Utolsó plenáris ülésén az Európai Parlament állásfoglalást fogadott el, amelyben aggodalmát fejezte a feltételezett orosz politikai beavatkozás miatt, továbbá az ilyen esetek kivizsgálására és a befolyásolási kísérletek elleni fellépésre szólított fel, különös tekintettel a június elején esedékes EP-választásra.

A 429 szavazattal, 27 ellenszavazat és 48 tartózkodás mellett elfogadott állásfoglalás szerint a közelmúltban több olyan, a Kreml által támogatott kísérletre derült fény, amely az európai demokratikus folyamatokba való beavatkozásra és azok aláásására irányult. Az állásfoglalást támogató EP-képviselők leszögezték: minden ilyen kísérletnek következményekkel kell járnia, majd megdöbbentőnek nevezték azokat az állításokat, melyek szerint egyes EP-képviselőknek fizettek az orosz propaganda terjesztéséért.

Az Egyesült Államok Szövetségi Nyomozó Irodája (FBI) a közelmúltban kihallgatta Maximilian Krah-t, az Alternatíva Németországnak (AfD) párthoz tartozó EP-képviselőt, mivel esetében felvetődött a gyanú, hogy pénzt kapott a Kreml ügynökeitől. Ezt követően letartóztatták Krah parlamenti asszisztensét azzal a váddal, hogy kínai kém volt.

Az Európai Parlament egyúttal aggodalmának ad hangot a magyar kormány számos politikája és álláspontja miatt, amely számos alkalommal helyezkedett oroszbarát vagy Kína-barát álláspontra.

Az Európai Parlament a beavatkozással szembeni védelmének megerősítésére a belső biztonsági kultúra megerősítését javasolta. Kötelező biztonsági képzést sürgetett az EP tagjai és a teljes személyzet számára, továbbá megfelelő biztonsági engedélyeket és a parlamenti személyzet fokozott átvilágítását.

Az EP-képviselők felszólították a tagállamok kormányainak képviselőiből álló uniós Tanácsot, hogy a Kreml által támogatott médiumokat és más műsorszolgáltató és médiaszervezeteket, valamint az EU-ban zajló propaganda- és dezinformációs kampányokért felelős személyeket is vonja be az Oroszországgal szemben készülő, 14. szankciós csomagba.