89 éves korában elhunyt Roger Moor, az egykor méltán népszerű Angyal, Minden lében két kanál, illetve a 007 ügynök című filmsorozatok főszereplője. Bár ő elsősorban az én generációm sztárja volt, ha azt mondom, hogy ő volt Bond, James Bond, akkor bizonyára a fiatalabbak is tudják, hogy kiről van szó. Apropó feljegyezték róla, hogy ezt a rövid mondatot, hogy a nevem Bond, James Bond hosszú órákig gyakorolta, mert a rendezője azt mondta neki, hogy felejtse el a skót akcentusát.

Sir Roger Moore 1927-ben született Stockwellben. Kezdetben fotomodell volt, majd grafikusként próbált szerencsét. A színészettel később ismerkedett meg. Megnyerő külseje, könnyed, humoros stílusa révén hamar befutott. Szívesen alakította a laza, szellemes és nagyon ötletes titkos-ügynök szerepét, azonban ismerői arról számoltak be, hogy ez a szeretetre méltó, bohém fickó a valóságban nagyon keményen megdolgozott azért, hogy a filmvásznon és a tévé képernyőjén könnyednek hasson. Alapos és maximalista volt. A legapróbb gesztusait is akkurátusan gyakorolta, mindaddig, amíg tökéletesnek ítélte. Hasonlóképpen kritikus volt az általa játszott filmek forgatókönyveivel szemben. Egy alkalommal például így nyilatkozott a 007-es ügynök című sorozat főhőséről: ?Számomra a Bond-filmekben felvázolt helyzetek nevetségesek és elképesztőek. Ez az ember kém kellene, hogy legyen, és mégis mindenki tudja róla, hogy kém. A világ összes pultosa rázva és nem keverve szolgálja fel neki a martinit. Létezik olyan komolyan vehető kém, akit mindenhol felismernek, ahova megy? Ez elképesztő, így aztán a humort is ilyen harsányan kell kezelni.?

Roger Moore igazi sztár volt és nem múló celebritás. Nagyon keményen megdolgozott a sikereiért. Fontos volt számára a népszerűség, de ezt nem olcsó trükkökkel, frivoll beszólásokkal, hanem fegyelmezett munkával érte el. Ezért sikerült maradandót alkotnia.

Legnagyobb sikerét kétségtelenül a Bond filmekben aratta, de azután sem hagyott fel a színészettel, hogy végleg levetette a 007-es ügynök szmokingjátt. A Vadlibák című akciófilmben Richard Burtonnal játszott, majd a hasonló stílusú Ágyúgolyó futamban és a Rózsaszín párduc átkában is feltűnt. Utolső filmjét tavaly forgatta. A részben magyar produkciójú, Edelényi János által készített Jutalomjáték című filmben a színész saját magát alakította.

Színészi munkája mellett Roger Moore jótékonykodással is foglalkozott. Audrey Hepburnnal együtt az UNICEF jószolgálati nagyköveteként a bántalmazott gyerekek jogaiért küzdött.

A népszerű színész négyszer nősült és háromszor elvált. Feleségei sorrendben: Dorn Van Steyn műkorcsolyázó, Dorothy Squirer énekesnő, Luisa Mattioli színésznő és Kristina Tholstrup. Három gyereke született és mindhárman a filmszakmában helyezkedtek el.