Elfogadta tegnapi ülésén a kormány azt a sürgősségi rendeletet, amelynek értelmében 2,3 millió rászoruló személynek biztosítanak ingyenesen védőmaszkokat.
Continue ReadingMától lehet jelentkezni ingyenes koronavírus-tesztelésre Bukarestben
Gabriela Firea, Bukarest főpolgármestere bejelentette, hogy a polgármesteri hivatal ma elindít egy honlapot, amelyen mintegy 11 ezer bukaresti iratkozhat fel önkéntesen a koronavírusteszt elvégzésére.
Continue ReadingGCS: Suceava megyében, Bukarestben és Neamţ megyében regisztrálták a legtöbb koronavírusos esetet
Az elmúlt 24 órában 198-al nőtt az igazolt esetek száma, és 10-el a halottak száma – közölte ma a Stratégiai Kommunikációs Csoport (GCS). Az új koronavírus-fertőzéssel összefüggésbe hozott halálesetek száma 1151-re emelkedett.
Continue Reading5 millió fertőzöttet és majdnem 2 millió meggyógyultat tart számon a Johns Hopkins egyetem
Világszerte 5 millió 15 ezer koronavírussal fertőzött személyt tartanak nyilván a baltimore-i Johns Hopkins egyetem mai összesítésében. Ebből több mint 1 millió 910 ezret meggyógyultként jegyeznek, a halálesetek számát pedig 328 és fél ezerre becsülik. A fertőzés 188 országban van jelen.
Continue ReadingMódosította a parlament a készenléti állapotot kihirdető kormányhatározatot
Az intézkedések célja a COVID-19 járvány továbbterjedésének megakadályozása és hatásainak csökkentése. A határozatot jelentős szavazati többséggel fogadták el, és bár bírálta, szavazatával támogatta a Szociáldemokrata Párt is.
Continue ReadingA maszkviselés fontosságára figyelmeztet több egészségügyi szakember
Raed Arafat, belügyminisztériumi államtitkár, az Országos Vészhelyzeti Bizottság igazgatója például azt mondja, hogy 70 százalékkal is nőhet a fertőzöttek száma, ha a lakosság nem tartja be az arcot és az orrot eltakaró maszk viselésére vonatkozó előírást.
Continue ReadingMentesülnek az arcvédő maszk viselése alól bizonyos kategóriák
Kötelező a maszk viselése a készenléti állapot idején a zárt, nyilvános terekben, tömegközlekedési járműveken és a munkahelyi zárt helyiségekben, az egészségügyi miniszter tegnapi rendelete szerint. Bizonyos kategóriák azonban kivételt képeznek.
Continue ReadingGCS: 200 alatt van a fertőzöttek száma
Az elmúlt 24 órában 190-el nőtt az igazolt esetek száma, és 10-el a halottak száma. Mostanáig 9 370 koronavírusból meggyógyult személyt, és 16 437 igazolt fertőzöttet tartanak nyilván hazánkban – közölte ma a Stratégiai Kommunikációs Csoport (GCS)
Continue ReadingJohns Hopkins: Áthelyeződtek a gócpontok a világban, csökkent a fertőzés terjedésének üteme
Világszerte 4 millió 444 ezer koronavírussal fertőzött személyt tartanak nyilván a baltimore-i Johns Hopkins egyetem mai összesítésében. Ebből csaknem 1 millió 589 ezret meggyógyultként jegyeznek, a halálesetek számát pedig 302 ezerre becsülik. A fertőzés 188 országban van jelen.
Continue ReadingA bírságolást sürgeti a belügyminiszter
Az arcmaszk viselésének az elmulasztását büntetni kell – jelentette ki Nagylakon Marcel Vela belügyminiszter, emlékeztetve arra, hogy most már van jogalapja a bírságok kiszabásának.
Continue ReadingGCS: 190 új esetet igazoltak
Mostanáig 7 685 koronavírusból meggyógyult személyt, és 1 778 igazolt fertőzöttet tartanak nyilván hazánkban – közölte ma a Stratégiai Kommunikációs Csoport (GCS). Az elmúlt 24 órában 190-el nőtt az igazolt esetek száma, és 19-el a halottak száma. Az új koronavírus-fertőzéssel összefüggésbe hozott halálesetek száma 991-re emelkedett.
Continue ReadingLassul a fertőzés terjedése, enyhén nőtt a fertőzöttek és a gyógyultak száma is
Világszerte 4 millió 193 ezer koronavírussal fertőzött személyt tartanak nyilván a baltimore-i Johns Hopkins egyetem mai összesítésében. Ebből több mint 1 millió 463 ezret meggyógyultként jegyeznek, a halálesetek számát pedig 286 ezerre becsülik.
Continue Reading


