A Fitch Ratings arra számít, hogy az idén GDP-arányosan 8,2 százalékra mérséklődik a román államháztartási hiány a tavalyi 9,2 százalékról.
Continue Reading
A heti hírösszefoglalóban szó lesz az új román kormány intézkedéseiről, mire volt ideje és mire nem a Luca Niculescu vezette kabinetnek, illetve mit tervez a nyugdíjakkal kapcsolatban. Szó lesz arról, hogy a parlamentben ismét elemi erővel törtek felszínre a nacionalista viták, amelyeket az AUR törvénymódosító javaslatai gerjesztenek, de beszámolunk az Európa Tanács szakértői testületének romániai látogatásáról, valamint a közigazgatási reformot övező politikai vitákról. Áttekintjük a bulgáriai elnökválasztás eredményét.
Természetesen szó lesz az amerikai félidős kongresszusi választásról is, hiszen Szőcs Levente összefoglalóval jelentkezik erről a politikai megmértettetésről, amely Donald Trump republikánusainak a vereségével végződött.
Végül Garzó Ferenc olvassa fel a Szétszerelhetetlen valóságóra című jegyzetét.
Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban - közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).
A SRI tájékoztatása értelmében a fenyegetés nem tartalmazott konkrétumokat, ezért nem volt szükség helyszíni intézkedésekre.A fővárosi repülőtér-üzemeltető vállalat (CNAB) közlése szerint a fenyegetés a Tarom légitársaság Prágából Bukarestbe tartó ROT226-os járatát érintette, amely 102 utassal a fedélzetén 12 óra 19 perckor szállt le. A bombafenyegetés ellenére zavartalanul és biztonságosan, a menetrendnek megfelelően zajlik a légiforgalom a repülőtéren, miközben a hatóságok végrehajtják az előírt biztonsági intézkedéseket - tették hozzá.
Csütörtökön több hasonló bombafenyegetés is érkezett Bukarestben leszálló repülőgépekkel kapcsolatban, de a SRI egyik esetben sem talált valós veszélyre utaló jeleket.
Romániában is követelik a Securitate-ügynökök aktáinak nyilvánosságra hozatalát. Az 1989. December 21. Egyesület az Agerpres hírügynökségnek is eljuttatott nyílt levélben kérte Nicușor Dan államfőt, hogy a megfelelő intézmények indítsák el a dokumentumok titkosításának feloldását, digitalizálják és tegyék közzé azokat az interneten. A levél példaként Magyarországot említi, más olyan országok,például Némteország,Lengyelország mellet,akik ezt a lépést megtették.
A Román Hírszerző Szolgálat szerint több mint százezer dosszié maradt titkosított, mert nemzetbiztonsági kérdéseket érintenek.
" ["post_title"]=> string(14) "Ügynökakták" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(0) "" ["ping_status"]=> string(0) "" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(11) "ugynokaktak" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-11-06 14:35:16" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-11-06 12:35:16" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(53) "https://www.bukarestiradio.ro/2026/11/06/ugynokaktak/" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [3]=> object(WP_Post)#3711 (24) { ["ID"]=> int(470082) ["post_author"]=> string(3) "145" ["post_date"]=> string(19) "2026-11-06 14:18:05" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-11-06 12:18:05" ["post_content"]=> string(780) "A csalók a Netflix nevében küldenek hamis üzeneteket, amelyekben arra hivatkoznak, hogy nem sikerült levonni az előfizetési díjat, és rövid időn belül felfüggesztik a felhasználó fiókját. Az üzenetekben található hivatkozás egy hamis weboldalra vezet, ahol bankkártyaadatokat kérnek.
Az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság arra figyelmeztet, hogy senki ne nyissa meg a gyanús linkeket, és ne adja meg banki adatait ilyen oldalakon. Akik már megadták kártyaadataikat, haladéktalanul értesítsék bankjukat. A csalási kísérleteket a Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság honlapján vagy az 1911-es telefonszámon lehet jelenteni.
" ["post_title"]=> string(90) "Újabb online csalási módszerre figyelmeztet az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(0) "" ["ping_status"]=> string(0) "" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(83) "ujabb-online-csalasi-modszerre-figyelmeztet-az-orszagos-kiberbiztonsagi-igazgatosag" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-11-06 14:18:05" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-11-06 12:18:05" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(125) "https://www.bukarestiradio.ro/2026/11/06/ujabb-online-csalasi-modszerre-figyelmeztet-az-orszagos-kiberbiztonsagi-igazgatosag/" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(4) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#3587 (24) { ["ID"]=> int(470070) ["post_author"]=> string(3) "234" ["post_date"]=> string(19) "2026-11-06 15:30:00" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-11-06 13:30:00" ["post_content"]=> string(1294) "A heti hírösszefoglalóban szó lesz az új román kormány intézkedéseiről, mire volt ideje és mire nem a Luca Niculescu vezette kabinetnek, illetve mit tervez a nyugdíjakkal kapcsolatban. Szó lesz arról, hogy a parlamentben ismét elemi erővel törtek felszínre a nacionalista viták, amelyeket az AUR törvénymódosító javaslatai gerjesztenek, de beszámolunk az Európa Tanács szakértői testületének romániai látogatásáról, valamint a közigazgatási reformot övező politikai vitákról. Áttekintjük a bulgáriai elnökválasztás eredményét.
Természetesen szó lesz az amerikai félidős kongresszusi választásról is, hiszen Szőcs Levente összefoglalóval jelentkezik erről a politikai megmértettetésről, amely Donald Trump republikánusainak a vereségével végződött.
Végül Garzó Ferenc olvassa fel a Szétszerelhetetlen valóságóra című jegyzetét.
A Fitch Ratings arra számít, hogy az idén GDP-arányosan 8,2 százalékra mérséklődik a román államháztartási hiány a tavalyi 9,2 százalékról.
Continue ReadingUkrajna a tavaly február óta Oroszország által megszállt területeinek negyven százalékát vette vissza – foglalta össze a 2022-ben elért harctéri eredményeket Valerij Zaluzsnij, az ukrán fegyveres erők főparancsnoka.
(tovább…) Continue ReadingJohannis rámutatott: Németország Románia legfontosabb kereskedelmi p
Continue ReadingA hírt Tamási Zsolt iskolaigazgató közölte tegnap délután közösségi oldalán.
Continue ReadingA személyzethiány közel 20%-ra tehető – jelentette ki a tárcavezető,
Continue Reading
Ma megalakul az Egyesült Államok új kongresszusa, az ország két házból álló törvényhozása.
(tovább…) Continue Reading
Hallgassák meg Forró László tudósítását!
Continue Reading
A projektet a német DPA, a francia AFP, valamint az ANSA olasz hírügynökség képviselői kezdeményezték.
Continue ReadingFelravatalozták XVI. Benedek nyugalmazott pápát a római Szent Péter-bazilikában.
(tovább…) Continue Reading
Infrastrukturális létesítményt ért légitámadás Kárpátalja egyik hegyvidéki járásban – közölte a Kárpátaljai Megyei Katonai Adminisztráció.A lövedék a magyar határtól alig…
Continue ReadingIsmertette ma délelőtt Ursula Von der Leyen az Európai Unió hatodik szankciós csomagját Oroszország ellen. Eszerint a többi között fél…
Continue ReadingDragnea feltételes szabadlábra való helyezésére vonatkozó kérelmét kedden tárgyalja a fővárosi ötödik kerületi bíróság.
Continue ReadingA Fitch Ratings nemzetközi hitelminősítő megerősítette Románia BBB mínusz szintű befektetési ajánlású besorolását, akárcsak a negatív kilátású államadós-besorolást. A Fitch emlékeztetett, hogy a kormány adóügyi és makrogazdasági reformokat vállalt, de az adókonszolidáció rendszerint gyenge eredményeket hozott, a román költségvetés merev szerkezete a magas fix kiadások miatt pedig szintén akadályozhatja a vállalt célok elérését.
A Fitch Ratings szerint a BBB mínusz szintű befektetési ajánlású sorolás megerősítését egyebek mellett a többi országéhoz képest alacsonyabb államadósság, az egy főre eső GDP és az ország EU-tagsága indokolja, de ezeket a kedvező feltételeket gyengíti a többi országéhez képest magas államháztartási hiány és folyó fizetési mérleghiány. A Fitch Ratings arra számít, hogy az idén GDP-arányosan 8,2 százalékra mérséklődik a román államháztartási hiány a tavalyi 9,2 százalékról.
Mint arról beszámoltunk, a múlt pénteken a Standard and Poor's nemzetközi hitelminősítő negatívról stabilra javította Románia államadós-besorolásának kilátásait, ugyanakkor megerősítette "BBB mínusz/A-3" szintű, befektetési ajánlású besorolását.
" ["post_title"]=> string(97) "A Fitch Ratings megerősítette Románia BBB mínusz szintű befektetési ajánlású sorolását" ["post_excerpt"]=> string(157) "A Fitch Ratings arra számít, hogy az idén GDP-arányosan 8,2 százalékra mérséklődik a román államháztartási hiány a tavalyi 9,2 százalékról. " ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(86) "a-fitch-ratings-megerositette-romania-bbb-minusz-szintu-befektetesi-ajanlasu-sorolasat" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2021-04-24 11:24:36" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2021-04-24 08:24:36" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=401506" ["menu_order"]=> int(18979) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [1]=> object(WP_Post)#3591 (24) { ["ID"]=> int(422463) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2023-01-03 14:16:09" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2023-01-03 12:16:09" ["post_content"]=> string(823) "Ukrajna a tavaly február óta Oroszország által megszállt területeinek negyven százalékát vette vissza - foglalta össze a 2022-ben elért harctéri eredményeket Valerij Zaluzsnij, az ukrán fegyveres erők főparancsnoka.
Közölte, hogy 2022-ben az ukrán fegyveres erők több mint százezer orosz katonát öltek meg, továbbá megsemmisítettek csaknem 42 ezer orosz robbanóeszközt, több tízezer orosz katonai felszerelést és csaknem 1900 ellenséges légi célpontot. Zaluzsnij szavai szerint az ukrán fegyveres erők kiképzése jelenleg 17 európai országban zajlik, a partnerállamoknak köszönhetően több mint 20 ezer katonát képeztek ki.
" ["post_title"]=> string(65) "Több mint százezer orosz katonát öltek meg tavaly az ukránok" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(60) "tobb-mint-szazezer-orosz-katonat-oltek-meg-tavaly-az-ukranok" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2023-01-03 14:16:10" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2023-01-03 12:16:10" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=422463" ["menu_order"]=> int(18980) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [2]=> object(WP_Post)#3691 (24) { ["ID"]=> int(414699) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2022-05-05 11:23:29" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2022-05-05 08:23:29" ["post_content"]=> string(876) "Az európai egység megőrzésének fontosságát és a háború sújtotta Ukrajna melletti kiállás szükségességét hangoztatta tegnap bukaresti látogatása alkalmával Frank-Walter Steinmeier német szövetségi elnök, Klaus Johannis államfővel közösen tartott sajtóértekezletén.
Steinmeier országa szolidaritásáról biztosította a konfliktusövezethez közelebb lévő kelet-európai országokat, rámutatva, hogy német katonák részt vesznek Litvánia védelmében, a német légierő gépei pedig hozzájárultak a román légtér védelméhez.
Johannis rámutatott: Németország Románia legfontosabb kereskedelmi partnerévé vált, és már harmadik a külföldi befektetők rangsorában.
" ["post_title"]=> string(78) "Az európai egység fontosságát hangsúlyozta Bukarestben a német államfő" ["post_excerpt"]=> string(72) "Johannis rámutatott: Németország Románia legfontosabb kereskedelmi p" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(70) "az-europai-egyseg-fontossagat-hangsulyozta-bukarestben-a-nemet-allamfo" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2022-05-05 11:23:31" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2022-05-05 08:23:31" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=414699" ["menu_order"]=> int(18981) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [3]=> object(WP_Post)#3582 (24) { ["ID"]=> int(414695) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2022-05-05 11:19:56" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2022-05-05 08:19:56" ["post_content"]=> string(1548) "Jogerős ítélettel semmisnek nyilvánította a Legfelsőbb Bíróság a marosvásárhelyi II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Teológiai Líceum létrehozásáról szóló 2018-as miniszteri rendeletet, így a tanintézet újra működési engedély nélkül maradt. A hírt Tamási Zsolt iskolaigazgató közölte tegnap délután közösségi oldalán.
A katolikus iskola újraalapításáról 2018 februárjában fogadott el törvényt a Parlament, ezt azonban az Alkotmánybíróság alaptörvénybe ütközőnek minősítette. A tanintézet az oktatási minisztérium 2018. augusztus 9-én elfogadott rendelete alapján nyithatta meg kapuját II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Gimnázium néven. A katolikus iskola törvénytelennek vélt létrehozása miatt a Népi Mozgalom Párt és Méltóságért Európában Polgári Egyesület, valamint a marosvásárhelyi Unirea Főgimnázium és a főgimnázium szülői bizottsága indított pert. A per elindítói azt kifogásolták, hogy a tárca négy olyan közigazgatási határozatot hozott, amelyek kimondottan a marosvásárhelyi iskola létrehozására vonatkoztak.
Kelemen Hunor miniszterelnök-helyettes, szövetségi elnök a Facebook-oldalán reagált a döntésre. Kijelentette: amint megjelenik a Legfelsőbb Bíróság indoklása, kormányhatározattal vagy újabb miniszteri rendelettel létrehozzák az iskolát.
" ["post_title"]=> string(108) "Ismét bizonytalanná vált a marosvásárhelyi II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Gimnázium működése" ["post_excerpt"]=> string(88) "A hírt Tamási Zsolt iskolaigazgató közölte tegnap délután közösségi oldalán. " ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(95) "ismet-bizonytalanna-valt-a-marosvasarhelyi-ii-rakoczi-ferenc-romai-katolikus-gimnazium-mukodese" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2022-05-05 11:19:58" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2022-05-05 08:19:58" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=414695" ["menu_order"]=> int(18982) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [4]=> object(WP_Post)#3671 (24) { ["ID"]=> int(401496) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2021-04-24 10:57:13" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2021-04-24 07:57:13" ["post_content"]=> string(939) "A Belügyminisztérium akut személyzethiánnyal küzd, amely nagyrészt a tömeges nyugdíjba vonulásnak köszönhető - jelentette ki tegnap Lucian Bode. A személyzethiány közel 20%-ra tehető – tette hozzá a tárcavezető, aki szerint a jelenlegi 129 ezer alkalmozott helyett 150 ezernél töb emberre lenne szüksége a Belügyminisztériumnak. Rámutatott, az egyik fontos lépést ez irányban a rendőriskolák beiskolázási létszámának növelése jelentené, illetve a külső forrásokból történő munkaerő-toborzás.
'Tavaly 9000 ember ment nyugdíjba és 2000 végzős került be a rendszerbe. Ez mínusz 7000 embert jelent. Az idén, amíg a rendőriskolákból megérkeznek a tisztek, altisztek, további közel háromezren vonulnak nyugdíjba. Ez már 10.000 embert jelent mínuszban' - magyarázta Bode.
" ["post_title"]=> string(62) "Lucian Bode: Személyzethiánnyal küzd a Belügyminisztérium" ["post_excerpt"]=> string(76) "A személyzethiány közel 20%-ra tehető – jelentette ki a tárcavezető," ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(56) "lucian-bode-szemelyzethiannyal-kuzd-a-belugyminiszterium" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2021-04-24 10:57:15" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2021-04-24 07:57:15" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=401496" ["menu_order"]=> int(18983) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [5]=> object(WP_Post)#3672 (24) { ["ID"]=> int(422461) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2023-01-03 14:13:57" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2023-01-03 12:13:57" ["post_content"]=> string(658) "Ma megalakul az Egyesült Államok új kongresszusa, az ország két házból álló törvényhozása.
Az alsóházban a republikánusoknak, a felsőházban a demokratáknak van többségük. Az Egyesült Államok 118. kongresszusát november 8-án választották meg az amerikai polgárok. Az alsóház tagjait 2 évre választják, így az teljesen megújult, míg a felsőház, a szenátus tagjait 6 évre választják, ezért kétévente a szenátori helyek mintegy harmadára írnak ki választást.
" ["post_title"]=> string(53) "Ma alakul meg az Egyesült Államok 118. kongresszusa" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(50) "ma-alakul-meg-az-egyesult-allamok-118-kongresszusa" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2023-01-03 14:13:59" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2023-01-03 12:13:59" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=422461" ["menu_order"]=> int(18984) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [6]=> object(WP_Post)#3673 (24) { ["ID"]=> int(414687) ["post_author"]=> string(3) "125" ["post_date"]=> string(19) "2022-05-05 11:07:16" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2022-05-05 08:07:16" ["post_content"]=> string(839) "Luther Mártont és Kálvin Jánost ábrázoló, nyitott bibliát szimbolizáló emlékművet avattak tegnap (május 4-én) délután Bukarestben, a Palota terem közelében, azon a helyen, ahol az 1959-ben lebontott Koós Ferenc építette első református templom állt a fővárosban.
A reformációnak szentelt, Ionel Stoicescu szobrász által készített, emlékmű a vallási tolerancia és a reformáció 500 éve előtt tiszteleg.
Hallgassák meg Forró László tudósítását:
Az Európai Parlament Kommunikációs Főigazgatósága online kerekasztal-beszélgetést szervezett tegnap, a hírügynökségek közötti új együttműködési formák, projektek bemutatása, valamint a meglévők megerősítése céljából.
Az együttműködés egyik konkrét eredménye, hogy létrejött a hírügynökségek európai központja, "a hírügynökségek európai szerkesztősége". A projektet a német DPA, a francia AFP, valamint az ANSA olasz hírügynökség képviselői kezdeményezték, majd más európai hírügynökségeket is bevontak. A platform működése a hírügynökségek együttműködésére támaszkodik.
Ezenkívül néhány hírügynökség saját, innovatív projekteket is kezdeményezett. Az eseményen bemutatott egyik ilyen projekt a NewsMapper, a szlovén STA hírügynökség által kifejlesztett, mesterséges intelligencia alapú médiacikk-követő eszköz. A NewsMapper többek között megmutatja, hogy mely cikkeket használják fel a legtöbben, illetve mely kategóriák és témák érdeklik leginkább a többi médiumot. Ez a csúcstechnológiai alkalmazás felkerült az Európai Bizottság 2020 legjobb európai innovációinak listájára.
Felravatalozták XVI. Benedek nyugalmazott pápát a római Szent Péter-bazilikában.
Tegnap több mint hatvanezer gyászoló rótta le tiszteletét a főoltár előtt elhelyezett ravatalánál. Az óév utolsó napján 95 évesen elhunyt pápától ma és holnap is búcsút vehetnek tisztelői. XVI. Benedek temetése csütörtökön lesz, a Szent Péter-bazilika altemplomában helyezik örök nyugalomra. A temetési szertartást XVI. Benedek utódja, Ferenc pápa vezeti, amire nem volt még példa a katolikus egyház kétezer éves történelmében. Az emeritus pápa 2022. december 31-én, 9 óra 34 perckor hunyt el a Mater Ecclesiae-kolostorban. Abban a pápai sírhelyben helyezik nyugalomra, ahol korábban XXIII. János pápa, 2005 és 2011 között pedig II. János Pál nyugodott. Utóbbinak a hamvait szentté avatása után a bazilikába helyezték át, Michelangelo Pietájának közelébe.
" ["post_title"]=> string(50) "Felravatalozták XVI. Benedek nyugalmazott pápát" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(45) "felravatloztak-xvi-benedek-nyugalmazott-papat" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2023-01-04 11:14:23" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2023-01-04 09:14:23" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=422455" ["menu_order"]=> int(18988) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [9]=> object(WP_Post)#3676 (24) { ["ID"]=> int(414684) ["post_author"]=> string(3) "145" ["post_date"]=> string(19) "2022-05-04 14:45:26" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2022-05-04 11:45:26" ["post_content"]=> string(1134) "
Infrastrukturális létesítményt ért légitámadás Kárpátalja egyik hegyvidéki járásban – közölte a Kárpátaljai Megyei Katonai Adminisztráció.A lövedék a magyar határtól alig száz kilométerre Volóc környékén csapódott be, ami egyébként mindössze 180 kilométerre fekszik Szatmárnémetitől. A háború kezdete óta most először érte rakétatámadás Kárpátalját, adta hírül a karpatalja.ma, amely szerint jelenleg 57 ház maradt gázellátás nélkül. Arról még nem érkezett jelentés, hogy a támadásnak vannak-e sérültjei. A rakéta egy elektromos elosztóállomást és egy vasútállomást talált el. Az ungvári tanács közleménye szerint 500 méteres körzetben minden ablak betört, a rakéta darabjai autókat rongáltak meg.

Ismertette ma délelőtt Ursula Von der Leyen az Európai Unió hatodik szankciós csomagját Oroszország ellen. Eszerint a többi között fél éven belül beszüntetik a kőolajvásárlást Oroszországból, és kizárják a legnagyobb orosz bankot, a Sberbankot a nemzetközi banki átutalási rendszerből, a SWIFT-ből.Az Európai Parlament előtt tartott beszédében Ursula von der Leyen nem erősítette meg azt információt, amely szerint Magyarország és Szlovákia felmentést kapna az olajembargó ellen.Az Európai Bizottság elnöke arra is felszólított, hogy az EU dolgozzon ki egy helyreállítási csomagot Ukrajna számára. A szankciós javaslatokat a tagállamoknak is el kell fogadniuk.

A fővárosi ötödik kerületi bíróság helyt adott tegnap Liviu Dragnea fellebbezésének, és kötelezte a rahovai börtönt, hogy ismerje el a volt PSD-vezető azon munkanapjait, amelyeket a börtönben végezhetett volna, ha a börtön vezetősége nem sértette volna meg ezt a jogát.
Dragnea azért perelte be a rahovai börtönt, mert állítása szerint közel 50 nap szabadságát vesztette el amiatt, hogy nem engedték dolgozni a büntetés-végrehajtó intézetben. A Szociáldemokrata Párt volt elnöke azt kérte, hogy ismerjék el azokat a munkanapokat, amelyeket nem dolgozhatott le, de amelyeket figyelembe lehet venni a büntetés kétharmadának kiszámításakor, amikor a feltételes szabadlábra helyezési kérelmét tárgyalják.
Dragnea feltételes szabadlábra való helyezésére vonatkozó kérelmét kedden tárgyalja a fővárosi ötödik kerületi bíróság.
" ["post_title"]=> string(25) "Újabb pert nyert Dragnea" ["post_excerpt"]=> string(136) "Dragnea feltételes szabadlábra való helyezésére vonatkozó kérelmét kedden tárgyalja a fővárosi ötödik kerületi bíróság." ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(24) "ujabb-pert-nyert-dragnea" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2021-04-24 10:44:48" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2021-04-24 07:44:48" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=401492" ["menu_order"]=> int(18991) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(12) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#3762 (24) { ["ID"]=> int(401506) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2021-04-24 11:24:33" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2021-04-24 08:24:33" ["post_content"]=> string(1444) "A Fitch Ratings nemzetközi hitelminősítő megerősítette Románia BBB mínusz szintű befektetési ajánlású besorolását, akárcsak a negatív kilátású államadós-besorolást. A Fitch emlékeztetett, hogy a kormány adóügyi és makrogazdasági reformokat vállalt, de az adókonszolidáció rendszerint gyenge eredményeket hozott, a román költségvetés merev szerkezete a magas fix kiadások miatt pedig szintén akadályozhatja a vállalt célok elérését.
A Fitch Ratings szerint a BBB mínusz szintű befektetési ajánlású sorolás megerősítését egyebek mellett a többi országéhoz képest alacsonyabb államadósság, az egy főre eső GDP és az ország EU-tagsága indokolja, de ezeket a kedvező feltételeket gyengíti a többi országéhez képest magas államháztartási hiány és folyó fizetési mérleghiány. A Fitch Ratings arra számít, hogy az idén GDP-arányosan 8,2 százalékra mérséklődik a román államháztartási hiány a tavalyi 9,2 százalékról.
Mint arról beszámoltunk, a múlt pénteken a Standard and Poor's nemzetközi hitelminősítő negatívról stabilra javította Románia államadós-besorolásának kilátásait, ugyanakkor megerősítette "BBB mínusz/A-3" szintű, befektetési ajánlású besorolását.
" ["post_title"]=> string(97) "A Fitch Ratings megerősítette Románia BBB mínusz szintű befektetési ajánlású sorolását" ["post_excerpt"]=> string(157) "A Fitch Ratings arra számít, hogy az idén GDP-arányosan 8,2 százalékra mérséklődik a román államháztartási hiány a tavalyi 9,2 százalékról. " ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(86) "a-fitch-ratings-megerositette-romania-bbb-minusz-szintu-befektetesi-ajanlasu-sorolasat" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2021-04-24 11:24:36" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2021-04-24 08:24:36" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=401506" ["menu_order"]=> int(18979) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } ["comment_count"]=> int(0) ["current_comment"]=> int(-1) ["found_posts"]=> int(40452) ["max_num_pages"]=> int(3371) ["max_num_comment_pages"]=> int(0) ["is_single"]=> bool(false) ["is_preview"]=> bool(false) ["is_page"]=> bool(false) ["is_archive"]=> bool(false) ["is_date"]=> bool(false) ["is_year"]=> bool(false) ["is_month"]=> bool(false) ["is_day"]=> bool(false) ["is_time"]=> bool(false) ["is_author"]=> bool(false) ["is_category"]=> bool(false) ["is_tag"]=> bool(false) ["is_tax"]=> bool(false) ["is_search"]=> bool(false) ["is_feed"]=> bool(false) ["is_comment_feed"]=> bool(false) ["is_trackback"]=> bool(false) ["is_home"]=> bool(true) ["is_privacy_policy"]=> bool(false) ["is_404"]=> bool(false) ["is_embed"]=> bool(false) ["is_paged"]=> bool(true) ["is_admin"]=> bool(false) ["is_attachment"]=> bool(false) ["is_singular"]=> bool(false) ["is_robots"]=> bool(false) ["is_favicon"]=> bool(false) ["is_sitemap"]=> bool(false) ["is_posts_page"]=> bool(false) ["is_post_type_archive"]=> bool(false) ["query_vars_hash":"WP_Query":private]=> string(32) "3fe4177b8b45adcbc9425a77d925d72a" ["query_vars_changed":"WP_Query":private]=> bool(false) ["thumbnails_cached"]=> bool(false) ["allow_query_attachment_by_filename":protected]=> bool(false) ["stopwords":"WP_Query":private]=> NULL ["compat_fields":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(15) "query_vars_hash" [1]=> string(18) "query_vars_changed" } ["compat_methods":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(16) "init_query_flags" [1]=> string(15) "parse_tax_query" } ["query_cache_key":"WP_Query":private]=> string(41) "wp_query:b948615d94ce6532db65760c95aa061f" }