Elfogadta tegnap a szenátus a közigazgatási törvénykönyv tervezetét.A Szociáldemokrata Párt által kezdeményezett, több mint 600 cikkelyt tartalmazó tervezetetbe az RMDSZ javaslatára bekerült az a szabályozás is, miszerint ezután a kisebbség nyelvén is ki kell írni az utcák, terek, parkok nevét is ott, ahol egy adott kisebbség számaránya meghaladja a húsz százalékot. Kiterjesztették továbbá az anyanyelvhasználatot a prefektúra intézményére, illetve a helyi és megyei önkormányzatok többségi tulajdonában lévő, közérdeket ellátó kereskedelmi társaságokra, mint például a közszállítási vállalatok, víz- és hőszolgáltatók. (tovább…)
Continue ReadingHázi-rabság
Lakóhelyükön tölthetnék le börtönbüntetésük nagy részét a legtöbb öt év szabadságvesztésre ítélt személyek, beleértve azokat is, akiket korrupciós bűncselekmények miatt…
Continue ReadingMa tárgyalja a képviselőház az egységes bértörvény tervezetét
A módosító javaslatok benyújtási határideje lejárt, elsőként pedig a munkaügyi bizottság tárgyalja a törvénytervezetet. Az ellenzék továbbra is amellett érvel, hogy a törvénytervezetben foglaltakat a gyakorlatban nem lehet megvalósítani, ezért a Nemzeti Liberális Párt ara kérte Viorel Ştefan pénzügyminisztert, hogy vegyen részt a mai ülésen és magyarázza el a bértörvény fenntarthatóságát. (tovább…)
Continue ReadingCălin Popescu Tăriceanu a Szenátus, Liviu Dragnea a Képviselőház elnöke
Mindkét ház tegnap választotta meg vezetőségét illetve a parlamenti frakciók vezetőit is. A szenátus elnökévé a Liberálisok és Demokraták Szövetségének társelnökét, Călin Popescu-Tăriceanut választották. (tovább…)
Continue ReadingA forradalom áldozataira emlékeztek ma a Román Közszolgálati Rádió székházánál lévő emlékműnél Bukarestben
December 22. a román forradalom győztes napjaként van számon tartva. 27 évvel ezelőtt a főváros több tízezer lakosa vonult utcára, hogy szembeszálljon a kommunista hatalommal. (tovább…)
Continue ReadingFüsttel, vagy anélkül
A képviselőház szakbizottságaiban tárgyalják ma a dohányzásellenes törvény módosítására vonatkozó kezdeményezést. A végső döntést a plénumban hozzák meg. (tovább…)
Continue ReadingVeszélyben a kisebbségi nyelvek használatának joga a helyi közigazgatásban?
Hallgatólagosan elfogadta a képviselőház azt a tervezetet, amely megtiltja a kisebbségi nyelvek használatát a helyi közigazgatásban. A tervezetről a szenátus dönt. (tovább…)
Continue ReadingAz RMDSZ-t tiltsák be!
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség betiltásáról terjesztett törvénytervezetet a bukaresti képviselőház elé Bogdan Diaconu független képviselő szerdán arra az állítólagos merényletkísérletre hivatkozva, amelyet – az ügyészség szerint – a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Szervezet kézdivásárhelyi elnöke akart elkövetni. (tovább…)
Continue ReadingNem engedélyezték a képviselők Elena Udrea letartóztatását
A Képviselőház tegnapi döntése értelmében Elena Udrea ellen indulhat bűnvádi eljárás, és 24 órára őrizetbe vehetik, de előzetes letartóztatásba nem helyezhetik. (tovább…)
Continue ReadingRMDSZ-es aggályok a levélszavazást illetően
Nagy szavazattöbbséggel elfogadta a képviselőház tegnap a levélben történő szavazást lehetővé tevő törvénytervezetet, amely a külföldön élő román állampolgárok számára könnyíti meg, hogy részt vegyenek a parlamenti választásokon. (tovább…)
Continue ReadingÁllami támogatást kaphat a délutáni oktatás
A Képviselőház tegnap egyhangúan elfogadta Raluca Turcan liberális képviselő törvénytervezetét, amelynek értelmében a kisdiákok, a hatodik osztállyal bezárólag kétszáz lejes támogatást kaphatnak, amely a délutáni oktatás költségeit fedezné. (tovább…)
Continue ReadingTánczos Barna lett az RMDSZ szenátusi frakciójának vezetője
Tánczos Barnát választották az RMDSZ szenátusi frakciójának vezetőjévé az új parlamenti ülésszakra, Pataki Csaba lett a frakcióvezető-helyettes, Klárik László pedig a Szövetség szenátusi frakciójának titkára. (tovább…)
Continue Reading