Már amerikai, brit és orosz vakcinával is oltanak Európában, mégis lassan halad a program

Már több mint 12 millióan megkapták az első védőoltásukat az Egyesült Királyságban. Ez a legjobb arány Európában. A brit hatóságok mégsem elégedettek, mert a kisebb települések lakói nem jelentkeztek a védettségért. A szakértők szerint vidéken sokkal több a járványtagadó és akadnak helyek, ahol maguk a papok agitálnak a vakcina ellen. Bár az a legfontosabb, hogy a nagyvárosok ne alakuljanak gócponttá, a falvak nélkül, nem érhető el a kívánt 60%-os átoltottság.

(tovább…) Continue Reading

Havazás bénítja meg Nyugat-Európát

Egyszerre hozott ködöt, esőt és havazást a Darcy névre keresztelt vihar az Egyesült Királyság keleti partvidékére. A sarkvidéki hideg egyenesen Oroszországból érkezett és volt ahol -10 fokig hűtötte a levegőt. A vastag hótakaró szinte járhatatlanná tette a főutakat Angliában, és hétfőre virradóan több oltóközpontot is be kellett zárni az ítéletidő miatt.

(tovább…) Continue Reading

Enyhítés helyett inkább szigorítanak az EU-ban és Angliában is

Éjfélkor az Egyesült Királyság újra bezárkózott, immáron harmadszor – tudósít az euronews.com. Bár a szigetországban már két különböző vakcinával is megkezdődött a tömeges oltás, a gyorsabban terjedő, új koronavírustörzs miatt folyamatosan nő a fertőzöttek száma. Több kórház már kitette a megtelt táblát.

(tovább…) Continue Reading

Továbbra is nő Európában a koronavírus-fertőzöttek száma

A legrosszabb adatokat közölte az Egyesült Királyság a koronavírus-járvány kezdete óta. A napi új fertőzöttek száma meghaladta a 41 000-et. Az ápolónők és az orvosok erejükön felül dolgoznak, a baleseti és sürgősségi osztályok nagy nyomás alatt állnak. Wales-ben és Skóciában fennáll az egészségügyi rendszer túlterhelődésének veszélye. Spanyolországból is növekvő számokat jelentenek, a koronavírus okozta halálesetek száma meghaladta az 50 000-et. Az európai oltási program elindításával egyidőben Madrid létrehozza az oltást elutasítók nyilvántartását.

(tovább…) Continue Reading

Megállapodás született az Egyesült Királyság és az Európai Unió jövőbeni kapcsolatrendszerének feltételeiről

Az átfogó egyezményen belül vám-, illeték- és kvótamentességre épülő szabadkereskedelmi megállapodás is létrejött. Boris Johnson brit miniszterelnök szóvivője hangsúlyozta: ez az első ilyen jellegű szabadkereskedelmi szerződés, amelyet EU külső országgal kötött, és mindkét fél számára ez az eddigi legnagyobb értékű kétoldalú szabadkereskedelmi megállapodás.

(tovább…) Continue Reading

Szigorú szabályok érvényesek az Angliából és Írországból érkezőkre – egyre több ország zár be az Egyesült Királyságból érkezők előtt

Romániban is felfüggesztették két hétre a Nagy-Britanniából és Észak-Írországból érkező repülőgépjáratokat, miután Angliában a koronavírus egy új törzse jelent meg. Az Országos Vészhelyzeti Bizottság (CNSU) vasárnap este hozta meg döntését, amely ma este hét órától lép érvénybe. Az Országos Vészhelyzeti Bizottság döntése értelmében azok a személyek, akik december 21-étől érkeznek Angliából, kéthetes karanténba kell vonuljanak.

(tovább…) Continue Reading