24) { ["ID"]=> int(413163) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2022-03-18 12:53:17" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2022-03-18 10:53:17" ["post_content"]=> string(1339) "Tabak Fórum néven indított fórumot a háromszéki polgármesteri hivatal, ennek keretében szavazhatnak sepsitabak.ro oldalon a város lakói arról, hogy milyen rendeltetést kapjon az önkormányzat által nemrégiben megvásárolt egykori dohánygyár.
A több hektáron fekvő ipari műemlék épületeket Erdély egyik legnagyobb interaktív, élmény- és információ központú turisztikai és ifjúsági csomópontjává szeretné alakítani az önkormányzat. Vargha Fruzsina alpolgármester elmondta, hogy április 9-én nyílt napot szerveznek amikor a városlakók bejárhatják a dohánygyár tereit majd a Szent György Napokon a gyárudvaron rendezik be az Ifjúsági Udvart. Az már biztos, hogy az egykori dohánygyár egyik épületébe rendezik be a kommunizmus rémtetteinek múzeumát. A múzeumot 3000 négyzetméteres, 4 szintes épületben rendezik be, mondta Tóth Birtan Csaba alpolgármester. A nagyszabású projektre 11,3 millió euró értékben nyert pályázatot az Országos Helyreállítási Terv részeként a sepsiszentgyörgyi önkormányzat. A projekt értelmében a kommunizmus rémtetteinek múzeumát legkésőbb 2026-ig létre kell hozni.
" ["post_title"]=> string(85) "Lakossági fórumon döntenek az egykori Dohánygyár sorsáról Sepsiszentgyörgyön" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(76) "lakossagi-forumon-dontenek-az-egykori-dohanygyar-sorsarol-sepsiszentgyorgyon" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2022-03-18 12:53:20" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2022-03-18 10:53:20" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=413163" ["menu_order"]=> int(20105) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [4]=> object(WP_Post)#3691 (24) { ["ID"]=> int(411508) ["post_author"]=> string(3) "125" ["post_date"]=> string(19) "2022-02-07 12:05:00" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2022-02-07 10:05:00" ["post_content"]=> string(1096) "A nemzeti együttműködés jövőjéről szóló párbeszédre, nyílt vitára hív dr. Újhelyi István magyarországi európai parlamenti képviselő három RMDSZ-es politikust, Kelemen Hunor szövetségi elnököt, Korodi Attila csíkszeredai polgármestert, illetve Borboly Csabát, a Hargita Megyei Tanács elnökét.
A Magyar Szocialista Párt politikusa, a sajtónak is elküldött nyílt levelében volt barátainak és harcostársainak nevezi a címzetteket, és tételesen felsorolja a 2000-es években, az RMDSZ és az MSZP, illetve ezek ifjúsági szervezetei együttműködésének fontosabb állomásait. Újhelyi István levelében sérelmezi az RMDSZ nyolc legfontosabb önkormányzati képviselője által jegyzett levelet, amelyben elutasították a magyarországi ellenzék közös miniszterelnök-jelöltjének erdélyi látogatását, amit, mint írja, „nyilvánvalóan a Fidesz pártközpontjából rendelték meg”.
" ["post_title"]=> string(31) "Nyílt levél Magyarországról" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(27) "nyilt-level-magyarorszagrol" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2022-02-07 13:58:56" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2022-02-07 11:58:56" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=411508" ["menu_order"]=> int(20106) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [5]=> object(WP_Post)#3690 (24) { ["ID"]=> int(400595) ["post_author"]=> string(3) "232" ["post_date"]=> string(19) "2021-03-29 09:37:26" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2021-03-29 06:37:26" ["post_content"]=> string(757) "Tegnap tovább nőtt az intenzív ellátásra szoruló koronavírusos betegek száma Romániában, az elmúlt 24 órában feldolgozott tesztek 20 százaléka bizonyult pozitívnak.
A Stratégiai Kommunikációs Csoport jelentése szerint jelenleg 1386 beteg fekszik intenzív osztályon, 13-al több, mint szombaton. 4439 fertőzést igazoltak országszerte, 117 halálesetről érkezett jelentés, ezzel 23 114-re emelkedett a koronavírus hazai áldozatainak a száma. A járvány megjelenése óta 936.618 személynél mutatták ki a fertőzést Romániában, 837.060-an felépültek a betegségből.
" ["post_title"]=> string(39) "Egyre többen az intenzív osztályokon" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(36) "egyre-tobben-az-intenziv-osztalyokon" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2021-03-29 09:37:29" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2021-03-29 06:37:29" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=400595" ["menu_order"]=> int(20107) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [6]=> object(WP_Post)#3689 (24) { ["ID"]=> int(421536) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2022-11-28 14:10:26" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2022-11-28 12:10:26" ["post_content"]=> string(1143) "Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) állásfoglalásban rögzítette, hogy támogatja Románia csatlakozását a schengeni térséghez , de a testület szerint nagyban javítaná a csatlakozási esélyeket, ha a kormányzat a magyarság szempontjából fontos sorskérdések rendezését is elfogadná.
Az EMNT Választmánya által jegyzett állásfoglalás szerint a magyar sorskérdések rendezése csakis őszinte párbeszéd által lehetséges, amelynek ki kell terjednie a közösségi önrendelkezés, az autonómia megvalósítására is. Az EMNT egyben megemlítette, hogy Románia 2007-es EU-csatlakozásakor az Európai Unió feladatlistát szabott az országnak, amelynek több, a nemzeti közösségeket is érintő vonatkozása volt. "Szomorúan kell megállapítanunk, hogy a restitúció, az állami magyar nyelvű egyetem és felsőoktatás, valamint a csángó-magyarok oktatása kapcsán sem teljesítette Románia a vállalásait" - áll az állásfoglalásban.
" ["post_title"]=> string(81) "EMNT: a magyarság sorskérdéseinek rendezése javítaná a schengeni esélyeket" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(73) "emnt-a-magyarsag-sorskerdeseinek-rendezese-javitana-a-schengeni-eselyeket" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2022-11-28 14:10:28" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2022-11-28 12:10:28" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=421536" ["menu_order"]=> int(20108) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [7]=> object(WP_Post)#3688 (24) { ["ID"]=> int(413160) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2022-03-18 12:15:52" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2022-03-18 10:15:52" ["post_content"]=> string(1708) "Az orosz katonai egységek lassan, de folyamatosan haladnak az ukrán főváros központja felé és közben folyamatosan lövik a külvárosokat. Az éjjel legalább ezren menekültek el Kijevből – tudósít az Euronews.
A híradások szerint az ukránok minden fronton újabb támadásokra készülnek. Az ország több régiójában péntek hajnalban is szóltak a légvédelmi szirénák.
Egyelőre nem tudni, hányan haltak meg Mariupolban a szétbombázott színházban, ahol legalább ezren bujkáltak. Vannak túlélők, a légoltami pince állítólag sértetlen maradt.
Pénteken állítólag újabb humanitárius folyosók nyílhatnak meg Ukrajna több régiójában.
Az ellenséges orosz erők eközben kíméletlenül haladnak előre a déli területeken. A Mariupoltól 520 kilométerre nyugatra lévő Odesszában is felkészülnek a védekezésre, mindenfelé barrikádokat emelnek az utakon. Arra számítanak, hogy az orosz erők hosszú távon az egész ukrán tengerpartot meg akarják szállni.
A menekültáradat továbbra is folyamatos Ukrajnából. Csak a lengyel határt naponta több ezren lépik át. A Lengyelországba menekült ukránok száma már megközelÍti a 2 milliót. Moldován még ennél is nagyobb a nyomás. A 2,6 milliós kis ország eddig több mint 350 ezer ukrán menekültet fogadott be.
" ["post_title"]=> string(59) "Folytatódik a Kijev bekerítésére irányuló hadművelet" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(52) "folytatodik-a-kijev-bekeritesere-iranyulo-hadmuvelet" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2022-03-18 12:15:55" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2022-03-18 10:15:55" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=413160" ["menu_order"]=> int(20109) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [8]=> object(WP_Post)#3687 (24) { ["ID"]=> int(411506) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2022-02-07 12:02:35" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2022-02-07 10:02:35" ["post_content"]=> string(953) "Oroszország a kért biztonsági garanciák megadásától teszi függővé a nukleáris fegyverzet-ellenőrzési tárgyalások folytatását - jelentette ki egy magas rangú orosz diplomata a Reuters szerint.
Oroszország, amely több mint 100 ezer katonát sorakoztatott fel Ukrajna határán, azt akarja, hogy az Egyesült Államok és a NATO vállalja, nyugati szomszédja soha nem fog csatlakozni az Észak-Atlanti Szövetséghez. Washington eddig nem volt hajlandó ilyen ígéretet tenni. Vlagyimir Ermakov, az orosz Külügyminisztérium fegyverzet ellenőrzési osztályának vezetője a RIA hírügynökségnek azt mondta, a biztonsági garanciákra vonatkozó sürgős tárgyalások elsőbbséget élveznek a stratégiai fegyverek ellenőrzésével kapcsolatos megbeszélésekkel szemben.
" ["post_title"]=> string(27) "Mondjanak nemet Ukrajnának" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(26) "mondjanak-nemet-ukrajnanak" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2022-02-07 12:02:39" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2022-02-07 10:02:39" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=411506" ["menu_order"]=> int(20110) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [9]=> object(WP_Post)#3686 (24) { ["ID"]=> int(400593) ["post_author"]=> string(3) "232" ["post_date"]=> string(19) "2021-03-29 09:36:20" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2021-03-29 06:36:20" ["post_content"]=> string(496) "Ma újabb jelentős szállítmány, mintegy 345.150 adag Pfizer-BioNtech vakcina érkezik Romániába. Az oltóanyagokat légi úton szállítja le a gyártó Bukarestbe, Kolozsvárra és Temesvárra - közölte a COVID-19 elleni oltáskampányt koordináló országos bizottság. A kolozsvári elosztóközpont 53 ezer 82o adagot kap. Eddig 2.518.000 adag Pfizer-BioNtech vakcina érkezett Romániába, ebből 2.318.749-et már felhasználtak.
" ["post_title"]=> string(46) "Folyamatosan érkeznek az oltások Romániába" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(42) "folyamatosan-erkeznek-az-oltasok-romaniaba" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2021-03-29 09:36:23" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2021-03-29 06:36:23" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=400593" ["menu_order"]=> int(20111) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [10]=> object(WP_Post)#3676 (24) { ["ID"]=> int(421534) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2022-11-28 14:08:29" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2022-11-28 12:08:29" ["post_content"]=> string(1195) "Őrizetbe vette tegnap este az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) Niculae Bădălău volt szociáldemokrata szenátort, akit megvesztegetéssel és befolyással való üzérkedéssel gyanúsítanak egy több mint 7 millió lej értékű szerződéssel kapcsolatban.
A vádhatóság közleménye szerint Bădălău a feltételezett tett elkövetésekor a számvevőszék tanácsosa és az audithatóság alelnöke volt. Ugyanebben az ügyben őrizetbe vették egy kereskedelmi vállalat képviselőjét is megvesztegetésben való bűnrészesség gyanúja miatt. Az ügyészek szerint a volt szenátor felszólította egy község polgármesterét, hogy egy vízhálózat felújítására vonatkozó szerződést egyik rokona által vezetett cégnek ítélje oda. Azt sejtette, hogy befolyása van az Országos Befektetési Társaság (CNI) igazgatótanácsának egyik tagjára, akit ígérete szerint rávett volna, hogy hagyja jóvá a polgármesteri hivatal által az intézményhez benyújtott két projekt finanszírozását.
" ["post_title"]=> string(63) "Őrizetben a szociáldemokraták egykori befolyásos politikusa" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(59) "orizetben-a-szocialdemokratak-egykori-befolyasos-politikusa" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2022-11-28 14:08:30" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2022-11-28 12:08:30" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=421534" ["menu_order"]=> int(20112) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [11]=> object(WP_Post)#3675 (24) { ["ID"]=> int(413158) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2022-03-18 12:12:00" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2022-03-18 10:12:00" ["post_content"]=> string(1579) "A járvány nem ért véget, a koronavírus-fertőzöttek számára létrehozott állapotfelmérő központok a továbbiakban is működni fognak – jelentette be az egészségügyi miniszter.
Alexandru Rafila elmondta, hogy még mindig magasak a napi esetszámok, így indokolt az állapotfelmérő központok további működtetése. A hatóságokat továbbra is foglalkoztatja a járóbeteg-szakellátás fejlesztése, az országos helyreállítási tervben 30 ilyen központ felújítása és korszerű felszerelésekkel való ellátása szerepel, mondta Alexandru Rafila, aki arról is beszélt, hogy szerinte Románia teljesítménye a Covid-járvány megfékezésében „legalább átlagosnak” tekinthető.
A miniszter köszönetet mondott mindazoknak, akik csökkentették a világjárványnak a lakosságra, valamint a gazdasági és társadalmi életre gyakorolt hatását.
A tárcavezető szerint a járvány következményei sokrétűek: csaknem 65.000 ember halt meg a koronavírus miatt; sok krónikus vagy daganatos beteg nem fért hozzá a kezeléshez. A járvány az oktatásra is rányomta a bélyegét, az iskolák hosszú időre bezártak, ami a gyerekek fejlődését súlyosan érintette. Hozzátette: a minisztériumnak nem áll szándékában lemondani a távkonzultáció lehetőségéről.
" ["post_title"]=> string(59) "Rafila: A veszély nem múlt el, a járványnak nincs vége" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(52) "rafila-a-veszely-nem-mult-el-a-jarvanynak-nincs-vege" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2022-03-18 12:12:02" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2022-03-18 10:12:02" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=413158" ["menu_order"]=> int(20113) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(12) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#3581 (24) { ["ID"]=> int(411511) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2022-02-07 12:06:52" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2022-02-07 10:06:52" ["post_content"]=> string(804) "Az elmúlt 24 órában 96 segélyhívás érkezett a hegyimentő-szolgálathoz, amelynek munkatársai 104 balesetet szenvedett személyt helyeztek biztonságba. Közülük 40 kórházi ápolásra szorult.
A Salvamont hétfői tájékoztatása szerint az elmúlt nap a legtöbb alkalommal, tízszer, a lupényi hegyimentőket riasztották. A Gorj megyei hegyimentők 7, a predeáli, brassói, a Kolozs, Máramaros és Krassó-Szörény megyei hegyimentők pedig egyenként hat segélyhívást kaptak. Szükség volt még a Beszterce-Naszód, Szeben, Fehér, Hargita, Prahova, Bihar, Suceava, Bacău, Mehedinţi megyei hegyimentők beavatkozására is.
" ["post_title"]=> string(54) "Leginkább a lupényi hegyimentők dolgoztak vasárnap" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(50) "leginkabb-a-lupenyi-hegyimentok-dolgoztak-vasarnap" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2022-02-07 12:06:55" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2022-02-07 10:06:55" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=411511" ["menu_order"]=> int(20102) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } ["comment_count"]=> int(0) ["current_comment"]=> int(-1) ["found_posts"]=> int(40462) ["max_num_pages"]=> int(3372) ["max_num_comment_pages"]=> int(0) ["is_single"]=> bool(false) ["is_preview"]=> bool(false) ["is_page"]=> bool(false) ["is_archive"]=> bool(false) ["is_date"]=> bool(false) ["is_year"]=> bool(false) ["is_month"]=> bool(false) ["is_day"]=> bool(false) ["is_time"]=> bool(false) ["is_author"]=> bool(false) ["is_category"]=> bool(false) ["is_tag"]=> bool(false) ["is_tax"]=> bool(false) ["is_search"]=> bool(false) ["is_feed"]=> bool(false) ["is_comment_feed"]=> bool(false) ["is_trackback"]=> bool(false) ["is_home"]=> bool(true) ["is_privacy_policy"]=> bool(false) ["is_404"]=> bool(false) ["is_embed"]=> bool(false) ["is_paged"]=> bool(true) ["is_admin"]=> bool(false) ["is_attachment"]=> bool(false) ["is_singular"]=> bool(false) ["is_robots"]=> bool(false) ["is_favicon"]=> bool(false) ["is_sitemap"]=> bool(false) ["is_posts_page"]=> bool(false) ["is_post_type_archive"]=> bool(false) ["query_vars_hash":"WP_Query":private]=> string(32) "6db86653872285113031f57b0ebe8be4" ["query_vars_changed":"WP_Query":private]=> bool(false) ["thumbnails_cached"]=> bool(false) ["allow_query_attachment_by_filename":protected]=> bool(false) ["stopwords":"WP_Query":private]=> NULL ["compat_fields":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(15) "query_vars_hash" [1]=> string(18) "query_vars_changed" } ["compat_methods":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(16) "init_query_flags" [1]=> string(15) "parse_tax_query" } ["query_cache_key":"WP_Query":private]=> string(41) "wp_query:a756dd1e1f38171403b9f4cbe04e3948" }