Garzó Ferenc

Az én korosztályom emlékezetében még mindig reklámszlogenként él a mondat: „Lenin élt, él és élni fog”. Az egykori nagy orosz forradalom vezetőjének mitizált alakjából jelzőt is formáltak, azaz minden lenininek neveztetett, ami az egykori, kommunista utópiát hajszoló évtizedek ideológiájára utalt. Ilyen volt például a „lenini sajtó” kifejezés.

Az én nemzedékem a hatvanas években az általános iskolában az akkori tanterv szerint dalolta az énekórán, hogy „győzött a szovjetek hős serege”, „érctorkok harsogva zúgják a szélnek felszabadítók hősi nevét”.

Nemrég a HVG internetes kiadása egy rajzot mutatott be. Csalóka ez a rajz. Van, aki egy fiatal nőt lát rajta, de van, akinek a szeme előtt egy idős asszony profilja rajzolódik ki. Itt csupán egy érdekes kísérletről van szó, melyet két ausztrál pszichológusprofesszor csaknem 400 önkéntes bevonásával végzett. Arra a következtetésre jutottak, hogy életkorunk függvénye, mit látunk meg első pillantásra. A legfiatalabbak az ifjú női fejet, a legidősebbek pedig az öregasszonyt ismerik fel rögtön.

Pápának lenni nehéz feladat, ezt maga Joseph Ratzinger, a múlt héten elhunyt XVI. Benedek maga is megtapasztalta. Mint ahogy ezekkel a nehézségékkel kénytelen szembesülni a mai katolikus egyházfő, Ferenc is.

„Egy pápa soha nem nevezhet meg közvetlenül egy államfőt, nemhogy egy egész országot”. Ezt válaszolta nemrégiben Ferenc pápa a La Nación című argentin lap kérdésére, amely azt firtatta, hogy az Ukrajna elleni háborúval kapcsolatos állásfoglalásában miért nem említette Putyin nevét, vagy miért nem nevezte meg konkrétan Oroszországot.  

Ha visszagondolok a magyarországi rendszerváltás óta eltelt harminckét esztendőre, a szavazók többségi szemlélete, táborokra, csoportokra, koalíciós szövetkezésekre oszló szerkezete választásról választásra módosult.

„Jaj, de unom a politikát / Inkább engem törődne, és csinálnánk egy kisbabát!” – énekli Gizella az István a király című rockoperában. Gondolom, sokan vannak így ezzel, legalábbis ami a politikát illeti. Arról nem tehetünk, hogy éppen a politika tölti be életünk minden egyes napját, percét, mert még a családi ünnepek hangulatát is meghatározza, megüli jelenünket, olykor irányt is szab másnapunknak, még a legközelebbi rokonunkhoz fűződő viszonyunkat is befolyásolja.

A napokban idéztem fel emlékezetemben Móra Ferenc regénybeli kisfiúját, aki körtemuzsikát kapott ajándékba. De az csak akkor szólt, ha jó gyerek fújta. Gergő jó gyereknek bizonyult, mivel a zeneszerszám gyönyörű hangot adott ki általa. Csakhogy lázas, haldokló kishúgának sajnálta kölcsönadni ezt a körtemuzsikát, s miután a kislány meghalt, késő volt megbánnia, hogy önző volt, e szerszámból már nem jött ki egy hang sem. „Szívszakadva értettem meg, hogy már nem vagyok jó gyerek” – idézi szavait az író egyes szám első személyben.

Egyes oroszországi történészek felidéznek egy legendaszerű történetet, miszerint Sztálin, aki rossz viszonyban volt fiával, egyszer így korholta őt: „Netán Sztálinnak képzeled magad?