Még visszafogott az itteni kvótaellenes kampány, még ezután jön a harsánya, de azért már most lehangoló, már most kiábrándító, és mindenestől elhibázott, félrevezető, és indokolatlan. Lehangoló és kiábrándító, mert egymondvacsinált ?magyar-ügy?; kötelező betelepítés nincs, és valószínűen nem is lesz, a referendum eredménye nem számít kötelező érvényű döntésnek, tehát csak belpolitikai használatra szavaztatnak, a kormánypártok önfényezését szolgálja a népszavazás, a lojalitás bizonygatását. (tovább…)
Continue ReadingFiatal és…KOHOO!-építészek az Észpresszóban
Mai műsorunkban két fiatal építész a vendégem, akik társaikkal együtt a Kohoo nevű műhely tagjai, műhely mely hamarosan talán „jó…
Continue ReadingOsztom az észt
A műsor témái: Az Alkotmánybíróság úgy döntött, hogy az államfő alkotmányos konfliktust okozott az állam intézményei között, azáltal, hogy visszautasította…
Continue ReadingNo Title
Kezd ?a korrupcióellenes harcnál? is többször hangoztatott jelszó lenni Romániában ?az ügyészek függetlensége?, annak mindenek fölött álló fontossága. Úgymond a vádhatóságok feddhetetlen jellemű, a törvényt és hatáskörüket aggályosan tiszteletben tartó lovagjai máig függetlenek voltak, most pedig, miután az igazságügyi miniszter a korrupcióellenes főügyész leváltását javasolta, s az Alkotmánybíróság ezt helyben hagyta ? közhatóságok közötti alkotmányos jellegű jogvitát megoldva ?, ennek a függetlenségnek vége. Holott a helyzet pont fordítva áll. (tovább…)
Continue ReadingEgy csónakban
A román nyilvánosságot két ? világra szóló ? botrány foglalkoztatja. Egyik az ? eredetileg Törökországba telepített ? amerikai atomrakéták Romániába való áttelepítésének híre, a másik, az Iszlám Állam terroristáival folytatott román fegyverkereskedelemről készített Sky News riport (a hivatalos álláspont szerint álriport) problémája. (tovább…)
Continue ReadingAkikről többet kellenne beszélni
Kedves hallgatóim, gyakran érzem úgy, hogy a mindennapjainkkal foglalkozó közbeszédben túlságosan is nagy teret szentelünk a politikának. Hogy mit mondott X. vagy Y., milyen közleményt adott ki egyik vagy másik testület, nem is beszélve azokról a nyakatekert eszmefuttatásokról, amelyek képesek még azt is világösszefüggésekkel és különböző összeesküvés elméletekkel kapcsolatba hozni, ha valaki, valahol éppenséggel nem jelent meg egy ilyen vagy amolyan rangú nemzetközi tanácskozáson. (tovább…)
Continue ReadingCOM?ON! -Kolozsváron és Tárkány Művek- Mérában
Az Észpresszóban ma Kádár Petrával a COM?ON Kolozsvár sajtfelelősével hallanak interjút erről a kezdeményezésről, majd a Tárkány Kovács Bálinttal, a Tárkány…
Continue ReadingMi a baj az államelnökkel?
Romániának a rendszerváltozás után csak rossz államelnökei voltak.
Ion Iliescu történelmi szerepe, a mainál összehasonlíthatatlanul kuszább körülmények között meghozott döntései, tévedései még nehezen értékelhetőek, súlyosan nyomnak a latban a kisajátított forradalom halottai, a bányászinváziók és az 1990-es marosvásárhelyi események. Mindegyikben fontos szerepet játszhatott a Securitate, amely Virgil Magureanu vezetésével hónapok alatt új erőre kapott, (tovább…)
Continue ReadingSztánai hangulatok ? bukaresti vívódások
Kedves hallgatóinknak valószínűleg nem kell bemutatnom, hiszen vélhetően jól ismerik Román Győzőt, az éles szemű, szókimondó, mindig jól dokumentált, mélyebb összefüggéseket is felfedő, jó tollú publicistát, az egykori Orient Expressz főszerkesztőjét, majd az Erdélyi Napló, az Új Magyar Szó, a Pulzus, újabban pedig a Székely Hírmondó publicistáját. (tovább…)
Continue ReadingMagyarosított idegen eredetű tulajdonnevek
Múlt héten az idegen eredetű közszavak magyaros írásmódjáról volt szó, a legvégén pedig jeleztem, hogy ma az idegen eredetű tulajdonnevek kerülnek nagyító alá. Mielőtt belemélyednék a témába, szeretnék megosztani Önökkel egy személyes történetet. Gyerekkoromban rengeteget olvastam, egyik kedvenc szerzőm volt Jules Verne. (tovább…)
Continue ReadingKözönségből ? közösséget!
Április 19 és 24 között zajlott Szatmárnémetiben a MAFESZT ? a romániai magyar színházi szövetség, a MASZÍN által rendezett színházi találkozó, amelyen a szövetség tagjai: az aradi, a temesvári, a váradi, a szatmári és a székelyudvarhelyi színház jelentős előadásokkal vett részt. És jó volt így, együtt lenni, látni egymást, beszélgetni ? kötetlenül és fesztelenül. (tovább…)
Continue Reading„Úgy élünk, ahogy születünk?” – beszélgetés Bernád Ilona szülésznővel (1. rész)
A Natúra Stúdió vendége Bernád Ilona szülésznő, néprajzi szakíró.
Continue Reading
