Vélemény

Kedves hallgatóim, ma este hét órától Csíksomlyón nagyszabású rendezvénnyel zárják az idei Márton Áron emlékévet: Jakubinyi György érsek tartja a szentmisét, magyarországi és Hargita megyei hivatalosságok mérik fel az emlékévnek az egész Kárpát-medencére kiterjedő, szoborállításokban, tanácskozásokban, kiállításokban, könyvkiadásokban ugyancsak gazdag eseményeit. Arra gondoltam, az esti záróünnepség előtt, Csíksomlyóra el nem jutó hallgatóink számára is röviden összefoglalom Márton Áron életútját. (tovább…)

Rég, fájdalmasan rég nem jártam Budapesten, csak most nyugodtam bele, hogy nem maradhatok el tőle mindaddig, amíg a rossz – amivel, úgy látszik, együtt kell élni, mint egy krónikus betegséggel – el nem múlik. (Bár abban biztos vagyok, hogy megérem az elmúlását, ha a társadalom teljes kigyógyulását belőle nem is.)

És ha Budapest, akkor első a Duna, és elmaradhatatlan az „én négyszögem” rituális besétálása: Blaha Lujza tér – Oktogon (Nyugati pu.) – (tovább…)

Kedves hallgatóim, néhány órával ezelőtt szokatlan színhelyen írtam meg mai jegyzetemet. Előttem könyvek, mögöttem könyvek, a terem pedig nem más, mint Nagyváradi Szigligeti Színház stúdióterme, a Fehér Terem, ahogyan a házigazdák mondják, mert létezik az épületben egy Fekete Terem is, ahol a kevesebb nézőt igénylő előadásokat játszák. Az épület maga pedig nem más mint az egykori patinás nagyváradi nyomda, Ady Endre egykori kávéházának a szomszédságában, ahol már a tizenkilencedik és huszadik század fordulóján nyomtattak hírlapokat és folyóiratokat, (tovább…)

Évjáratunkból Csiki László ment el először, tíz évvel ezelőtt,  2008. október 2-án, három nappal hatvannegyedik életévének betöltése előtt. (Az Idősek Világnapjának másnapján…) Idén április 9-én itthagyott Horváth Andor is. Ők ketten voltak a legjobb velem egykorú, „44-es” barátaim a bukaresti sajtóházban, testvérszerkesztőségeinkben.

Csiki később, egy évvel utánunk került fel a román fővárosba. Jó kis társaság, szigetpár volt az a csakhamar legfontosabbá váló két romániai magyar kulturális intézmény, (tovább…)

Bukarestben az Állami Zsidó Színház, akárcsak a Nottara Színház, egy fesztivál keretében tért vissza hajlékába. Az Állami Zsidó Színházat évekig tatarozták, s a társulat ez alatt más színházak hajlékában játszott ? itthon és külföldön -, vendégeskedett. Most viszont erőteljesen fel akarta hívni a figyelmet, hogy visszatért a felújított és jó előadási lehetőséget kínáló otthonába, a Bara?eumba,  s nagyon szeretné, ha a közönsége is észrevenné ezt, és visszatérne az Állami Zsidó Színház előadásaira. (tovább…)

A kritikai társadalomtudományok (az absztrakt elmélet és az absztrakt empirizmus pólusai között mozogva) többet tudnak a társadalmi átalakulások dinamikájáról, mint azt általában föltételezik, illetve ? és mivel a politikum ellenérdekelt az általuk föltárt valóság napfényre kerülésében, és ezért elfedi, vagy legalábbis igyekszik fölülírni az egyre divatosabb populista/demagóg diskurzusaival ? ez a tudás gyakran háttérben marad. (tovább…)

A román-magyar viszony az utóbbi években ismét mélypontra süllyedt. A liberális-szociáldemokrata, majd technokrata kormányzat égisze alatt megindult az RMDSZ román-magyar együttműködésre alapozott stratégiájának eredményeként elért kisebbségi vívmányok lassú, de szívós visszavétele. A nyílt nacionalizmus ismét a román politikai cselekvés egyik alapmotívumává vált. Igaz, nem közvetlenül politikai eszközökkel. (tovább…)

Mint értesültünk róla: Dálnoky Réka nyerte a centenáriumi drámapályázatot, amelyet a román—magyar viszony színházi feldolgozása – pontosabban: megemésztése – céljából hirdettek meg Kolozsváron. 14 darab érkezett a pályázatra – tehát több írót is foglalkoztat ez a kérdés. Most már az lenne a jó, ha vevő is akadna – színház és néző – ezekre a darabokra.

A nyertes – Dálnoky Réka – a normalitás jegyében dolgozta fel a témát. Ami ez esetben azt jelenti, – mint Hegedüs Csilla mondja, (tovább…)

Romeo él, és Júlia is – kábé erre figyelmeztet Jurij Kordonszkij előadása Bukarestben, a Nemzeti Színházban. Vagyis a shakespeare-i történet nem egy szép reneszánszkori mese, hanem az élet maga – cinikus kegyetlenségével, durvaságaival, zajos és zajtalan vívódásaival; szertelen rajongás és jól kiszámított csalás; menekülés, örökös futkosás és erőszak – mindenhol és minden szinten. Pótcselekvések tömkelege… Már Eminescu megállapította a Shakespeare-rel kapcsolatos töprengései során, hogy a nagy angol költő „olyan, mint az Úristen: (tovább…)

Tapasztalatom szerint manapság, enyhén szólva ritkán, ha egyáltalán valaha is, foglalkozunk morális kérdésekkel, hiszen azok filozófiai, általános kérdések, és ma a világ, hogy úgy mondjam, absztrakt pragmatikus. Nagyobb becsben van a politikai haszonelvűség – legtöbbszőr álságos – hangoztatása, mint az életünket, beszélünk róla vagy sem, végső soron meghatározó erkölcsi elvekről és a vele járó felelősségről való beszéd. (tovább…)