Vélemény

Harmincöt évvel ezelőtt történhetett az eset, pontosan már nem emlékszem. Akkoriban egyik munkatársammal – mindketten géplakatosok voltunk egy rég megboldogult könnyűipari gyárban, boldogok az asszonyok között – gyakran töltöttük együtt a szabadidőt is. Remek hanglemezgyűjteménye volt, s időnként lemezeket cseréltünk, ha már eluntuk a sajátjaink hallgatását.

Hogy Ukrajna és Kína korábban is élénk gazdasági kapcsolatban álltak egymással, azt korábban is tudtam, sőt azt is, hogy Ukrajna csodálatos termőföldjeinek közel egyharmadát – még Ukrajna oroszok általi lerohanása előtt – a kínaiak bérelték. (A maradékot az amerikaiak vásárolták fel valamivel később.)

Az egykori mitológiai borbély nem tudta magában tartani a tikot, miszerint magas rangú kliensének, Midász királynak szamárfülei nőttek. Annyira szorította bensőjét a közlési vágy, hogy kénytelen volt egy gödörbe kiáltani: „Mídásznak számárfülei vannak!” Vesztére tette: a nádas ugyanis világgá susogta ezt az infót, a borbély pedig életével lakolt az indiszkrécióért.

A napokban az egyik erdélyi magyar közszolgálati rádióban végig hallgattam közel egy órányi szakmai beszélgetést a hazai magyar nyomtatott újságok és folyóiratok válságáról.

A Mi Hazánk fasiszta politikusának, egy újságíró felakasztása fölötte üdvös voltáról szóló elmélkedése, romaellenessége és antiszemitizmusa szinte a teljes román közéletben kiverte a biztosítékot.

A népakarat korábban megkérdőjelezhetetlen volt. Erről szóltak a narratívák is, a voksolás valódi választás volt, utána nem kiáltott senki csalást. A tanmesének szánt legenda szerint egyetlen voks döntött arról, hogy az Egyesült Államok hivatalos nyelve az angol lett és nem a német.  De hol van már az amerikai demokrácia aranykora?

Két késeléses ügy borzolta a csíkszeredai és a marosvásárhelyi polgárok, valamint a székelyföldi médiafogyasztók kedélyét a hét végén.

A szókapcsolat nem az én leleményem. A jeles irodalomtudós, Umberto Eco alkotta meg, de bennem az egyetemes emberi jogokra alapozott nyugati demokrácia működésmódjait közvetlenül is asszociálja.

„Ezt széles zsebemből kihúzni jó, nincs ennél öröm nagyobb. Olvassátok, irigyeljelek: én a Szovjetunió polgára vagyok”. Ezeket a sorokat Vlagyimir Majakovszkij egykori szovjet költő írta 1929-ben „Versek a szovjet útlevélről” címmel.

Olvasom, hogy Erdélyi Perpatvar címmel immár harmadszor szervez vitafórumokat a MIÉRT, vagyis az Erdélyi Magyar Ifjúsági Értekezlet. A háromfős középiskolás csapatok különböző politikai, gazdasági és szociális kérdések mentén vitáznak, majd képzések és gyakorlatok, illetve térségi versenyek után eljuthatnak a decemberi székelyudvarhelyi döntőbe.

Meglehetős felháborodás és értetlenkedés, no meg nagyfokú tájékozatlanság övezte a sajtóban és a közösségi oldalakon a Legfelsőbb Bíróság kedden meghozott döntését, amelynek lényege az, hogy az elévülésre vonatkozó törvényes rendelkezések kötelezőek és általános érvényűek, következésképp, minden büntetőeljárásban alkalmazni kell őket.

Riogatnak. Innen és onnan. Jobbról és balról. Politikusok – hatalmon lévők és ellenzékiek –, médiaguruk és -napszámosok.