Bíró Béla

Minden forradalom alapeszméje a szabadság: a nemzet, a faj, a munkásosztály, a nemi hovatartozás szabadsága. A forradalmárok erre a szabadságigényre alapozva próbálják fellazítani vagy felszámolni azokat a kényszereket, melyek a társadalmakat korábban úgymond béklyóba verték.

A XX. század közepén, a párizsi ’68-as lázadások időszakában azonban a gazdaság irányítói ráébredtek arra, hogy ezeket a hatalmukat veszélyeztető törekvéseket, azaz magukat a forradalmakat is a saját szolgálatukba állíthatják. (tovább…)

Recep Tayyp Erdogan, Törökország elnöke jóváhagyta azt az alkotmánymódosítást, melyre második elnöki ciklusának kezdete óta sóvárog, s mely lehetővé teszi számára, hogy újabb két választási ciklus tartamára (azaz gyakorlatilag 2029-ig) betölthesse az elnöki tisztséget. Ráadásul úgy, hogy miniszterelnökétől is megszabadulhat. Az alkotmány-módosítás ugyanis Erdogan egy másik álmát is teljesíti: (tovább…)

Miközben minálunk a végső előkészületek zajlottak a „Nagy Egyesülés” 100. évfordulójának megünneplésére, Kínában egy He Dzsiankui nevezetű fiatalember a Youtubon  bejelentette, hogy két mesterségesen manipulált génstruktúrájú kislány, az angol kifejezéssel „Designerbaby” (barkácskisded) látott napvilágot: Lulu és Nana.

A bejelentést, melyre a Hongkongban esedékes genetikai Kongresszus előestéjén került sor, világméretű felháborodás fogadta. (tovább…)

Néhány éve minálunk is általánossá vált a Black Friday-nek (azaz szerencsepénteknek) nevezett olcsóáru-vadászat szertartása. Az internetről, a bevásárlóközpontok reklámfüzeteiből a szó szoros értelmében elborítanak a nagyobbnál-nagyobb árengedményekről tudósító reklámok.

Mindezzel lényegében nem is volna baj. Csakhogy az egész felhajtás értelme abban merül ki, hogy a kereskedők és a beszállítók a lehető leghamarabb megszabadulhassanak immár eladhatatlannak bizonyult áruiktól. Minél gyorsabban forog a pénz, annál nagyobb a haszon. (tovább…)

Eszemben sincs az elmúlt napok szinte már példátlan méretű tömegtiltakozásainak nagyszerűségét megkérdőjelezni. Mi, romániai magyarok, azt hiszem kivétel nélkül a tiltakozásokban résztvevő román honfitársaink mellett álltunk. Sőt számunkra is félreérthetetlen, hogy a történések a román társadalom tényleges demokratizálódását, a demokratikus érzület kikristályosodásának kezdeteit jelenthetik. (tovább…)

A kedves olvasó viszonylag gyakran hallhat a kiveszésre ítélt gorillák, hátúszó bálnák (német kifejezéssel Finnwalle), elefántok vagy orángutánok megmentesére irányuló nemzetközi összefogásról. Mivel mindenki által ismert nagyvadakról van szó és a mentési akciók általában sikeresnek is mondhatók ezek az információk meg is ragadnak az emlékezetben. Sőt bizonyos megnyugvással is eltöltenek bennünket. A veszély reális ugyan, de mi emberek változtathatunk a helyzeten. (tovább…)

Amint azt már egy korábbi jegyzetben is kénytelen voltam megállapítani, Trump sikerének titka abban rejlett, hogy megtört egyfajta varázst. A liberális értelmiség, mely a sajtó és a televízió révén hosszú évtizedek óta uralta az amerikai nyilvánosságot, az amerikai társadalomra, sőt végső fokon a teljes nyugati nyilvánosságra egy olyan ? tabukkal gazdagon megspékelt, eufemisztikus ? beszédmódot erőltetett rá, melyről úgy érezhette, hatalmát örök időkre képes lehet bebetonozni. (tovább…)

Magyarországon tovább dúl a Kulturkampf. Egyrészt az ellenzék kérdőjelezi meg, időnként minősíthetetlen hangnemben a magyar sajtószabadságot, másrészt a kormányzat kérdőjelezi meg a külföldiek által finanszírozott alapítványok létjogosultságát. Mindkét eljárás megalapozottsága kétséges.

Hogy Magyarországon a sajtó szabad, az csak nyilvánvaló rosszindulattal kérdőjelezhető meg. (tovább…)

Ceaușescu alatt divat volt a román elsőbbség hangsúlyozása, melynek talán csak románul volt neve, s az is ironikus, a protocronism. Ezt az– akkortájt mániákussá fokozódó – törekvést már a román értelmiségiek egy jelentős része is nevetségesnek találta – s már amennyire a kor körülményei között lehetett – igyekezett is nevetségessé tenni. A rendszerváltás nyomán az irónia legitimáltatott, aztán lassacskán meg is feledkeztünk róla. (tovább…)

A minket is közvetlenül érintő német demokrácia kínban van.

Angela Merkel – hesseni kudarcot követő – visszalépése az utódlás kérdését akuttá tette. A kancellárasszony bejelentette lemondását a pártelnökségről, s mivel többszörösen kinyilvánította, hogy a győztes párt pártelnökének egyben kancellárnak is kell lennie, a helyébe lépő pártelnök szinte bizonyosan kancellár is lesz. Legalábbis a jelenlegi tényállás szerint. (tovább…)

A sajtónak az úgynevezett politikai korrektség jegyében évtizedeken át tartózkodnia kellett attól, hogy a bűnözők etnikai (korlátozottabb mértékben nyelvi-kulturális) hovatartozását vagy akár állampolgárságát nyilvántartsa, még inkább, hogy nyilvánosságra hozza.

A helyzet az úgynevezett menekültválság elmélyülése óta változni kezdett. (tovább…)