Ezen a hétvégén várhatóan a szokásosnál is nagyobb lehet a forgalom Magyarországon a főbb tranzitútvonalakon, elsősorban az M1-M0-M5-ös és az M1-M0-M3-as szakaszon a Nyugat-Európába visszatérő munkavállalók miatt – közölte a Magyar Közút Nonprofit Zrt. pénteken az MTI-vel.
A közleményben hozzátették, ezzel egy időben az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzései alapján pénteken késő délutántól elsősorban a Dunántúlon, majd szombattól az ország nyugati és északi területein is számottevő havazás várható. Pénteken az ország nyugati megyéiben viharos széllökések is várhatóak, szombaton a Dunántúl nyugati felében a havat havas eső, eső váltja fel, Veszprém megyére pedig – ahol akár 60-70 kilométer per órás széllökések is lehetnek – citromsárga riasztást adtak ki hófúvás veszélye miatt. Vasárnap már csak elszórtan fordulhat elő kisebb havazás – fejtették ki.