Az RMDSZ helyes döntést hozott azzal, hogy vállalta a kormányzati munkát a PNL-vel és az USR PLUS-szal együtt – jelentette ki Kelemen Hunor szövetségi elnök kolozsvári sajtótájékoztatóján.
(tovább…) Continue Reading

Luca Niculescu miniszterelnök kedd este közölte, hogy várhatóan 2027. január elsejétől indexálják a nyugdíjakat, a döntés azonban az ország költségvetési helyzetétől függ. A kormányfő a közszolgálati televíziónak nyilatkozva hangsúlyozta, hogy két év után indokolt a nyugdíjak emelése, és a kabinet szeretné megvalósítani a Florin Manole munkaügyi miniszter által javasolt nyugdíjemelést. – Az emelés valószínű, de amíg nem ismerjük a pontos adatokat, nem szeretnék ígéreteket tenni – fogalmazott a miniszterelnök. Hangsúlyozta, hogy Románia jelenleg a költségvetési konszolidáció időszakában van, ami azt jelenti, hogy a korábban rendkívül magas államháztartási hiányt csökkenteni kell. Fontosnak nevezte a költségvetési egyensúly helyreállítását, ugyanakkor szerinte reményt és bizalmat is kell adni a lakosságnak abban, hogy javulni fog a helyzet.
" ["post_title"]=> string(97) "A miniszterelnök szerint indexálhatják a nyugdíjakat, de még nincs végleges döntés erről" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(87) "a-miniszterelnok-szerint-indexalhatjak-a-nyugdijakat-de-meg-nincs-vegleges-dontes-errol" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-11-04 15:17:44" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-11-04 13:17:44" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=469999" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [1]=> object(WP_Post)#3598 (24) { ["ID"]=> int(469995) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2026-11-04 15:11:59" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-11-04 13:11:59" ["post_content"]=> string(1287) "Magyarországon elérhetővé vált mától mintegy 60 ezer, a rendszerváltás előtt működő állambiztonsági szolgálatok által beszervezett hálózati személy neve és adata. A dokumentumok már elérhetőek a nyitottaktak.hu oldalon. A számos titkosszolgálati irattípus közül most három vált bárki számára ingyenesen hozzáférhetővé: a 6-os karton, vagyis a hálózati személy nyilvántartási lapja, a B (azaz beszervezési) -napló és a H (azaz hálózati) - adattár. A szerdától megismerhető ügynökakták III/I-es, vagyis a hírszerzéssel kapcsolatos dokumentumait és adatait viszont nem hozzák nyilvánosságra. Ezzel kapcsolatosan Magyar Péter miniszterelnök elmondta, hogy a magyar nemzetbiztonságnak még most is vannak ezzel kapcsolatos érdekei, és nagyon nagy nemzetközi és egyéb problémákat tudna az ország részére okozni, ha ezek nyilvánosságra kerülnének. Magyar Péter egyébként a nyilvánosságra kerülő információk méltósággal és emberséggel történő kezelésére szólította fel az állampolgárokat a mai budapesti sajtótájékoztatóján. Rámutatott: a napvilágra kerülő információkról inkább beszélni érdemes, nem pedig ítélkezni miattuk.
" ["post_title"]=> string(83) "Nyilvánosságra került 60 ezer hálózati személy neve és adata Magyarországon" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(75) "nyilvanossagra-kerult-60-ezer-halozati-szemely-neve-es-adata-magyarorszagon" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-11-04 15:12:01" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-11-04 13:12:01" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=469995" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [2]=> object(WP_Post)#3608 (24) { ["ID"]=> int(469993) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2026-11-04 14:59:52" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-11-04 12:59:52" ["post_content"]=> string(645) "A kolozsvári születésű Korniss Péter Kossuth-díjas fotográfus a magyarországi Válasz Online-nak adott, szerdán megjelent interjújában elismerte, hogy 1957 és 1966 között "Pál" fedőnéven szerepelt az állambiztonság hálózatában. A jövőre 90 éves fotográfus maga kezdeményezte múltjának feltárását, még azelőtt, hogy nyilvánossá váltak volna a kádári titkosrendőrség hálózati személyeinek hatos kartonjai. Korniss Péter úgy fogalmazott: szégyelli egykori szerepét, ugyanakkor szeretné, ha történetét nem találgatások alapján ítélnék meg.
" ["post_title"]=> string(40) "Korniss Péter beismerte, hogy jelentett" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(38) "korniss-peter-beismerte-hogy-jelentett" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-11-04 14:59:54" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-11-04 12:59:54" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=469993" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [3]=> object(WP_Post)#3753 (24) { ["ID"]=> int(469991) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2026-11-04 14:57:44" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-11-04 12:57:44" ["post_content"]=> string(344) "Volodimir Zelenszkij ukrán elnök állami kitüntetést adományozott Melania Trump amerikai first ladynek a múlt héten egy frontvonalbeli városból végrehajtott humanitárius evakuálás megszervezésében játszott szerepéért - derült ki a szerdán közzétett elnöki rendeletből.
" ["post_title"]=> string(38) "Zelenszkij kitüntette Melania Trumpot" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(37) "zelenszkij-kituntette-melania-trumpot" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-11-04 14:57:45" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-11-04 12:57:45" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=469991" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(4) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#3448 (24) { ["ID"]=> int(469999) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2026-11-04 15:17:42" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-11-04 13:17:42" ["post_content"]=> string(984) "Luca Niculescu miniszterelnök kedd este közölte, hogy várhatóan 2027. január elsejétől indexálják a nyugdíjakat, a döntés azonban az ország költségvetési helyzetétől függ. A kormányfő a közszolgálati televíziónak nyilatkozva hangsúlyozta, hogy két év után indokolt a nyugdíjak emelése, és a kabinet szeretné megvalósítani a Florin Manole munkaügyi miniszter által javasolt nyugdíjemelést. – Az emelés valószínű, de amíg nem ismerjük a pontos adatokat, nem szeretnék ígéreteket tenni – fogalmazott a miniszterelnök. Hangsúlyozta, hogy Románia jelenleg a költségvetési konszolidáció időszakában van, ami azt jelenti, hogy a korábban rendkívül magas államháztartási hiányt csökkenteni kell. Fontosnak nevezte a költségvetési egyensúly helyreállítását, ugyanakkor szerinte reményt és bizalmat is kell adni a lakosságnak abban, hogy javulni fog a helyzet.
" ["post_title"]=> string(97) "A miniszterelnök szerint indexálhatják a nyugdíjakat, de még nincs végleges döntés erről" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(87) "a-miniszterelnok-szerint-indexalhatjak-a-nyugdijakat-de-meg-nincs-vegleges-dontes-errol" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-11-04 15:17:44" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-11-04 13:17:44" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=469999" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } ["comment_count"]=> int(0) ["current_comment"]=> int(-1) ["found_posts"]=> int(40434) ["max_num_pages"]=> int(10109) ["max_num_comment_pages"]=> int(0) ["is_single"]=> bool(false) ["is_preview"]=> bool(false) ["is_page"]=> bool(false) ["is_archive"]=> bool(false) ["is_date"]=> bool(false) ["is_year"]=> bool(false) ["is_month"]=> bool(false) ["is_day"]=> bool(false) ["is_time"]=> bool(false) ["is_author"]=> bool(false) ["is_category"]=> bool(false) ["is_tag"]=> bool(false) ["is_tax"]=> bool(false) ["is_search"]=> bool(false) ["is_feed"]=> bool(false) ["is_comment_feed"]=> bool(false) ["is_trackback"]=> bool(false) ["is_home"]=> bool(true) ["is_privacy_policy"]=> bool(false) ["is_404"]=> bool(false) ["is_embed"]=> bool(false) ["is_paged"]=> bool(false) ["is_admin"]=> bool(false) ["is_attachment"]=> bool(false) ["is_singular"]=> bool(false) ["is_robots"]=> bool(false) ["is_favicon"]=> bool(false) ["is_sitemap"]=> bool(false) ["is_posts_page"]=> bool(false) ["is_post_type_archive"]=> bool(false) ["query_vars_hash":"WP_Query":private]=> string(32) "99155b5223718da11827e7646cae5652" ["query_vars_changed":"WP_Query":private]=> bool(false) ["thumbnails_cached"]=> bool(false) ["allow_query_attachment_by_filename":protected]=> bool(false) ["stopwords":"WP_Query":private]=> NULL ["compat_fields":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(15) "query_vars_hash" [1]=> string(18) "query_vars_changed" } ["compat_methods":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(16) "init_query_flags" [1]=> string(15) "parse_tax_query" } ["query_cache_key":"WP_Query":private]=> string(41) "wp_query:aa0b638184c91a4aa6d96bb55437e8be" }
Az RMDSZ helyes döntést hozott azzal, hogy vállalta a kormányzati munkát a PNL-vel és az USR PLUS-szal együtt – jelentette ki Kelemen Hunor szövetségi elnök kolozsvári sajtótájékoztatóján.
(tovább…) Continue Reading
Két román kereső-mentőalakulat jelenleg egy teljesen összeomlott, nyolcemeletes épület romjainál teljesít szolgálatot a török hatóságok kérésére.
Continue Reading
Több családot kellett evakuálni az éjszaka folyamán Athén külvárosában a közeledő lángok miatt. A tűz oka vélhetően az volt, hogy…
Continue Reading
A folyam romániai szakaszára érkező vízmennyiség messze elmarad a sokévi átlagtól. Jelenleg másodpercenként 2.400 köbméter víz folyik le a Dunán,…
Continue ReadingKlaus Iohannis államelnök pénteken arra kérte a politikusokat, hogy lépjenek ki a „szűk pártlogikából”, és támogassák az országos helyreállítási tervet, amely „egy egész nemzedék terve”, és nincs politikai színezete.
(tovább…) Continue Reading
A minimum 1000 eurós ösztöndíjban a hazai felsőoktatási rendszerben tevékenykedő személyek, továbbá a Román Akadémia, valamint az akadémia alárendeltségében működő kutatóintézetek munkatársai részesülhetnek.
Continue Reading
Bemutatták a vidék és a város közötti fejlődési különbségekről készült tanulmányt tegnap a Victoria Palotában. Az eseményen jelen volt Kelemen…
Continue Reading
Meg kell állítani Izrael egyoldalú akcióit, amelyek aláássák a kétállami megoldást – jelentette ki tegnap Bukarestben Mahmúd Abbász palesztin elnök,…
Continue Reading
A Nemzetkozi Valutaalap 7 százalékos gazdasági növekedést jelez előre Romániában, 3 százalékponttal többet, mint az eredeti becslésben – közölte Florin…
Continue ReadingAz RMDSZ közleménye szerint azok a gazdák jogosultak a támogatásra, akik legalább tíz tehenet tartanak.
Continue Reading
Ratifikálta ma a képviselőház a Finn Köztársaság és a Svéd Királyság Észak-atlanti Szerződéshez való csatlakozási jegyzőkönyvét. A képviselőház rendkívüli ülésén…
Continue Reading
Az év végéig sikerül minden kasszagépet bekötni az Országos Adóhatóság informatikai rendszerébe, ami jelentős lépés az adóügyek digitalizálása felé – jelentette ki a pénzügyminiszter.
(tovább…) Continue ReadingAz RMDSZ helyes döntést hozott azzal, hogy vállalta a kormányzati munkát a PNL-vel és az USR PLUS-szal együtt – jelentette ki Kelemen Hunor szövetségi elnök kolozsvári sajtótájékoztatóján.
Hozzátette, elégedett az RMDSZ-es miniszterekkel, a kabinet RMDSZ-es tagjaival. Az RMDSZ Szövetségi Képviselők Tanácsának pénteki, online tartott ülésén a szövetség idei kongresszusát készítették elő, amelyet 846 fő részvételével, fizikai jelenléttel tartanak szeptember 17-én, a javasolt helyszín Marosszentgyörgy.
" ["post_title"]=> string(53) "Jó lépés volt a kormánykoalícióhoz csatlakozás" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(46) "jo-lepes-volt-a-kormanykoaliciohoz-csatlakozas" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2021-05-29 09:34:20" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2021-05-29 06:34:20" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=402815" ["menu_order"]=> int(17355) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [1]=> object(WP_Post)#3744 (24) { ["ID"]=> int(423591) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2023-02-09 10:21:59" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2023-02-09 08:21:59" ["post_content"]=> string(803) "Négy embert mentettek ki a romok alól Törökországban a román mentőcsapatok - közölte ma az Országos Katasztrófavédelmi Felügyelőség (IGSU).
A mentési akciót megnehezítette, hogy közben újabb, 4,2-es erősségű földrengés történt, ami elmozdította a lezuhant épületelemeket.
Két román kereső-mentőalakulat jelenleg egy teljesen összeomlott, nyolcemeletes épület romjainál teljesít szolgálatot a török hatóságok kérésére. Mindkét csapat kereső-mentőegységből (RO-USAR), a rohammentő-szolgálat (SMURD) orvosaiból és asszisztenseiből, valamint nyomkereső kutyákból és idomáraikból áll.
" ["post_title"]=> string(67) "Négy embert mentettek ki a román mentőcsapatok Törökországban" ["post_excerpt"]=> string(163) "Két román kereső-mentőalakulat jelenleg egy teljesen összeomlott, nyolcemeletes épület romjainál teljesít szolgálatot a török hatóságok kérésére. " ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(61) "negy-embert-mentettek-ki-a-roman-mentocsapatok-torokorszagban" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2023-02-09 10:22:00" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2023-02-09 08:22:00" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=423591" ["menu_order"]=> int(17356) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [2]=> object(WP_Post)#3741 (24) { ["ID"]=> int(417319) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2022-07-20 14:44:39" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2022-07-20 11:44:39" ["post_content"]=> string(919) "Több családot kellett evakuálni az éjszaka folyamán Athén külvárosában a közeledő lángok miatt. A tűz oka vélhetően az volt, hogy lángra kapott a száraz aljnövényzet, majd az erős szél miatt egyre nagyobb területre terjedt ki.
Franciaországban is több tízezer embernek kellett elhagynia az otthonát az erdőtüzek miatt. A tűzoltók repülőkből vízágyúzzák a területet. A lángok több népszerű nyaralóhelyet is elértek. A kavargó szél és az extrém meleg jelentősen nehezíti a tűzoltók munkáját.
Spanyolországban is több régióban okoznak gondot az erdőtüzek.
Portugáliában viszont az elmúlt napok alacsonyabb hőmérséklete miatt javult a helyzet.
" ["post_title"]=> string(50) "Európa-szerte tovább pusztítanak az erdőtüzek" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(45) "europa-szerte-tovabb-pusztitanak-az-erdotuzek" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2022-07-20 14:44:42" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2022-07-20 11:44:42" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=417319" ["menu_order"]=> int(17357) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [3]=> object(WP_Post)#3752 (24) { ["ID"]=> int(417316) ["post_author"]=> string(3) "165" ["post_date"]=> string(19) "2022-07-20 12:41:49" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2022-07-20 09:41:49" ["post_content"]=> string(416) "A folyam romániai szakaszára érkező vízmennyiség messze elmarad a sokévi átlagtól. Jelenleg másodpercenként 2.400 köbméter víz folyik le a Dunán, holott július folyamán 5.350 köbméter az átlagosan levonuló vízmennyiség. A hatóságok számításai szerint a csökkenő tendencia folytatódni fog, ami gondokat okozhat a folyami hajózásban.
" ["post_title"]=> string(27) "Csökkent a Duna vízhozama" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(25) "csokkent-a-duna-vizhozama" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2022-07-20 12:41:53" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2022-07-20 09:41:53" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=417316" ["menu_order"]=> int(17358) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [4]=> object(WP_Post)#3725 (24) { ["ID"]=> int(402813) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2021-05-29 09:32:44" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2021-05-29 06:32:44" ["post_content"]=> string(1214) "Klaus Iohannis államelnök pénteken arra kérte a politikusokat, hogy lépjenek ki a "szűk pártlogikából", és támogassák az országos helyreállítási tervet, amely "egy egész nemzedék terve", és nincs politikai színezete.
Iohannis kifejtette, az országos helyreállítási terv legfontosabb szakasza a gyakorlatba ültetése lesz a megszabott időkereten belül, ehhez pedig megfelelő felkészültség szükséges. Iohannis hangsúlyozta, a választási kampányra emlékeztető kritikák és politikai megközelítések a helyreállítási terv megvalósításának esélyeit ronthatják. Iohannis felhívást intézett a polgármesterekhez, hogy amint az Európai Bizottság jóváhagyja a tervet, kezdjék el előkészíteni az előírt feltételeknek megfelelő projekteket. Hozzátette, kulcsfontosságú szerep jut azoknak a vállalatoknak, amelyek a helyreállítási terv legjelentősebb projektjeinek megvalósításán fognak dolgozni, például az egészségügyi, a közlekedési vagy az energetikai infrastruktúra fejlesztésén.
" ["post_title"]=> string(34) "Összefogást sürget az államfő" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(29) "osszefogast-surget-az-allamfo" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2021-05-29 09:32:46" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2021-05-29 06:32:46" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=402813" ["menu_order"]=> int(17359) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [5]=> object(WP_Post)#3724 (24) { ["ID"]=> int(423589) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2023-02-09 10:20:04" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2023-02-09 08:20:04" ["post_content"]=> string(641) "Csaknem 12 év szünet után ismét biztosítanak külföldre szóló ösztöndíjakat a mester-, doktori, posztdoktori képzésben részt vevők és kutatók számára – számolt be Dan Cărbunaru kormányszóvivő a kormány tegnapi határozatáról.
Az oktatási minisztérium kezdeményezésére, a minimum 1000 eurós ösztöndíjban a hazai felsőoktatási rendszerben tevékenykedő személyek, továbbá a Román Akadémia, valamint az akadémia alárendeltségében működő kutatóintézetek munkatársai részesülhetnek.
" ["post_title"]=> string(86) "Csaknem 12 év szünet után ismét biztosítanak külföldre szóló ösztöndíjakat" ["post_excerpt"]=> string(232) "A minimum 1000 eurós ösztöndíjban a hazai felsőoktatási rendszerben tevékenykedő személyek, továbbá a Román Akadémia, valamint az akadémia alárendeltségében működő kutatóintézetek munkatársai részesülhetnek." ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(74) "csaknem-12-ev-szunet-utan-ismet-biztositanak-kulfoldre-szolo-osztondijakat" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2023-02-09 10:20:05" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2023-02-09 08:20:05" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=423589" ["menu_order"]=> int(17360) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [6]=> object(WP_Post)#3723 (24) { ["ID"]=> int(417313) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2022-07-20 12:37:00" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2022-07-20 09:37:00" ["post_content"]=> string(2006) "Bemutatták a vidék és a város közötti fejlődési különbségekről készült tanulmányt tegnap a Victoria Palotában. Az eseményen jelen volt Kelemen Hunor miniszterelnök-helyettes is, aki szerint a Fenntartható Fejlődés Főosztálya által készített jelentés rámutat a város és a vidék közötti fejlődési szakadékra, amelyet jól átgondolt közberuházásokkal csökkenteni lehet.
“A fenntartható fejlődéshez mentalitásváltásra is szükség van. Ez korszerű, versenyképes és inkluzív oktatás nélkül nem lehetséges. Az új oktatási törvénytervezetek ennek az alapját teremtik meg” – fogalmazott Kelemen Hunor miniszterelnök-helyettes.
Borbély László államtanácsos, a Fenntartható Fejlődés Főosztály koordinátora a Románia fejlődése szempontjából aggasztó mutatókra figyelmeztetett. Az adatok azt mutatják, hogy a korai iskolaelhagyók aránya Romániában a legmagasabb az Európai Unió szintjén, ötből egy fiatal nem dolgozik, és nem is tanul. A lakosság mindössze 28%-a rendelkezik alapvető digitális ismeretekkel, ami a legalacsonyabb arány az EU-ban. Az ország 17 megyéjében a vidéki gyerekek kevesebb mint fele érettségizett sikeresen 2021-ben. 2022-ben 15 megyében hasonló a helyzet. Ugyanakkor országos szinten a vidéki térségekben 66 emberből 1 részesül szociális segélyben, hatszor több, mint a városokban. 18 megyében vidéken maximum 50 lakosból 1 munkanélküli, az ország 16 megyéjében pedig vidéken csak egy orvos jut 2000 vagy több lakosra – ismertette a tanulmány fontosabb eredményeit Borbély László.
Az államtanácsos ugyanakkor leszögezte: a jelentés szembesít bennünket a jelenlegi helyzettel, és az a fontos, hogy tudjuk, hol kezdjük az építkezést.
" ["post_title"]=> string(73) "Tanulmány a vidék és a város közötti fejlődési különbségekről" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(61) "tanulmany-a-videk-es-a-varos-kozotti-fejlodesi-kulonbsegekrol" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2022-07-20 12:37:03" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2022-07-20 09:37:03" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=417313" ["menu_order"]=> int(17361) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [7]=> object(WP_Post)#3722 (24) { ["ID"]=> int(417308) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2022-07-20 11:55:57" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2022-07-20 08:55:57" ["post_content"]=> string(1439) "Meg kell állítani Izrael egyoldalú akcióit, amelyek aláássák a kétállami megoldást – jelentette ki tegnap Bukarestben Mahmúd Abbász palesztin elnök, aki Klaus Iohannis államfő meghívására érkezett hivatalos látogatásra a román fővárosba. Abbász szerint a jelenlegi helyzet tarthatatlan, ezért nemzetközi támogatást keresnek a helyzet súlyosbodásának megakadályozására, “mielőtt túl késő lenne”.
Abbász beszélt az 1967-es határok elvén alapuló kétállami megoldásról és a legitim nemzetközi határozatokkal összhangban lévő politikai elképzelés szükségességéről. Azt mondta, hogy készek részt venni minden olyan, nemzetközi legitimitáson alapuló béketörekvésben és -kezdeményezésben, amely a térség békéjéhez, biztonságához és stabilitásához vezet, valamint az izraeli megszállás befejezéséhez és egy palesztin állam megalakulásához, amelynek fővárosa Kelet-Jeruzsálemben lesz.
Mahmúd Abbász palesztin elnök köszönetet mondott Romániának a közel-keleti béke ügyének támogatásáért, és kijelentette: Románia képes lesz politikai szerepet játszani a békefolyamat élénkítésében, ami nélkül elképzelhetetlen a közel-keleti béke és biztonság megvalósulása.
" ["post_title"]=> string(109) "Mahmúd Abbász: Meg kell állítani Izrael egyoldalú akcióit, amelyek aláássák a kétállami megoldást" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(95) "mahmud-abbasz-meg-kell-allitani-izrael-egyoldalu-akcioit-amelyek-alaassak-a-ketallami-megoldast" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2022-07-20 14:36:24" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2022-07-20 11:36:24" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=417308" ["menu_order"]=> int(17362) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [8]=> object(WP_Post)#3721 (24) { ["ID"]=> int(402811) ["post_author"]=> string(3) "232" ["post_date"]=> string(19) "2021-05-29 09:31:51" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2021-05-29 06:31:51" ["post_content"]=> string(479) "A Nemzetkozi Valutaalap 7 százalékos gazdasági növekedést jelez előre Romániában, 3 százalékponttal többet, mint az eredeti becslésben - közölte Florin Cîţu miniszterelnök a közösségi hálón. Hozzátette, a nemzetközi pénzintézet megerősíti, hogy uniós viszonylatban Romániában a legnagyobb a gazdasági növekedés, ami azt jelenti, hogy kezd látszani a gyakorlatba ültetett reformok eredménye.
" ["post_title"]=> string(41) "Kezdenek látszani a reformok eredményei" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(39) "kezdenek-latszani-a-reformok-eredmenyei" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2021-05-29 09:31:55" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2021-05-29 06:31:55" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=402811" ["menu_order"]=> int(17363) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [9]=> object(WP_Post)#3716 (24) { ["ID"]=> int(423587) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2023-02-09 10:17:43" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2023-02-09 08:17:43" ["post_content"]=> string(1182) "Szarvasmarhánként 73 eurós támogatást kaphatnak azok a tejtermelő gazdák, akiknek az ukrajnai háború okozta válság miatt csökkent a jövedelmük. Erről tegnap határozott a kormány.
Az RMDSZ közleménye szerint azok a gazdák jogosultak a támogatásra, akik legalább tíz tehenet tartanak. Kivételt képeznek a hegyvidéken gazdálkodók, az ők esetében legkevesebb öt jószágot szabtak meg feltételként. Az állatok nem lehetnek 12 évnél idősebbek. További feltéltel, hogy a gazdák 2022. augusztus 1-je és december 31-e között értékesítették az általuk termelt tejet, valamint hogy tavaly év végén még megvolt a tehénállomány 75 százaléka, ami után állami támogatást kaptak.
A támogatást a Mezőgazdasági Kifizetési és Intervenciós Ügynökség (APIA) kirendeltségeinél kell kérvényezni. Az igényelhető legnagyobb összeg gazdánként 250 ezer euró.
" ["post_title"]=> string(62) "Hetvenhárom eurós támogatást kaphatnak szarvasmarhánként" ["post_excerpt"]=> string(110) "Az RMDSZ közleménye szerint azok a gazdák jogosultak a támogatásra, akik legalább tíz tehenet tartanak." ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(56) "hetvenharom-euros-tamogatast-kaphatnak-szarvasmarhankent" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2023-02-09 10:17:45" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2023-02-09 08:17:45" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=423587" ["menu_order"]=> int(17364) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [10]=> object(WP_Post)#3717 (24) { ["ID"]=> int(417302) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2022-07-20 10:00:33" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2022-07-20 07:00:33" ["post_content"]=> string(948) "Ratifikálta ma a képviselőház a Finn Köztársaság és a Svéd Királyság Észak-atlanti Szerződéshez való csatlakozási jegyzőkönyvét. A képviselőház rendkívüli ülésén 227 törvényhozó támogatta a törvénytervezetet, hárman tartózkodtak.
A kormány múlt szerdán hagyta jóvá, majd hétfőn Klaus Iohannis államfő a parlament elé terjesztette a két ország NATO-csatlakozási jegyzőkönyvének ratifikálásáról szóló törvénytervezetet.
Az Észak-atlanti Szerződés Szervezete június végi madridi csúcstalálkozóján hivatalosan meghívta tagjai közé Svédországot és Finnországot. A két csatlakozási jegyzőkönyvet július 5-én fogadták el Brüsszelben. A jegyzőkönyveket a NATO-tagállamok parlamentjeinek is ratifikálniuk kell.
" ["post_title"]=> string(95) "Ratifikálta a képviselőház Finnország és Svédország NATO-csatlakozási jegyzőkönyvét" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(36) "rendkivuli-ulest-tart-a-kepviselohaz" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2022-07-20 12:17:13" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2022-07-20 09:17:13" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=417302" ["menu_order"]=> int(17366) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [11]=> object(WP_Post)#3708 (24) { ["ID"]=> int(402809) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2021-05-29 09:31:08" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2021-05-29 06:31:08" ["post_content"]=> string(848) "Az év végéig sikerül minden kasszagépet bekötni az Országos Adóhatóság informatikai rendszerébe, ami jelentős lépés az adóügyek digitalizálása felé - jelentette ki a pénzügyminiszter.
Alexandru Nazare hozzátette, a három hónapja megindult folyamat során eddig 44 ezer kasszagépet kötöttek be a rendszerbe. A tárcavezető felkérte az adófizetőket, hogy kapcsolják be a rendszerbe kasszagépeiket, hiszen ez a folyamat mindenhol, Magyarországon és Szlovákiában is legalább 10 százalékkal emelte a jövedéki adó begyűjtését. Nazare elmondta, az országos helyreállítási tervből is elszámolhatók a kasszagépek rendszerbe kötésének költségei.
" ["post_title"]=> string(32) "Digitalizálják a kereskedelmet" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(30) "digitalizaljak-a-kereskedelmet" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2021-05-29 09:31:11" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2021-05-29 06:31:11" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=402809" ["menu_order"]=> int(17367) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(12) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#3739 (24) { ["ID"]=> int(402815) ["post_author"]=> string(3) "125" ["post_date"]=> string(19) "2021-05-29 09:34:18" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2021-05-29 06:34:18" ["post_content"]=> string(703) "Az RMDSZ helyes döntést hozott azzal, hogy vállalta a kormányzati munkát a PNL-vel és az USR PLUS-szal együtt – jelentette ki Kelemen Hunor szövetségi elnök kolozsvári sajtótájékoztatóján.
Hozzátette, elégedett az RMDSZ-es miniszterekkel, a kabinet RMDSZ-es tagjaival. Az RMDSZ Szövetségi Képviselők Tanácsának pénteki, online tartott ülésén a szövetség idei kongresszusát készítették elő, amelyet 846 fő részvételével, fizikai jelenléttel tartanak szeptember 17-én, a javasolt helyszín Marosszentgyörgy.
" ["post_title"]=> string(53) "Jó lépés volt a kormánykoalícióhoz csatlakozás" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(46) "jo-lepes-volt-a-kormanykoaliciohoz-csatlakozas" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2021-05-29 09:34:20" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2021-05-29 06:34:20" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=402815" ["menu_order"]=> int(17355) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } ["comment_count"]=> int(0) ["current_comment"]=> int(-1) ["found_posts"]=> int(40430) ["max_num_pages"]=> int(3370) ["max_num_comment_pages"]=> int(0) ["is_single"]=> bool(false) ["is_preview"]=> bool(false) ["is_page"]=> bool(false) ["is_archive"]=> bool(false) ["is_date"]=> bool(false) ["is_year"]=> bool(false) ["is_month"]=> bool(false) ["is_day"]=> bool(false) ["is_time"]=> bool(false) ["is_author"]=> bool(false) ["is_category"]=> bool(false) ["is_tag"]=> bool(false) ["is_tax"]=> bool(false) ["is_search"]=> bool(false) ["is_feed"]=> bool(false) ["is_comment_feed"]=> bool(false) ["is_trackback"]=> bool(false) ["is_home"]=> bool(true) ["is_privacy_policy"]=> bool(false) ["is_404"]=> bool(false) ["is_embed"]=> bool(false) ["is_paged"]=> bool(true) ["is_admin"]=> bool(false) ["is_attachment"]=> bool(false) ["is_singular"]=> bool(false) ["is_robots"]=> bool(false) ["is_favicon"]=> bool(false) ["is_sitemap"]=> bool(false) ["is_posts_page"]=> bool(false) ["is_post_type_archive"]=> bool(false) ["query_vars_hash":"WP_Query":private]=> string(32) "ca9276c704759019886206d6a17c6396" ["query_vars_changed":"WP_Query":private]=> bool(false) ["thumbnails_cached"]=> bool(false) ["allow_query_attachment_by_filename":protected]=> bool(false) ["stopwords":"WP_Query":private]=> NULL ["compat_fields":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(15) "query_vars_hash" [1]=> string(18) "query_vars_changed" } ["compat_methods":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(16) "init_query_flags" [1]=> string(15) "parse_tax_query" } ["query_cache_key":"WP_Query":private]=> string(41) "wp_query:d6f7e1d90e1289cb3a3a6f4432470757" }