Romániával, Litvániával és Lengyelországgal tizenhétre emelkedett a NATO-tagországok száma, amelyek ratifikálták Finnország és Svédország csatlakozását a szervezethez.
Continue Reading

Luca Niculescu miniszterelnök kedd este közölte, hogy várhatóan 2027. január elsejétől indexálják a nyugdíjakat, a döntés azonban az ország költségvetési helyzetétől függ. A kormányfő a közszolgálati televíziónak nyilatkozva hangsúlyozta, hogy két év után indokolt a nyugdíjak emelése, és a kabinet szeretné megvalósítani a Florin Manole munkaügyi miniszter által javasolt nyugdíjemelést. – Az emelés valószínű, de amíg nem ismerjük a pontos adatokat, nem szeretnék ígéreteket tenni – fogalmazott a miniszterelnök. Hangsúlyozta, hogy Románia jelenleg a költségvetési konszolidáció időszakában van, ami azt jelenti, hogy a korábban rendkívül magas államháztartási hiányt csökkenteni kell. Fontosnak nevezte a költségvetési egyensúly helyreállítását, ugyanakkor szerinte reményt és bizalmat is kell adni a lakosságnak abban, hogy javulni fog a helyzet.
" ["post_title"]=> string(97) "A miniszterelnök szerint indexálhatják a nyugdíjakat, de még nincs végleges döntés erről" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(87) "a-miniszterelnok-szerint-indexalhatjak-a-nyugdijakat-de-meg-nincs-vegleges-dontes-errol" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-11-04 15:17:44" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-11-04 13:17:44" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=469999" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [1]=> object(WP_Post)#3601 (24) { ["ID"]=> int(469995) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2026-11-04 15:11:59" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-11-04 13:11:59" ["post_content"]=> string(1287) "Magyarországon elérhetővé vált mától mintegy 60 ezer, a rendszerváltás előtt működő állambiztonsági szolgálatok által beszervezett hálózati személy neve és adata. A dokumentumok már elérhetőek a nyitottaktak.hu oldalon. A számos titkosszolgálati irattípus közül most három vált bárki számára ingyenesen hozzáférhetővé: a 6-os karton, vagyis a hálózati személy nyilvántartási lapja, a B (azaz beszervezési) -napló és a H (azaz hálózati) - adattár. A szerdától megismerhető ügynökakták III/I-es, vagyis a hírszerzéssel kapcsolatos dokumentumait és adatait viszont nem hozzák nyilvánosságra. Ezzel kapcsolatosan Magyar Péter miniszterelnök elmondta, hogy a magyar nemzetbiztonságnak még most is vannak ezzel kapcsolatos érdekei, és nagyon nagy nemzetközi és egyéb problémákat tudna az ország részére okozni, ha ezek nyilvánosságra kerülnének. Magyar Péter egyébként a nyilvánosságra kerülő információk méltósággal és emberséggel történő kezelésére szólította fel az állampolgárokat a mai budapesti sajtótájékoztatóján. Rámutatott: a napvilágra kerülő információkról inkább beszélni érdemes, nem pedig ítélkezni miattuk.
" ["post_title"]=> string(83) "Nyilvánosságra került 60 ezer hálózati személy neve és adata Magyarországon" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(75) "nyilvanossagra-kerult-60-ezer-halozati-szemely-neve-es-adata-magyarorszagon" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-11-04 15:12:01" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-11-04 13:12:01" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=469995" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [2]=> object(WP_Post)#3611 (24) { ["ID"]=> int(469993) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2026-11-04 14:59:52" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-11-04 12:59:52" ["post_content"]=> string(645) "A kolozsvári születésű Korniss Péter Kossuth-díjas fotográfus a magyarországi Válasz Online-nak adott, szerdán megjelent interjújában elismerte, hogy 1957 és 1966 között "Pál" fedőnéven szerepelt az állambiztonság hálózatában. A jövőre 90 éves fotográfus maga kezdeményezte múltjának feltárását, még azelőtt, hogy nyilvánossá váltak volna a kádári titkosrendőrség hálózati személyeinek hatos kartonjai. Korniss Péter úgy fogalmazott: szégyelli egykori szerepét, ugyanakkor szeretné, ha történetét nem találgatások alapján ítélnék meg.
" ["post_title"]=> string(40) "Korniss Péter beismerte, hogy jelentett" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(38) "korniss-peter-beismerte-hogy-jelentett" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-11-04 14:59:54" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-11-04 12:59:54" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=469993" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [3]=> object(WP_Post)#3757 (24) { ["ID"]=> int(469991) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2026-11-04 14:57:44" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-11-04 12:57:44" ["post_content"]=> string(344) "Volodimir Zelenszkij ukrán elnök állami kitüntetést adományozott Melania Trump amerikai first ladynek a múlt héten egy frontvonalbeli városból végrehajtott humanitárius evakuálás megszervezésében játszott szerepéért - derült ki a szerdán közzétett elnöki rendeletből.
" ["post_title"]=> string(38) "Zelenszkij kitüntette Melania Trumpot" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(37) "zelenszkij-kituntette-melania-trumpot" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-11-04 14:57:45" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-11-04 12:57:45" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=469991" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(4) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#3570 (24) { ["ID"]=> int(469999) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2026-11-04 15:17:42" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-11-04 13:17:42" ["post_content"]=> string(984) "Luca Niculescu miniszterelnök kedd este közölte, hogy várhatóan 2027. január elsejétől indexálják a nyugdíjakat, a döntés azonban az ország költségvetési helyzetétől függ. A kormányfő a közszolgálati televíziónak nyilatkozva hangsúlyozta, hogy két év után indokolt a nyugdíjak emelése, és a kabinet szeretné megvalósítani a Florin Manole munkaügyi miniszter által javasolt nyugdíjemelést. – Az emelés valószínű, de amíg nem ismerjük a pontos adatokat, nem szeretnék ígéreteket tenni – fogalmazott a miniszterelnök. Hangsúlyozta, hogy Románia jelenleg a költségvetési konszolidáció időszakában van, ami azt jelenti, hogy a korábban rendkívül magas államháztartási hiányt csökkenteni kell. Fontosnak nevezte a költségvetési egyensúly helyreállítását, ugyanakkor szerinte reményt és bizalmat is kell adni a lakosságnak abban, hogy javulni fog a helyzet.
" ["post_title"]=> string(97) "A miniszterelnök szerint indexálhatják a nyugdíjakat, de még nincs végleges döntés erről" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(87) "a-miniszterelnok-szerint-indexalhatjak-a-nyugdijakat-de-meg-nincs-vegleges-dontes-errol" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-11-04 15:17:44" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-11-04 13:17:44" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=469999" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } ["comment_count"]=> int(0) ["current_comment"]=> int(-1) ["found_posts"]=> int(40434) ["max_num_pages"]=> int(10109) ["max_num_comment_pages"]=> int(0) ["is_single"]=> bool(false) ["is_preview"]=> bool(false) ["is_page"]=> bool(false) ["is_archive"]=> bool(false) ["is_date"]=> bool(false) ["is_year"]=> bool(false) ["is_month"]=> bool(false) ["is_day"]=> bool(false) ["is_time"]=> bool(false) ["is_author"]=> bool(false) ["is_category"]=> bool(false) ["is_tag"]=> bool(false) ["is_tax"]=> bool(false) ["is_search"]=> bool(false) ["is_feed"]=> bool(false) ["is_comment_feed"]=> bool(false) ["is_trackback"]=> bool(false) ["is_home"]=> bool(true) ["is_privacy_policy"]=> bool(false) ["is_404"]=> bool(false) ["is_embed"]=> bool(false) ["is_paged"]=> bool(false) ["is_admin"]=> bool(false) ["is_attachment"]=> bool(false) ["is_singular"]=> bool(false) ["is_robots"]=> bool(false) ["is_favicon"]=> bool(false) ["is_sitemap"]=> bool(false) ["is_posts_page"]=> bool(false) ["is_post_type_archive"]=> bool(false) ["query_vars_hash":"WP_Query":private]=> string(32) "99155b5223718da11827e7646cae5652" ["query_vars_changed":"WP_Query":private]=> bool(false) ["thumbnails_cached"]=> bool(false) ["allow_query_attachment_by_filename":protected]=> bool(false) ["stopwords":"WP_Query":private]=> NULL ["compat_fields":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(15) "query_vars_hash" [1]=> string(18) "query_vars_changed" } ["compat_methods":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(16) "init_query_flags" [1]=> string(15) "parse_tax_query" } ["query_cache_key":"WP_Query":private]=> string(41) "wp_query:aa0b638184c91a4aa6d96bb55437e8be" }Romániával, Litvániával és Lengyelországgal tizenhétre emelkedett a NATO-tagországok száma, amelyek ratifikálták Finnország és Svédország csatlakozását a szervezethez.
Continue Reading
Időpontot lehet foglalni május 31-től kezdődően az online oltási platformon a 12 és 15 év közötti gyerekek számára, akiknek az immunizálása a közeljövőben kezdődhet el. A gyerekek beoltásához elég az egyik szülő beleegyezése.
(tovább…) Continue Reading
Mai egyházi műsorunkban Bőjte Csongor, a kolozsvári Szent Mihály-plébániatemplom segédlelkészének elmélkedését hallják.
Continue ReadingAz Európai Unió minden jel szerint rendkívül komoly vesztese az Ukrajnában zajló háborúnak – jelentette ki a magyar parlament külügyi bizottságának elnöke a 31. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor pódiumbeszélgetésén.
Continue ReadingKéthetes magyarországi tájolásra indul az Aradi Kamaraszínház, amely a Déryné Program keretében két előadást mutat be tucatnyi településen.
(tovább…) Continue Reading
Az érettségi vizsgára a jelentkezési határidő június 4-e, amely a tizenkettedik és tizenharmadik osztályba járók számára a tanév utolsó tanítási napja egyben.
(tovább…) Continue Reading
A hazai tejhasznú szarvasmarha tenyésztők az Ukrajnából és más országokból származó tejimport leállítását kérik a hatóságoktól, ugyanis a verseny miatt kénytelenek alacsonyabb áron eladni termékeiket és így csődbe mennek.
Continue ReadingA romániai online térben továbbra is erőteljesen megnyilvánul a szélsőséges, antiszemita gyűlöletbeszéd – állapította meg éves jelentésében az Elie Wiesel Országos Holokausztkutató Intézet.
(tovább…) Continue Reading
A mai műsorban a 2017-ben első ízben megszervezett aradi Jávor Filmnapokról hallanak rövid összeállítást, majd Molnár Vilmos Az ördög megint…
Continue Reading
A szolgálatos meteorológus közölte, hogy a mínusz 31 fokot ma hajnalban 6:30 és 7 óra között mérték, utána lassan emelkedni kezdett a hőmérséklet.
Continue Reading
Válságstáb létrehozását kérte Nicolae Ciucă miniszterelnök a katasztrófavédelmi főosztálytól a kánikula hatásainak monitorozására. Ciucă a mai kormányülés elején közölte: az…
Continue Reading
A németországi Duisburgban tegnap délután 39 Celsius fokot mértek. Kölnben a hatóságok új vízpermetező rendszert vetettek be a hőség ellen…
Continue ReadingRomániával, Litvániával és Lengyelországgal tizenhétre emelkedett a NATO-tagországok száma, amelyek ratifikálták Finnország és Svédország csatlakozását a szervezethez.
A bukaresti képviselőház után tegnap késő délután a szenátus is megszavazta a vonatkozó törvényt. Ugyancsak szerdán fejezte be a ratifikálási folyamatot a varsói és a vilniusi törvényhozás.
Finnország és Svédország Oroszország ukrajnai invázióját követően döntött úgy, hogy feladja évszázados semlegességét, és kéri elvételét a nyugati védelmi szövetségbe. A csatlakozási megállapodást július 5-én írták alá Brüsszelben, miután sikerült lebeszélni Törökországot a bővítés megvétózásáról. A két ország viszont csak azután válik a NATO teljes jogú tagjává, miután a 30 tagország parlamentje ratifikálja a csatlakozási szerződést. Recep Tayyip Erdogan török elnök a napokban ismételten azzal fenyegetett: befagyasztja Svédország és Finnország NATO-csatlakozását, ha a két ország nem teszi meg azokat a „terrorizmusellenes” intézkedéseket, amelyekben a múlt hónapban megállapodtak.
" ["post_title"]=> string(79) "A NATO-tagországok több mint fele ratifikálta a két új tag csatlakozását" ["post_excerpt"]=> string(184) "Romániával, Litvániával és Lengyelországgal tizenhétre emelkedett a NATO-tagországok száma, amelyek ratifikálták Finnország és Svédország csatlakozását a szervezethez." ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(72) "a-nato-tagorszagok-tobb-mint-fele-ratifikalta-a-ket-uj-tag-csatlakozasat" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2022-07-21 11:01:54" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2022-07-21 08:01:54" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=417335" ["menu_order"]=> int(17342) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [1]=> object(WP_Post)#3754 (24) { ["ID"]=> int(402824) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2021-05-31 12:35:42" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2021-05-31 09:35:42" ["post_content"]=> string(851) "Időpontot lehet foglalni május 31-től kezdődően az online oltási platformon a 12 és 15 év közötti gyerekek számára, akiknek az immunizálása a közeljövőben kezdődhet el. A gyerekek beoltásához elég az egyik szülő beleegyezése.
Raed Arafat belügyi államtitkár szerint azért kell a kiskorúakat beoltani, hogy minél nagyobb átoltottsági arányt sikerüljön elérni, mert így lehet megakadályozni a tömeges megfertőződést egy esetleges új, fertőzőbb vírustörzs megjelenése esetén. Raed Arafat elmondta, ugyan a kiskorúak esetében a tünetmentes lefolyású betegség volt a jellemző, ám ők is hordozhatják a vírust, emiatt fontos immunizálni őket.
" ["post_title"]=> string(69) "A gyerekeket is lehet már regisztrálni az online oltási platformon" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(66) "a-gyerekeket-is-lehet-mar-regisztralni-az-online-oltasi-platformon" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2021-05-31 12:35:47" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2021-05-31 09:35:47" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=402824" ["menu_order"]=> int(17343) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [2]=> object(WP_Post)#3762 (24) { ["ID"]=> int(423566) ["post_author"]=> string(3) "234" ["post_date"]=> string(19) "2023-02-12 07:00:44" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2023-02-12 05:00:44" ["post_content"]=> string(645) "Mai egyházi műsorunkban Bőjte Csongor, a kolozsvári Szent Mihály-plébániatemplom segédlelkészének elmélkedését hallják.

Az Európai Unió minden jel szerint rendkívül komoly vesztese az Ukrajnában zajló háborúnak – jelentette ki a magyar parlament külügyi bizottságának elnöke a 31. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor pódiumbeszélgetésén.
Németh Zsolt kiemelte: Európa feje fölött "nagyon sűrű fellegek" gyülekeznek az euróárfolyam, az infláció és az energiaárak emelkedése szempontjából, ehhez társul a nemzetközi diplomáciában tapasztalható káosz. Hangsúlyozta: Közép-Európa országai nagyon komoly szakítópróbának vannak kitéve, ezért a térség tagjai csak akkor tudnak erősek maradni, ha együttműködnek és közösen képviselik érdekeiket.
Csoma Botond, az RMDSZ képviselőházi frakcióvezetője többek között arról beszélt, hogy „jelenleg nagy kihívást jelent Európának leválni nagyon hamar az orosz energia- és nyersanyagforrásokról, „viszont nem azért kell dolgozni, hogy Oroszország közép vagy hosszú távon ne tudjon egyáltalán exportálni Európába vagy a világ más tájaira, hanem hogy legyenek alternatív források, Oroszországnak ne legyen monopolhelyzete”.
A lengyel-magyar barátságnak külön pódiumbeszélgetést is szenteltek. A résztvevőknek az volt a véleménye: az ukrajnai háború ugyan próbára tette Magyarország és Lengyelország kapcsolatait, de nincsen stratégiai ellentét a két ország között.
Schiffer András ügyvéd úgy vélekedett: Európa nem lehet játékszere sem a tengeren túli nagyvállalati érdekeknek, sem Moszkva birodalomépítő érdekeinek, Közép-Európa országainak össze kell fogniuk és óvakodniuk kell attól, hogy egymás ellen fordítsák őket.
" ["post_title"]=> string(79) "Az ukrajnai háború hatásait és Európa jövőjét elemezték a Tusványoson" ["post_excerpt"]=> string(250) "Az Európai Unió minden jel szerint rendkívül komoly vesztese az Ukrajnában zajló háborúnak – jelentette ki a magyar parlament külügyi bizottságának elnöke a 31. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor pódiumbeszélgetésén." ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(69) "az-ukrajnai-haboru-hatasait-es-europa-jovojet-elemeztek-a-tusvanyoson" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2022-07-21 09:59:15" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2022-07-21 06:59:15" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=417332" ["menu_order"]=> int(17345) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [4]=> object(WP_Post)#3778 (24) { ["ID"]=> int(417329) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2022-07-21 09:47:50" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2022-07-21 06:47:50" ["post_content"]=> string(2679) "Kéthetes magyarországi tájolásra indul az Aradi Kamaraszínház, amely a Déryné Program keretében két előadást mutat be tucatnyi településen.
Július 21. és augusztus 3. között A kolozsvári bíró című mesejátékkal és a Móricz-vígjátékokból összeállított A Zördög című élőzenés komédiával várják a közönséget. Az előadások Bokros, Deszk, Sátoraljaújhely, Nábrád, Fonyódliget, Fonyód, Jákfa, Ivánc, Mocsa, Baja, Bátaszék, Véménd, Szászvár és Szarvas településeken lesznek.
A kolozsvári bíró című gyermekelőadás egy ismert történetet mesél el Mátyás királyról és a kolozsvári bíróról, sok humorral, a reneszánsz kor zenéjét a mai hangzásokkal ötvöző, pergő ritmusú, kedves dalokkal. A Tege Antal rendezte előadásban Éder Enikő, Tege Antal, Katkó Ferenc, Gulyás Attila és Szabó Lajos játszik.
A Zördög című, Móricz-vígjátékokból összeállított, felnőtteknek szóló komédiát Éder Enikő, Tege Antal, Katkó Ferenc, Harsányi Attila és Tapasztó Ernő előadásában, a szabadkai Juhász Zenekar élő zenei játékával, valamint a békéscsabai Tabán Táncegyüttes táncosainak közreműködésével tekintheti meg a közönség.
A Tapasztó Ernő rendezte előadás egy színes lakodalmi forgatag eseményein keresztül enged bepillantást a korabeli Magyarország sokszor pajzán jelenetekkel tarkított szerelmi életébe.
A két produkció az Aradi Kamaraszínház Szórvány Kulturális Karavánjának keretében jött létre. Az előadássorozat átlépte a romániai Arad megye határát és eljutott a régió, Temes, Hunyad, Krassó-Szörény és Fehér megye magyar szórványközösségeihez, majd a magyarországi nézőkhöz is. Már tavaly is szerepelt a Déryné Programban. A Zördög az idén bekerült a Déryné Fesztivál programjába is, amelynek Sátoraljaújhely ad otthont július 20. és 24. között.

Az érettségi vizsgára a jelentkezési határidő június 4-e, amely a tizenkettedik és tizenharmadik osztályba járók számára a tanév utolsó tanítási napja egyben.
Az oktatási minisztérium honlapján közzétett forgatókönyv szerint az érettségi írásbeli vizsgái június 28-án kezdődnek a román nyelv és irodalommal, 29-én a szaknak megfelelő kötelező tantárgyból, 30-án a választott tantárgyból, július elsején pedig – a nemzetiségi osztályok diákjai számára – anyanyelvből és irodalomból mérik fel a végzősök tudását. Az eredményeket július 5-én 12 óráig teszik közzé, az óvásokat ugyanaznap 12 és 18 óra között lehet benyújtani. Az óvások elbírálása utáni végleges eredményeket július 9-én ismertetik. A szóbeli vizsgákat a koronavírus-járvány miatt idén sem tartják meg. A kormány ezzel kapcsolatban elfogadott sürgősségi rendelete értelmében a román nyelv és irodalom, az anyanyelv és irodalom, az idegen nyelv szóbeli vizsgája és a digitális kompetenciák felmérése helyett korábbi osztályzatokat fogadnak el a tanügy-minisztérium által kidolgozott módszertan szerint. A pótérettségi augusztus 16-án kezdődik.
" ["post_title"]=> string(48) "Mától lehet iratkozni az érettségi vizsgára" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(45) "matol-lehet-iratkozni-az-erettsegi-vizsgara-2" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2021-05-31 12:26:30" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2021-05-31 09:26:30" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=402820" ["menu_order"]=> int(17347) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [6]=> object(WP_Post)#3776 (24) { ["ID"]=> int(423595) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2023-02-09 12:28:38" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2023-02-09 10:28:38" ["post_content"]=> string(962) "A hazai tejhasznú szarvasmarha tenyésztők az Ukrajnából és más országokból származó tejimport leállítását kérik a hatóságoktól, ugyanis a verseny miatt kénytelenek alacsonyabb áron eladni termékeiket és így csődbe mennek.
A tejfeldolgozók közölték a szarvasmarha tenyésztőkkel, hogy február elsejétől az eddigi 2 lej 20 bani helyett 1 lej 20 bani lesz a tej ára (attól függően, hogy a termelők mekkora mennyiséget szállítanak ki), mivel a hazai piacon kapható ukrajnai tej jóval olcsóbb.
A gazdák szerint, ha az állam nem lép közbe a tej literenkénti garantált minimálárának szabályozása érdekében, sok hazai gazdaság csődbe megy. Ilyen körülmények között még a kiadásokat sem tudják fedezni – mutatnak rá gazdák.
" ["post_title"]=> string(38) "Csődbe mehetnek a hazai tejtermelők?" ["post_excerpt"]=> string(247) "A hazai tejhasznú szarvasmarha tenyésztők az Ukrajnából és más országokból származó tejimport leállítását kérik a hatóságoktól, ugyanis a verseny miatt kénytelenek alacsonyabb áron eladni termékeiket és így csődbe mennek. " ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(35) "csodbe-mehetnek-a-hazai-tejtermelok" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2023-02-09 12:28:40" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2023-02-09 10:28:40" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=423595" ["menu_order"]=> int(17348) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [7]=> object(WP_Post)#3594 (24) { ["ID"]=> int(417325) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2022-07-20 23:32:47" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2022-07-20 20:32:47" ["post_content"]=> string(2646) "A romániai online térben továbbra is erőteljesen megnyilvánul a szélsőséges, antiszemita gyűlöletbeszéd – állapította meg éves jelentésében az Elie Wiesel Országos Holokausztkutató Intézet.
A dokumentum szerint a koronavírus-járvány, az oltáskampány, a holokauszt történetének megismertetésére irányuló törekvések a fontosabb tényezők, amelyekhez kapcsolódva a közbeszédben a legtöbb antiszemita megnyilvánulás tapasztalható. A jelentés készítői szerint az utóbbi évben ez a jelenség felerősödött.
Hozzátették: az orosz-ukrán háború is rontott a helyzeten, felerősítette ugyanis az összeesküvés elméleteket. Ezek közül az egyik legnépszerűbb az, hogy a zsidók vezetik Romániát és a világot. Az intézet munkatársai megállapították: Romániában továbbra is a Facebook a legnépszerűbb közösségi oldal, amely javított az ilyen elfogadhatatlan megnyilvánulások kiszűrésére irányuló rendszeren.
Közölték, hogy a zsidósághoz köthető emlékművek elleni vandál cselekedetek száma nem csökkent, a háborús bűnökért elítéltek kultusza továbbra is megfigyelhető a román társadalomban, a parlamentben is néha antiszemita kijelentések hangzanak el.
Emlékeztettek, hogy a központi közigazgatás szintjén Románia elfogadta az idegengyűlölet, az antiszemitizmus és a gyűlöletbeszéd visszaszorítására és megelőzésére irányuló országos stratégiát, valamint az iskolai tanterv része lett a zsidók történelméről és a romániai holokausztról szóló tantárgy. Ugyanakkor a helyi önkormányzatok, hivatalnokok és magisztrátusok szintjén ez a kérdés már nem kap akkora figyelmet, az érintettek ez irányú ismeretei hiányosak. Emiatt sem tudatosul bennük saját felelősségük a jelenség figyelemmel követésében, ami megnehezíti a központi hatósági döntések gyakorlatba ültetését.
Példaként említették, hogy Romániában továbbra is vannak olyan utcák és emlékművek, amelyek háborús bűnökért elítéltek nevét viselik vagy nekik állítanak emléket. A társadalom szintjén az antiszemita megnyilvánulásokra az is bátorítólag hat – írták a jelentésben –, hogy a hatóságok nem mindig lépnek fel ellene.
" ["post_title"]=> string(47) "Felerősödött az antiszemitizmus Romániában" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(42) "felerosodott-az-antiszemitizmus-romaniaban" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2022-07-20 23:32:50" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2022-07-20 20:32:50" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=417325" ["menu_order"]=> int(17350) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [8]=> object(WP_Post)#3553 (24) { ["ID"]=> int(402745) ["post_author"]=> string(3) "145" ["post_date"]=> string(19) "2021-05-29 15:10:00" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2021-05-29 12:10:00" ["post_content"]=> string(729) "A mai műsorban a 2017-ben első ízben megszervezett aradi Jávor Filmnapokról hallanak rövid összeállítást, majd Molnár Vilmos Az ördög megint Csíkban (Bookart Kiadó, Csíkszereda, 2013) című kötetéből a Történet Bolond Lináról és a Vörös Hadseregről, a töltelékes kontyról meg nagyanyámról - című elbeszélést, illetve a műsor végén egy rövid interjút a kötet szerzőjével - tartsanak velünk!
Az idei tél eddig mért legalacsonyabb hőmérsékletét, 31 Celsius-fokot mértek mára virradóan a bodzafordulói meteorológiai állomáson. A szolgálatos meteorológus közölte, hogy a mínusz 31 fokot ma hajnalban 6:30 és 7 óra között mérték, utána lassan emelkedni kezdett a hőmérséklet.
A térségben néhány napig még kitart a rendkívül hideg idő.
Bodzafordulón 2017. január 10-én mínusz 32 fokot, 2015. január 8-án mínusz 34,6 fokot, 2005. február 8-án mínusz 35,8 Celsius-fokot mutatott a hőmérő. Ezt megelőzően utoljára 1939-ben volt hasonló hideg a térségben.
" ["post_title"]=> string(76) "Az idei tél eddigi legalacsonyabb hőmérsékletét mérték Bodzafordulón" ["post_excerpt"]=> string(162) "A szolgálatos meteorológus közölte, hogy a mínusz 31 fokot ma hajnalban 6:30 és 7 óra között mérték, utána lassan emelkedni kezdett a hőmérséklet. " ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(68) "az-idei-tel-eddigi-legalacsonyabb-homersekletet-mertek-bodzafordulon" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2023-02-09 10:23:50" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2023-02-09 08:23:50" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=423593" ["menu_order"]=> int(17352) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [10]=> object(WP_Post)#3548 (24) { ["ID"]=> int(417323) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2022-07-20 14:52:11" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2022-07-20 11:52:11" ["post_content"]=> string(933) "Válságstáb létrehozását kérte Nicolae Ciucă miniszterelnök a katasztrófavédelmi főosztálytól a kánikula hatásainak monitorozására. Ciucă a mai kormányülés elején közölte: az országos meteorológiai és hidrológiai intézet prognózisa alapján rendkívül meleg várható a következő napokban, ezért azzal bízta meg a katasztrófavédelmi főosztályt, hogy holnaptól külön válságstáb kövesse figyelemmel a kánikula hatásait.
Ma az országos vészhelyzeti bizottság is összeül, hogy cselekvési tervet dolgozzon ki a hőség várható következményeinek kezelésére.
A kormányfő az egészségügyi és a védelmi minisztériumtól is készenlétet kért, hogy szükség esetén azonnal a lakosság segítségére siethessenek.
" ["post_title"]=> string(55) "Válságstáb követi figyelemmel a kánikula hatásait" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(49) "valsagstab-koveti-figyelemmel-a-kanikula-hatasait" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2022-07-20 14:52:12" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2022-07-20 11:52:12" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=417323" ["menu_order"]=> int(17353) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [11]=> object(WP_Post)#3775 (24) { ["ID"]=> int(417321) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2022-07-20 14:47:33" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2022-07-20 11:47:33" ["post_content"]=> string(1381) "A németországi Duisburgban tegnap délután 39 Celsius fokot mértek. Kölnben a hatóságok új vízpermetező rendszert vetettek be a hőség ellen – számol be az euronews.
Hollandiában is elérkezett a nyár eddigi legforróbb napja, a csúcshőmérséklet néhány tized fokkal maradt csak 40 alatt. A szakértők az éghajlatváltozást okolják a jelenlegi, idén már sokadik hőhullámért, és arra figyelmeztetnek, hogy az elkövetkező években még rosszabb lesz a helyzet.
A spanyol fővárosban már a második szemétszedő munkás halt meg hőgutában, az eset heves vitát váltott ki az országban, a szélsőséges hőségben való munkavégzés körülményeiről.
Az Egyesült Királyságban a vasúti közlekedésben is zavarokat okoz a forróság. A szigetország eddigi legmelegebb napjával szembesülve az összes járatot törölték a londoni King's Cross pályaudvarról, így az utazók ott rekedtek.
Belgium állatkertjeiben pedig jégkrémeket osztogatnak az állatoknak. A vadasparkok lakói emellett fagyasztott ételt kapnak és extra zuhanyzókat szereltek fel számukra.
" ["post_title"]=> string(54) "Sorra dőlnek a melegrekordok Európa nyugati felében" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(51) "sorra-dolnek-a-melegrekordok-europa-nyugati-feleben" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2022-07-20 14:47:36" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2022-07-20 11:47:36" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=417321" ["menu_order"]=> int(17354) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(12) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#3752 (24) { ["ID"]=> int(417335) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2022-07-21 10:20:43" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2022-07-21 07:20:43" ["post_content"]=> string(1375) "Romániával, Litvániával és Lengyelországgal tizenhétre emelkedett a NATO-tagországok száma, amelyek ratifikálták Finnország és Svédország csatlakozását a szervezethez.
A bukaresti képviselőház után tegnap késő délután a szenátus is megszavazta a vonatkozó törvényt. Ugyancsak szerdán fejezte be a ratifikálási folyamatot a varsói és a vilniusi törvényhozás.
Finnország és Svédország Oroszország ukrajnai invázióját követően döntött úgy, hogy feladja évszázados semlegességét, és kéri elvételét a nyugati védelmi szövetségbe. A csatlakozási megállapodást július 5-én írták alá Brüsszelben, miután sikerült lebeszélni Törökországot a bővítés megvétózásáról. A két ország viszont csak azután válik a NATO teljes jogú tagjává, miután a 30 tagország parlamentje ratifikálja a csatlakozási szerződést. Recep Tayyip Erdogan török elnök a napokban ismételten azzal fenyegetett: befagyasztja Svédország és Finnország NATO-csatlakozását, ha a két ország nem teszi meg azokat a „terrorizmusellenes” intézkedéseket, amelyekben a múlt hónapban megállapodtak.
" ["post_title"]=> string(79) "A NATO-tagországok több mint fele ratifikálta a két új tag csatlakozását" ["post_excerpt"]=> string(184) "Romániával, Litvániával és Lengyelországgal tizenhétre emelkedett a NATO-tagországok száma, amelyek ratifikálták Finnország és Svédország csatlakozását a szervezethez." ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(72) "a-nato-tagorszagok-tobb-mint-fele-ratifikalta-a-ket-uj-tag-csatlakozasat" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2022-07-21 11:01:54" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2022-07-21 08:01:54" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=417335" ["menu_order"]=> int(17342) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } ["comment_count"]=> int(0) ["current_comment"]=> int(-1) ["found_posts"]=> int(40430) ["max_num_pages"]=> int(3370) ["max_num_comment_pages"]=> int(0) ["is_single"]=> bool(false) ["is_preview"]=> bool(false) ["is_page"]=> bool(false) ["is_archive"]=> bool(false) ["is_date"]=> bool(false) ["is_year"]=> bool(false) ["is_month"]=> bool(false) ["is_day"]=> bool(false) ["is_time"]=> bool(false) ["is_author"]=> bool(false) ["is_category"]=> bool(false) ["is_tag"]=> bool(false) ["is_tax"]=> bool(false) ["is_search"]=> bool(false) ["is_feed"]=> bool(false) ["is_comment_feed"]=> bool(false) ["is_trackback"]=> bool(false) ["is_home"]=> bool(true) ["is_privacy_policy"]=> bool(false) ["is_404"]=> bool(false) ["is_embed"]=> bool(false) ["is_paged"]=> bool(true) ["is_admin"]=> bool(false) ["is_attachment"]=> bool(false) ["is_singular"]=> bool(false) ["is_robots"]=> bool(false) ["is_favicon"]=> bool(false) ["is_sitemap"]=> bool(false) ["is_posts_page"]=> bool(false) ["is_post_type_archive"]=> bool(false) ["query_vars_hash":"WP_Query":private]=> string(32) "76b92537c55d03b42362c12c015c75e0" ["query_vars_changed":"WP_Query":private]=> bool(false) ["thumbnails_cached"]=> bool(false) ["allow_query_attachment_by_filename":protected]=> bool(false) ["stopwords":"WP_Query":private]=> NULL ["compat_fields":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(15) "query_vars_hash" [1]=> string(18) "query_vars_changed" } ["compat_methods":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(16) "init_query_flags" [1]=> string(15) "parse_tax_query" } ["query_cache_key":"WP_Query":private]=> string(41) "wp_query:648af156996303c79cdcd0564b382b0f" }