Már korábban is szó volt arról, hogy manapság egyre több idegen szó és szakkifejezés kerül a nyelvünkbe, a modernkori nyelvújítók – persze, ha még használható ez a fogalom – pedig igyekeznek magyarítani ezeket, több-kevesebb sikerrel.
Gondolok itt például a selfie-re, amelyet 2013-ban a brit Oxford szótár szerkesztőbizottsága az év szavának választott. Világszerte használják, és a nyelvünkbe is annyira beépült, hogy magyaros írásmóddal még a 2015-ben megjelent új helyesírási szabályzatban is megtaláljuk, sőt a Szövegkovács legújabb kiadványának címében is szerepel, azaz Szelfizzünk Bernadett-tel. Többen is megpróbáltak magyar megfelelőt találni rá, voltak, akik az önfénykép, önfotó, önkép, mások pedig a magamkép, pillanatportré változatot javasolták helyette.
De mit is jelent a nyelvújítás? Az értelmező szótár szerint „a nyelvnek új szavakkal, fordulatokkal való mozgalomszerű, nagyobb mértékű gazdagítása, fejlesztése”, de az erre irányuló mozgalmat is ezzel a fogalommal írják le. Kosztolányi Dezső szerint „a borbély legalább ötszáz éves magyar szó, a fodrász ellenben alig százéves, a nyelvújításkor csinálta egy borbély”.
Az Akadémia Klub internetes oldala szerint „a magyar művelődés történetében általában azt a néhány évtizedre, 1790 és 1820 közé eső időszakban kibontakozó mozgalmat értik magyar nyelvújítás alatt, amelyben a magyar nyelvről vallott nézetek ütközése helyettesítette a nem engedélyezett politikai küzdelmeket. Azonban a tényleges nyelvújító mozgalom valójában mintegy száz esztendeig, Bessenyei György fellépésétől, az 1770-es évektől egészen a Magyar Nyelvőr megjelenéséig, 1872-ig tartott”.
Felvetődhet a kérdés, hogy milyen módszerekkel történt a nyelvújítás? A leglátványosabb eredményeket a szóalkotás terén hozta, az új szavak elterjedésében vagy eltűnésében fontos szereppel bírt, hogy tényleg szükség volt-e az adott szóra, könnyednek vagy nehézkesnek tűnt-e. A magyar nyelvújítás kiemelkedő alakja, Kazinczy Ferenc például a pillangót ízetlennek tartotta, és a lepe szót javasolta helyette, a venyigét pedig a borággal helyettesítette volna.
Természetesen a mindennapi nyelvhasználat döntött a hasonló kérdésekben, főként akkor, ha egyszerre több kifejezés volt versenyben. A bankúr, pénzcsűrnök, pénzkereskedő és a bankár szavak közül végül az utóbbi maradt meg a nyelvünkben. Még hosszasan sorolhatnám a példákat, de idő híján kénytelen vagyok elbúcsúzni Önöktől, jövő héten innen folytatom.
