A Hongkongra vonatkozó új kínai nemzetbiztonsági törvénytervezet elleni tüntetésre szólítottak fel helyi aktivisták pénteken, írja az MTI.

Pekingben csütörtökön jelentették be, hogy a parlament pénteken kezdődő éves ülésszakán megvitatnak egy olyan törvénymódosítást is, amelynek célja a hivatalos álláspont szerint a hongkongi nemzetbiztonság helyzetének javítása lenne. Aktivisták azonban a függetlenség és szabadság elleni támadásnak tekintik a kezdeményezést.

Hongkongi demokráciapárt törvényhozók csütörtök éjjel közös közleményben ítélték el a város alaptörvényének durva megsértését. Szerintük a jelenlegi tervezet Hongkong végét jelentheti. “Peking erővel és félelemmel akarja elhallgattatni a bíráló hangokat” – írta Joshua Wong aktivista a Twitteren.

A hongkongi minialkotmány értelmében a területnek saját nemzetbiztonsági törvényt kell életbe léptetnie, azonban nem sikerült elfogadni erre vonatkozó jogszabályt 1997 óta, amikor a korábbi brit gyarmat visszakerült Kína fennhatósága alá.