A történelmi párhuzamok mindig sántítanak, mégis, néha meglepően találóak. Mihail Gorbacsovnak, az egykori Szovjetunió utolsó elnökének a halálhíre Flavius Romulus Augustust, az ugyancsak rég letűnt Nyugatrómai Birodalom utolsó császárát juttatta eszembe, de nem az igazit, a történelmit, hanem annak groteszkké formált irodalmi alakját, Dürenmatt drámájának „nagy Romulusát”. A svájci drámaíró ugyanis olyan uralkodó képét teremtette színpadra, aki tragikomikus nemtörődéssel kezelte a hódító germánok közeledtét. Egyetlen dolog érdekelte őt csupán, az, hogy tyúkjai hány tojást tojtak aznap, és nyugalmas értetlenséggel fogadta vezéreinek, tanácsadóinak, családtagjainak a kapukon dörömbölő veszedelemről szóló riadt jelentéseit.
A szerző színdarabjához írt jegyzetében úgy fogalmaz: e császár húsz esztendeig játssza a pojácát, és környezete nem jön rá, hogy módszer van ebben az értelmetlenségben. Pedig a végén kiderül, mi a nagy Romulus igazi szándéka ezzel a bohóckodással: ő tudatosan építi le, pontosabban, hagyja elveszni birodalmát. Zaklatott párbeszédek során el is hangzanak ezzel kapcsoltos mondatai. „Róma világbirodalommá vált, és ezzel nyíltan intézményesítette a gyilkosságot, fosztogatást, sarcolást és erőszakot más népek kontójára. És akkor jöttem én” – mondja. „Róma árulója vagy!” – vágja szemébe felesége, Romulus pedig azt feleli: „Nem. Én Róma bírája vagyok”. Így folytatja: „Ez volt Róma, a Nap, ő adta az élet hevét, ám delelőjére hágva, lángba borította a világot, s most – buborékká válva a császár kezében – szelíd párává foszlik szét. Az utolsó császár a színdarabban nagyon is tudja, hogy mit tesz, amikor a tűz martalékául dobja birodalmát, hullani hagyja, aminek hullani kell, és széttapossa, ami halálra van szánva. A meddő fa megérett rá, hogy kivágják – hangzik egy helyen az ő szájából.
Nos, a nyolcvanas évek közepén a Szovjetunió vezetőjévé választott Gorbacsovra is sokan valahogy így emlékeznek, legalábbis abból a szempontból, hogy ő is lebontotta a zsákutcába jutott, amúgy is meggyengült szovjet birodalmat. De van egy nagy különbség: míg Romulus előre megfontolt szándékkal felelt meg egy történelmi szükségszerűségnek, addig Gorbacsov eredetileg nem lebontani, hanem igenis megtartani, demokratikus és emberközpontú reformokkal erősebbé akarta tenni saját hatalmas országát, melyet akkorra már alaposan megviselt az Amerikával vívott fegyverkezése hajsza, a gazdasági helyzet kilátástalansága, az egész rendszer szerkezeti életképtelensége. Akkor elemzők szerint az volt az elsődleges célja, hogy felszámolja a Szovjetunió elszigeteltségét, visszaterelje a nemzetek közösségébe. Felismerte ugyanis, hogy a Szovjetunió elszigetelten nem tud fennmaradni. Anyagilag és szellemileg oly mértékig kimerült az ország, hogy képtelen elviselni a nagyhatalmi helyzettel járó terheket.
Mihail Gorbacsov ezt a Szovjetuniót úgy akarta megmenteni, hogy emberibbé, élhetőbbé, politikailag átláthatóbbá tegye. Vállakozásába azonban belebukott, a Szovjetunió felbomlott. Egyes elemzők utólag már könnyen vélik látni az okot, például azt, hogy csupán a felépítményt próbálta átszabni, de a valóság lényegesebb eleméhez, a központosított gazdasághoz már nem mert hozzányúlni. A Népszava múlt heti számában a szerző George Willt, a Washington Post veterán publicistáját idézi, aki úgy fogalmazott: Mihail Gorbacsov is úgy került be a történelembe, mint Kolumbusz, tévedésből. Mert hát dehogyis akarta ő szétverni a Szovjetuniót vagy az úgynevezett szocialista tábort, a vége mégis az lett, hogy egy sor nép megszabadult a birodalmi igától és visszanyerte önrendelkezési jogát, emberöltőnyi időre szünetelt a hidegháború és enyhült az atomháborús fenyegetés. Ezért méltán kapott 1990-ben Nobel békedíjat, még ha pont abban az időben odahaza véres zavargások is törtek ki Kazahsztántól a Kaukázuson át a Baltikumig.
Mihail Gorbacsov mindenbe belebukott, amit a Szovjetunó utolsó elnökeként megpróbált. Az állam, amelynek az élén állt, azzal tette a legjobbat a világgal, hogy összeomlott – vallják az elemzők. Gorbacsov megkísérelhette volna a vaskezű diktatúrás terápiát is a menthetetlen beteg lélegeztőgépen tartására, de ő nem azt az utat választotta. A Facebook-on valaki egyetlen rövid mondatban összegezte a lényeget: Gorbacsov legnagyobb tette az volt, amit nem tett meg.
Az egykori római birodalom nem éledt fel többé. Ami az orosz birodalmat illeti, nos, ott másként látszanak alakulni a dolgok… Gorbacsovoknak ma már nem osztanak lapot.