A kedves hallgatók minden bizonnyal emlékeznek, amikor néhány hónappal ezelőtt világszerte kisebb pánik kezdte felütni a fejét a hantavírus miatt. Néhányan ugyanis egy óceánjáró hajón megbetegedtek ettől a mindenekelőtt a dél-amerikai rágcsálók terjesztette kórtól, már-már újabb, a kovidhoz hasonló világjárványt kezdtek emlegetni, noha a felelős egészségügyi szervek a legtöbb országban felhívták a figyelmet, hogy erről szó sincs, mivel a hantavírus emberről-emberre nem terjed. Igy a pánikhullám csendesen elült, de azért szeretnék figyelmeztetni, hogy mifelénk a hantavírus nem tűnt el, sőt nagyon is terjedőben van.
Persze, másfajta vírus ez. Az élő beszédben, a rádiós és tévés szereplésekben valamint a sajtóban vagy a világhálós közösségi oldalak szövegeiben lehet egyre inkább a nyomára bukkani. Eredete természetesen a hanta, amelyről még a mesterséges intelligencia is azt írja, hogy félrebeszélést, lódítást, eltúlzást, nagyotmondást jelent. Ha valaki hantázik, akkor leginkább azért nyomja a szöveget, hogy másokat félrevezessen, hogy a szemükben érdekesebbnek, okosabbnak, fölöttük állónak tűnjön.
Voltaképpen nincsen szó másról, mint az egyszerű megbonyolításáról, amit néhány szóban el lehet mondani, azt körkörös mondatokkal, fölösleges szózáporokkal írják le. Menetközben felírtam magamnak néhány gyöngyszemet, amelyeket vagy olvastam vagy hallottam és a hantavírus ártalmaiként akár témánként is lehetne csoportosítani.
Mivel mindenfele egyre nagyobb az autós forgalom, azokban a falvakban, községekben, amelyeken országutak vezetnek át, az ott lakók csak nehezen tudnak átmenni az út egyik oldaláról a másikra. A polgármester azt nyilatkozza a riporternek – idézem: „ Nem volt megoldható a túloldal megközelítése a gyalogjáró szempontjából ezért kerestük, kerestük, egész tavasszal kerestük, hogy hol legyen.”
Ezen a nyáron sem mennek ritkaságszámba a falu- és városnapok. A helyi hivatalosságok az evés-ivást igen gyakran „minden korosztály számára felejthetetlen és komplex közösségi élménynek” nevezik, ahol a bor „nem csupán élvezeti cikk, hanem kulturált és közösséget építő, összekötő nedű is” a sajtok pedig arra jók, hogy „megismerjék a régió sokszínű és karakteres tételeit, amelyek a huszonegyedik században is megismételhetetlen jellemvonásokkal ruházzák fel az itt lakó, a szülőföldjüket soha elhagyni nem akaró székely embereket.”
A magyarországi média beleadott apait-anyait a csíksomlyói búcsúra való vonatos utaztatásba, nekem a legjobban az tetszett, amikor az egyik lelkes riporter már nem tudván hová emelni a nemzetegyesítés szintjét, a „ határokon átívelő zarándokvonatokról” beszélt.
Mifelénk a hantavírus terjedésének egy másik igen látványos területe, amikor különböző áltudományos szövegekkel el akarják adni, pénzzé akarják változtatni a – semmit. Manapság már olyan csend-táborok is működnek a Hargitán, ahol a reggeli program a madárcsicsergés, a déli a patakzúgás, a délutáni pedig az egyéni vagy közösségi elvonulás, ahol a táborlakók mély csendben nézhetik egymást és közben feltöltődnek mindenféle boldogság-hormonokkal. Mindezt persze nem ingyen, hanem néhány száz euróért. És akkor még nem is beszéltem arról a rengeteg, ehhez hasonló életvezetési tanácsról, ahol jól körülirva és idegen kifejezésekkel megtűzdelve elmondják, hogy mikor kire és mire figyelj, hogy az énképedet és önképedet alulról, felülről vagy bármilyen szögben értékeljed, mert attól leszel igazán nyugodt és megelégedett.
Nem folytatom, de érdemes megfigyelni, hogy mifelénk is, különösképpen a Székelyföldön, ahol az emberek hagyományosan közvetlenül, tömören, néhány szóban szoktak fordulni a másikhoz, hogyan terjed a hantavírus. Határok nélkül. Szerencsére nem halálos, de ugyancsak bosszantó.
