A Románia újrahasznosít című kampány elsődleges célja, hogy felelősségtudatra ébresszen minden állampolgárt, önkormányzatot, hulladékgyűjtéssel foglalkozó vállalatot, akiknek a feladata a szelektív hulladékgyűjtés – jelentette ki Tánczos Barna környezetvédelmi, vízügyi és erdészeti miniszter, emlékeztetve, hogy a hulladékgazdálkodás helyi önkormányzati feladat.

A minisztérium az országos kampánnyal segítséget nyújt az önkormányzatoknak, köztisztasági vállalatoknak.

Tánczos Barna kiemelte, Romániának növelnie kell az újrahasznosítás arányát, ehhez egyrészt fejleszteni kell a hulladékgyűjtési infrastruktúrát, amit a szaktárca finanszíroz, másrészt mentalitásváltásra van szükség a hulladékgazdálkodásban. „A kampányt előkészítő közvéleménykutatás során a lakosság több mint 70%-a azt mondta, hogy szeretne szelektíven gyűjteni, a válaszadók több mint 90%-a pedig azt, hogy több információra van szüksége ahhoz, hogy szelektív hulladékgyűjtést végezzen a saját háztartásában. De amikor megnézzük az elért eredményeket, kiderül, hogy sereghajtók vagyunk, a települési hulladék alig 16-17%-át hasznosítják újra, és legalább 50%-ot kellene elérjünk. Ezért van szükség a tudatosító kampányokra, a helyi önkormányzatok szerepvállalására és egy mentalitásváltásra minden egyes háztartásban” – hangsúlyozta a tárcavezető.

A környezetvédelmi miniszter arra hívta fel a figyelmet: a helyi önkormányzatok jelentős díjakat fizetnek azért, mert nem tudják teljesíteni az Unió által is előírt újrahasznosítási célokat. 2020-ban több mint 110 millió lejt fizettek be az önkormányzatok, 2021-ben pedig az összeg elérte a 224 millió lejt. Ezek az összegek fontos helyi beruházásoktól, bölcsődék, iskolák, játszóterek építésétől foszthatják meg a lakosokat – emelte ki Tánczos Barna.

Bővebb információk a kampány weboldalán találhatók: www.reciclaminromania.ro.