A minket is közvetlenül érintő német demokrácia kínban van.
Angela Merkel – hesseni kudarcot követő – visszalépése az utódlás kérdését akuttá tette. A kancellárasszony bejelentette lemondását a pártelnökségről, s mivel többszörösen kinyilvánította, hogy a győztes párt pártelnökének egyben kancellárnak is kell lennie, a helyébe lépő pártelnök szinte bizonyosan kancellár is lesz. Legalábbis a jelenlegi tényállás szerint. Ámbár – legalábbis ami a kereszténydemokratákat illeti – ez a tényállás is kezd ingadozni. A legújabb közvéleménykutatások eredményei szerint a mind dinamikusabban feltörekvő zöldek kezdik veszedelmesen megközelíteni őket. A Kereszténydemokrata- és a Keresztényszociális Unió változatlanul 27 százalékon (azaz a gödör mélyén) időzik, a zöldek viszont már a 24 százalékra is felkapaszkodtak. A szélsőjobboldaliak demonizált AfD pedig a maga 15 százalékával a 13 százalékra esett szociáldemokratákat is megelőzte.
A kereszténydemokraták pártelnöki döntése korántsem egyszerű. A Handelsblatt című lap közvéleménykutatása szerint a kereszténydemokrata jelöltek sorában első helyen az Angela Merkel által 2004-ben egyfajta száműzetésbe kergetett Friedrich Merz áll 23 százalékkal, a második helyen Annegret Kramp-Karrenbauer, Angela Merkel híve, a harmadikon a jelenlegi egészségügyminiszter, Jens Spahn (Merz nevelt fia) áll, akit – rossz nyelvek szerint – Angela Merkel azért iktatott be a kormányba, mert az egészségügyi tárca kész csőd. Egy egészségügyminiszter mindenné válhat, csak népszerűvé nem. És valóban: Jens 7 százalékkal a harmadik. A Handelsblatt által megbízott közvéleménykutató intézet a többi jelölt helyzetét már nem is mérte, pedig vannak még hárman: Mathias Hergen, a nemzetközi jog professzora, Andreas Ritzenhoff, hesseni vállalkozó és a berlini jogásznövendék, Jan-Philipp Knoop.
A problémát az okozza, hogy a pártelnököt a párt alapszabályzata szerint a választmány választja meg. Csakhogy a választmány – ismét csak rossz nyelvek szerint – jobbára a jobboldali-konzervartív Merz kezében van, aki a másfél évtizedes száműzetés évei alatt – amikoris milliárdossá küzdötte fel magát – folyamatosan tartotta kapcsolatait Angela Merkel „udvarának” hozzá hűséges tagjaival, illetve baráti körével.
Merznek tehát jó esélyei vannak arra, hogy a választmány őt válassza meg. Csakhogy Angela Merkel hívei, akik eleddig nem sokat adtak a választói bázis véleményére, hirtelen megrögzött demokratákká váltak. A bázis a közvéleménykutatások eredményei szerint továbbra is Angela Merkelhez ragaszkodik, tehát feltehetőleg hajlana arra, hogy az ő jelöltjét válassza pártelnökké. Tehát Angela Merkel és hívei számára egyszerre döntő jelentőségűvé vált az úgynevezett közvetlen demokrácia. Az ő esélyük ugyanis a bázis leszavaztatásában rejlene. Annak ellenére is, hogy Angela Merkel 2015-ben, amikor megnyitotta a német határokat, nem csak a bázist nem szólította az urnák elé, de még a kormányát sem konzultálta. Európai partnereiről nem is beszélve.
Az alapszabályzat valóban lehetővé teszi a bázis konzultálását, s ennek eredményétől a választmány sem tekinthetne el. Csakhogy közben új jelöltek is felléphetnek, akik felboríthatják az arányokat.
A fő gondot az okozza, hogy a választmánynak a második fordulóban (s az eddigi közvéleménykutatási eredmények alapján lesz olyan) a két, legtöbb szavazatot elért jelölt közül kell választania. Ha csak két jelölt lenne, nem lenne semmi gond. De mivel máris hat van, a bázist csak a választás második fordulója előtt lehetne konzultálni, erre azonban már nem lenne idő.
Az egyetlen megoldást – Robert Rossmannak, a Süddeutshe Zeitung cikkírójának véleménye szerint – csakis a választmányi döntést megelőző regionális konferenciák jelenthetnék, melyeken a választmány tagjai egyértelmű utasítást kaphatnának arra, hogy ki mellett kell letenniük a voksaikat.
De hogy erre nyílhat-e tényleges lehetőség, az csupán a választmányi politika boszorkánykonyháiban dőlhet el. Ott azonban a jelek szerint Merz befolyása lehetne a meghatározó. Csakhogy ebben a vonatkozásban is több a köd, mint az átláthatóság. Mert ha minden marad a régiben, még évekig Angela Merkel marad a Kancellár. Akinek befolyása egyelőre még meghatározó. S ezzel a választmány tagjainak is számolniuk kell. A kancellárasszonynak még jó ideig meg leszek az eszközei arra, hogy ellenlábasait (ahogyan eddig is tette) így vagy úgy félreállítsa.
Igaz ugyan, hogy a mind rosszabb választási eredmények jócskán megtépázták a tekintélyét, de korábbi autoriter vezetési gyakorlatából és nemzetközi támogatottságából ítélve még korántsem tekinthető papírtigrisnek.
Arról nem is beszélve, hogy a regionális alapszervezetekben – hangulatváltozás ide vagy oda – Angela Merkel demokratikus tisztogatásainak hála még mindig az ő „emberei” lehetnek a meghatározók.
Bárhogy is legyen tehát, a döntések a tagság feje fölött fognak megszületni. A szélesebb értelemben vett szavazóbázisról nem is beszélve.
Ez idő szerint – határokon onnan és túl – ekként áll az európai demokrácia. Melyet a Sargentini-féle demokraták hajlamosak valamiféle tökéletes jogállamként isteníteni.