Eddig nem meséltem arról, hogy az újságírás mellett a tánc is része az életemnek, míg előbbit húsz, utóbbit lassan tizenkilenc éve művelem, szerda esténként például kreatív táncos edzéseket tartok, és közben igyekszem lelkesíteni, ösztönözni a résztvevőket. Általában a mindennapok egyik leggyakrabban használt melléknevét, a szuper szavunkat ismétlem, amikor visszajelzést adok, noha számtalan szinonimája van.
Az Etimológiai szótár szerint „bizalmas nyelvi szó a latin super (azaz ‘fölött’) nyomán; a szuper- előtagú szavak egy részének (pl. szupersztár) jelentésköre hatott a szuper önállósodására”.
A szuper- előtag egyébként a régi magyar nyelvben sem volt ismeretlen, például többen is használták a szuperintendens kifejezést a protestáns egyházkerület élén álló püspökre célozva. Az elmúlt évtizedekben azonban – főként angol és német hatásra – egyre gyakoribbá vált a nyelvünkben: már nemcsak az olyan idegen szakszavakban fordul elő, mint a szuperlektor főnév vagy a szuperaktív melléknév, hanem szinte bármely magyar főnévhez, illetve melléknévhez hozzáragaszthatjuk, ha ki akarjuk fejezni annak rendkívüliségét, kiválóságát. Utóbbira csak néhány példát sorolnék fel a sok közül: szuperbenzin, szuperkrém, szuperfinom, szupergyors. A Nyelvművelő kéziszótár szerint főként a sajtónyelv és a bizalmas stílusú élőbeszéd kedveli a szuper- előtagú szavakat.
Most pedig néhány másodpercre kitérnék a görög eredetű hiper- összetételi előtagra, amely az utána álló szóval jelölt fogalomnak a nagymértékűségét, illetve túlzott voltát fejezi ki. Például létezik a hiperszenszibilis szavunk, amely a köznyelvben a túlérzékeny kifejezéssel helyettesíthető. Amúgy közben eszembe jutott a hiperszuper melléknév, amelyet néha a számítógép, sportautó, rúzstrükk, ház, bankfiók főnevek mellé társítanak, legalábbis a Google szerint. Én valószínűleg nem ezzel a kifejezéssel fogom dicsérni az embereket.
Most pedig visszakanyarodom a szuperhez, amely az ifjúsági nyelvben, valamint a bizalmas társalgásban már önállóan, állítmányi szerepű melléknévként is előfordul. Például akkor, ha megkérdeznek valakit, hogy milyen volt a film, az illető pedig azt válaszolja, hogy szuper.
Mit tanácsol a Nyelvművelő kéziszótár a használatával kapcsolatban? A szuper- előtagú szakszavak nem kifogásolhatók, de „fokozó értelemben csak módjával alkalmazzuk a szupert, mert a túlzott használat folytán elveszítette frissességét, közhelyszerűvé vált”. Egyrészt ezért is igyekezni fogok más mellékneveket keresni helyette…
