Donald Trump amerikai elnök és Orbán Viktor kormányfő személyes jó kapcsolatának köszönhetően valóban nem túlzás azt állítani, hogy jelenleg a…
Continue Reading

Óriási kockázatot jelent az egészségre a rendkívül magas hőmérséklet - a hőguta az elhalálozások egyik legfontosabb oka kánikula idején. A hőségben tartózkodás súlyosbíthatja a szív és érrendszeri betegségeket, a cukorbetegséget, az asztmát és más krónikus betegségeket - figyelmeztetnek a Közegészségügyi Intézet szakemberei.
Azt javasolják, hogy kerüljük a napon tartózkodást 11 és 18 óra között, használjunk napvédő szereket a napsütésnek kitett testrészeken. A szakértők szerint kerülni kell a nagy energiafogyasztást igénylő kültéri tevékenységeket, a sportolást és kertészkedést a kánikula idején, ugyanakkor napközben töltsünk két-három órát hűvös helyen. A test felmelegedésének megelőzése érdekében ajánlott világos színű, könnyű, természetes anyagból készült ruhákat viselni, kalapot és napszemüveget hordani, valamint rendszeresen vizet fogyasztani, még a szomjúság érzésének megjelenése előtt. Az orvosok szerint kerülni kell az alkohol fogyasztását, mert ez kedvez a szervezet kiszáradásának, viszont magas víztartalmú zöldségek és gyümölcsök, például uborka, paradicsom, sárga- és görögdinnye ajánlott. A gyerekeket és háziállatokat tilos a parkoló autóban hagyni hosszabb időre, mert a belső tér nagyon gyorsan veszélyes szintre melegedik - állítják a szakértők.
" ["post_title"]=> string(27) "Tanácsok kánikula idején" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(24) "tanacsok-kanikula-idejen" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-06-29 14:28:12" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-06-29 11:28:12" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=465009" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [1]=> object(WP_Post)#3638 (24) { ["ID"]=> int(465007) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2026-06-29 14:27:15" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-06-29 11:27:15" ["post_content"]=> string(1211) "A rendkívüli hőség miatt 35 megyében korlátozzák hétfőn és kedden a 7,5 tonnánál nagyobb össztömegű járművek forgalmát az autópályákon, gyorsforgalmi utakon és országutakon.
A közúti infrastruktúrát kezelő országos társaság tájékoztatása szerint mindkét napon 12 és 20 óra között lesz érvényben a korlátozás. Mentesülnek a tilalom alól a személyszállító gépjárművek, az élő állatokat vagy romlandó termékeket, postai küldeményeket, az elsősegélynyújtáshoz szükséges felszereléseket, üzemanyagot, ellenőrzött hőmérsékletet igénylő árut, katasztrófa sújtotta területekre vizet és élelmiszert szállító járművek, továbbá a hulladékszállításra kialakított járművek, a palackozott vizet és üdítőitalokat szállító járművek, mezőgazdasági termelőktől származó terményeket szállító járművek, a nemzetközi hadgyakorlatokon részt vevő katonai szállítmányok, valamint a betétdíjas visszaváltási rendszer keretében elindított szállítmányok.
" ["post_title"]=> string(31) "Kamionstop szinte országszerte" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(30) "kamionstop-szinte-orszagszerte" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-06-29 14:27:17" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-06-29 11:27:17" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=465007" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [2]=> object(WP_Post)#3476 (24) { ["ID"]=> int(465005) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2026-06-29 14:26:22" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-06-29 11:26:22" ["post_content"]=> string(759) "Csökkent a központi és a helyi költségvetési intézmények tartozása májusban Romániában. A pénzügyminisztérium adatai szerint a központi intézmények hátraléka csaknem 11 és fél százalékkal volt kevesebb májusban, mint áprilisban.
A helyi költségvetési intézmények tartozása szintén visszaesett: áprilishoz képest közel 12 százalékkal.
Tavaly 3,5 százalékkal csökkent a relatív jövedelmi szegénységben élők száma Romániában - derül ki az Országos Statisztikai Intézet hétfőn közzétett adataiból.
" ["post_title"]=> string(30) "Mérséklődnek az adósságok" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(25) "merseklodnek-az-adossagok" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-06-29 14:26:23" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-06-29 11:26:23" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=465005" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [3]=> object(WP_Post)#3618 (24) { ["ID"]=> int(465003) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2026-06-29 14:25:30" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-06-29 11:25:30" ["post_content"]=> string(578) "A romániai kereskedelmi szálláshelyek csaknem 391 ezer külföldi turistát fogadtak az idei első negyedévben. A turisták majdnem másfél milliárd lejt költöttek el Romániában – derül ki az Országos Statisztikai Hivatal adataiból.
A külföldi turisták majdnem 52 százaléka üzleti célból érkezett Romániába, és ők költötték el a külföldi turisták összkiadásainak csaknem 54 százalékát.
" ["post_title"]=> string(46) "Az üzleti turizmus a legmagasabb Romániában" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(43) "az-uzleti-turizmus-a-legmagasabb-romaniaban" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-06-29 14:25:32" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-06-29 11:25:32" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=465003" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(4) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#3347 (24) { ["ID"]=> int(465009) ["post_author"]=> string(3) "232" ["post_date"]=> string(19) "2026-06-29 14:28:11" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-06-29 11:28:11" ["post_content"]=> string(1569) "Óriási kockázatot jelent az egészségre a rendkívül magas hőmérséklet - a hőguta az elhalálozások egyik legfontosabb oka kánikula idején. A hőségben tartózkodás súlyosbíthatja a szív és érrendszeri betegségeket, a cukorbetegséget, az asztmát és más krónikus betegségeket - figyelmeztetnek a Közegészségügyi Intézet szakemberei.
Azt javasolják, hogy kerüljük a napon tartózkodást 11 és 18 óra között, használjunk napvédő szereket a napsütésnek kitett testrészeken. A szakértők szerint kerülni kell a nagy energiafogyasztást igénylő kültéri tevékenységeket, a sportolást és kertészkedést a kánikula idején, ugyanakkor napközben töltsünk két-három órát hűvös helyen. A test felmelegedésének megelőzése érdekében ajánlott világos színű, könnyű, természetes anyagból készült ruhákat viselni, kalapot és napszemüveget hordani, valamint rendszeresen vizet fogyasztani, még a szomjúság érzésének megjelenése előtt. Az orvosok szerint kerülni kell az alkohol fogyasztását, mert ez kedvez a szervezet kiszáradásának, viszont magas víztartalmú zöldségek és gyümölcsök, például uborka, paradicsom, sárga- és görögdinnye ajánlott. A gyerekeket és háziállatokat tilos a parkoló autóban hagyni hosszabb időre, mert a belső tér nagyon gyorsan veszélyes szintre melegedik - állítják a szakértők.
" ["post_title"]=> string(27) "Tanácsok kánikula idején" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(24) "tanacsok-kanikula-idejen" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-06-29 14:28:12" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-06-29 11:28:12" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=465009" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } ["comment_count"]=> int(0) ["current_comment"]=> int(-1) ["found_posts"]=> int(39068) ["max_num_pages"]=> int(9767) ["max_num_comment_pages"]=> int(0) ["is_single"]=> bool(false) ["is_preview"]=> bool(false) ["is_page"]=> bool(false) ["is_archive"]=> bool(false) ["is_date"]=> bool(false) ["is_year"]=> bool(false) ["is_month"]=> bool(false) ["is_day"]=> bool(false) ["is_time"]=> bool(false) ["is_author"]=> bool(false) ["is_category"]=> bool(false) ["is_tag"]=> bool(false) ["is_tax"]=> bool(false) ["is_search"]=> bool(false) ["is_feed"]=> bool(false) ["is_comment_feed"]=> bool(false) ["is_trackback"]=> bool(false) ["is_home"]=> bool(true) ["is_privacy_policy"]=> bool(false) ["is_404"]=> bool(false) ["is_embed"]=> bool(false) ["is_paged"]=> bool(false) ["is_admin"]=> bool(false) ["is_attachment"]=> bool(false) ["is_singular"]=> bool(false) ["is_robots"]=> bool(false) ["is_favicon"]=> bool(false) ["is_posts_page"]=> bool(false) ["is_post_type_archive"]=> bool(false) ["query_vars_hash":"WP_Query":private]=> string(32) "12cb1bb047caa391d8737ba7322a4357" ["query_vars_changed":"WP_Query":private]=> bool(false) ["thumbnails_cached"]=> bool(false) ["allow_query_attachment_by_filename":protected]=> bool(false) ["stopwords":"WP_Query":private]=> NULL ["compat_fields":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(15) "query_vars_hash" [1]=> string(18) "query_vars_changed" } ["compat_methods":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(16) "init_query_flags" [1]=> string(15) "parse_tax_query" } ["query_cache_key":"WP_Query":private]=> string(41) "wp_query:ec99a2cdaa54656e8a5d9fc9fd5f3174" }
Donald Trump amerikai elnök és Orbán Viktor kormányfő személyes jó kapcsolatának köszönhetően valóban nem túlzás azt állítani, hogy jelenleg a…
Continue Reading
A pénzügyminisztérium ma közzétett adatai szerint tavaly novemberben az előző havi 1116 milliárd lejről 1121 milliárd lejre nőtt az államadósság,…
Continue Reading
Megjelent a Hivatalos Közlönyben a 2026-2027-es tanév rendjét rögzítő miniszteri rendelet. Eszerint a 2026. szeptember 7-én kezdődő 2026-2027-es tanév 36…
Continue Reading
Az RMDSZ javaslatára jövő héten dönthet a kormány a helyi adók csökkentéséről – közölte ma Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.…
Continue Reading
Nem csökkentik 10 százalékkal a kórházakban, a mentőszolgálatnál és a sürgősségen dolgozók jövedelmét – közölte Alexandru Rogobete egészségügyi miniszter a…
Continue Reading
Mind a 19 jelentkező ügyész teljesíti a formai feltételeket, és részt vehet az alkalmassági meghallgatáson a legfőbb ügyészség, a korrupcióellenes…
Continue Reading
Elkészült annak a jogszabálynak a tervezete, amely biztosítja, hogy március 31. után ne emelkedjen a földgáz ára – nyilatkozta Bogdan…
Continue Reading
A kormánykoalíció vezetői tegnapi tanácskozásukon véglegesítették a közigazgatási reformcsomagról és a gazdaságélénkítő intézkedésekről szóló törvénytervezeteket, amelyeket a véleményezési eljárás lezárása…
Continue Reading
Nehéz körülmények között dolgoznak a gyergyószentmiklósi rendőrök, miután meghibásodott az intézmény székhelyének fűtésrendszere, és az épületben a hőmérséklet 11 Celsius-fokra…
Continue Reading
Ha van költségvetési mozgástér, a PSD „megkaphatja” a szolidaritási csomagját, és akkor a koalíció túlélheti ezt a tavaszt – véli…
Continue Reading
Az izraeli kormány tegnap új földnyilvántartási eljárást hagyott jóvá Ciszjordánia „C” területein.
Continue Reading
Valentin-nap éjszakáján összeomlott a délolasz partvidék híres sziklaképződménye.
Continue ReadingDonald Trump amerikai elnök és Orbán Viktor kormányfő személyes jó kapcsolatának köszönhetően valóban nem túlzás azt állítani, hogy jelenleg a magyar-amerikai kapcsolatok aranykorát éljük - közölte Marco Rubio amerikai külügyminiszter tegnap Orbán Viktorral közösen tartott budapesti sajtótájékoztatóján. Az amerikai külügyminiszter elmondta: nemcsak a retorika szintjén, hanem tettekben is megmutatkozik, hogy a kétoldalú viszony most a lehető legerősebb. Úgy vélte, nem igaz, hogy Magyarország elszigetelt lenne, egyre több amerikai vállalat szeretne ott beruházni, köszönhetően annak, hogy Magyarországon olyan erős vezetés van, amely megvédi a beruházásokat, és a szabályozás is versenyképes. Rubio azt is elmondta, hogy Trumpnak nagyon fontos Orbán Viktor sikere, és a különlegesen jó személyes kapcsolatuk miatt ha a magyar kormányfőnek a jövőben nehézségei adódnának, az amerikai elnök kész neki segítséget nyújtani, beleértve a pénzügyit is. Marco Rubio beszélt arról is, hogy Szijjártó Péter magyar külügyminiszterrel aláírt atomenergiai együttműködést tavaly novemberben Orbán Viktor Fehér házi látogatásán készítették elő. Rubio kitért arra is, hogy az orosz energiahordozókra kivetett amerikai szankciók alóli ideiglenes mentesség is a magyar gazdaság prosperitását szolgálja. Hozzátette: Magyarország felmentése kizárólag Orbán és Trump kapcsolatából, és a két ország közötti együttműködésből fakad, és ez így is fog maradni – hangsúlyozta Budapesten Marco Rubio amerikai külügyminiszter.
" ["post_title"]=> string(56) "Marco Rubio: Donald Trumpnak fontos Orbán Viktor sikere" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(54) "marco-rubio-donald-trumpnak-fontos-orban-viktor-sikere" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-02-17 13:00:05" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-02-17 11:00:05" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=459832" ["menu_order"]=> int(933) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [1]=> object(WP_Post)#3644 (24) { ["ID"]=> int(459827) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2026-02-17 11:35:15" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-02-17 09:35:15" ["post_content"]=> string(641) "A pénzügyminisztérium ma közzétett adatai szerint tavaly novemberben az előző havi 1116 milliárd lejről 1121 milliárd lejre nőtt az államadósság, ami azt jelenti, hogy először emelkedett a bruttó hazai termék 60 százaléka fölé az államadósság. Az Országos Statisztikai Intézet (INS) január 6-i GDP-adatait alapul véve GDP-arányosan az államadósság az októberi 60 százalékról 60,2 százalékra nőtt novemberben. Romániának az Európai Unióval szemben vállalt kötelezettsége szerint az államadósság nem szabad meghaladja a GDP 60 százalékát.
" ["post_title"]=> string(40) "Történelmi rekordon az államadósság" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(35) "tortenelmi-rekordon-az-allamadossag" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-02-17 11:35:18" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-02-17 09:35:18" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=459827" ["menu_order"]=> int(935) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [2]=> object(WP_Post)#3642 (24) { ["ID"]=> int(459822) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2026-02-17 11:05:43" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-02-17 09:05:43" ["post_content"]=> string(2775) "Megjelent a Hivatalos Közlönyben a 2026-2027-es tanév rendjét rögzítő miniszteri rendelet. Eszerint a 2026. szeptember 7-én kezdődő 2026-2027-es tanév 36 tanítási hétből áll, és 2027. június 18-án zárul, néhány kivétellel. A XII. nappali, a XIII. esti és a csökkentett óralátogatású osztályok esetében a tanév 34 hetes, és 2027. június 4-én ér véget, míg a VIII. osztályban 35 hetes, és 2027. június 11-én zárul. A műszaki szakközépiskolák felsőbb évfolyamain - a XII. nappali, a XIII. esti és a csökkentett óralátogatású osztályok kivételével -, valamint a szakoktatásban a tanév 37 hetes, és 2027. június 25-én fejeződik be. A posztliceális képzésben a tanítás időtartamát a tantervek határozzák meg.
A 2026-2027-es tanévben a tanítási időszakok a következők:
A vakációs időszakok a következők:
Október 5-én, az oktatás nemzetközi napján, valamint a törvényben és a kollektív szerződésben meghatározott munkaszüneti napokon szünetel a tanítás. Az Iskola másként hetet és a Zöld hetet 2026. szeptember 7. és 2027. április 23. között, öt egymást követő munkanapon szervezik meg. Az időpontokról az iskolák döntenek, és a két hetet eltérő tanítási időszakokban kell lebonyolítani.
" ["post_title"]=> string(71) "Megjelent a 2026-2027-es tanév rendjét rögzítő miniszteri rendelet" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(66) "megjelent-a-2026-2027-es-tanev-rendjet-rogzito-miniszteri-rendelet" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-02-17 11:16:27" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-02-17 09:16:27" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=459822" ["menu_order"]=> int(936) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [3]=> object(WP_Post)#3624 (24) { ["ID"]=> int(459820) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2026-02-17 10:56:15" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-02-17 08:56:15" ["post_content"]=> string(883) "Az RMDSZ javaslatára jövő héten dönthet a kormány a helyi adók csökkentéséről – közölte ma Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke. Közölte, hogy a kormánykoalíció tegnapi ülésén fontos kérdésekben sikerült előrelépni. A pénzügyminisztériumban ezekben a napokban véglegesítik a javaslatot, és jó esély van rá, hogy már jövő héten megszülessék a sürgősségi kormányrendelet, amely lehetővé teszi, hogy az önkormányzatok mérsékeljék az autókra és az 50 évnél régebbi ingatlanokra kivetett adót ott, ahol ez lehetséges. Emellett a fogyatékosoknak is adnának 50 százalékos kedvezményt. Ezt Sorin Grindeanu PSD-elnök is megerősítette, aki szerint jelentős esély van arra, hogy csökkenjen a fogyatékossággal élők és régi lakóingatlanok tulajdonosainak ingatlanadója.
" ["post_title"]=> string(81) "Kelemen Hunor: Jövő héten születhet döntés a helyi adók csökkentéséről" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(81) "van-esely-hogy-elfogadja-a-koalicio-az-rmdsz-nek-a-helyi-adokra-vonatkozo-kereset" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-02-17 13:09:00" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-02-17 11:09:00" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=459820" ["menu_order"]=> int(937) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [4]=> object(WP_Post)#3594 (24) { ["ID"]=> int(459818) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2026-02-17 10:49:23" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-02-17 08:49:23" ["post_content"]=> string(942) "Nem csökkentik 10 százalékkal a kórházakban, a mentőszolgálatnál és a sürgősségen dolgozók jövedelmét - közölte Alexandru Rogobete egészségügyi miniszter a kormánykoalíció döntéseire utalva. Bejegyzésében a tárcavezető kifejtette, hogy a személyi kiadások fűnyíró elv alapján alkalmazott 10 százalékos csökkentése nem eredményezett volna valós megtakarítást az egészségügyben, de súlyos károkat okozott volna az így is túlterhelt rendszerben, és az egészségügyi személyzet elvándorlását is felgyorsíthatta volna. Rogobete szerint az egészségügyi rendszer mélyreható reformra szorul, amelynek része a teljesítményalapú bérezés bevezetése, az ügyeleti rendszer átszervezése, a kórházak újraosztályozása, valamint a pazarlás csökkentése és a közpénzek felhasználásának átláthatóbbá tétele. (Agerpres)
" ["post_title"]=> string(73) "Az egészségügyben nem csökken 10 százalékkal a dolgozók jövedelme" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(65) "az-egeszsegugyben-nem-csokken-10-szazalekkal-a-dolgozok-jovedelme" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-02-17 10:49:25" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-02-17 08:49:25" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=459818" ["menu_order"]=> int(938) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [5]=> object(WP_Post)#3593 (24) { ["ID"]=> int(459816) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2026-02-17 10:45:07" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-02-17 08:45:07" ["post_content"]=> string(763) "Mind a 19 jelentkező ügyész teljesíti a formai feltételeket, és részt vehet az alkalmassági meghallgatáson a legfőbb ügyészség, a korrupcióellenes ügyészség (DNA) és a szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT) vezetői tisztségeire kiírt kiválasztási eljárásban - jelentette be az igazságügyi minisztérium. A közlemény szerint a meghallgatásokat február 23. és 26. között tartják. A jelölteknek legfeljebb 30 perc áll rendelkezésükre a vezetői tisztségre vonatkozó szakmai elképzeléseik bemutatására, a kérdésekre és válaszokra pedig legfeljebb egy órát szánnak. A kiválasztási eljárás eredményeit március 2-án teszik közzé.
" ["post_title"]=> string(60) "Mind a 19 vezető ügyészjelölt teljesíti a feltételeket" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(54) "mind-a-19-vezeto-ugyeszjelolt-teljesiti-a-felteteleket" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-02-17 10:45:09" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-02-17 08:45:09" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=459816" ["menu_order"]=> int(939) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [6]=> object(WP_Post)#3592 (24) { ["ID"]=> int(459814) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2026-02-17 10:43:36" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-02-17 08:43:36" ["post_content"]=> string(999) "Elkészült annak a jogszabálynak a tervezete, amely biztosítja, hogy március 31. után ne emelkedjen a földgáz ára - nyilatkozta Bogdan Ivan energiaügyi miniszter a parlamentben. A tárcavezető elmondta, hogy a jogszabály elfogadása után a lakossági gáz ára változatlan marad, mivel a hatóságok a termelőtől kezdve az egész ellátási láncon szabályozott tarifákat vezetnek be, hogy elkerüljék a drágulásokat. Hozzátette: az intézkedés kiszámíthatóságot teremt a vállalatok és a lakosság számára. A miniszter bejelentette azt is, hogy a Szociáldemokrata Párt (PSD) kezdeményezésére folytatják a kis jövedelmű fogyasztóknak nyújtott havi 50 lejes villanyszámla-kedvezményt, és hasonló támogatást vezetnek be a földgáz esetében is. Ezért a 2026. október 1. és 2027. március 31. közötti fűtési szezonban a nagyon alacsony jövedelműek havi 100 lejes gázszámla-kedvezményt kapnak.
" ["post_title"]=> string(62) "Elkészült a gázártámogatásról szóló törvénytervezet" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(51) "elkeszult-a-gazartamogatasrol-szolo-torvenytervezet" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-02-17 10:43:39" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-02-17 08:43:39" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=459814" ["menu_order"]=> int(940) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [7]=> object(WP_Post)#3591 (24) { ["ID"]=> int(459812) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2026-02-17 10:35:03" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-02-17 08:35:03" ["post_content"]=> string(1328) "A kormánykoalíció vezetői tegnapi tanácskozásukon véglegesítették a közigazgatási reformcsomagról és a gazdaságélénkítő intézkedésekről szóló törvénytervezeteket, amelyeket a véleményezési eljárás lezárása után sürgősségi rendelettel fogad el a Bolojan-kabinet. A kormánypártok közös közleménye szerint a reformcsomagot a korábban elfogadott formában hagyták jóvá, néhány módosítással, amelyek a védelmet, a közrendet, a nemzetbiztonságot, az oktatást, az egészségügyet és a kultúrát érintik. Ezekben az ágazatokban a megtakarításokat az adott terület sajátosságaihoz igazodó módszerekkel valósítják meg. A közlemény szerint a koalíció megerősítette azt az elvet is, hogy a minisztériumok 2025-ben végrehajtott bérkiadás-csökkentéseit beleszámítják az idei évre előirányzott teljes, 10 százalékos megtakarítási célba. A helyi adók és illetékek kapcsán a kormánypártok úgy döntöttek, hogy módosítási javaslatokat dolgoznak ki a minimálisnál magasabb szorzót alkalmazó önkormányzatok, az 50 évnél régebbi épületek tulajdonosai, valamint a fogyatékkal élő személyek helyzetének rendezésére. A feladatot egy frissen létrehozott munkacsoportra bízták.
" ["post_title"]=> string(88) "Sürgősségi kormányrendelettel fogadja el a kormány a közigazgatási reformcsomagot" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(81) "surgossegi-kormanyrendelettel-fogadja-el-a-kormany-a-kozigazgatasi-reformcsomagot" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-02-17 10:35:05" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-02-17 08:35:05" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=459812" ["menu_order"]=> int(941) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [8]=> object(WP_Post)#3587 (24) { ["ID"]=> int(459840) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2026-02-17 10:33:00" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-02-17 08:33:00" ["post_content"]=> string(665) "Nehéz körülmények között dolgoznak a gyergyószentmiklósi rendőrök, miután meghibásodott az intézmény székhelyének fűtésrendszere, és az épületben a hőmérséklet 11 Celsius-fokra csökkent - figyelmeztetett az Europol szakszervezet. A szakszervezet a rendőrségi vezetőket okolta a munkakörülmények folyamatos romlásáért. A Hargita megyei rendőrség közölte, hogy közbeszerzési eljárást indítottak egy új hőközpont megvásárlására, mivel a jelenlegi berendezés nem javítható. A tájékoztatás szerint az új rendszer felszereléséig hőlégfúvókat biztosítanak.
" ["post_title"]=> string(41) "Hidegben dolgoznak a gyergyói rendőrök" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(38) "hidegben-dolgoznak-a-gyergyoi-rendorok" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-02-17 13:11:31" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-02-17 11:11:31" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=459840" ["menu_order"]=> int(942) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [9]=> object(WP_Post)#3588 (24) { ["ID"]=> int(459807) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2026-02-16 16:10:00" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-02-16 14:10:00" ["post_content"]=> string(1163) "Ha van költségvetési mozgástér, a PSD „megkaphatja” a szolidaritási csomagját, és akkor a koalíció túlélheti ezt a tavaszt – véli mai vendégünk.
Ismét feszültség alakult ki a koalíciós pártok között, miután a statisztikai hivatal legújabb makrogazdasági adatai kimutatták, hogy Románia gazdasága technikai recesszióba került - vagyis két egymást követő negyedévben csökkent a bruttó nemzeti termék. A PSD vezetői a kormányfőt okolják a kialakult helyzetért. A viták miatt tovább késhet a 2026-os költségvetés elfogadása, illetve veszélybe kerülhet – ismét – a gazdaságélénkítő intézkedésekkel feljavított közigazgatási reformcsomag, amelyet eredetileg tavaly augusztusban kellett volna véglegesíteni. Ezekről beszélgettünk Cseke Péter Tamással, az Agerpres hírügynökség munkatársával.
Az izraeli kormány tegnap új földnyilvántartási eljárást hagyott jóvá Ciszjordánia "C" területein, ahol Izrael teljes katonai és polgári ellenőrzéssel rendelkezik, mely jelentős földterületeket állami földként vesz nyilvántartásba és elérhetővé teszi őket izraeli fejlesztésre.
1967 óta először indítottak a Jordániától akkor elfoglalt Ciszjordániában földnyilvántartási eljárást, melyre a kormány a 2026 és 2030 közötti időszakra elkülönített 244 millió sékelt. A határozat szerint várhatóan legalább másfél évig tart az összes telek és az összes nem regisztrált föld nyilvántartásba vétele, és a terület teljes regisztrációja akár harminc évig is elhúzódhat. Célul tűzték ki, hogy az első öt évben regisztrálják a nem nyilvántartott földek 15 százalékát.
A Palesztin Nemzeti Hatóság elnöki hivatala az intézkedést "a megszállt palesztin terület de facto annektálásának" nevezte, és arra figyelmeztetett, hogy a lépés "az illegális telepes tevékenységen keresztül a megszállás megszilárdítását célozza". Jordánia külügyminisztériuma felszólította a nemzetközi közösséget, hogy vállaljon jogi és erkölcsi felelősségét, és kényszerítse Izraelt, a megszálló hatalmat, a veszélyes eszkaláció megállítására. Izraelben a védelmi, a pénzügyi és az igazságügyi miniszter üdvözölte a döntést.
Ciszjordánia területének 1967-ig mintegy egyharmada volt formálisan nyilvántartva, melyet az 1948 előtti brit mandátum idején, majd az 1949 és 1967 közötti jordániai uralom alatt végeztek el. Izrael 1968-ban, a térség elfoglalása után egy évvel leállította a nyilvántartást.
" ["post_title"]=> string(69) "Új földnyilvántartási eljárást hagytak jóvá Ciszjordániában" ["post_excerpt"]=> string(109) "Az izraeli kormány tegnap új földnyilvántartási eljárást hagyott jóvá Ciszjordánia "C" területein." ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(59) "uj-foldnyilvantartasi-eljarast-hagytak-jova-ciszjordaniaban" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-02-16 13:51:11" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-02-16 11:51:11" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=459801" ["menu_order"]=> int(945) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [11]=> object(WP_Post)#3579 (24) { ["ID"]=> int(459797) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2026-02-16 12:53:16" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-02-16 10:53:16" ["post_content"]=> string(1337) "Az olaszországi Pugliában pusztító viharok következtében Valentin-nap éjszakáján összeomlott a délolasz partvidék híres sziklaképződménye, amelyet a szerelmesek
ívének vagy hídjának is neveztek.
Az impozáns sziklaív, a Faraglioni di Sant'Andrea, a magas part sziklafalához kapcsolódott egy természetes mészkőhíddal az Adriai-tenger déli partvidékén fekvő település, Melendugno közelében. Összeomlását az elmúlt napok heves viharai és erős esőzései idézték elő.
A "szerelmesek ívét" gyakran fotózták, látványa sok látogatót vonzott a világ minden tájáról. Melendugno polgármestere, "szörnyű csapásnak" nevezte a sziklaív leomlását. "Tengerpartunk és egész Olaszország egyik leghíresebb turisztikai célpontja tűnik el, egy olyan úticél, amely még ismert tévéreklámokban is szerepelt" – mondta.
A település a helyi híradások szerint ugyan igyekezett tenni azért, hogy a part menti erózió hatásait csökkentsék, a közelmúltban el is nyertek egy finanszírozási pályázatot a régióban, de a projektet még nem tudták elkezdeni.
" ["post_title"]=> string(44) "Összeomlott Pugliában a "szerelmesek íve"" ["post_excerpt"]=> string(91) "Valentin-nap éjszakáján összeomlott a délolasz partvidék híres sziklaképződménye." ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(41) "osszeomlott-a-pugliaban-a-szerelmesek-ive" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-02-17 09:16:47" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-02-17 07:16:47" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=459797" ["menu_order"]=> int(946) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(12) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#3646 (24) { ["ID"]=> int(459832) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2026-02-17 13:00:02" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-02-17 11:00:02" ["post_content"]=> string(1690) "Donald Trump amerikai elnök és Orbán Viktor kormányfő személyes jó kapcsolatának köszönhetően valóban nem túlzás azt állítani, hogy jelenleg a magyar-amerikai kapcsolatok aranykorát éljük - közölte Marco Rubio amerikai külügyminiszter tegnap Orbán Viktorral közösen tartott budapesti sajtótájékoztatóján. Az amerikai külügyminiszter elmondta: nemcsak a retorika szintjén, hanem tettekben is megmutatkozik, hogy a kétoldalú viszony most a lehető legerősebb. Úgy vélte, nem igaz, hogy Magyarország elszigetelt lenne, egyre több amerikai vállalat szeretne ott beruházni, köszönhetően annak, hogy Magyarországon olyan erős vezetés van, amely megvédi a beruházásokat, és a szabályozás is versenyképes. Rubio azt is elmondta, hogy Trumpnak nagyon fontos Orbán Viktor sikere, és a különlegesen jó személyes kapcsolatuk miatt ha a magyar kormányfőnek a jövőben nehézségei adódnának, az amerikai elnök kész neki segítséget nyújtani, beleértve a pénzügyit is. Marco Rubio beszélt arról is, hogy Szijjártó Péter magyar külügyminiszterrel aláírt atomenergiai együttműködést tavaly novemberben Orbán Viktor Fehér házi látogatásán készítették elő. Rubio kitért arra is, hogy az orosz energiahordozókra kivetett amerikai szankciók alóli ideiglenes mentesség is a magyar gazdaság prosperitását szolgálja. Hozzátette: Magyarország felmentése kizárólag Orbán és Trump kapcsolatából, és a két ország közötti együttműködésből fakad, és ez így is fog maradni – hangsúlyozta Budapesten Marco Rubio amerikai külügyminiszter.
" ["post_title"]=> string(56) "Marco Rubio: Donald Trumpnak fontos Orbán Viktor sikere" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(54) "marco-rubio-donald-trumpnak-fontos-orban-viktor-sikere" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-02-17 13:00:05" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-02-17 11:00:05" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=459832" ["menu_order"]=> int(933) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } ["comment_count"]=> int(0) ["current_comment"]=> int(-1) ["found_posts"]=> int(39064) ["max_num_pages"]=> int(3256) ["max_num_comment_pages"]=> int(0) ["is_single"]=> bool(false) ["is_preview"]=> bool(false) ["is_page"]=> bool(false) ["is_archive"]=> bool(false) ["is_date"]=> bool(false) ["is_year"]=> bool(false) ["is_month"]=> bool(false) ["is_day"]=> bool(false) ["is_time"]=> bool(false) ["is_author"]=> bool(false) ["is_category"]=> bool(false) ["is_tag"]=> bool(false) ["is_tax"]=> bool(false) ["is_search"]=> bool(false) ["is_feed"]=> bool(false) ["is_comment_feed"]=> bool(false) ["is_trackback"]=> bool(false) ["is_home"]=> bool(true) ["is_privacy_policy"]=> bool(false) ["is_404"]=> bool(false) ["is_embed"]=> bool(false) ["is_paged"]=> bool(true) ["is_admin"]=> bool(false) ["is_attachment"]=> bool(false) ["is_singular"]=> bool(false) ["is_robots"]=> bool(false) ["is_favicon"]=> bool(false) ["is_posts_page"]=> bool(false) ["is_post_type_archive"]=> bool(false) ["query_vars_hash":"WP_Query":private]=> string(32) "c917b8bc5163813e00af09c0975ce355" ["query_vars_changed":"WP_Query":private]=> bool(false) ["thumbnails_cached"]=> bool(false) ["allow_query_attachment_by_filename":protected]=> bool(false) ["stopwords":"WP_Query":private]=> NULL ["compat_fields":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(15) "query_vars_hash" [1]=> string(18) "query_vars_changed" } ["compat_methods":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(16) "init_query_flags" [1]=> string(15) "parse_tax_query" } ["query_cache_key":"WP_Query":private]=> string(41) "wp_query:259ce0a6f6322a3a8d1aea2f04792a0a" }