Vádat emeltek a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom két vezetője ellen

Vádat emelt a szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség Szőcs Zoltán és Beke István, a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom erdélyi, illetve kézdivásárhelyi szervezetének vezetője ellen – közölte tegnap honlapján az ügyészség. Beke Istvánt közösség elleni merényletkísérlettel, valamint a robbanóanyagokra vonatkozó szabályok megsértésének a kísérletével, Szőcs Zoltánt közösség elleni merényletre való felbujtással, a robbanóanyagokra vonatkozó szabályok megsértésére történő felbujtással vádolják. (tovább…)

Continue Reading

Nem az eltűnt gép tárgyait találták meg

Görög és egyiptomi hajók és repülőgépek is keresik a tegnap eltűnt egyiptomi utasszállító gép roncsait. Tegnap két mentőmellényt és műanyagdarabokat találtak a görög Kárpáthosz-szigettől mintegy 370 kilométerre délre, de mint utóbb kiderült, ezek a tárgyak nem az EgyptAir légitársaság gépéről származnak. (tovább…)

Continue Reading

Erdélyben egy húron pendülünk

Öröm volt látni, hogy valamiben mégiscsak közel kerültünk egymáshoz. Az erdélyi románok és magyarok 81,5 százaléka együtt ünnepelné a román és a magyar Húsvétot, vagyis egy napon. Ez mindenekelőtt azt bizonyítja, hogy nem vagyunk idegenek ? legalábbis e tekintetben. Tehát van még remény! És ez már valóban a Húsvéthoz illő hozzáállás ? felfedezés. (tovább…)

Continue Reading

Lehet pályázni a MOL Tehetségtámogató programra

A MOL Románia és a Közösségért Alapítvány tizenegyedik alkalommal hirdette meg a MOL Tehetségtámogató programot. Az országos program támogatási kerete 350 000 lej, amelyre kiváló eredményeket elért fiatal művészek és sportolók pályázhatnak. A program keretében egyénileg és csoportosan is lehet pályázni a sport és művészet kategóriában egyaránt. A pályázatok benyújtásának határideje: 2016. június 18-a. (tovább…)

Continue Reading

Egyfordulós lesz a polgármester-választás

Nem sérti az alaptörvényt az egyfordulós polgármester-választást előíró önkormányzati választási törvény. Erről döntött ma az alkotmánybíróság, amely elutasította Liviu Avram egyfordulós polgármester-választással kapcsolatban emelt alkotmányossági kifogását. A független bukaresti polgármesterjelölt, az Adevărul napilap főszerkesztő-helyettese alkotmányossági kifogását április közepén fogadta el a Bukaresti Törvényszék, és továbbította az alkotmánybírósághoz. (tovább…)

Continue Reading

Bíróság elé állt Salah Abdeslam

Megérkezett a párizsi központi bíróságra a tavaly november 13-i merényletek elkövetésével gyanúsított Salah Abdeslam, akit ma hallgatnak meg először a francia bírák. A fegyveresek által őrzött férfit helikopterrel vitték Párizsba, ahonnan autóval szállították át a főváros szívében fekvő központi bíróságra. (tovább…)

Continue Reading

Varga Attilát javasolja az RMDSZ az Alkotmánybíróság tagjának

Az RMDSZ Varga Attila alkotmányjogászt, volt parlamenti képviselőt, a Nemzeti Liberális Párt Mona-Lisa Neagoet, a Legfelsőbb Bírói Tanács tagját javasolja az Alkotmánybíróság tagjának. Az erre vonatkozó kéréseket már iktatták a képviselőházban ? tájékoztat a Mediafax hírügynökség. Mint ismert, Puskás Bálint és Tudorel Toader jelenlegi alkotmányjogászok, illetve Augustin Zegrean, alkotmánybírósági elnök mandátuma július 13-án jár le. (tovább…)

Continue Reading

Botrány a felhígított fertőtlenítőszerek miatt

Évente négymillió ember egészségét veszélyezteti a hazai kórházakban használt fertőtlenítőszer, amelyet mintegy tízszeresen hígítanak fel a gyártó cégek – derítették ki a Gazeta Sporturilor oknyomozó újságírói, akik szerint ez csak részben a kórházi illetékesek mulasztása. A Hotnews hírportál a RISE Project-re hivatkozva arról számol be, hogy a Dan Alexandru Condrea vezette Hexi Pharma nevű, fertőtlenítő anyagokat előállító cég 7 euró 90 centért vásárolja Németországból a fertőtlenítőszer literét, amelyet 100 euróért ad majd el a hazai kórházaknak egy ugyancsak Condrea által vezetett ciprisi offshore cégen keresztül. (tovább…)

Continue Reading