Pintér Sándor nemzetbiztonságért felelős magyar miniszterelnök-helyettessel, belügyminiszterrel tárgyalt tegnap Budapesten Carmen Dan román belügyminiszter. A találkozón – amelyen a román rendőr-főfelügyelőség és a határrendészet vezetője is részt vett – a többi között a kétoldalú együttműködésről, valamint az Európai Unió Igazságügyi és Belügyi Tanácsa soron következő üléséről volt szó, tekintettel arra, hogy 2019 első felében Románia tölti be az EU Tanácsának soros elnöki tisztségét. A román és a magyar tárcavezető egyaránt hangsúlyozta, hogy mindkét ország állampolgárai kedvezően fogadták a közös közlekedésrendészeti járőrszolgálatot, amelyet idén nyáron kezdeményeztek a közúti balesetek megelőzése érdekében. A megbeszélésen utaltak a karácsonyi ünnepek előtt várhatóan megnövekvő határforgalom megfelelő kezelésére. A magyar belügyminiszter közölte: a december 15-e és jövő év január 15-e közötti időszakban felfüggesztik a szisztematikus ellenőrzést a Romániával közös határszakaszon, aminek köszönhetően gördülékenyebb lesz a határátlépés.
A kormányfővel és az államelnökkel tárgyalt az OECD küldöttsége
A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet Romániáról készített gazdasági tanulmánya fontos ajánlásokat fogalmaz meg az adó- és költségvetési reformok, a…
Tovább...Kezdődik a költségvetés parlamenti vitája
Ma kerül a parlament illetékes szakbizottságai elé a 2026-os állami költségvetés tervezete. A képviselők és szenátorok 13 óráig nyújthattak be…
Tovább...Jövő héten dönthet a koalíciós sorsáról a PSD
A költségvetés elfogadása után konzultálni fognak a tagsággal arról, hogy a Szociáldemokrata Párt maradjon-e a kormánykoalícióban, illetve a miniszterelnök élvezi-e…
Tovább...Ismét szavaznak az ügyészjelöltekről
Hétfőn újra szavaz a Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács ügyészi részlege Alex Florența és Marius Voineag főügyészjelöltek alkalmasságáról, miután a múlt heti…
Tovább...