Ma reggel még 15 megyei út volt lezárva a kedvezőtlen időjárási viszonyok miatt Iasi, Krassó-Szörény, Tulcea és Vaslui megyében. A belügyminisztérium délben közétett tájékoztatása szerint már minden országúton újraindult a forgalom, de egyes szakaszokon továbbra is téliesek a közlekedési körülmények, és részleges útlezárások is lehetnek. Az utóbbi 24 óra hóviharai miatt ma reggel tanácskozásra gyűltek össze az illetékesek, Mihai Fifor ügyvivő kormányfővel együtt. A belügyminisztérium összesített adatai szerint sem a vasúti, sem a légi közlekedésben nincs fennakadás. A vihar miatt korábban lezárt folyami és tengeri kikötőket is megnyitották. Az áramellátás megszakadt Brassó, Konstanca, Dâmboviţa, Galaţi és Suceava megye 13 településén, a szakemberek dolgoznak a meghibásodások elhárításán. A tanácskozáson arról is beszámoltak, hogy Tulcea megyében az időjárási körülmények miatt helikopterrel kellett kórházba szállítani egy 34 éves, várandós nőt. Az utóbbi 24 órában országszerte 13.450 rendőrt, tűzoltót és csendőrt kellett mozgósítani a kedvezőtlen időjárás miatt – közölte a belügyminisztérium.
Ma áll össze az új vajdasági kormány
Ma tartja jelenlegi összetételében a második ülését a vajdasági tartományi képviselőház. Az ülés napirendjén mindössze két pont szerepel: a tartományi kormány…
Tovább...Johannis Washingtonban
Klaus Johannis államelnök munkalátogatáson tartózkodik Washingtonban, ahol ma veszi át az Atlanti Tanács nevű agytröszt vezetőjétől a Distinguished International Leadership Award kitüntetést, amit a kimagasló pályafutása, Románia…
Tovább...Elmaradhat idén a Múzeumok Éjszakája program
A Múzeumok Éjszakája rendezvénysorozat idei kiadásának felfüggesztésére szólította fel a kulturális intézményekben dolgozókat a Culturmedia és Alfa Cartel szakszervezet. A múzeumokban…
Tovább...Beindul a forgalom a vidombáki reptéren
Tegnap kezdődött meg a jegyárusítás a Fly Lili légitársaság júniusban induló vidombáki járataira – tudatja a Brassó megyei repülőtér. Már az első 24…
Tovább...