Ágoston Hugó: A legnagyobb csalás?

A vesztes tábor már akkor csalást kiáltott, és bevallom, magam is azonnal arra gondoltam, annyi volt a gyanús körülmény. Az eredmény azonban természetesen maradt, hivatalosan bizonyítani semmit sem lehetett. Most fordulat következhet ebben az ügyben.

 

Kedves hallgatóim, vallomással kezdem. Románia rendszerváltozás utáni államelnökei közül csupán egy: Emil Constantinescu lett az ország első embere az én szavazatommal is, 1996-ban. Előtte Ion Iliescura nem szavazhattam; de nem szavazhattam meg őt ?kisebb rosszként? 2000-ben sem, amikor döntőbeli ellenfele Vadim Tudor volt ? inkább ?távol maradtam?. (tovább…)

Continue Reading

Zsehránszky István: A látszat kedvéért

Igen. Szép hazánkban minden a látszat kedvéért történik. És azért, hogy jelenteni lehessen. Hogy dicsekedhessünk vele ? mi is, valamiért. Aztán nem számít, hogy például a frissen aszfaltozott út egy év múlva már tele van gödrökkel. Amelyekbe sok helyen virágokat ültetnek, hogy felhívják rá a figyelmet. Pedig egyebet kellene tenni! (tovább…)

Continue Reading

Székedi Ferenc: Egykor és ma

Kedves hallgatóim, jegyzetem elhangzása előtt néhány perccel megkezdődött a Romániai Magyar Demokrata Szövetség tizennegyedik kongresszusa a kolozsvári sportcsarnokban. Az Erdélyi Magyar Televízió ma is, holnap is, élőben közvetíti munkálatokat, én viszont  arról szeretnék beszélni, ami nem látszik. Úgy hozta a sors, hogy egy kivételével részt vehettem az RMDSZ valamennyi kongresszusán, és még ma is élénken élnek bennem a nagyváradi, első kongresszus képei.

(tovább…) Continue Reading

Ágoston Hugó: Paradoxon?

Bevallom, meglepett a hír, hogy Laura Codruta Kövesi (a továbbiakban LCK) eséllyel pályázik az európai főügyészi tisztségre. A romániai korrupcióellenesség teljhatalmú ura többször alkotmányt sértett, legsúlyosabban akkor, amikor a titkosszolgálatokkal lepaktálva, alkotmányellenesnek nyilvánított protokollumok alapján a Basescu-Macovei instaurálta rendőr- és ügyészállamot politikai és gazdasági ellenfelek megsemmisítésére használta fel. Harcát bilinccsörgés, hazug vívmányjelentések sora, a propagandasajtó állandó harckészültségben tartása és főképpen az ártatlanság vélelmének semmibe vétele kísérte. Azokat pedig, akik visszaélései ellen szót emeltek, a jogállamiság és a független igazságszolgáltatás ellenségeinek nyilvánították – itthon és az Európai Unióban.

(tovább…) Continue Reading

Zsehránszky István: Kit választok?

A múlt héten az Adevărul hétfői számával együtt könyvet is lehetett venni. Nicolae Iorga Tanácsok a sötétben című könyvét, amely a nagy író, történész, politikus – minek is nevezzük? – rádióban elhangzott beszédjeit tartalmazza, 61 rövid szónoklatot. Kíváncsi voltam rá. Mert mi annak idején, a sokoldalúan fejlett szocializmus korában egy szót sem tanultunk Iorgáról az iskolában, de még az egyetemen sem. Pedig az mégiscsak figyelemre méltó, hogy ez az ember 12 755 cikket és tanulmányt írt – igen, tizenkétezer hétszáz ötvenötöt!  Az általa megjelentetett kötetek – vagyis könyvek – száma pedig 1003, vagyis egyezer három -, és időközben még írt 16 drámát is, egyetemi tanár volt, akadémikus, hol a Szenátus hol pedig a Képviselőház elnöke, egy időben tanügyminiszter, máskor pedig miniszterelnök. Nem szerette a vasgárdistákat, és azok gondolkodás nélkül megölték őt.

(tovább…) Continue Reading

Sarány István: Rituális együttolvasás

Az a szerencse és megtiszteltetés ért korábban, hogy magam szerkeszthettem a jeles szokáskutató, dr. Balázs Lajos nagy szokásmonográfiáit. Az emberi élet nagy fordulópontjaihoz – a születéshez, a házassághoz és a halálhoz – kapcsolódó szokásokat és rítusokat mutatja be a három vaskos kötet, s a sorozat egy negyedik könyvvel is kiegészült: a mindhárom fordulópontot átható nemiséggel foglalkozó munkával.

(tovább…) Continue Reading

Zsehránszky István: Ki a szent ma?

A sajtó felkapta a hírt, mely szerint elkészült Európa legnagyobb harangja. Innsbruckban öntötték. 25 tonnát nyom. 3,3 méter széles és 3,3 méter magas. Mindössze félmillió euróba került, és május 25-én érkezik Bukarestbe. A Nemzeti Megváltás Katedrálisában szerelik fel. Ott fog zúgni még öt hasonló társával együtt, ha azok is elkészülnek. (tovább…)

Continue Reading

Magyari Nándor László: Közép Európa ? egyetem

Végül semmi meglepő nincs abban, hogy a magyar kormány ? természetesen Orbán szándékának megfelelően, akár Putyin sugallatára, akár anélkül ? megpróbálja ellehetetleníteni a CEU budapesti működését. Ez az egész illiberális demokráciára való átállásból, a keleti nyitásból, az autokratikus rezsim kiépítéséből és azután a sorosozásból világosan következik, mondhatnánk azt is, a kormány (ebben) következetes. (tovább…)

Continue Reading

Bíró Béla: Illúziók alkonya

Az Emmanuel Macron ellen harmadik hónapja szívósan tüntető sárgamellényesek több – az interneten is cirkuláló – videofelvétel tanúsága szerint minősíthetetlen szavakkal sértegették és szidalmazták a véletlenül közéjük keveredett neves, zsidó származású francia írót és filozófust, Alain Finkielkrautot.  A rendőrségnek kellett közbeavatkoznia. De a sárgamellényeseket (vagy sokak szerint ál-sárgamellényeseket) a rendőrök sem hallgattathatták el. „Piszkos cionista!”, „Franciaország a mienk!”, „Piszkos fajta!”, „Menj vissza Tel Avivba”, „A nép meg fog büntetni téged!” – a videók, melyeket aztán ezrek kommentáltak, ilyen és hasonló szidalmakat rögzítettek.

(tovább…) Continue Reading

Magyari Nándor László: Vitte-e előbbre?

Az úgynevezett ?székely kongresszus? kudarca már a célok kijelölésekor megjósolható volt, hiszen olyan (diskurzív regiszterben) nyelven, olyan célkitűzéseket fogalmaztak meg a szevezők, amelyek hibrid és egyszerre tradicionalista, valamint látszat-(poszt)-modernista tartalmakra való utalás mellett, az előbbi kereteiben maradtak. Magyarán semmiféle újat, vagy előremutatót nem célzott meg az, amit (elég különös módon) néhány sorban ?A konferencia céljai, részletezőbben? címszó alatt fogalmaztak meg. (tovább…)

Continue Reading

Bíró Béla: Újabb paradoxonok

Hogy manapság ? Adyval szólva ? szerfelett furcsa dolgok történülnek, azaz, hogy a világ kezd a szó szoros értelmében a feje tetejére állni, mind gyakrabban tapasztalhatjuk. A balliberális kurzus képviselői közismerten a demokrácia, az emberi méltóságot tiszteletben tartó erőszakmentesség, az ellenvélemények és általában a szólásszabadság tiszteletben tartásának, a kirekesztés és a gyülölet elutasításának feltétlen hívei közé számítják magukat. (tovább…)

Continue Reading

Székedi Ferenc: Kelet-Nyugat

“Online nem lehet házasságot kötni és katonai szolgálatot teljesíteni” – mondta az elmúlt napokban megtartott tanácskozáson annak a Hargita megyei küldöttségnek a vezetője, amely nemrég Észtországban járt egy nyolc európai országot átfogó, több évre kiterjedő, unió támogatta digitalizációs program keretében. Más egyebet mindent el lehet intézni a legkisebb faluból is, hiszen mindenkinek van digitális kártyája, mindenkit megtanítottak számítógépet használni és teljesen fölösleges elmennie bármiféle hivatalba, mert legyen szó közszolgáltatásokról vagy magánjellegű ügyletekről, minden otthonról lebonyolítható, a digitális aláírásokkal egyetemben.

(tovább…) Continue Reading