Július elsejétől gázáremelést fognak eszközölni a szolgáltatók Romániában, annak ellenére, hogy jelenleg a tőzsdén csökkenés mutatkozik.Ennek a fő oka az,…
Continue Reading

A félelem rendszere címmel tudományos konferenciát szervezett október 27-én és 28-án a bukaresti Liszt Intézet.
A rendezvényen történészek és szociológusok mutatták be az 1956-os magyarországi forradalom romániai következményeit a politikai megtorlás, a társadalom, a tudomány, az egyházak és a kulturális élet összefüggéseiben. A konferencia második napján megnyitották a Márton Áron életét bemutató vándorkiállítást, amelynek anyagát a csíkszentdomokosi Márton Áron Múzeum állította össze. A kiállítást Lázár Csilla, a múzeum igazgatója, Kissné Hlatki Katalin Magyarország bukaresti nagykövete és Aurel Percă bukaresti római katolikus érsek-metropolita nyitotta meg. Borbély Tamás járt a helyszínen.
A reformáció napját megelőző hétvégén emlékeztek meg a zimándközi református templom felszentelésének 30. évfordulójáról.
Az Arad melletti település református közössége szórványgyülekezetnek számít, a hívek száma néhány tucatnyi, és többségük az 1970-es, '80-as években a Szilágyságból Arad megyébe települt reformátusok leszármazottai, kiegészülve néhány fiatal, a megyeszékhelyről nemrég kiköltözött családdal. A zimándközi reformátusok összetartó közösséget alkotnak, egy régi házból kialakított templomuknak gondját viselik, a környékbeli testvérgyülekezetekkel együtt ünnepelnek, és ha kell, a közösségi munkából is kiveszik a részüket. Az ünnepi istentiszteleten igét hirdető Bogdán Szabolcs János, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület püspöke szerint a tömbben élőknek is el kell látogatniuk a szórványba, ahol a hit, az imádság többszörös erővel bír. Pataky Lehel Zsolt összeállítása az ünnepségen készült.
2016. november 3-án kopogtam be Önökhöz először a rádió hullámhosszán, és alig hiszem el, hogy azóta eltelt tíz esztendő. Hálás vagyok Önöknek, hogy hétről hétre meghallgatták az anyanyelvünkkel kapcsolatos eszmefuttatásaimat, remélem, sikerült hasznos, akár azonnal gyakorlatba ültethető információkat megosztanom.
Már az első részben kihangsúlyoztam, hogy magázódó stílust fogok használni, az elhatározásom mellett pedig azóta is kitartottam, legalábbis ebben a rovatban. A Szövegkovács Facebook-oldalán két-három éve átváltottam a tegeződős változatra, ami szokatlan volt az elején, de nem bántam meg, sőt a követők is elfogadták. Itt viszont továbbra is marad a szokásos megszólítás.
Mi történt az elmúlt tíz évben? A Szövegkovács megjelentetett öt kiadványt Szóbuborékok, Anyanyelvi villámtanácsok, Rendőr-e a fekvőrendőr?, Olvasóból korrektor, illetve Szelfizzünk Bernadett-tel címmel, elsősorban azért, hogy közelebb vigye a helyesírást az olvasóhoz a lehető legjátékosabb módon, egy pillanatig sem feledkezve meg az anyanyelvünk iránti tiszteletről. Emellett különféle kiadványok megjelenésénél is bábáskodtunk, és bár egyre több jel kezdett arra utalni, hogy nincs szükség helyesírás-ellenőrzésre, kitartottunk az eredeti elképzelésünk mellett, ugyanakkor egyre erősebbé vált bennünk az a meggyőződés, hogy továbbra is szükség van saját gondolatokra alapozott szövegekre.
Miért használtam többes számot? A Szövegkovácsot a korrektorként dolgozó első unokatestvéremmel, Kósa Erikával alapítottam 2012 nyarán, azaz lassan tizenöt éve, emellett Horváth Évával, a Maros megyei Népújság korrektorával, illetve Benedek-Székedy Sándorral, a Hargita Népe című napilap olvasószerkesztőjével is dolgoztam együtt. Természetesen még felsorolhatnék jó néhány személyt, aki fontos szerepet játszott például egy kiadvány megjelenésénél, idő híján azonban kénytelen vagyok visszafogni magam.
Mit tartottunk mindvégig szem előtt? Egy Sebő Ferenctől származó idézetet, amely így szól: „A hagyományt nem ápolni kell, hisz nem beteg, nem is őrizni, mert nem rab. Hagyományaink csak akkor maradhatnak meg, ha megéljük őket”. A Szövegkovács esetében a hagyomány szót az anyanyelv helyettesíti, amelyet akkor tarthatunk tisztán, ha nap mint nap figyelünk rá.
A mai rész vége felé közeledve szeretném megköszönni Forró László kollégámnak a támogatást, illetve a Bukaresti Rádió magyar szerkesztőségének a lehetőséget és a bizalmat.
Luca Niculescu kormányfő csütörtökön délelőtt a Victoria palotában tárgyalt Elbridge Colby amerikai védelmi miniszter helyettessel a Románia és az Egyesült Államok közötti stratégiai partnerség és a Fekete-tengeri biztonság megszilárdításáról.
A miniszterelnök közölte, hogy Románia érdekelt a hangsúlyosabb amerikai katonai és gazdasági jelenlétben Románia területén. Az amerikai védelmi miniszter helyettesét szerdán fogadta Nicuşor Dan államfő is, aki hangsúlyozta, jelenleg a Fekete-tenger az egyik legveszélyesebb és instabilabb térség, Románia pedig számít az Egyesült Államok és a szövetségesek állandó elkötelezettségére.
" ["post_title"]=> string(54) "Hangsúlyosabb jelenlétre van szüksége Romániának" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(48) "hangsulyosabb-jelenletre-van-szuksege-romanianak" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-11-05 14:10:31" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-11-05 12:10:31" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=470037" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(4) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#3504 (24) { ["ID"]=> int(470047) ["post_author"]=> string(3) "234" ["post_date"]=> string(19) "2026-11-05 14:22:44" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-11-05 12:22:44" ["post_content"]=> string(1116) "A félelem rendszere címmel tudományos konferenciát szervezett október 27-én és 28-án a bukaresti Liszt Intézet.
A rendezvényen történészek és szociológusok mutatták be az 1956-os magyarországi forradalom romániai következményeit a politikai megtorlás, a társadalom, a tudomány, az egyházak és a kulturális élet összefüggéseiben. A konferencia második napján megnyitották a Márton Áron életét bemutató vándorkiállítást, amelynek anyagát a csíkszentdomokosi Márton Áron Múzeum állította össze. A kiállítást Lázár Csilla, a múzeum igazgatója, Kissné Hlatki Katalin Magyarország bukaresti nagykövete és Aurel Percă bukaresti római katolikus érsek-metropolita nyitotta meg. Borbély Tamás járt a helyszínen.
Július elsejétől gázáremelést fognak eszközölni a szolgáltatók Romániában, annak ellenére, hogy jelenleg a tőzsdén csökkenés mutatkozik.Ennek a fő oka az,…
Continue ReadingEltörlik a félévi dolgozatokat és ezentúl csak a tanév végén számolják ki a diákok tanulmányi átlagát – a többi között…
Continue Reading
Két nappal ezelőtt sportrovatot szerkesztettem, teszem ezt immár két éve folyamatosan. Az újságírói pályámat is ezen a területen kezdtem 2006 januárjában: a legelső cikkem egy négyoldalas sportrovat legvégére került be, és én kimondhatatlanul örültem neki.
(tovább…) Continue Reading
Az Országos Statisztikai Intézet kedden, május 31-én kezdi el a népszámlálás harmadik, személyes lekérdezéses időszakát, amelynek során a számlálóbiztosok személyesen…
Continue Reading
Európa a vakcinák legnagyobb exportőre lett – közölte ma Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke.
Continue Reading
Daniel Petrescu vezérkari főnök szerint az Egyesült Királyság fontos szövetségese és stratégiai partnere Romániának, hiszen a két ország hasonlóan viszonyul a biztonsági kérdésekhez, beleértve a Fekete-tenger térségének kérdését is.
(tovább…) Continue ReadingBodor Lídia Emese medgyesi unitárius lelkész hirdet igét.
Continue ReadingA Bethlen Gábor Kollégium fennállása 400 éves évfordulójának szentelt emlékévhez igazodnak az idén hatodik alkalommal, június 9-12 között megszervezett Fehér…
Continue ReadingJúnius 1-jétől nem lesz kötelező a védőmaszk viselése a tengerparton, de a napozóágyak között távolságot kell tartani.
Continue ReadingAbszolút rekordot ért el tavaly a hazai járműgyártás, hiszen először fordult elő, hogy a gyártóknak sikerült meghaladniuk a félmillió előállított autót.
(tovább…) Continue ReadingA mai műsorban a Kolozsváron megjelenő kétheti kulturális és irodalmi lap, a Helikon májusi lapajánlóját hallják, majd az Újvárad folyóirat…
Continue ReadingTelefonon tárgyalt Boris Johnson brit kormányfővel Orbán Viktor miniszterelnök péntek este – tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke. Elmondta: a két vezető áttekintette az ukrajnai helyzetet, melyet mindketten aggasztónak tartanak.
(tovább…) Continue Reading
Július elsejétől gázáremelést fognak eszközölni a szolgáltatók Romániában, annak ellenére, hogy jelenleg a tőzsdén csökkenés mutatkozik.Ennek a fő oka az, hogy lejártak az egy évvel ezelőtt megkötött szerződések, amelyek még a tavalyi tavaszi árakat vették figyelembe. Azóta mind Romániában, mind pedig az Európai Unióban drasztikusan emelkedtek az energiahordozók árai. Nagy Bege Zoltán elmondta, hogy azok az árak jövő év március végiéig egészen biztosan nem fognak a számlákra kerülni, hiszen március 31-ig érvényben van az árkompenzáció. A politikus úgy fogalmazott, hogy a most megjelent árak csak jelzés értékűek, azaz nem a lakosság kell megfizesse az emelkedést. A piac kiszámíthatatlansága miatt nem tudni, hogy hogyan fognak alakulni az energiahordozók árai.

Eltörlik a félévi dolgozatokat és ezentúl csak a tanév végén számolják ki a diákok tanulmányi átlagát – a többi között ezek a legfontosabb változások, amelyeket a tanintézmények működését szabályozó miniszteri rendelet tartalmaz. Sorin Campeanu sajtótájékoztatóján elmondta, a rendeletet kedden küldik el a Hivatalos Közlönyhöz publikálásra.A tanügyminiszter szerint ugyanakkor a tanárok számára nagyobb autonómiát biztosítanak abban, hogy mikor és miként méri fel a tudásszintet. Azt pedig, hogy egy tantárgyból legkevesebb hány osztályzat kell, az n+3 képlettel fogják kiszámítani, ahol az n azt mutatja, hogy az illető tantárgyból heti hány órája volt a diáknak.

Két nappal ezelőtt sportrovatot szerkesztettem, teszem ezt immár két éve folyamatosan. Az újságírói pályámat is ezen a területen kezdtem 2006 januárjában: a legelső cikkem egy négyoldalas sportrovat legvégére került be, és én kimondhatatlanul örültem neki.
Miért meséltem el ezt a történetet? Elsősorban azért, mert ma van a magyar sport napja, amelyet 2000 óta ünnepelnek. A gyökerei 1875-ig nyúlnak vissza: a Magyar Athleticai Club e napon rendezte a kontinens első szabadtéri megmérettetését Budapesten; a sportolók atlétikai és ökölvívószámokban versengtek egymással. Az egy hónappal korábban alapított klub egyébként az évek során huszonegy sportágnak adott otthont, versenyzői hatvanhárom aranyérmet nyertek az olimpiai, világ- és Európa-bajnokságokon. Köztük volt a vívó Gerevich Aladár, az atléta Németh Imre, illetve a vízilabdázó id. Szívós István.
Maga a sport a többi között Ady Endrét, Parti Nagy Lajost, Lázár Ervint, Spiró Györgyöt, Moldova Györgyöt, Szabó Lőrincet és Mészöly Miklóst is megihlette. Utóbbi így fejtette ki a véleményét róla A sport zsákutcája című írásában: „Legeredetibb jelentésében és gyakorlatában a sport olyan vetélkedés volt – tudatosan és öntudatlanul –, ami játékká lényegíti át azt a vetélkedést, ami az élet maga; csupán az vérre megy. Az élet kíméletlen dinamizmusának, a felülkerekedés ősi ösztönének szublimált formája volt. Következésképp a lélek iskolája is. Nos, erről mit se tudunk már. A görögök tisztában voltak vele. Sőt még arra is ügyeltek – és később is jelképesen –, hogy a győztesben ne a megnevezhető személyt ünnepeljék, hanem a győzelmet magát.” Mészöly Miklós szavaival nem muszáj egyetérteni, de mindenképp elgondolkodtatnak.
Miközben újabb idézetek után kutattam a sporttal kapcsolatban, rábukkantam a háromszoros olimpiai, kilencszeres világ- és tizennégyszeres Európa-bajnok magyar úszónő, Hosszú Katinka szavaira. Szerinte „a sport és az Olimpia sokkal több, mint érmek és eredmények. Ez életforma!”
Amúgy az elmúlt egy évben többször is belegondoltam, vajon hogyan érezték magukat a sportolók, amikor tavaly kiderült, hogy elhalasztják a tokiói nyári olimpiát. És mit gondoltak volna akkor, ha egyáltalán nem lehetne megszervezni? Kulcsár Krisztián, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke néhány napja ezzel kapcsolatban elmondta, hogy ha nem Japán lenne a rendező, valószínűleg bekövetkezett volna az, amitől a legtöbben tartottak. És mivel a sportolók 70%-ának egyszer adatik meg az életben az olimpiai szereplés, közel nyolcezren estek volna el a részvételtől. Most visszatérnék a magyar sport napjához, pontosabban a megnevezéshez. Bár több ellenpélda is van, a helyesírási szabályzat szerint csupa kisbetűkkel kell írni, ugyanúgy mint a többi nevezetes nap, ünnep, időszak, illetve történelmi esemény nevét. Kedves hallgatóink, bízom benne, hogy elnézik nekem, amiért rendhagyóra sikeredett a nyelvművelő rovatunk mai része.
Az Országos Statisztikai Intézet kedden, május 31-én kezdi el a népszámlálás harmadik, személyes lekérdezéses időszakát, amelynek során a számlálóbiztosok személyesen keresik fel mindazokat, akik az előző, online szakaszban nem töltötték ki az online kérdőívet.
Május 27-én éjfélig összesen 11 millió kérdőívet regisztráltak, ezek közül 8,9 millió személyi kérdőív bizonyult érvényesnek, ami Románia 2021. december 1-jei becsült lakosságának 46,8%-át teszi ki. A kérdőívek 54 százalékát városon élők, 46 százalékát vidéken élők töltötték ki. A népszámlálás személyes lekérdezéses szakasza május 31-én kezdődik és július 17-éig tart. Országos szinten húszezer számlálóbiztos vesz részt az akcióban.
A hatóságok felhívják a figyelmet, hogy a népszámláláson való részvétel kötelező, az adatok szolgáltatását megtagadó személyek 1000 és 3000 lej közötti bírságot kockáztatnak, és 1500 és 5000 lej közötti bírságot helyeznek kilátásba azoknak, akik megakadályozzák a számlálóbiztosok bejutását a tömbházakba vagy lakóparkokba.

Az Európai Unió kész megvitatni az Egyesült Államok által támogatott javaslatot a koronavírus elleni vakcinák szellemi tulajdonjogainak ideiglenes felfüggesztéséről - közölte ma Ursula von der Leyen. Az Európai Bizottság elnöke elmondta, az EU arra szólít fel minden oltóanyaggyártó országot, hogy engedélyezze termékeinek exportját. Néhány ország az orvosi eszközök kiviteli tilalmát rendelte el, mások bezárták határaikat. Az Európai Unió azonban arról gondoskodott, hogy a tilalmakat feloldják - hangoztatta.
Európa a vakcinák legnagyobb exportőre lett. Eddig több mint 200 millió, Európában előállított adag oltóanyagot szállított a világ többi részére - közölte. Az uniós bizottság elnöke kijelentette: az európai oltási kampány sikeres. Jelenleg másodpercenként 30 európait oltanak be az unió területén, ami azt jelenti, hogy naponta több mint hárommillió védőoltást kapnak az európaiak - tette hozzá.
A szellemitermék-védelem ideiglenes felfüggesztésének ötletét a koronavírust érintő vakcinák esetében először a Dél-afrikai Köztársaság és India vetette fel még októberben, és azóta több mint száz ország csatlakozott hozzá, köztük több nyugati állam is.
" ["post_title"]=> string(94) "Von der Leyen: Az EU kész megvitatni a szellemitermék-védelem ideiglenes felfüggesztését" ["post_excerpt"]=> string(116) "Európa a vakcinák legnagyobb exportőre lett - közölte ma Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke. " ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(87) "von-der-leyen-az-eu-kesz-megvitatni-a-szellemitermek-vedelem-ideiglenes-felfuggeszteset" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2021-05-06 12:27:46" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2021-05-06 09:27:46" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=401983" ["menu_order"]=> int(18455) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [5]=> object(WP_Post)#3789 (24) { ["ID"]=> int(422820) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2023-01-16 10:39:56" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2023-01-16 08:39:56" ["post_content"]=> string(1063) "Daniel Petrescu vezérkari főnök szerint az Egyesült Királyság fontos szövetségese és stratégiai partnere Romániának, hiszen a két ország hasonlóan viszonyul a biztonsági kérdésekhez, beleértve a Fekete-tenger térségének kérdését is.
- Brit kollégáink támogatnak bennünket abban, hogy fejlesszük védelmi képességeinket a megfelelő elrettentő és a védelmi kapacitás elérése érdekében. Továbbra is közösen fogunk megoldásokat találni, és folytatjuk a multinacionális keretek közötti kiképzéseket - jelentette ki a román vezérkari főnök. Daniel Petrescu az Egyesült Királyságban tartózkodott brit hivatali kollégája, Sir Tony Radakin admirális meghívására. A felek a jelenlegi biztonsági helyzetről, az Ukrajna ellen intézett orosz agresszióról folytattak eszmecserét egyetértve, hogy támogatják a fekete-tengeri hajózás szabadságát.
" ["post_title"]=> string(77) "Román-brit védelmi tárgyalások a fekete-tengeri térség biztonságáról" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(68) "roman-brit-vedelmi-targyalasok-a-fekete-tengeri-terseg-biztonsagarol" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2023-01-16 10:39:57" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2023-01-16 08:39:57" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=422820" ["menu_order"]=> int(18456) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [6]=> object(WP_Post)#3788 (24) { ["ID"]=> int(415152) ["post_author"]=> string(3) "115" ["post_date"]=> string(19) "2022-05-29 09:00:00" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2022-05-29 06:00:00" ["post_content"]=> string(674) "Hallgassa meg Bodor Lídia Emese medgyesi unitárius lelkész igehirdetését!

A Bethlen Gábor Kollégium fennállása 400 éves évfordulójának szentelt emlékévhez igazodnak az idén hatodik alkalommal, június 9-12 között megszervezett Fehér Megyei Magyar Napok, jelentették be sajtótájékoztatón a szervezők. Dr. Lőrincz Helga, Nagyenyed alpolgármestere rendkívül fontosnak nevezte a rendezvénysorozatot, ugyanis a megye enyhén szólva nem bővelkedik a magyar intézményekben.
Szőcs Ildikó igazgató a Bethlen Gábor kollégium 400 éves fennállásának szentelt rendezvényekről beszélt a sajtótájékoztatón.
Június elsejétől nem lehet minden korlátozó intézkedést feloldani - jelentette ki ma a miniszterelnök, miután találkozott a vendéglátósok szövetségének (HoReCa) képviselőivel Konstancán. Florin Cîţu azt mondta: 'igen jó' javaslatokat kapott a szövetség részéről, holnap a minisztériumközi bizottság elé terjeszti őket. Leszögezte: 'Az első lazításokra június elsejétől kerül sor, a következő lépésre augusztus 1-jén lehet számítani. A miniszterelnök kijelentette: Június 1-jétől nem lesz kötelező a védőmaszk viselése a tengerparton, de a napozóágyak között távolságot kell tartani. A kormányfő Klaus Johannis államfővel együtt ellátogatott a konstancai katonai kórházban működő oltóközpontba.
" ["post_title"]=> string(105) "Cîţu: Az első lazításokra júniustól, a következő lépésre augusztus 1-jétől lehet számítani" ["post_excerpt"]=> string(133) "Június 1-jétől nem lesz kötelező a védőmaszk viselése a tengerparton, de a napozóágyak között távolságot kell tartani. " ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(88) "citu-az-elso-lazitasokra-juniustol-a-kovetkezo-lepesre-augusztus-1-jetol-lehet-szamitani" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2021-05-06 12:17:42" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2021-05-06 09:17:42" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=401981" ["menu_order"]=> int(18459) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [9]=> object(WP_Post)#3778 (24) { ["ID"]=> int(422818) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2023-01-16 10:30:24" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2023-01-16 08:30:24" ["post_content"]=> string(852) "Abszolút rekordot ért el tavaly a hazai járműgyártás, hiszen először fordult elő, hogy a gyártóknak sikerült meghaladniuk a félmillió előállított autót.
Románia jó pár éve szeretné meghaladni a félmilliós határt, ez most sikerült a hazai járműgyártók egyesületének közlése szerint. Közölték, hogy tavaly egész évben a Dacia és a Ford összesen 509 465 járművet állított elő, ebből 314 228-at a Dacia és 195 237-et a Ford. Ez 21 százalékos növekedést jelent a 2021-es adathoz mérten és 3,9 százalékos növekedést 2019-hez képest, amikor még sem a koronavírus-járvány, sem az elektromos félvezetők válsága nem sújtotta az autóipart.
" ["post_title"]=> string(43) "Rekordot döntött a hazai járműgyártás" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(37) "rekordot-dontott-a-hazai-jarmugyartas" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2023-01-16 14:13:59" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2023-01-16 12:13:59" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=422818" ["menu_order"]=> int(18460) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [10]=> object(WP_Post)#3779 (24) { ["ID"]=> int(415375) ["post_author"]=> string(3) "145" ["post_date"]=> string(19) "2022-05-28 12:20:00" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2022-05-28 09:20:00" ["post_content"]=> string(818) "A mai műsorban a Kolozsváron megjelenő kétheti kulturális és irodalmi lap, a Helikon májusi lapajánlóját hallják, majd az Újvárad folyóirat májusi lapszámának és mellékletének ismertetését. Ezt követően kolozsvári kollégánk László Tibor interjúját hallják Molnár Bodrogi Enikővel, a Babeș-Bolyai Tudományegyetem Magyar Irodalomtudományi Intézet docensével, aki finn irodalom- és kultúrtörténetet valamint balti finn kisebbségi irodalomtörténetet tanít – tartsanak velünk!
Telefonon tárgyalt Boris Johnson brit kormányfővel Orbán Viktor miniszterelnök péntek este - tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke. Elmondta: a két vezető áttekintette az ukrajnai helyzetet, melyet mindketten aggasztónak tartanak.
Orbán Viktor megerősítette: Magyarország, ahogy eddig is, a továbbiakban is készen áll, hogy részese legyen az Európai Unió háború elleni erőfeszítéseinek. Ugyanakkor kiállt amellett, hogy Magyarország az energiaellátását nem fogja kockára tenni, ez nem lehet sem szerencsejáték, sem kísérletezés terepe. Ezért, mielőtt bármilyen energiával kapcsolatos szankció kerülne az asztalra, előbb megoldásokat kell találni az uniós tagállamok aggályaira – ismertette Havasi Bertalan, hozzátéve: Orbán Viktor és Boris Johnson megállapodtak abban, hogy továbbra is szoros kapcsolatban maradnak egymással.
" ["post_title"]=> string(74) "Orbán Johnsonnak: Magyarország nem teszi kockára az energiaellátását" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(67) "orban-johnsonnak-magyarorszag-nem-teszi-kockara-az-energiaellatasat" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2022-05-28 12:12:24" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2022-05-28 09:12:24" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=415480" ["menu_order"]=> int(18462) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(12) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#3754 (24) { ["ID"]=> int(415500) ["post_author"]=> string(3) "145" ["post_date"]=> string(19) "2022-05-30 14:23:00" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2022-05-30 11:23:00" ["post_content"]=> string(1161) "
Július elsejétől gázáremelést fognak eszközölni a szolgáltatók Romániában, annak ellenére, hogy jelenleg a tőzsdén csökkenés mutatkozik.Ennek a fő oka az, hogy lejártak az egy évvel ezelőtt megkötött szerződések, amelyek még a tavalyi tavaszi árakat vették figyelembe. Azóta mind Romániában, mind pedig az Európai Unióban drasztikusan emelkedtek az energiahordozók árai. Nagy Bege Zoltán elmondta, hogy azok az árak jövő év március végiéig egészen biztosan nem fognak a számlákra kerülni, hiszen március 31-ig érvényben van az árkompenzáció. A politikus úgy fogalmazott, hogy a most megjelent árak csak jelzés értékűek, azaz nem a lakosság kell megfizesse az emelkedést. A piac kiszámíthatatlansága miatt nem tudni, hogy hogyan fognak alakulni az energiahordozók árai.
