Az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) és a Magyar Polgári Párt (MPP) fúziójáról döntött szombaton Csíkszeredában a két párt küldöttgyűlése. Az új párt az Erdélyi Magyar Szövetség (EMSZ) nevet fogja viselni.

A pártok határoztak arról, hogy az egyesült párt bejegyzési procedúráját az önkormányzati választások után indítják el, a választásokon pedig az Erdélyi Magyar Szövetség politikai szövetségben vesznek részt. A két párt elnöke, Csomortányi István (EMNP) és Mezei János (MPP) a politikai szövetség társelnökei lesznek. A fúzióról szóló megállapodás aláírásakor az új szövetség vezetői elmondták, nem gyengíteni, hanem erősíteni akarják az erdélyi magyar képviseletet, és eredményre próbálják sarkallni a Romániai Magyar Demokrata Szövetséget (RMDSZ) is. Az MPP és az RMDSZ 2013 óta létező politikai együttműködéséről Mezei János elmondta: ha lesz nyitottság az RMDSZ részéről, az új szövetséget is “behozzák a megállapodásba”.