Az RMDSZ javaslatára a kormány hivatalosította Nyárádszereda zászlaját – jelentette be Cseke Attila RMDSZ-es fejlesztési és közigazgatási miniszter, a javaslatot…
Continue Reading

A tervezett ukrán nemzeti panteonban remélhetőleg nem szerepelnek majd a lengyel népességen a második világháború során elkövetett tömeggyilkosságok felelősei – jelentette ki szerda este a lengyel külügyi szóvivő a kijevi parlamentben elfogadott törvényre reagálva.
A tervezett panteonban megemlékezhetnek az Ukrán Felkelő Hadsereg (UPA) vezetőiről is, akik a lengyelek ellen a második világháború idején elkövetett volhíniai mészárlásért felelősök.
A lengyel államfői hivatal miniszteri rangú vezetője, Zbigniew Bogucki szerint egy ilyen ukrán lépést ellenségesnek kellene minősíteni, a lengyel államnak pedig ellenlépéseket kellene tennie.
A régi keletű lengyel-ukrán történelmi vita azután éleződött ki, hogy az ukrán elnök május végén az "UPA hőseiről" nevezte el az ukrán hadsereg egyik alakulatát. Karol Nawrocki lengyel elnök visszavonta Zelenszkijtől a legmagasabb lengyel állami kitüntetést, több prominens lengyel politikus pedig visszaadta az ukrajnai háborúban nyújtott támogatásért kapott ukrán állami kitüntetését.
Kedden Wladyslaw Kosiniak-Kamysz lengyel védelmi miniszter kijelentette: Ukrajnának "komoly problémát jelent majd, ha az UPA zászlaja alatt akarna belépni az EU-ba".
" ["post_title"]=> string(42) "Nem enyhül az ukrán-lengyel feszültség" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(38) "nem-enyhul-az-ukran-lengyel-feszultseg" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-07-02 13:40:56" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-07-02 10:40:56" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=465189" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [1]=> object(WP_Post)#3652 (24) { ["ID"]=> int(465154) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2026-07-02 13:13:40" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-07-02 10:13:40" ["post_content"]=> string(2335) "A bukaresti törvényszék szerdai döntése már túlmutat egy belső pártvitán, és a politikai pártok autonómiáját veszélyezteti – jelentette ki a Nemzeti Liberális Párt főtitkára.
Robert Sighiartău az Agerpres szerint úgy fogalmazott: ellenfeleik előbb a PNL vezetését próbálták leváltani, majd a Bolojan‑kormány megbuktatásával akarták gyengíteni a pártot, végül pedig bírósági útra terelték a politikai küzdelmet. Hozzátette, minden törvényes eszközt felhasználnak a párt és a demokratikus szabályok megvédésére.
A PNL közleményében úgy értékelte: nem érinti a párt működését a bukaresti törvényszék szerdai döntése, amely felfüggeszti a rendkívüli kongresszus összehívására vonatkozó június 19-i határozatát az országos tanácsnak.
Hangsúlyozzák: a kongresszust már megtartották, így az ott elfogadott döntések továbbra is érvényesek. Ugyanakkor a párt példátlan lépésnek nevezte és kifogásolta, hogy a törvényszék új, politikai ügyekre szakosodott ítélőtanácsokat hozott létre.
Közben a PNL, az USR és az RMDSZ közös kormányfőjelöltje bejelentette, hogy Daniel Buda lett a romániai delegáció új vezetője az Európai Néppárt európai parlamenti képviselőcsoportjában. A tisztséget Rareș Bogdantól veszi át, akit múlt héten kizártak a Nemzeti Liberális Pártból a tömörülést megosztó Vestea-kormány támogatása miatt.
A hírt bejelentő Siegfried Mureșan szerint Buda sikeresen fogja irányítani a küldöttséget, és együtt dolgoznak azért, hogy Románia minél több uniós forráshoz jusson.
A néppárti delegáció a PNL és az RMDSZ EP‑képviselőiből áll, társelnöke Winkler Gyula. A szerep nem pusztán protokolláris: a delegációvezető koordinálja a romániai EP‑képviselők közös álláspontját, és kulcsszereplő abban, hogy Románia milyen uniós döntésekben tud többséget építeni.
" ["post_title"]=> string(71) "PNL: az igazságszolgáltatás a pártok autonómiáját veszélyezteti" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(62) "pnl-az-igazsagszolgaltatas-a-partok-autonomiajat-veszelyezteti" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-07-02 13:13:57" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-07-02 10:13:57" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=465154" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [2]=> object(WP_Post)#3651 (24) { ["ID"]=> int(465145) ["post_author"]=> string(3) "205" ["post_date"]=> string(19) "2026-07-02 13:02:26" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-07-02 10:02:26" ["post_content"]=> string(1436) "A 20. század eleji erdélyi magyar irodalom egyik jeles alakjának, Kuncz Aladár halálának 95. évfordulója van. A tanár, író és szerkesztő Kuncz Aladár Aradon született, és bár korán elkerült a Maros-parti városból – munkássága Kolozsváron, illetve Budapesten teljesedett ki –, az utókor nem felejtette ezt el, és aradiként tiszteli, szülővárosában utcát is elneveztek róla.
Két regénye jelent meg, mégis „egykötetes” íróként emlegetik: a Fekete kolostor című regényét a franciaországi internálótáborban szerzett élményei ihlették. Halála évében jelent meg, az első példányait még láthatta, míg második regénye, a Felleg a város felett már elhunyta után látott napvilágot. A Kerepesi úti temetőben nyugszik, 2017-ben az aradi Kölcsey Egyesület emléktáblát és domborművet állítatott Kuncz Aladárnak Budapesten, az Erdélyi Gyülekezet Református Hitközségnél. Kuncz Aladár munkásságáról a Kölcsey Egyesület elnökével, Berecz Gáborral beszélgetett Pataky Lehel Zsolt.
A pénzügyminisztérium közleménye szerint a július 10-ig megvásárolható 2, 4 és 10 éves lejalapú állampapírok kamata a futamidő függvényében 6,3, 6,85 és 7,55 százalék. A 3, 5 és 10 éves futamidejű euróalapú állampapírok hozama 3,9, 4,8 és 6,2 százalék.
A lejalapú Fidelis állampapírok névértéke 100 lej, az euróalapúaké 100 euró, és ezek minimum 5000 lej, illetve 1000 euró értékben jegyezhetők.
A véradók ezúttal is kedvezményes feltételek mellett juthatnak hozzá az állampapírokhoz.
Fidelis-kötvényeket a Transilvania Bank, a Román Kereskedelmi Bank (BCR), a BRD - Groupe Société Générale, az UniCredit és a Libra Bank lehet vásárolni.
A lakossági állampapírokból származó jövedelem adómentes.
" ["post_title"]=> string(59) "Péntektől ismét jegyezhetők a Fidelis államkötvények" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(52) "pentektol-ismet-jegyezhetok-a-fidelis-allamkotvenyek" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-07-02 13:02:22" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-07-02 10:02:22" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=465147" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(4) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#3653 (24) { ["ID"]=> int(465189) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2026-07-02 13:40:55" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-07-02 10:40:55" ["post_content"]=> string(1553) "A tervezett ukrán nemzeti panteonban remélhetőleg nem szerepelnek majd a lengyel népességen a második világháború során elkövetett tömeggyilkosságok felelősei – jelentette ki szerda este a lengyel külügyi szóvivő a kijevi parlamentben elfogadott törvényre reagálva.
A tervezett panteonban megemlékezhetnek az Ukrán Felkelő Hadsereg (UPA) vezetőiről is, akik a lengyelek ellen a második világháború idején elkövetett volhíniai mészárlásért felelősök.
A lengyel államfői hivatal miniszteri rangú vezetője, Zbigniew Bogucki szerint egy ilyen ukrán lépést ellenségesnek kellene minősíteni, a lengyel államnak pedig ellenlépéseket kellene tennie.
A régi keletű lengyel-ukrán történelmi vita azután éleződött ki, hogy az ukrán elnök május végén az "UPA hőseiről" nevezte el az ukrán hadsereg egyik alakulatát. Karol Nawrocki lengyel elnök visszavonta Zelenszkijtől a legmagasabb lengyel állami kitüntetést, több prominens lengyel politikus pedig visszaadta az ukrajnai háborúban nyújtott támogatásért kapott ukrán állami kitüntetését.
Kedden Wladyslaw Kosiniak-Kamysz lengyel védelmi miniszter kijelentette: Ukrajnának "komoly problémát jelent majd, ha az UPA zászlaja alatt akarna belépni az EU-ba".
" ["post_title"]=> string(42) "Nem enyhül az ukrán-lengyel feszültség" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(38) "nem-enyhul-az-ukran-lengyel-feszultseg" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-07-02 13:40:56" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-07-02 10:40:56" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=465189" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } ["comment_count"]=> int(0) ["current_comment"]=> int(-1) ["found_posts"]=> int(39103) ["max_num_pages"]=> int(9776) ["max_num_comment_pages"]=> int(0) ["is_single"]=> bool(false) ["is_preview"]=> bool(false) ["is_page"]=> bool(false) ["is_archive"]=> bool(false) ["is_date"]=> bool(false) ["is_year"]=> bool(false) ["is_month"]=> bool(false) ["is_day"]=> bool(false) ["is_time"]=> bool(false) ["is_author"]=> bool(false) ["is_category"]=> bool(false) ["is_tag"]=> bool(false) ["is_tax"]=> bool(false) ["is_search"]=> bool(false) ["is_feed"]=> bool(false) ["is_comment_feed"]=> bool(false) ["is_trackback"]=> bool(false) ["is_home"]=> bool(true) ["is_privacy_policy"]=> bool(false) ["is_404"]=> bool(false) ["is_embed"]=> bool(false) ["is_paged"]=> bool(false) ["is_admin"]=> bool(false) ["is_attachment"]=> bool(false) ["is_singular"]=> bool(false) ["is_robots"]=> bool(false) ["is_favicon"]=> bool(false) ["is_posts_page"]=> bool(false) ["is_post_type_archive"]=> bool(false) ["query_vars_hash":"WP_Query":private]=> string(32) "bfcfb728d0180124f84aab9dc684cebc" ["query_vars_changed":"WP_Query":private]=> bool(false) ["thumbnails_cached"]=> bool(false) ["allow_query_attachment_by_filename":protected]=> bool(false) ["stopwords":"WP_Query":private]=> NULL ["compat_fields":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(15) "query_vars_hash" [1]=> string(18) "query_vars_changed" } ["compat_methods":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(16) "init_query_flags" [1]=> string(15) "parse_tax_query" } ["query_cache_key":"WP_Query":private]=> string(41) "wp_query:a7198a7aff9b8ce45137f1ddea047ba2" }
Az RMDSZ javaslatára a kormány hivatalosította Nyárádszereda zászlaját – jelentette be Cseke Attila RMDSZ-es fejlesztési és közigazgatási miniszter, a javaslatot…
Continue Reading
A kormány délelőtti ülésén megvitatta a nyugdíj és az állami bér halmozását tiltó törvénytervezetet. A jogszabály szerint az államnál dolgozni akaró nyugdíjasok alkalmazásuk idejére le kell mondjanak szolgálati nyugdíjuk 85 százalékáról.
(tovább…) Continue Reading
A Szociáldemokrata Párt elnöke, Sorin Grindeanu szerint Romániának ki kellene fizetnie az 1 milliárd dolláros csatlakozási díjat az amerikai Béketanács számára.
(tovább…) Continue Reading
Nem hisz a véletlenekben a korrupcióellenes ügyészség vezetője, Marius Voineag, és szerinte sokatmondó azok időzítése, akik különféle vádakat fogalmaznak meg az igazságszolgáltatással kapcsolatban, ugyanis közeledik a főügyészek mandátumának lejárta – közölte az ügyész tegnap este az Antena 3 műsorában.
(tovább…) Continue Reading
Hatodszor is a parlament elé terjeszti Székelyföld autonómiastatútumát Zakariás Zoltán és Kulcsár-Terza József parlamenti képviselő, de ezt megelőzően a Székely Nemzeti Tanács széleskörű társadalmi vitát kezdeményez a kérdésben – jelentették be az SZNT tegnapi, Sepsiszentgyörgyön tartott lakossági fórumán.
(tovább…) Continue Reading
Románia világviszonylatban a harmadik helyen áll a lakástulajdonosok számát illetően – derül ki egy nemzetközi tanulmányból.
(tovább…) Continue Reading
A romániaiak 40 százaléka használja a mesterséges intelligenciát hétköznapi problémáinak megoldására – derül ki az egyik fejvadász platform legfrissebb adataiból.
(tovább…) Continue Reading
Több hegyvidéki polgármester függesztette fel a helyi adók és illetékek bevételezését.
(tovább…) Continue Reading
A magyar kultúra napját 1989 óta ünnepeljük január 22-én annak emlékére, hogy a kézirat tanúsága szerint Kölcsey Ferenc 1823-ban ezen a napon fejezte be a Himnusz kéziratát.
(tovább…) Continue Reading
Az Európai Bíróság elé utalja a Mercosur-megállapodást az Európai Parlament – döntött a testület. Ez jelentősen késlelteti a megállapodás megkötését, és meghiúsíthatja annak végleges jóváhagyását.
(tovább…) Continue Reading
Donald Trump a davosi Világgazdasági Fórumon jelentette be tegnap, hogy nem fog erőszakot alkalmazni Grönland megszerzése érdekében, de kell neki…
Continue Reading
Az Egyesült Államok továbbra is támogatja Ukrajnát – jelentette ki a NATO főtitkára a svájci Davosban zajló világgazdasági fórumon.
(tovább…) Continue ReadingAz RMDSZ javaslatára a kormány hivatalosította Nyárádszereda zászlaját – jelentette be Cseke Attila RMDSZ-es fejlesztési és közigazgatási miniszter, a javaslatot felterjesztő tárca vezetője. Hozzátette, a kormány már 2021-ben elfogadta a Maros megyei település címerét.
" ["post_title"]=> string(36) "Hivatalos Nyárádszereda zászlója" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(32) "hivatalos-nyaradszereda-zaszloja" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-01-22 14:51:35" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-01-22 12:51:35" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=458827" ["menu_order"]=> int(1261) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [1]=> object(WP_Post)#3637 (24) { ["ID"]=> int(458825) ["post_author"]=> string(3) "232" ["post_date"]=> string(19) "2026-01-22 14:49:39" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-01-22 12:49:39" ["post_content"]=> string(747) "A kormány délelőtti ülésén megvitatta a nyugdíj és az állami bér halmozását tiltó törvénytervezetet. A jogszabály szerint az államnál dolgozni akaró nyugdíjasok alkalmazásuk idejére le kell mondjanak szolgálati nyugdíjuk 85 százalékáról.
Kivételt képeznek többek között a felsőoktatásban dolgozó katonák és rendőrök, valamint a köztisztséget betöltő megválasztott személyek, illetve a parlamenti alárendeltségben lévő intézmények, például a Pénzügyi Felügyelet, az Energia Árszabályozó Hatóság vagy a Számvevőszék alkalmazottai.
" ["post_title"]=> string(71) "Első olvasatban a kormány előtt a nyugdíj-bér halmozási törvény" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(63) "elso-olvasatban-a-kormany-elott-a-nyugdij-ber-halmozasi-torveny" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-01-22 14:49:41" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-01-22 12:49:41" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=458825" ["menu_order"]=> int(1262) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [2]=> object(WP_Post)#3566 (24) { ["ID"]=> int(458823) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2026-01-22 14:47:38" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-01-22 12:47:38" ["post_content"]=> string(638) "A Szociáldemokrata Párt elnöke, Sorin Grindeanu szerint Romániának ki kellene fizetnie az 1 milliárd dolláros csatlakozási díjat az amerikai Béketanács számára.
Úgy fogalmazott: a biztonság soha nem lehet túl drága. Grindeanu tegnap beszélt erről az Antena 3 CNN műsorában. Elmondta: amikor a biztonságról van szó, a költségek másodlagosak, hiszen Románia stratégiai partneréről és a legfontosabb biztonsági garanciát nyújtó szereplőről van szó.
" ["post_title"]=> string(39) "Szociáldemokrata igen a Béketanácsra" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(36) "szocialdemokrata-igen-a-beketanacsra" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-01-22 14:47:40" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-01-22 12:47:40" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=458823" ["menu_order"]=> int(1263) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [3]=> object(WP_Post)#3592 (24) { ["ID"]=> int(458821) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2026-01-22 14:46:50" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-01-22 12:46:50" ["post_content"]=> string(833) "Nem hisz a véletlenekben a korrupcióellenes ügyészség vezetője, Marius Voineag, és szerinte sokatmondó azok időzítése, akik különféle vádakat fogalmaznak meg az igazságszolgáltatással kapcsolatban, ugyanis közeledik a főügyészek mandátumának lejárta - közölte az ügyész tegnap este az Antena 3 műsorában.
A nyilatkozat a Recorder oknyomozó riportjára és az igazságügyi rendszeren belüli feszültségekre utalt. A DNA vezetője elismerte, hogy az igazságszolgáltatásban vannak javítandó területek, ugyanakkor hangsúlyozta: a változtatásokat nem „nyilvános zajban”, hanem megalapozott szakmai viták alapján kell végrehajtani.
" ["post_title"]=> string(27) "Megszólalt a DNA vezetője" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(25) "megszolalt-a-dna-vezetoje" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-01-22 14:46:51" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-01-22 12:46:51" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=458821" ["menu_order"]=> int(1264) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [4]=> object(WP_Post)#3551 (24) { ["ID"]=> int(458819) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2026-01-22 14:46:06" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-01-22 12:46:06" ["post_content"]=> string(925) "Hatodszor is a parlament elé terjeszti Székelyföld autonómiastatútumát Zakariás Zoltán és Kulcsár-Terza József parlamenti képviselő, de ezt megelőzően a Székely Nemzeti Tanács széleskörű társadalmi vitát kezdeményez a kérdésben – jelentették be az SZNT tegnapi, Sepsiszentgyörgyön tartott lakossági fórumán.
Izsák Balázs, az SZNT elnöke közölte, hogy „a hatodik beterjesztés nem kudarc, hanem tartás”. Elmondta: mivel a parlamentben az a gyakorlat alakult ki, hogy sürgősségi eljárással utasítják el az autonómiastatútumot, ezúttal „megfordítják a sorrendet”, és előbb széleskörű társadalmi vitát kezdeményeznek a kérdésről, lakossági fórumokat, konferenciákat és más rendezvényeket szerveznek.
" ["post_title"]=> string(47) "Ismét próbálkoznak az autonómiastatútummal" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(42) "ismet-probalkoznak-az-autonomiastatutummal" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-01-22 14:46:07" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-01-22 12:46:07" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=458819" ["menu_order"]=> int(1265) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [5]=> object(WP_Post)#3550 (24) { ["ID"]=> int(458817) ["post_author"]=> string(3) "232" ["post_date"]=> string(19) "2026-01-22 14:45:01" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-01-22 12:45:01" ["post_content"]=> string(686) "Románia világviszonylatban a harmadik helyen áll a lakástulajdonosok számát illetően - derül ki egy nemzetközi tanulmányból.
A lakástulajdonosok aránya Romániában majdnem 94 százalék és ezzel az ország vezető helyen van Dél-Korea és Lengyelország társaságában. A 36 országra kiterjedő elemzésben vizsgálták az öt éven időszakonkénti változási irányát, az árak éves alakulását, valamint a hozzáférési mutatókat, beleértve a jövedelmeket és a lényeges létfenntartási költségeket.
" ["post_title"]=> string(35) "Sok a lakástulajdonos Romániában" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(32) "sok-a-lakastulajdonos-romaniaban" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-01-22 14:45:03" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-01-22 12:45:03" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=458817" ["menu_order"]=> int(1266) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [6]=> object(WP_Post)#3546 (24) { ["ID"]=> int(458815) ["post_author"]=> string(3) "232" ["post_date"]=> string(19) "2026-01-22 14:43:58" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-01-22 12:43:58" ["post_content"]=> string(1191) "A romániaiak 40 százaléka használja a mesterséges intelligenciát hétköznapi problémáinak megoldására - derül ki az egyik fejvadász platform legfrissebb adataiból.
A legtöbben valamilyen sajátos probléma megoldására kérnek tanácsot, hogy szöveget, képet vagy hangot generáljanak, illetve termékeket és szolgáltatásokat keressenek. A romániaiak 64 százaléka információ szerzésére használja a mesterséges intelligenciát, míg a válaszadók 40 százaléka fordításhoz, kivonatok készítéséhez vagy számítások elvégzéséhez kér segítséget a mesterséges intelligenciától. Habár a mindennapokban egyre rutinosabb használói a mesterséges intelligenciának, a romániaiak figyelnek arra, hogy milyen adatokat osztanak meg ezzel. A válaszadók 40 százaléka nem szívesen oszt meg személyes adatokat, mint amilyen a tartózkodási hely, kedvelések vagy online viselkedés, még akkor sem, ha ennek hatására sokkal jobb és személyre szabottabb szolgáltatást kapnának cserében.
" ["post_title"]=> string(52) "Teret nyer a mesterséges intelligencia Romániában" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(49) "teret-nyer-a-mesterseges-intelligencia-romaniaban" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-01-22 14:44:05" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-01-22 12:44:05" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=458815" ["menu_order"]=> int(1267) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [7]=> object(WP_Post)#3547 (24) { ["ID"]=> int(458808) ["post_author"]=> string(3) "232" ["post_date"]=> string(19) "2026-01-22 14:05:17" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-01-22 12:05:17" ["post_content"]=> string(675) "Több hegyvidéki polgármester függesztette fel a helyi adók és illetékek bevételezését.
Csütörtöktől érvényes intézkedést azzal magyarázták, hogy nem tudják, alkalmazható-e még az 50 százalékos adókedvezmény, amely az Erdélyi Szigethegység és a Duna-delta településeire érvényes egy jogszabály értelmében. Az Erdélyi Szigethegységben Topánfalva, Abrudbánya, Aranyoslápos, és Fehérvölgy településeken jelentették be - közölte a román közszolgálati rádió tudósítója.
" ["post_title"]=> string(34) "Tanácstalanok az önkormányzatok" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(31) "tanacstalanok-az-onkormanyzatok" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-01-22 14:42:37" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-01-22 12:42:37" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=458808" ["menu_order"]=> int(1268) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [8]=> object(WP_Post)#3548 (24) { ["ID"]=> int(458804) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2026-01-22 13:59:51" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-01-22 11:59:51" ["post_content"]=> string(662) "A magyar kultúra napját 1989 óta ünnepeljük január 22-én annak emlékére, hogy a kézirat tanúsága szerint Kölcsey Ferenc 1823-ban ezen a napon fejezte be a Himnusz kéziratát.
Ugyancsak a magyar kultúra napja alkalmából ma este adják át Kolozsváron a 14. Erdélyi Magyar Kortárs Kultúráért díjakat. A gálán négy jeles erdélyi magyar művészt díjaz az RMDSZ, akik munkájukkal az erdélyi magyar kultúra átörökítéséhez, megismertetéséhez kiemelt módon járulnak hozzá.
" ["post_title"]=> string(30) "Ma van a magyar kultúra napja" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(31) "ma-van-a-magyar-kultura-napja-3" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-01-22 13:59:55" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-01-22 11:59:55" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=458804" ["menu_order"]=> int(1269) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [9]=> object(WP_Post)#3540 (24) { ["ID"]=> int(458802) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2026-01-22 13:56:55" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-01-22 11:56:55" ["post_content"]=> string(719) "Az Európai Bíróság elé utalja a Mercosur-megállapodást az Európai Parlament - döntött a testület. Ez jelentősen késlelteti a megállapodás megkötését, és meghiúsíthatja annak végleges jóváhagyását.
Az EB most azt vizsgálja, hogy a kereskedelmi megállapodás összeegyeztethető-e az uniós szerződésekkel. A január 17-én aláírt megállapodás, amely egy több mint 700 millió embert érintő szabadkereskedelmi övezetet hoz létre, Európa-szerte vitatott, és több ország, például Franciaország és Lengyelország ellenezte.
" ["post_title"]=> string(60) "Bírósági vizsgálatot kértek a Mercosur megállapodásra" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(53) "birosagi-vizsgalatot-kertek-a-mercosur-megallapodasra" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-01-22 13:57:05" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-01-22 11:57:05" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=458802" ["menu_order"]=> int(1270) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [10]=> object(WP_Post)#3539 (24) { ["ID"]=> int(458800) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2026-01-22 13:55:54" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-01-22 11:55:54" ["post_content"]=> string(336) "Donald Trump a davosi Világgazdasági Fórumon jelentette be tegnap, hogy nem fog erőszakot alkalmazni Grönland megszerzése érdekében, de kell neki a terület tulajdonjoga. A BBC gyűjtése szerint Trump kifejtette, hogy támadás esetén a NATO nem lenne az USA segítségére.
" ["post_title"]=> string(51) "Erőszak nélkül is kell Grönland Donald Trumpnak" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(47) "eroszak-nelkul-is-kell-gronland-donald-trumpnak" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-01-22 13:55:55" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-01-22 11:55:55" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=458800" ["menu_order"]=> int(1271) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [11]=> object(WP_Post)#3654 (24) { ["ID"]=> int(458798) ["post_author"]=> string(3) "232" ["post_date"]=> string(19) "2026-01-22 13:55:01" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-01-22 11:55:01" ["post_content"]=> string(553) "Az Egyesült Államok továbbra is támogatja Ukrajnát - jelentette ki a NATO főtitkára a svájci Davosban zajló világgazdasági fórumon.
Mark Rutte kérdésre válaszolva azt mondta, Donald Trump amerikai elnök elhatározása támogatni Ukrajna függetlenségét és szuverenitását és ez irányban neki soha nem voltak kétségei. A NATO főtitkára szerint Ukrajnára kell koncentrálni.
" ["post_title"]=> string(50) "Szó sincs az amerikai támogatás megvonásáról" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(44) "szo-sincs-az-amerikai-tamogatas-megvonasarol" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-01-22 13:55:03" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-01-22 11:55:03" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=458798" ["menu_order"]=> int(1272) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(12) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#3565 (24) { ["ID"]=> int(458827) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2026-01-22 14:51:33" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-01-22 12:51:33" ["post_content"]=> string(344) "Az RMDSZ javaslatára a kormány hivatalosította Nyárádszereda zászlaját – jelentette be Cseke Attila RMDSZ-es fejlesztési és közigazgatási miniszter, a javaslatot felterjesztő tárca vezetője. Hozzátette, a kormány már 2021-ben elfogadta a Maros megyei település címerét.
" ["post_title"]=> string(36) "Hivatalos Nyárádszereda zászlója" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(32) "hivatalos-nyaradszereda-zaszloja" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-01-22 14:51:35" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-01-22 12:51:35" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=458827" ["menu_order"]=> int(1261) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } ["comment_count"]=> int(0) ["current_comment"]=> int(-1) ["found_posts"]=> int(39099) ["max_num_pages"]=> int(3259) ["max_num_comment_pages"]=> int(0) ["is_single"]=> bool(false) ["is_preview"]=> bool(false) ["is_page"]=> bool(false) ["is_archive"]=> bool(false) ["is_date"]=> bool(false) ["is_year"]=> bool(false) ["is_month"]=> bool(false) ["is_day"]=> bool(false) ["is_time"]=> bool(false) ["is_author"]=> bool(false) ["is_category"]=> bool(false) ["is_tag"]=> bool(false) ["is_tax"]=> bool(false) ["is_search"]=> bool(false) ["is_feed"]=> bool(false) ["is_comment_feed"]=> bool(false) ["is_trackback"]=> bool(false) ["is_home"]=> bool(true) ["is_privacy_policy"]=> bool(false) ["is_404"]=> bool(false) ["is_embed"]=> bool(false) ["is_paged"]=> bool(true) ["is_admin"]=> bool(false) ["is_attachment"]=> bool(false) ["is_singular"]=> bool(false) ["is_robots"]=> bool(false) ["is_favicon"]=> bool(false) ["is_posts_page"]=> bool(false) ["is_post_type_archive"]=> bool(false) ["query_vars_hash":"WP_Query":private]=> string(32) "bd4932eac9d6236a6add3d56148833e1" ["query_vars_changed":"WP_Query":private]=> bool(false) ["thumbnails_cached"]=> bool(false) ["allow_query_attachment_by_filename":protected]=> bool(false) ["stopwords":"WP_Query":private]=> NULL ["compat_fields":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(15) "query_vars_hash" [1]=> string(18) "query_vars_changed" } ["compat_methods":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(16) "init_query_flags" [1]=> string(15) "parse_tax_query" } ["query_cache_key":"WP_Query":private]=> string(41) "wp_query:9d308d7780f1deb8f7f3c1ec246d47f4" }