Székedi Ferenc

A tegnap este Csíkszeredában, a Hargita Megyei Tanács galériájában megnyitottuk a megye és az innen elszármazott képzőművészek tárlatát. Botár László, a kiállítás kurátora, hónapokkal ezelőtt, a Gyökerek címszót ajánlotta közös témának. Erről beszéltem jómagam is,  és úgy gondolom, mai jegyzetemben érdemes néhány gondolatot megosztanom az elhangzottakból.

A televíziós műsorgyártásban vox populinak, vagyis a nép hangjának nevezik azt a műfajt, (tovább…)

Az újságírás legszokványosabb közhelyétől eltérően mai jegyzetem témája nem az utcán hevert, hanem egy lapos, sötétkék dobozban találtam rá. Néha, sok-sok sorstársamhoz hasonlóan, jómagam is betérek az Erdélyben alaposan elterjedt Caritas-üzlet hálózatba, ahol a legtöbbször ki lehet fogni valamilyen érdekességet: egy-egy kiválóan formatervezett edényt a skandináv országokból, netán egy-két Oscar díjas filmet DVD-én, esetleg olyan könyveket, amelyek mifelénk nem jelentek meg és ki tudja még mi mindenre lehet rábukkanni abban az áruhalmazban, (tovább…)

Nem vagyok heraldikus, nem vagyok jártas az ebből vagy abból a századból származó címerekben, de azt tudom, hogy nagyon sok nyugat-európai város vagy éppenséggel ország címerében ott a medve. Előszeretettel használták a középkorban, mert úgy tekintettek rá, mint az erő, a bölcsesség, a függetlenség példaképére, a közösség oltalmazójára. A medvés címeres városok és országok nagy többségében azonban a természetben már gyakorlatilag eltűnt a medve, még Svájc fővárosban , Bernben is, amely éppenséggel a medvéről kapta a nevét, csupán néhány címerállat fürdőzik egy híd alatti kis tóban, a turisták és a városlakók nagy örömére. (tovább…)

Azt hiszem, minden újságíró szívének a csücskében van egy olyan hely, ahová szívesen jár, ahová nagy kedvvel tér vissza. Igy vagyok én a csíkszentdomokosi Márton Áron emlékmúzeummal, amelyet közel két esztendőnyi átalakítás, felújítás után holnap délben újra látogathatóvá tesznek. A múzeum azért tér el a szokásostól, mert 2010-ben, a  püspök halálának 30. évfordulóján, nem is akármilyen közösségi összefogás nyomán nyitotta meg kapuit és olyan intézmény vált belőle, amely mind szemléleténél, mind elrendezésénél, mind a dokumentumok bemutatásánál fogva alaposan eltér az országban látható, bármiféle falusi múzeumtól. (tovább…)

A Csíki Székely Múzeum az utóbbi években elsősorban nagyszabású képzőművészeti rendezvényekkel hallatott magáról. Elhozta az  erdélyieknek a Munkácsy és Csontváry festményeket, de bemutatta a nagybányai festőiskola alkotásait ugyanúgy mint Nagy Imre kortársainak, Aba Novák Vilmosnak és másoknak a remekműveit, nem is beszélve több olyan tematikus kiállításról, amelyek jelentős  történelmi vagy művészettörténeti események köré összpontosultak. (tovább…)

Ma egy kis szünet, kedves hallgatóim, a foci világbajnokságban, hogy már holnaptól ott folytassuk, ahol abbahagytuk vagy még stílszerűbben fogalmazva, a második félidővel, ahol immár naponta kimondatik az itélet és a tíz európai, a négy délamerikai, az egy észak-amerikai és az egy ázsiai csapat közül valaki biztosan elhull és csak a legjobbak menetelnek majd a végső cél felé. Ami az elmúlt két hétben történt, arról világszerte rengeteg kommentár elhangzott és elhangzik, minden bizonnyal itthon is mindenkinek meg van a maga kedvenc sztorija a (tovább…)

Nemcsak a könyveknek, hanem a könyvvásároknak is meg van a maguk sorsa. Akár azt is mondhatnám, a maguk erdélyi sorsa, például az egymásra szervezés. A tegnap ugyanis kettő is nyilt, mindkettő vasárnapig tart, és mindkettő jórészt ugyanazokra az erdélyi könyvkiadókra alapoz. Az ünnepi könyvhét Kolozsváron vette kezdetét, a Csíkszeredai Könyvvásárnak pedig egy sportcsarnok, az Erőss Zsolt  aréna nyújt otthont. Hogy miért nem lehetett elkerülni a párhuzamosságot, (tovább…)

?Az mennyire, de mennyire szép dolog, hogy a magyar Facebook ismerőseim többsége a maga módján emlékezik rá, búcsúzik tőle .?

? Épp ezt gondoltam én is:milyen sokan szeretjük és tiszteljük nem csak a munkásságát, hanem őmagát is, mint embert, hiszen eddig még nem láttam a Facebook-on ilyen sok közösségi és személyes hangvételű megemlékezést művészről, költőről.?

?Hál’Istennek, hogy így van! Azt jelenti, Kányádi Sándort mindannyian magunkénak érezzük.? (tovább…)

A napokban az egyik ismerősőm megkérdezte: mit szoktam olvasni rendszeresen, mármint papíron, és nem a napi tájékozódásra gondolt, hanem magvasabb típusú olvasmányokra, főként folyóiratokra. Mondom neki, a Székelyföldet mindenképpen, a Látó, a Korunk is gyakran a kezembe kerül, annál is inkább, mert itt nyomják Csíkszeredában, a Művelődést, havilapként pedig vagy a könyvtárban vagy éppen a Megyei Kulturális Központban megtalálom, ahová elég gyakran vezet az utam. De olvasok még valamit, mondom neki, a román nyelvű Dilema Veche folyóiratot, immár jó hosszú ideje, egyrészt, hogy lássam, miként gondolkodnak a mértékadó román értelmiségiek, másrészt pedig, ritka használat miatt, nem szeretném elfelejteni annak a országnak a nyelvét, amelyikben élek. (tovább…)